Bármely betérőnek csöndes hely a temető,
élőnek kikapcsolódás és pihentető,
a halottnak pedig örökös nyughelye,
mert összes titkaival ide van temetve.
Sírköveivel a múltat idéző nagy könyv,
felnyitásával megszűnik az a közöny
ami belépéskor uralja az embert
és tovább hordozza az átfutó tekintet.
Az utjain mindig csak csendesen andalgom,
nézelődve pedig egyre nosztalgiázom,
egyszerre csak arra kapom fel a fejemet,
hogy elkezdem boncolgatni a történelmet.
Idézem a múltat a sírköveket nézve,
büszkeség tölt el gondolva az elődökre.
Körülöttem csend, de még sem vagyok egyedül,
mert minden emlékképnél szívem belerezdül.
Dobogó szívvel és már fennkölt érzelmekkel
viaskodom kőbe vésett történelemmel,
és megdöbbent, ha eltűnt egy ismerős sírkő,
mert múlt hamisítása számomra rettentő!
Kikapcsolódásért mentem a temetőbe,
de felingerelt a valóság ferdítése,
mindezzel rájöttem arra az igazságra,
hogy az élőt a Házsongárd csak felzaklatja.
