Megbolydult a világ,
népek vándorolnak,
új hazát keresnek,
bátorságban vannak,
habár felfogásban
és szokásaikban
nagyon különböznek,
ahová tartanak.
Életüket féltik,
vagy csak érdeküket?
hogy megkönnyíthessék
eddigi éltűket,
hivatkozva mindig
emberi jogukra,
rátelepednének
mások vagyonára.
Mint az életre kelt
tavaszias méhkas,
gyűjtögetésükkel
mindent letarolnak,
magukénak vélik
mindazt, amit mások
szorgos munkájukkal
előállítottak.
Egyesek csodálják,
mások félnek tőlük,
erre a kérdésre
nincsen megoldásuk,
országok elitje
arra hivatkozik,
hogy szolidaritással
ügyüket kezelik.
De a tűzesetnél
tűzet kell oltani,
a károsultakat
vissza irányítni,
partneri segítség
emberiességgel,
régi gyökereknek
újraserkentése.
Előre és hátra
történnek lépések,
amelyek nem adnak
igazi egységet,
csak a zűrzavar az,
ami fokozódik,
embermillióknál
tanácstalansággal.
Elképesztő dolog
még csak rágondolni,
hogy a jövő képe
miként alakulhat,
kisebbséggé válni
saját országodban,
hogyha engednének
ezen felfogásnak.
Mert ez a tánclejtés
nem igazi tangó,
ahol a párok,
a tánc ritmusával
összefonódhatnak,
hiábavaló
és megvalósíthatatlan,
ahogy elképzelik.
