[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 58
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 58


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
A remény útja

Az utca a kertvárosban volt, gondozott parkok közepén csinos házak sorakoztak egymás mellett. A villák délre néző oldalán mindegyik előtt oszlopos terasz húzódott, fehér kerti székek és asztalok kínálták magukat pihenésre. Az egyik ház különösen szép volt. Az ereszcsatorna alól lógó bordó futómuskátlik fonott kosarait lengette az enyhe szél. Jól illettek az épület napsárga színéhez, barna léckerítéséhez.

A férfi a teraszon üldögélt és kávézott, közben az újságot lapozgatta, de láthatóan nem kötötte le a figyelmét. Hirtelen összecsukta, felállt, bezárta a lakás ajtaját, és az utca felé indult. Jó hatvanas lehetett, magas és egy kicsit görnyedt tartású. Borotvált arcát simán hátrafésült ősz haj keretezte, ettől még magasabbnak látszott a homloka.

Egy éve lett özvegy, azóta nem találta a helyét a villában. Minden, ami körülvette, a feleségére emlékeztette. Azért ment nyugdíjba, hogy többet lehessenek együtt. Vettek egy Opelt, hogy bejárják vele az országot. Ehelyett a kórházi látogatások töltötték ki a napjait. Maga előtt látta Berta megvékonyodott arcát, színe alig ütött el a fehér párnáétól. Már nem is beszélgettek, csak ült az ágya mellett szótlanul, és fogta a megvékonyodott kezet. Az alattomos betegség minden húst lerágott a csontokról.

Nem, ezt nem! Szabadulni akart az emlékek súlyától, a közeli park felé irányította a lépteit. Szinte minden délelőttjét itt töltötte, nézte a jövő-menő embereket, időnként szót váltott a padokon üldögélőkkel.

Egyszerű kis park volt, gömbakácok szegélyezték. Középen, a szökőkút körül széles sávban tarka árvácskák virítottak, a kora reggeli fényben csillogtak a szirmokon a harmatcseppek.

A férfi kiválasztott magának egy padot. Leült, és onnan figyelte a szökőkút káváján tollászkodó zöldes színű madarat. A zöldike a csőrével igazgatta a tollait, időnként körülnézett, majd folytatta a szépítkezést.

Női hiúság, gondolta a férfi és elmosolyodott. Lehunyta a szemét és arcát a korai nap felé tárta. Valami mozgást érzékelt maga mellett, oldalra fordította a fejét. A sétaút apró kavicsán egy farkaskutya ült, szemét a tér túlsó felén álló emeletes épület bejáratára szegezte.

- Várod a gazdádat? - érdeklődött az öreg.

A kutya éppen csak rápillantott, azután újra az épület bejáratát fürkészte. A férfi aggodalommal figyelte az állatot, egész tartása feszültségről és mély bánatról árulkodott. Egy tíz év körüli kislány jött át a téren, megállt a kutya előtt, és egy műanyag tálkába vizet öntött neki a magával hozott flakonból.

- A te kutyád? - szólította meg a férfi.

A kislány megrázta a fejét. - Dehogy! Itt lakunk a szomszéd utcában. Anyukám küldött, hogy hozzak neki vizet. Három napja itt fekszik és a kórházat lesi.

- Otthon van most édesanyád? - kérdezte az öreg, és felállt a padról.

- Igen - nézett rá csodálkozva a kislány. - A bácsi ismeri a mamámat?

- Még nem, de meg akarom ismerni. Gyere, hazakísérlek.

Ballagtak át a téren, a férfi a kislány apró lépteihez igazította a magáét.

Szamosné, a kislány édesanyja a ház előtti kertben éppen a virágágyásait gyomlálta. Az idegen hangra kiment a kapu elé.

- Bocsásson meg, hogy ismeretlenül beállítok. Varga Tamás vagyok. A téren találkoztam a kislányával.

- Szamosné - nyújtott kezet az asszony, és várakozóan nézett az idegenre.

- A kutya... - tétovázott A férfi. - A kislány említette, hogy már három napja ott fekszik a parkban. Tud valamit erről?

- Én is a szomszédomtól hallottam, hogy a mellettünk levő utcából valami Mihókné a gazdája. Az asszonyt hétfőn a mentő behozta a kórházba, a kutya meg ott loholt a szirénázó autó nyomában. Szegény állat azóta ott hever, és várja a gazdáját. Vittünk neki ennivalót is, de nem fogadta el. Csak a vizet lefetyeli. A végén még elpusztul szerencsétlen. Gondoltam rá, hogy értesítem az állatmentőket, de ha valóban a gazdáját várja, csak ártanék vele.

A férfi helyeslően bólintott a jogos aggodalomra. Szánalom járta át a szívét. Mi van, ha... nem, erre még gondolni sem szabad. Megköszönte a tájékoztatást, és határozott léptekkel indult a kórház felé.

Az információs fülke előtt toporgott egy ideig, de végül elszánta magát, és odalépett az ablak elé. Azt mondta, az adminisztrátornak, hogy húgát keresi, akit hétfőn ide hozott be egy mentő. A hölgy megértően bólintott, és leült a számítógép elé.

- Hétfő, nézzük csak! Mihókné... Mihókné... Itt van ni! A belgyógyászatra vitték. Negyedik emelet.

Tamás még aznap, látogatási időben, kezében néhány narancsot tartogatva a megjelent a belgyógyászaton. Szorongva érdeklődött a nővérnél.

- Koszorúsér-görcse volt, de már jobban van, fel is kelhet - bólintott a nővér. 411 a szoba száma. Az ablak melletti ágyon fekszik. Tudja, hogy maga az első látogatója?

- Valahogy sejtettem - motyogta Tamás, csak úgy az orra elé.

Mielőtt belépett a szobába, megigazította a nyakkendőjét, és megköszörülte a torkát. A helyiségben négy ágy volt. Három mellett látogatók álldogáltak, a negyedikben sápadt, ősz hajú nő feküdt magányosan. Lehunyta a szemét, de nem aludt, a halk köszönésre felnézett.

- Ismerjük egymást? - pillantott az ágy mellett álldogáló férfira.

- Még nem, de most bepótoljuk. Varga Tamás vagyok.

- Mihók Istvánné. De mi...?

- Mindjárt megérti. A nővér azt mondta, már felkelhet. Kérem, jöjjön ide az ablakhoz!

Az asszony nem kérdezett semmit. Belebújt a papucsába, és az ablakhoz lépett. A férfi a park felé mutatott. A gömbakác tövében egy kutya ült, szemét le sem vette az épület bejáratáról.

- Úristen! Hiszen én a szomszédra bíztam! Mióta van ott?

- Amióta magát behozták. Szívesen segítenék, csak nem tudom, hogyan?

- Idegenekkel bizalmatlan. Nagyon a kezemhez szokott. - mondta az asszony kétségbeesetten. - Miután meghalt a férjem, ketten maradtunk egymásnak.

Tamás bólintott, pontosan értette, miről beszél az asszony.

- Van valami személyes holmija? Bármi, amit megmutathatnék neki? Aminek az illatát felismerné? - kérdezte.

- Hirtelen kerültem be, nem hoztam magammal semmi mást, csak a kézitáskámat - szomorkodott el az asszony. Váratlanul felragyogott a szeme. - Várjon, itt a zsebkendőm!

A kis táskából szépen hajtogatott zsebkendőt halászott elő. Halvány verbéna illat lengett körülötte.

- Akkor én mennék is, hogy a kutya mielőbb... Igaz is, hogy hívják?

- Kapitány. A férjem pilóta volt, ezért...

- Értem. Most megyek, de holnap délelőtt újra eljövünk. Ha kinéz az ablakon, láthatja majd Kapitányt. Ne aggódjon, nem lesz semmi baj, csak nézzen ki az ablakon. Jaj, ezt majdnem elfelejtettem! - tette a narancsokat az éjjeliszekrényre.

Az asszony nem mozdult el az ablaktól, szorongva figyelte, mi történik. Hatvan évesen özvegyen maradni, már ez is megviselte. Gyerekük nem volt, a férje közúti balesete megfosztotta minden emberi kapcsolattól. Ha még a kutyát is elveszíti, azt már nem viseli el.

A férfi leért a térre, és kutya melletti padra telepedett. Az állat nyugtalanul fészkelődött, de nem mozdult el az eddigi helyéről. Ahogy meghallotta a nevét, a füle rezdülésén látszott, hogy figyel. Honnan ismer engem ez az idegen? - gondolta, és ránézett. Tamás odatartotta elé a zsebkendőt, közben folyamatosan duruzsolt fülébe. Negyed óra múlva a férfi felállt a padról, és határozott lépésekkel indult kifelé a parkból. A kutya egy ideig tétovázott, majd időnként vissza-visszanézve követte. Ment a zsebkendő után.

A negyedik emeleten az asszony megkönnyebülten felsóhajtott. Ellépett az ablaktól, felvette a pongyoláját, és kiment a mosdóba. Hosszan szemlélte az arcát a tükörben. Hiába hatvan éves, egyetlen ránc sincs rajta. Kék szemének fénye megfakult, valamikor fényes szőke haja megfehéredett, alakja egy kicsit kitelt, de más változást nem tapasztalt fiatalkori énjéhez képest. Két év óta egyszer sem néztem tükörbe, gondolta, és elpirult, mintha bűnön kapta volna magát. Visszament a szobájába, lefeküdt, és aludni próbált, de valami lázas izgalom ébren tartotta. De hiszen semmit sem tudok róla, lehet hogy nős, az is lehet, hogy csavargó vagy alkoholista, mérlegelte az érzéseit. Megrázta a fejét, nem, a csavargók nem hordanak öltönyt és nyakkendőt, és nem mentenek meg parkban heverő kutyákat. Megnyugodott, és észre sem vette, hogy közben elbóbiskolt.

Két hét telt el. Tamás mindennap kétszer járt a kórház környékén. Délelőtt egy órát üldögélt a parkban a kutyával. Délután, látogatási időben Kapitányt leültette a pad mellé.

- Itt marad, nem mozdul! - mondta nagyon erélyes hangon, a kutya szemébe nézve. A kutya a hátsójára ereszkedett.

Tamás felment a negyedikre az asszonyhoz, és elmesélte neki, mi történt velük előző nap. Szándékosan csak a derűs pillanatokat említette. Nem beszélt a kutya étvágytalanságáról, az éjszakai nyüszítésekről. Mindent kihagyott ami növelte volna az asszony szorongását.

- Kész csoda, ami megesett - ámult Franciska. - Kapitány nehezen barátkozik. Biztosan ért a kutyákhoz. Talán tréner?

- Nem, de valami közöm mégiscsak van hozzájuk - mosolyodott el a férfi. - Állatorvos vagyok. Azaz voltam a nyugdíj előtt.

Valami elektromosság pattogott közöttük a levegőben. Még nem adtak neki nevet, de mind a ketten érezték, hogy történik valami. Hétköznapi témákról beszélgettek. Nem a sorsunkat mesélték el, inkább igyekeztek felmérni a másik személyiségét. Mindketten szerették az állatokat, imádtak kirándulni, túrázni. Tamásnak tetszett az asszony könnyed mosolya, tűzről pattant természete. Egészen más volt, mint a mindig csendes Berta. Franciskát a férfi komolysága, másokkal törődő természete fogta meg leginkább. - A férjem szinte soha nem volt otthon. Egész házasságunk alatt nem beszélgettünk ennyit, mint most két hét alatt egy idegenel - gondolta az asszony.

Minden nap egy órát társalogtak az ablak előtt állva, hogy szemmel tarthassák Kapitányt. A kutya szinte nem is mozdult, szobormereven ült, ahová Tamás parancsolta.

A péntek reggel másként kezdődött, mint ahogy azt két hete már megszokták. Tamás szokatlanul gondosan borotválkozott, öltözködött. Szürke öltönyt vett fel, vajszín inget választott hozzá bordó nyakkandővel.

- Jó leszek így? - nézett a kutyára, és izgalom csillogott a szemében.

Kapitány nem tudta, mit vár tőle ember-baràtja, ezért csak vidáman csóválta a farkát. Tamás most nem akasztotta le a pórázt, csak intett Kapitánynak, hogy mennek. A kutya engedelmességet tanult az elmúlt hetekben. Ahogy az ajtó résnyire nyílott, kinyomakodott az udvarra.

A kocsifelhajtón egy fehér Opel állt.

- Beszáll! - tárta ki a hátsó ajtót a férfi. Azt hitte, parancsra lesz szükség, de tévedett. Kapitány imádott autózni. Otthonosan elhelyezkedett a hátsó ülésen, orrát az üveghez nyomva figyelte, mi zajlik körülötte. Minden idegszálával érezte, hogy van valami a levegőben. Ma valami más, mint az elmúlt napokban.

A kórházhoz mentek, megálltak a hátsó bejáratnál, és a férfi kiszállt.

- Marad! - utasította a kutyát. - Mindjárt jövök. Vigyázz az autóra, nem zárlak be! Aztán viselkedj nekem, nehogy szégyent valljak veled!

A kutya mereven ült a hátsó ülésen. Jó fél óra telt el, amikor egy ápoló egy tolókocsit gördített ki, és benne... Kapitány kétségbeesetten kaparta a hátsó ajtó üvegét, ugatott, nyítt, nyöszörgött felváltva, minden áron ki akart jutni. Tamás kinyitotta neki kocsiajtót, de mutató ujját felnyújtva figyelmeztette a kutyát:

- Viselkedik!

Beszélhetett annak! A kutya őrült vágtába kezdett a tolókocsi körül. Időnként megállt, fejét az asszony ölébe hajtotta, majd újra kezdte a veszett rohanást. Franciska szeme könnyben úszott. Szerette volna magához ölelni, vagy legalább megsimogatni, de hiába nyúlt felé, Kapitány ide-oda cikázott örömében.

- Látja, ezért ragaszkodtam a tolókocsihoz. Biztosan ledöntötte volna a lábáról - mondta a férfi, majd a kutyára nézett.

- Megáll!

Kapitány úgy merevedett meg a parancsszóra, hogy egyik mellső lába még a levegőben volt. A fenekére tottyanva nézett az új falkavezérre.

- Beszáll! - nyitotta ki a hátsó ajtót a férfi.

A kutya beült az előbbi helyére. Teste vibrált az idegességtől, feszült volt, de a parancs az parancs. Még egy Kapitánynak is van felettese.

- Most pedig a karomba kapaszkodva felállhat, és beülhet Kapitány mellé a hátsó ülésre. Másként nem nyugszik meg a kutya, csak ha mellé ül - fordult az asszony felé.

Franciska nem válaszolt, csak nagyokat nyelt. Mióta nem érezte már egy másik törődését! Félt, hogy elsírja magát, ezért nem szólalt meg, csak a szemével intett, hogy érti.

Amikor mindenki elhelyezkedett, Tamás a visszapillantó tükörből az asszonyra mosolygott.

- A taxi előállt. Hova parancsolja a kedves utas?

- Rózsa utca 23 - mondta az asszony.

Ő is mosolygott, de a szeme messzire nézett. Látta eltűnni az elmúlt évek szürkeségét, de látta érkezni a jövendő ígéretét. Úgy érezte, hogy bár az arcát ősz haj keretezi, de legbelül, a lelke mélyén fiatalos tüzek lobognak. Átölelte a kutya nyakát, és egyenesen belenézett a visszapillantó tükrön át őt figyelő Tamás szemébe. Tamás komolyan bólintott, elfordította a slusszkulcsot, és a fehér Opel utasai elindultak a remény felé.








Cím: A remény útja
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Szilágyiné Karker Má
Beküldve: November 15th 2025
Elolvasva: 130 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.21 Seconds