[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 345
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 345


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Egy könnycsepp (vagy Vigasz)

Alphonse de Lamartine



Une larme (ou Consolation)

(Csata Ernő fordítása)



Hulljatok csendes könnyek,

A könyörtelenség földjére;

Ne kérjenek jámbor kezek,

Ne a barátság keblére!



Hulljatok, mint elszórt zápor,

Amelyik sziklákon csillámlik,

Mit az ég el nem varázsol,

Sem szél ki nem szárít.



Az embereknek miért kellene

Egy szerencsétlen, megtört szíve?

Nálamnál ők jóval szegényebbek,

S balsorsom az övékénél kisebb!



Könnyek nélkül bizonyára soha

Nem sötétül be az irgalom ege;

Jövőjük sem lesz majd mostoha,

Kupájuk sem lesz epével tele.



Soha ennek a léha tömegnek,

Amely előttem nevetve masíroz,

Nem kellett mondjam egyetlen

Szóval sem: Én veletek sírok!



Jó! ne akarjunk többet mindenáron,

Hasztalan bánkódni az embereken;

Ha keservemet magamba zárom,

És homlokomat a tenyerembe rejtem.



Amikor a magányos lélek

Gyászfátyolba burkolózik,

S a földtől nincs amit kérjen,

Utolsó reménye is eltávozik;



Amikor a barátság is elmúlik,

És a saját útjáról letér,

Az utolsó botja is elhajlik,

Összetörik és elhasítja kezét;



Mikor az embert, ki mérsékli

A boldogtalanság fertőzését,

Egyedül hagyjuk az útról letérni,

Szemtől szembe találja szenvedését;



Mikor a jövőnek sem lesz varázsa,

Hogy a holnapot vonzóvá szépítse,

A könnyek kínkeserves ára

Lesz kenyerünk egyetlen íze;



Akkor a hangod majd áthatja

Hallgatásba burkolózott szívemet,

És a kezed, Istenem! felkapja

Majd jég súlyú gyötrelmemet.



Érezzük, hogy gyöngéd szavadat

Másokkal nem lehet összezavarni,

Uram! és az nem is vigasztalja

Azokat, akiket nem lehet vigasztalni.



Mennyei karod úgy vonz minket,

Mint szívéhez közeli barátot,

A világ, ha mosolyogni lát, irigyen

Kérdezi: Ki adta ezt a boldogságot?



A lelket meglágyítják imáink,

Ha befogadja őket az égi világ,

És a könnyes szempilláink

Maguk, szemünket megszárítják,



Ahogy egy téli sugár letörli

Az ágakról vagy a szikláról,

Még az utolsó csepp esőt is,

Mit árnyék nem tehet magától.





Alphonse de Lamartine



Une larme (ou Consolation)



Tombez, larmes silencieuses,

Sur une terre sans pitié;

Non plus entre des mains pieuses,

Ni sur le sein de l'amitié !



Tombez comme une aride pluie

Qui rejaillit sur le rocher,

Que nul rayon du ciel n'essuie,

Que nul souffle ne vient sécher.



Qu'importe à ces hommes mes frères

Le cœur brisé d'un malheureux ?

Trop au-dessus de mes misères,

Mon infortune est si loin d'eux !



Jamais sans doute aucunes larmes

N'obscurciront pour eux le ciel;

Leur avenir n'a point d'alarmes,

Leur coupe n'aura point de fiel.



Jamais cette foule frivole

Qui passe en riant devant moi

N'aura besoin qu'une parole

Lui dise : Je pleure avec toi !



Eh bien ! ne cherchons plus sans cesse

La vaine pitié des humains;

Nourrissons-nous de ma tristesse,

Et cachons mon front dans mes mains.



A l'heure où l'âme solitaire

S'enveloppe d'un crêpe noir,

Et n'attend plus rien de la terre,

Veuve de son dernier espoir;



Lorsque l'amitié qui l'oublie

Se détourne de son chemin,

Que son dernier bâton, qui plie,

Se brise et déchire sa main;



Quand l'homme faible, et qui redoute

La contagion du malheur,

Nous laisse seul sur notre route

Face à face avec la douleur;



Quand l'avenir n'a plus de charmes

Qui fassent désirer demain,

Et que l'amertume des larmes

Est le seul goût de notre pain;



C'est alors que ta voix s'élève

Dans le silence de mon cœur,

Et que ta main, mon Dieu ! soulève

Le poids glacé de ma douleur.



On sent que ta tendre parole

À d'autres ne peut se mêler,

Seigneur ! et qu'elle ne console

Que ceux qu'on n'a pu consoler.



Ton bras céleste nous attire

Comme un ami contre son cœur,

Le monde, qui nous voit sourire,

Se dit : D'où leur vient ce bonheur?



Et l'âme se fond en prière

Et s'entretient avec les cieux,

Et les larmes de la paupière

Sèchent d'elles-même à nos yeux,



Comme un rayon d'hiver essuie,

Sur la branche ou sur le rocher,

La dernière goutte de pluie

Qu'aucune ombre n'a pu sécher.




Cím: Egy könnycsepp (vagy Vigasz)
Kategória: Műfordítás
Alkategória:
Szerző: Csata Ernő
Beküldve: October 18th 2015
Elolvasva: 1482 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Műfordítás főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.27 Seconds