Mondhatom, hogy élek, tehát tényleg vagyok,
tevékenységemmel alkotni akarok,
meglelni az életnek pontos értelmét,
ami betölti az ember képzeletét.
Mondhatom, hogy dolgozom, életemet fenntartom,
értékeket adok, mert én így akarom,
részben mások szükségleteinek része,
anyagi alapjaik kiegészítése.
Mondhatom, hogy gondolkodom, vagyis szellemi elvonatkoztatással
egységesítem a tapasztalatokat, a szükséges megoldással,
elvonatkoztatok, általánosítok, bemérem a realitást,
gondolataim materializálódnak, irányítva a rálátást.
Mondhatom, hogy pihenek, ezzel keresve a kikapcsolódást,
mely elválaszt a napi teendőktől, biztosítva megnyugvást,
szórakozom, mely által felfrissülök és új erőre kapok,
hogy későbbi tevékenységemben alkothassak újra nagyot.
Mondhatom, hogy szeretkezem, szabad teret adva az érzelmeimnek,
átvitt értelemben, egy epizódja, fajfenntartási ösztönömnek,
utódokat nevelek, és elhalmozom őket tapasztalatokkal,
amelyek egyéni éltükben egyenlő a boldogulásukkal.
Mondhatom, hogy gyakorlatilag teszek valamit a társadalomért,
a tapasztalataim átadásával a máért és a holnapért,
válaszokat lelni a társadalom által felvetett kérdésekben,
ezzel minél több maradandót alkotni a közösség érdekében.
Mondhatom, hogy éltem, amikor már az életem alkonyán leszek,
személyi formálásomnál megkaptam azt, ami szükségeltetett,
meglelni az összhangot a fizikai test és a lélek között,
biztosítva az alapját, amely létezni fog a szellemi fölött.
Mondhatom, hogy így a földi éltem nem volt hiábavaló,
harmóniát kereső tevékenységem nem volt szellemfaló,
leraktam biztos alapját a szellemi tevékenységemnek,
biztosítékul halhatatlanságomat adó szellememnek.
