Isten segítő keze 4.
A bejárati ajtó csengője élesen hasított a lakás csöndjébe. Mária összerezzent, majd magában azt gondolta, hogy biztos a postás, vagy talán Zsuzsa. Levette a főzéshez használt kötényét, megtörölte kezét, közben magában elmosolyodott. Mint ha csak anyut látnám - gondolta miközben az ajtóhoz ment. Kitárta az ajtót és meglepetésére az új kerületi plébános állt a küszöb előtt. A férfival korábban a vasárnapi mise után már váltott pár szót. A papnak szokása volt, hogy egyenként köszön el a hívőktől. Egyik alkalommal megkérte a lányt, hogy várjon, mert szeretne vele beszélni. Ekkor próbálta meggyőzni, hogy menjen el a püspökségre. A férfi, atyáskodó, nyájas modora mellett volt egyfajta leereszkedő megvetés a hangjában. Akkor kereken elutasított a kérését. Most viszont nem volt mit tenni, kényszeredetten beengedte, a szobába vezette és hellyel kínálta. Pár másodperc kínos csend után a férfi megköszörülte a torkát. Mély hangja betöltötte a szobát és nem tűrt ellentmondást.
- Gondolom, tudja miért jöttem.
- Feltételezem, hogy menjek el a püspökségre.
- Valóban - felelte a pap.
Mária összeszedte magát és végiggondolta azokat a dolgokat, amire Zsuzsa figyelmeztette. Nevezetesen, hogy ne hagyja magát sarokba szorítani, és olyan dolgokra, amit szíve szerint nem tenne meg, nyugodtan és keményen mondjon nemet. Bátran használja az egyház tanításait úgy, hogy azok a saját érdekét szolgálják. Zsuzsa felhívta arra a figyelmét, hogy ebben semmi kivetni való nincs, ha törvénybe nem ütközik.
- A gyerekemről nem fogok lemondani, ilyet az egyház sem kérhet tőlem, hiszen ez ellentétes a tanításaival. Tehát gondolom, csak azért hívatnak, mert János atya is ott lesz, és el akarja ismerni az apaságát. Esetleg a püspök úr személyesen akar elnézést kérni a korábbi zaklatások miatt.
Mária szinte megijedt saját szavaitól. Magában azt gondolta a pap rendre fogja utasítani, és valamilyen büntetést szab ki rá, mint amikor kislányként a falusi plébános tette, amikor rajta kapta valami csínytevésen. Meglepetésére Kelemen atya talán még nála is jobban meglepődött. Szemmel láthatóan nem ilyen válaszra számított és zavartan dadogva mondta:
- Gyermekem! Az egyház csak a javadat akarja. Segíteni akarunk neked, nem ártani - felelte nem túl meggyőzően a férfi.
- Ugyan miben akarnak segíteni? Abban, hogy elveszik a gyerekemet?
- Mi csak azt szeretnénk elérni, ami mindenki számára a legjobb megoldás. Ezt meg kell értened.
- A gyerek számára az a legjobb megoldás, ha az anyja neveli, annál csak az a jobb, ha az apa is segíti ebben. Mikor kellene elmennem a püspöksége?
Az egyházférfi kissé zavartan kérdezte.
- Hajlandó lennél eljönni?
- Igen, hajlandó. Kivel kell ott beszélnem és egyáltalán miről? Azt szeretném, ha János atya is ott lenne. A gyermek sorsának alakulásába neki is joga van beleszólni.
- A püspök úr fogadna személyesen. Továbbá jelen lenne egy jogi személy, aki mindenről pontosan tájékoztatna.
- Nem igazán értem miről kellene engem tájékoztatni, de azt hiszem jobb, ha túlesünk a dolgon.
Magában azt gondolta, ez biztos valamiféle csapda. Végül még egy kérdést szegezett a férfinak.
- Muszáj egyedül mennem?
- Mégis kit akarsz magaddal hozni gyermekem? - kérdezte kissé gyanakodva a pap.
- Mondjuk úgy, hogy egyfajta jogi képviselővel mennék.
A pap nagyon meglepődött ezen a válaszon és elhárította annak a lehetőségét, hogy Mária bárkit is magával vigyen.
- Azt hiszem, hogy felesleges lenne bármilyen jogi képviselőt hoznod.
- Valóban? - kérdezte a lány. - Akkor azt hiszem a püspökség részéről is felesleges ez a lépés. Mikor kellene mennem?
- Ezt most nem tudom. Egyeztetnem kell egy időpontot a püspökséggel.
Kelemen atya elkérte a nő telefonszámát, és megígérte, ha meglesz az időpont telefonon értesíti.
Két nappal később telefonált a jeles egyházférfi, és a következő hét szerda tíz órát adta meg, amikor Máriát fogadják a püspökségen. Az, hogy a lánynak megfelel-e az időpont nem is kérdezte meg. Így aztán nem volt mit tenni, úgy alakította a programját, hogy szabad legyen. Esténként pedig Zsuzsával készült az ütközetre, ahogy a nő mondta.
- Nagyon vigyázz! Semmire ne mondj igent, ami meggyőződésed ellen van, vagy nem tudod mit von maga után az ígéreted. És főleg ne írj alá semmit. Érted? Semmit! Még azt se, hogy te vagy a Novák Mária. Ha nem tudod, mit csinálj, mond, hogy ezt meg kell beszélni a jogi képviselővel. Végső esetben hívj fel. Próbálj magabiztosságot sugározni. Azt kell érezniük, hogy nem tudnak megtörni.
Mária bólogatott, de magában azt gondolta: remegni fogok, mint a nyárfalevél.
Ez a kishitűség és félelem ott maradt benne, annyira, hogy képtelen volt szabadulni az érzéstől.
* * *
Belépett a hatalmas kétszárnyas ajtón. Egy tágas, magas teremben találta magát. Az ajtóval szemben íróasztal állt, mögötte egy idősebb pap ült. A falakon bibliai jeleneteket ábrázoló festmények lógtak, a fal mellett hosszú sorokban könyvek sorakoztak példás rendben a könyvespolcon. A pap a számítógépen dolgozott, a lány jöttére felnézett és arcára rosszalló kifejezés ült. Lassan végigmérte Máriát. Látható volt, hogy nincs hozzászokva, hogy egy nő jöjjön a püspökhöz.
- Segíthetek? - kérdezte éles, lekezelő hangon.
- A püspök úrhoz jöttem!
A pap a számítógépben keresgélt, majd talán még az előbbinél is nyersebben mordult a jövevényre.
- Ön Novák Mária?
- Igen. Meg van beszélve a püspök úrral, hogy fogad.
- Értem! Kis türelmét kérem - monda a személyi titkár és sietve eltűnt a szemben lévő ajtó mögött. Kisvártatva visszatért.
- Kérem, foglaljon helyet. A püspök úr jelenleg tárgyal.
Mária leült a pap által jelzett helyre, és magában összegezte mit is fog mondani, mi az, amire minden körülmények között nemet mond, és mi az, amire nagyon vigyáznia kell. A várakozás egyre kínosabb lett, hiszen a lány egy idő után érezte, hogy a püspök szándékosan várakoztatja. A titkárságra időnként belépő papi személyek is meglepetten vizslatták a lányt. Majd egy óra várakozás után, ami idő alatt két egyházi személy is bebocsájtás nyert, végre nyílt az ajtó és a püspök nyájasan beinvitálta Máriát.
- Jöjjön gyermekem. Örülök, hogy rászánta magát és eljött.
- Dicsértessék atyám - azzal a lány megcsókolta a férfi felé nyújtott kezén a püspöki gyűrűt.
- Foglalj helyet gyermekem - mutatott egy alacsony dísztelen székre. A lánynak az volt az érzése, hogy a széket direkt neki készítették oda, annyira kilógott a szoba díszes berendezéséből. A püspök megkerülve íróasztalát leült, és ekkor már nyilvánvaló volt a lány számára miért erre a székre kellett leülnie. A püspök, aki amúgy is jó egy fejjel magasabb volt a lánynál így majd egy méterrel tornyosult felé. Meglepetten látta, hogy az asztal, és a püspök széke is egy pódiumon áll.
Tehát ez az a lélektani hadviselés része, amiről Zsuzsa beszélt - gondolta magában. Ezzel csak még dacosabb leszek, nemhogy megtörnék.
- Gyermekem! Gondolom, tudod miért kérettelek ide? Van ugye ez a sajnálatos és szerencsétlen dolog, amiről döntenünk kellene.
- Egy gyermek érkezése véleményem szerint semmiképpen nem lehet sajnálatos és szerencsétlen. Nem így gondolja atyám?
- Az a gyermek bűnben fogant! - csattant fel a püspök.
- Ha a szerelem bűn, akkor nagyon sokan bűnben fogantak. Talán ön is atyám.
- Hogy merészelsz! - hördült fel a férfi magából kikelve. Te egy felszentelt pappal paráználkodtál.
- Hogy mi minősül paráználkodásnak, azt Isten majd eldönti. Ahogy azt is, hogy bűn-e egy meg sem született ártatlan gyermektől elszakítani az apját?
- Hallatlan! Mit merészelsz gyermekem?
- Merészelek őszintén beszélni. Vagy talán ez is bűn?
- Teljesen elvette az eszedet az állapotod - felelte a püspök, aki egy riadt, megalázkodó leányra számított. Az, hogy a másik fél szemmel láthatólag nem tekintette őt magánál feljebb állónak, kizökkentette nyugalmából. Mária felállt így egy magasságba került a férfivel.
- Atyám! Ön kéretett ide, és gondolom nem azért, hogy velem tárgyalja meg a bűn fogalmát.
- Valóban! - próbált nyugalmat erőltetni magára püspök. Az a tény, hogy a gyermeked bűnben fogant, továbbá, hogy ezt a bűnt egy felszentelt pappal követted el késztetett arra, hogy idekéresselek.
- Értem - bólintott Mária. - Tehát akkor az anyaszentegyház elismeri, hogy a méhemben fejlődő magzat János atya gyermeke.
- Én ezt nem mondtam - üvöltötte a püspök.
- Márpedig, hogy az ön szavával éljek, ha „egy felszentelt pappal paráználkodtam” akkor ez a gyermek csak ettől a paptól foganhatott meg.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos - üvöltötte a püspök. Kopogtak és a titkár dugta be ijedten a fejét. Azonban látva a püspök rákvörös ábrázatját azon nyomban visszahátrált. Mária érezte, hogy a másik ember dühkitörése megnyugtatja és magabiztosabbá teszi.
- Azt hiszem ez meddő vita. Ha Atyám, végre megmondaná mit óhajt tőlem?
- Gyermekem! - próbált nyugalmat erőltetni magára a férfi, majd nyájas, behízelgő modorban folytatta. - Ez a gyermek megfogant. Ezen változtatni már nem lehet. De az anyaszentegyház nem engedheti, hogy ez az ártatlan bárány bűnben nevelkedjen. Az a mi álláspontunk, és a gyerek szempontjából is a legjobb lenne, ha születése után lemondanál róla és az anyaszentegyházra bíznád a neveltetését.
- Soha! Érti atyám? Soha nem mondok le a gyermekemről. Elég csapás nekem, hogy az apját elvették tőlem.
- Na de a gyermek egészséges szellemi fejlődése…
- Nincs olyan bíróság a világon, aki nem találná megfelelőnek azt a környezetet, ahova ez az ártatlak teremtés érkezni fog. Az én otthonom nem a bűn tanyája.
- Hiszen azt sem tudod ki a gyermek apja.
- Pontosan tudom ki a gyermek apja, és ön is tudja atyám. De ha úgy gondolja, én bátran állok egy DNS vizsgálat elé.
A püspök arcán idegesen rángatóztak az izmok. A megbeszélés teljesen kicsúszott a kezéből. Egyetlen adu maradt a kezében, amit végső kétségbeesésében kénytelen volt a lányra olvasni.
- Vajon a szüleid is így gondolják?
A püspök arcán önelégült mosoly ült ki, amikor meglátta Mária zavarodottságát.
Megvan a gyenge pontja - gondolta, azonban mielőtt megszólalhatott volna, a lány megelőzte.
- Kérem, a szüleimet bízza rám. Nekik én tartozom elszámolással, nem ön atyám. Köszönöm, hogy szakított rám időt, és segíteni próbált. A jövőben szeretném a dolgaimat magam intézni. Ha nincs más mondanivalója, megköszönöm, hogy fogadott Atyám, és tisztáztuk ezt a kérdést. Dicsértessék.
- Mindörökké - válaszolt nem kis megrökönyödéssel a püspök.
* * *
Mária kilépett a püspöki palota kapuján és nagyot sóhajtott. Táskájából előkotorta mobilját és Zsuzsát hívta. Miután új barátnője felvette a telefont, röviden beszámolt neki mi történt a püspök úrnál tett látogatásánál.
- Látod, mondtam neked, hogy beszélj a szüleiddel. Ugyan úgy húzod, mint ezt a mostani püspöki látogatást.
- Jó, jó! Igazad van. Fogok velük beszélni, de nem olyan könnyű ez nekem, mint gondolod.
- Nagyon is tudom, hogy mennyivel nehezebb, mint ez a mai látogatásod. Megbeszéljük ezt is holnap, de az volna a kérésem, hogy te gyere hozzám el, mert rengeteg a dolgom.
- Rendben! Hányra menjek és főleg hova?
- A szokott időben, a címem pedig ott van a névjegykártyámon, amit első alkalommal adtam.
- OK! Ott leszek. Szia! - a lány kinyomta a telefont és elgondolkozva megindult a kocsija felé. A kocsiban előkereste pénztárcájából Zsuzsa névjegykártyáját, hogy megnézze a címét. Meglepetten látta, hogy egy Pest melletti településen lakik.
Vajon minden alkalommal onnan jön el hozzám? Hiszen az egy kész vagyon, főleg a mostani benzinárak mellett. - gondolta magában.
