Ion Barbu
Riga Crypto și Lapona Enigel
(Fordította Csata Ernő)
Bús dalnok, párásabb
mint a lakodalmi óbor,
melyet az örömapa kínálgat,
rajta díszes szalagcsokor.
Dacos vándor dalnok,
egy nagy ének egyre kivár,
a lapp Enigelről dalolj,
s Kriptoról, ki Gombakirály!
- Legfőbb násznagyom, bár
nyelvemet megégettem lakomádon,
de az éneket mégis eldalolnám,
Enigelről és Kriptokirályról.
- Dalnok énekeld!
Tüzesen zengted a múlt nyáron;
ma énekeld halkan, keservesen
a szobában, a menyegzőzárón.
*
Az erdőn gyakran felbukkanva,
patakmederben és agyagos részen,
ahol a gombákat uralta
Kriptokirály, a zárkózott lélek,
mintha örök volna harmattrónján!
De a gombák azt pletykálták,
hogy ő galócaboszorkány,
a fiatalság forrásánál.
És gonosz ínfüvek s ibolyák
bújtak elő a gödrökből ócsárolni,
meddőnek és ádáznak mondták,
mert nem akart virágozni.
A jégtől gyötört világban,
akkor, sorsa dobta ide,
élt a lappok halk, kis leánya,
a szőrmés Enigel.
Telelésből legelőre terelte,
az új évben, a szarvas csordát,
nyirkos szélben egyre délre,
megpihent a zsenge mohán,
hol Kripto a rét vőlegénye.
A hűvösség három gyepén
elszenderült zöldbe fonva:
mikor mellét egy csupasz király,
nyomában a herélt zsivány,
ínyencséggel csábította:
- Enigel, Enigel,
íme, ínyencséget hoztam.
Nézd az epret, kedves neked,
fogd és töltsd a tarsolyodba.
- Tar király, mellkirály,
köszönöm neked,
de lemegyek a völgybe,
szedek ott zsengébb epret.
- Enigel, Enigel,
tágul fénye a fogyó éjnek,
hogyha mégis elmész szedni,
velem kezdjed, arra kérlek.
Jámbor király, leszednélek...
Hajnal hasad játszó fénynél,
te nedves vagy és törékeny:
félek rögtön eltörnélek.
Hagyd. - Várjad amíg megértél.
- Enigel, szeretnék éretté
válni, de látod a Naptól
elválaszt száz véressé
vált álom. Nagy foltoktól
tarka, vörössé lesz ezért;
Hadd maradjon, Enigel, emlék,
egy zsenge, hűvös álomból.
- Kriptokirály, Kriptokirály,
mint egy átok pengéje,
szavad szívemig váj!
Az árnyéktól nagyon félek,
ha télen jöttem is világra
és jegesmedve a fivérem,
a sűrű ködből kiválva,
bölcs Napé a könyörgésem.
Jéglámpáknál, pelyhek alatt,
egy álomábránd a pólusom.
Nehéz, drága kupa, zöld, arany
szegéllyel, mit fürkész az álom.
Bölcs Napé a könyörgésem,
minek kútja a lélek bennem,
s a fehér korong a felségem,
mi a lélekkútban hever.
A korong fényben tündöklik,
árnyékban csak a hús növekszik,
a hús álom, mi széthullhat,
de szél és árnyék felfújhat...
Szépen beszélt, finom hangon,
Enigel, az igaz lapp hajadon,
de az idő, látod nem vár,
már a Nap is magasan jár,
mint dobott gyűrű a boltozaton.
- Sírj hát, jóságos Enigel!
Kriptonak, a Gombakirálynak,
az erős fény miért használna?
Elhagyja szelíden
Enigelt,
s átadja magát a puha árnynak...
De a Nap egy tűző korong,
képe mélyen odatolong;
tizedszer is, elég bátran,
tükröződik a kopaszságban.
Keserű lesz édes leve!
Meghasad a rejtett szíve;
tíz élénk, jelző foltban,
méreg és vörös olaj,
átok mélyből előfortyan;
A sok fényt nem bírja naponta,
a legtöbb nyers, erdei gomba,
mert nem kútfő a lelke,
mint a vén, ravasz emberben,
egy gyöngédebb lénynek
a gondolat, pohárban méreg,
mint az őrült Kriptokirálynak,
ki tűzzel égette szívét magának,
ábrándozó tévelygéssel,
más, fejedelmibb lénnyel:
a csattanó maszlaggal,
szórta a világot arannyal,
így juttatta vándorbotra
beléndek-menyasszonya,
az ő császárné asszonya.
(2016)
Ion Barbu
Riga Crypto si Lapona Enigel
Menestrel trist, mai aburit
Ca vinul vechi ciocnit la nuntă,
De cuscrul mare dăruit
Cu pungi, panglici, beteli cu funtă,
Mult îndărătnic menestrel,
Un cântec larg tot mai încearcă,
Zi-mi de lapona Enigel
Şi Crypto, regele-ciupearcă!
- Nuntaş fruntaş!
Ospăţul tău limba mi-a fript-o,
Dar, cântecul, tot zice-l-aş,
Cu Enigel şi riga Crypto.
- Zi-l menestrel!
Cu foc l-ai zis acum o vară;
Azi zi-mi-l strâns, încetinel,
La spartul nunţii, în cămară.
*
Des cercetat de pădureţi
În pat de râu şi-n humă unsă,
Împărăţea peste bureţi
Crai Crypto, inimă ascunsă,
La vecinic tron, de rouă parcă!
Dar printre ei bârfeau bureţii
De-o vrăjitoare mânătarcă,
De la fântâna tinereţii.
Şi răi ghioci şi toporaşi
Din gropi ieşeau să-l ocărască,
Sterp îl făceau şi nărăvaş,
Că nu voia să înflorească.
În ţări de gheaţă urgisită,
Pe-acelaşi timp trăia cu el,
Laponă mică, liniştită,
Cu piei, pre nume Enigel.
De la iernat, la păşunat,
În noul an, să-şi ducă renii,
Prin aer ud, tot mai la sud,
Ea poposi pe muşchiul crud
La Crypto, mirele poienii.
Pe trei covoare de răcoare
Lin adormi, torcând verdeaţă:
Când lângă sân, un rigă spân,
Cu eunucul lui bătrân,
Veni s-o-mbie, cu dulceaţă:
- Enigel, Enigel,
Ţi-am adus dulceaţă, iacă.
Uite fragi, ţie dragi,
Ia-i şi toarnă-i în puiacă.
- Rigă spân, de la sân,
Mulţumesc Dumitale.
Eu mă duc să culeg
Fragii fragezi, mai la vale.
-Enigel, Enigel,
Scade noaptea, ies lumine,
Dacă pleci să culegi,
Începi, rogu-te, cu mine.
-Te-aş culege, rigă blând...
Zorile încep să joace
Şi eşti umed şi plăpând:
Teamă mi-e, te frângi curând,
Lasă. - Aşteaptă de te coace.
-Să mă coc, Enigel,
Mult aş vrea, dar vezi, de soare,
Visuri sute, de măcel,
Mă despart. E roşu, mare,
Pete are fel de fel;
Lasă-l, uită-l, Enigel,
În somn fraged şi răcoare.
- Rigă Crypto, rigă Crypto,
Ca o lamă de blestem
Vorba-n inimă-ai înfipt-o!
Eu de umbră mult mă tem,
Că dacă-n iarnă sunt făcută,
Şi ursul alb mi-e vărul drept,
Din umbra deasă, desfăcută,
Mă-nchin la soarele-nţelept.
La lămpi de gheaţă, supt zăpezi,
Tot polul meu un vis visează.
Greu taler scump cu margini verzi
De aur, visu-i cercetează.
Mă-nchin la soarele-nţelept,
Că sufletu-i fântână-n piept,
Şi roata albă mi-e stăpână,
Ce zace-n sufletul-fântână.
La soare, roata se măreşte;
La umbră, numai carnea creşte
Şi somn e carnea, se dezumflă,
Dar vânt şi umbră iar o umflă...
Frumos vorbi şi subţirel
Lapona dreaptă, Enigel,
Dar timpul, vezi, nu adăsta,
Iar soarele acuma sta
Svârlit în sus, ca un inel.
- Plângi, preacuminte Enigel!
Lui Crypto, regele-ciupearcă.
Lumina iute cum să-i placă?
El se desface uşurel
De Enigel,
De partea umbrei moi, să treacă...
Dar soarele, aprins inel,
Se oglindi adânc în el;
De zece ori, fără sfială,
Se oglindi în pielea-i cheală.
Şi sucul dulce înăcreşte!
Ascunsa-i inimă plesneşte,
Spre zece vii peceţi de semn,
Venin şi roşu untdelemn
Mustesc din funduri de blestem;
Că-i greu mult soare să îndure
Ciupearcă crudă de pădure,
Că sufletul nu e fântână
Decât la om, fiară bătrână,
Iar la făptură mai firavă
Pahar e gândul, cu otravă,
Ca la nebunul rigă Crypto,
Ce focul inima i-a fript-o,
De a rămas să rătăcească
Cu altă faţă, mai crăiască:
Cu Laurul-Balaurul,
Să toarne-n lume aurul,
Să-l toace, gol la drum să iasă,
Cu măsălariţa-mireasă,
Să-i ţie de împărăteasă.
