Csupa jó dolog
Talán ez nem is veled történik,
egyetlen nap ennyi jó hír.
A boldogság hozzád férkőzik.
Látod végre megvan a gyógyír.
- Nagyon féltem a felvételitől! Végig azt éreztem, hogy nem sikerül.
- A félelemmel én is így voltam annak idején - válaszolta Zsuzsa. - Veled ellentétben én viszont meg voltam győződve, hogy felvesznek.
Ági Zsuzsáék nappalijában üldögélt, és örömmel szürcsölte a narancslét. Tegnap kapta meg a hivatalos értesítést. Azon nyomban felhívott minden ismerőst, és elújságolta a hírt. Legelőször természetesen Zsuzsát, aki rögtön megkérte, hogy holnap délelőtt ugorjon fel hozzá, mert egy fontos dolgot szeretne vele megbeszélni. Most várja, hogy barátnője előhozakodjon a témával, de az csak a felvételivel kapcsolatban nyaggatja.
- Zsuzsikám ezt már tegnap elmondtam!
- Jól van barátosném! Valóban nem ezért kértem, hogy ide gyere!
- Hanem miért? Elmondod végre mi az a nagy titok?
- Semmi titok nincs. Egyszer említetted, hogy te is szeretnél egy ehhez hasonló műterem lakást. Az a harci helyzet, hogy tudnék egyet. Kicsit lepusztult, de talán éppen ezért olcsóbb is. Miután megvan hozzá a pénzed, ezért merem ajánlani.
- Zsuzsikám! - ugrott barátnője nyakába. - Milyen csodálatos lenne! Tényleg erről álmodtam. Mikor lehetne megnézni?
- Nem tudom… Talán a jövő héten. Utánajárok, és ha megtudok valamit, felhívlak. Annyit azért mondhatok, hogy a műterem fele a mienkének, igaz ez azért ekkora, mert Bandi megvette a szomszédét is, és a kettőt összenyitottuk. A lakásnak nincs beépítve az emeleti része, mint a mienknek. Azt hiszem van garázsa, de erre nem esküdnék meg.
- Garázs… Mondd minek nekem a garázs!?
- Na, csak ne izélj! Kell neked a kocsi, és az örökségedből bátran vehetsz egy neked való kis autót.
- De hiszen jogosítványom sincs!
- Jaj barátosném! Majd lesz… Szép lassan sínen van az életed, minden rendeződik, már ami rendeződhet, mert van, amit nem lehet pótolni.
- Látod azon még nem is gondolkodtam, hogy nekem autóm és jogosítványom legyen. Pedig régen sokszor ábrándoztam arról, hogy milyen jó lenne vezetni, amikor apu mellett ültem a kocsiban. Ám a szüleim halála óta el sem tudnám képzelni, hogy beüljek egy autóba, amit én vezetek. Megvallom, azóta egyszerűen félek autóba ülni.
- Ági! Tovább kell lépned! Nem azt mondtam, hogy most rögtön szaladj és iratkozz be egy autós iskolába, de az élet, és az a hivatás, amit választani készülsz, szükségessé teszi, hogy előbb-utóbb kocsiba ülj!
- Meg fogok birkózni ezzel a teherrel. Hidd el Zsuzsi, megbirkózom majd, ha itt lesz az ideje!
Mint egy végszóra nyílt az ajtó, és András hangja hallatszott az előtérből.
- Hahó Zsuzsika! Megjöttem! Vendégeket is hoztam.
András lépett be a nappaliba, mögötte Tihi bácsi, és Ági legnagyobb meglepetésére Sarkadi Péter.
- Nahát! Nem is dicsekedtél András, hogy babát vártok - mondta tetettet szigorral Sarkadi, amikor észrevette Zsuzsa gömbölyödő pocakját. Majd amikor megpillantotta Ágit mosolyogva nyújtott neki is kezet.
- Nini, a mi új növendékünk is itt van! Tihi bátyám, hol rejtegetted eddig azt a gyöngyszemet? - fordult barátjához Sarkadi.
- Ági nem az én felfedezésem, hanem Zsuzsikáé. Annyira az övé, hogy én majdnem elzavartam.
- Ha így van, akkor Zsuzsának tartozunk köszönettel - válaszolta Sarkadi
- Na igen, de Ágikának köszönhetem, hogy kirángatott abból az önsajnálatból, amiben évek óta voltam. Annyira, hogy mostanra a fogadott unokámnak tekintem. Még egy titkot elárulok: úgy felrázott a magamba zárkózásból, hogy újra festek.
- Erre iszunk… - ezzel András a bárszekrényből elővett egy üveg konyakot, és Zsuzsa kivételével mindenkinek töltött. - Te csak szagolhatod - mondta nevetve.
- Akkor én is szolgálok nektek egy hírrel - mosolygott Zsuzsa sejtelmesen. - Ági lehet, hogy itt vesz egy műteremlakást a közelünkben. Tudod Bandi, amit tegnapelőtt mutattam. Igaz ő is csak most tudta meg az imént, de nincs mese, egyenesbe hozzuk az életét. Kell, hogy végre csupa jó dolog történjen vele!
- Már látom a jövő nagy festőjét köszönthetem a kisasszonyban - azzal Sarkadi megemelte a poharát. - Amikor megláttam a rajzait a felvételin, azonnal megismertem a Tihi barátom stílusát. Az a feneség, hogy eddig senkinek nem árulta el, hogy csinálja, éppen ezért meg voltam róla győződve, hogy Tihamér valamelyik korai munkáját hozta el. Ilyen sajnos minden évben előfordul.
Ági csak állt, és rákvörösen hümmögött. Magában azt gondolva: ez nem is lehet igaz, ennyi jó nem történhet vele.
- Mondják meg, de őszintén! Tényleg ennyire tehetséges volnék?
- Ágika! Nekem, mint tanárnak, mindig az az álmom, hogy ilyen tanítványom legyen, mint ön. Az utolsó ilyen tehetséges növendékem Zsuzsika volt. Úgyhogy kérem, ne legyen kishitű. Magácska bizony nagyon tehetséges. Meggyőződésem, hogy nagyon sok sikeres tárlat vár magára, az alkotásai hírnevet szereznek majd, és tán száz év múlva ön is a felvételi anyagban szerepel.
- Szegény utókor - nevetett Ági.
- Mondja csak Forgács Ágnes, volt önnek már önálló kiállítása? - kérdezte Sarkadi a lányt.
- Nekem? Még csak képem sem, nemhogy teljes kiállításom lett volna.
- Mennyi festménye van? És mennyi szénrajza, egyéb alkotása?
- Ötven körül lehet a festmények száma, de talán a fele, ha vásznon van, a szénrajzokból és egyéb tanulmányrajzokból több száz van.
- Az elég arra, hogy kiválogassunk önnek egy kiállításra valót, mert ugye nyilvánvaló, hogy meg kell rostálni rendesen. Arról van szó, hogy egy Balaton melletti városka önkormányzata megkeresett. Nyárra szeretnének egy tárlatot nyitni az odalátogatóknak. Semmi apropó, csak ezzel is emelni akarják a településen található kulturális lehetőségek számát a nyaralóknak.
- Hiszen ez nagyszerű! - lelkendezett Zsuzsa.
- Valaki csípjen meg, hogy nem álmodom! Hiszen mindig ez volt a vágyam. Egy önálló kiállítás!
- Na, csak ne élje bele magát Ágika nagyon. Ide csupa hozzá nem értő, vagy jobb esetben kocaműértő látogat majd el.
"Mit számít az?" - gondolta magában Ági. „Hiszen azoknak is érdemes festeni.” De hirtelen egy gondolat hasított belé.
- Baj van ám! Nekem nincs annyi keretem, hogy minden kiállított képhez jusson.
- Na, arra ne legyen gondja csillagom - mosolygott rá Tihi bácsi. - Adok én annyit amennyi csak kell. Vissza sem kell adni.
- Péter! Tudom ám, hogy azért jött, hogy nekem ajánlja fel ezt a kiállítást - fordult Zsuzsa Sarkadihoz. - András tegnap célzott rá. Szeretném megköszönni, hogy odaígérte a barátnőmnek. Akár hiszi, akár nem, jobban örülök neki, mintha nekem adta volna. Amúgy sem tudnám elfogadni - simogatta meg jelzés értékűen a gömbölyödő pocakját. - Számomra most ez a kis emberke a legfontosabb.
