Zöld gipszbagoly

Beni arcán az a furcsa mosoly ücsörgött , amit akik ismerték soha nem mertek figyelmen kívül hagyni. Mert mindenki szerette s senki ezen az ég- föld világán nem akarta baját. Beni nem tudta felfogni a bajt. Veszélyes betegsége volt ez egy amúgy is nyughatatlan teremtésnek. Egyfolytában hajtotta magát, s csak akkor volt perceiben nyugodt amikor mosolyt látott az embereken maga körül. Szerencsétlennek azonban soha nem tűnt fel hogy esetleg rajta nevetnek. Hanem visszagondolva tudhatta.
Öt lejért a gimi tetején a baglyokat csókolgatta, s csak annyit kellett mondjanak neki, hogy nem meri, s az öt lejben a gimi oldalán a csatornákon ment fel. Nappal üvöltött a gimi betlakásában táborozó csajoknak az ablakon keresztül, hogy “Hogy vagytok szerelmeim?” s hajnalban két megrakott szatyorral sétált ki a hátsó ajtón. S amikor kérdezték tőle, hogy minek neki a szoknya csak annyit mondott a ping-pong ütőre mutatva, hogy “Vele adták.”
Amúgy teddelsneveddelé legénynek nézett ki, ha először látta valaki még sajnálta volna is. Vézna testén beesett arcban mély szemekkel nézett ki a világra, s szeme körül a karikák a nehézségeiről árulkodtak. Zilált szőke haja úgy nézett ki mintha fésüt csak akkor látott volna amikor öt éves volt , s az anyja utoljára megfésülte. Arra kimondottan emlékezett. Azóta ha nagyon borzosnak találta magát amikor elment egy kirakat előtt, csontos újjait végighúzta a kopnyájának a tetejétől szinte az orráig, s megnyugodva vette tudomásul hogy a makrancos tincsek vissza felgörbültek a szeme elől.
Sok filmrendezőnek egyik kedvenc trükkje amint minden amit ábrázolnak fehér és fekete s csak amit ki akarnak emelni kap egy színt. Benivel is így volt valahogy, de szegény egyedül volt szürke ebben a színes világban. Sokan mondták, hogy a legértékesebb darab rajta a kapúkulcs amit magával kellett hordjon a szél nehogy elvigye . . .
Seress Bence, vézna termete ellenére méretével ellenkező arányban növekedő tekintélynek örvendett. Az igazság az, hogy azon kívül nem sok egyébnek mert habár szerfelett intelligens volt, legnagyobb szorultságában is szivesebben használta a hírnevét mint az eszét. Tizenhét évéig sikrült is neki, s nem látta értelmét változtatni rajta.
A gumilabda csak úgy csattogott a Patkó falán. Öblösen visszhangzó ütődéseit néha kínos vita váltotta fel:
- Ez az én pontom volt!
- A vonalat elérte s a vonal a pályához tartozik . . .
Már egy félórája mehetett így mert a labda ütődése egyre gyérebb lett s a veszekedéseknek inkább kötelességízük kezdett lenni mintsem bizonygatásé. Aztán csend lett. A bringák bekerültek a kapú alá s a csapat összedugta a fejét fölöttük, haditervet kovácsolni. Beni nem sokat szólt bele ezekbe a tervekbe, de általában mindenben benne volt s legtöbbször a sikere az egésznek rajta múlott.
A Patkó fölött a Gimi bentlakásának a kerítése előtt mindig volt hely ahol két három szekeres megállhatott. A szekeresek a környező falvakból hordták portékáikat s igazán hálásak voltak, hogy amikor beértek Udvarhelyre volt ahol a lovakat megabrakolhatták, s amúgy egyik kezükben a kenyér, szalonna s a hagyma s a másikban a bicskával, ők is elkölthették reggelijüket. Kölön élvezet volt nézni amilyen mesterien faragták öklükben az ennivalót s az milyen hamar eltűnt a bajuszok alatt. S akkor az átalvetőből előkerült a pálinkásüveg, s két húzás után már neki is voltak dölve a szekér oldalának, hogy a barmok is végezhessenek, mert ugy-e nekik nem volt sem öklük sem bicskájuk, hanem a zabhoz furcsa is lett volna ilyen szerelék.
Beni odament az egyik falatozó gazdához, s a gebe nyakát lapogatva együgyűen megkérdezte az öregtől:
- Bácsi! Rúg?
- A’ nem te – válaszolta az ember.
- Hát a lova? – jött a következő kérdés az ártatlan arcból.
- Na bazzeg! – ütődött meg az öreg, s ahogy az ostora után forgolódott, vaskos bajusza alatt apró, alig észrevehető mosollyal nyugtázta a talpraesett legény usgyéját. S Beni értett a nyúltalpak kezeléséhez. Pillanatok alatt eltűnt a Rózsa uca kanyarjában. A bringások utána. A Varga patak hídja mellett bementek a papkert felé. Ott fenn a szilvafák mellett átbújtak a kerítésen a temetőbe s a gimi felé indultak. A templom mellett az oldalról nézték amint a szekeresek egyenként felcihelődtek s útjukra indultak. Aztán az ikrek is előkerültek, s nekik börfocijuk is volt. A gimi mögött egy fekete salakpálya, s mivel a bentlakás pályája mindig foglalt volt a táborosok által, a helyi fiúk a gimiét kellett használják. Délután egykor a táboros lányok közül is felszivávorgtak néhányan meccset nézni. Legtöbben az ikreket nézték, de mindig akadt egy-két helyi lány akik másért jöttek. Beninek is megjelent a barátnője. Szemrevaló teremtés volt, s ahogy a kicsi fenekét a miniszoknyájában végigriszálta a drótkerítés mellett a padhoz, minden focista nyugtázta a jelenlétét, de csak úgy magukban, mert senki nem akart Beninek beszámolni. S amikor leült feszes trikója alól szinte kibuggyantak koraérettségének bizonyítékai. Beni is tudomásul vette Borbi jelenlétét. Körülnézett a pályán és intett az egyik bámészkodó legénykének, hogy álljon be helyette és lassan odasétált a padhoz. Egyből a tárgyra tért:
- Hogy van az én bögyöském?
- Beni – hízelgett a lány – azt hittem ma moziba megyünk, úgy akarsz jönni?
- És ha így? – ágaskodott a fiúban a dac – tán nem én lennék?
- Nekem mindegy – felelte a lány – csak akkor nekem sem kellett volna kiöltöznöm. Nem akarom, hogy azt higyjék nem együtt vagyunk.
- Na jó, megyünk s átöltözöm – nyújtotta a kezét.
Elindultak a Csere utca felé. A Gimi oldalánál Borbi megkérdezte:
- Hogyhogy nekem soha nem mutattad meg, hogy mész fel a baglyokhoz?
- Ingyen még anyámnak sem mutatnám meg, Isten nyugosztalja szegényt.
- Akkor miért nem így mondod – nyújtott át Borbi öt lejt – ez elég?
- Ennyiért szoktam – mindta , s elindult fel a lépcsőn az épület sarkához. Ott meg mint a macska gorsan kezdett mászni a csatornán felfelé. Borbi ámulva nézte. Odafent kihajolt a bagoly mellett s hogy mindenki jól lássa egy nagy csattanós puszit adott a bagoly csőrére. S eltünt. Öt perc mulva Borbinak hátulról befogta a szemét. Odaadott a lánynak egy zöldre festett fényesre zománcozott gipsz tollat.
- Honnan van? – kérdezte a lány.
- A bagolynak a farkából – felelte.
- Tartsd meg nekem, légyszives – kérlelte Borbi – félek, hogy nálam eltörik.

*

Pataki Borbála után már 13 éve s kora óta epedeztek a fiúk. Szépsége szinte felülmulhatatlan , s az egyetlen dolog ami vetekedett vele az esze volt. Vágott mint a beretva. Nem volt tantárgy amiben ne tűnt volna ki, az egy tornaórán kívül. S ott is csak azért maradt hátra mert nem szerette amikor a tornatanár felét az órának rábámulva vezette, s sohasem vetkőzött le tornaruhába. De minden más tantárgyban kiváló eredményei voltak. Tizenhat évesen, harmadéves középiskolás korában megismerte Benit. Tetszett neki, hogy a fiú nem azzal töltötte együttlétük minden percét, hogy a bugyijába akart kerülni valahogy, mint oly sokan előtte. Benivel nyugodt tudott lenni. Hamar ki is sütötte a titkot a fiú viselkedése mögött, de soha nem kérdezett rá; tudta, hogy előbb-utóbb amikor eljön az ideje, majd ő elmondja. Addig is csak annak örvendett, hogy rájött a legfontosabbra: Beni orvosilag képtelen félelmet érezni. Nagynehezen kerített szakirodalmat is s rájött arra is, hogy azok az egyének akik ebben az állapotban vannak csak magukra irányuló veszélyekre nem reagálnak, de elismerik a veszély jelenlétét. Továbbá nagyon intelligensek és számító természetűek, úgyhogy nem tagadják a veszélyt csak nem félnek tőle. Általában minden veszélyre kiszámított reakcióik vannak mint egy sohabenemfejeződő sakkjátszma. Hogyha életük folyamán nem éri őket személyes megrendülés (személyes lebénító baleset, szülő halála, vagy hasonló) ilyen emberekből lesznek a pszyhopaták és sorozatos gyilkosok meg erőszakolók.
Borbi forenszikus tudományokat akart tovább tanulni, és úgy választotta, hogy az egyik ipari liceumban Udvarhelyen kitűnő alapokra tehet szert ha a végcélt maga előtt tartja. Az ipari liceumok kémia-fizika szakjai elég előrehaladott kurrikulumot biztosítanak, s az utolsó két év gyakorlati része pedig felülmúlhatatlan lesz majd olyan praktikus tanítással látja el mint amilyent a Matricagyár meg a Cérnagyár technikai oldalai nyújtanak.l
Tanult is kenényen a tankönyves szemesztereken, de igazán elemében csak a gyárak laboratóriumaiban érezte magát. Szinte habzsolta a tudnivalókat s rövid idő alatt olyan megbízatásokat kapott, amikre a gyárak alkalmazottai évekig vártak.
Borbi nyolcéves volt amikor az apja egy ipari balesetben elpusztult. Az édesanyja számtalan kérője ellenére nem ment férjhez újból. Hamar híre is ment a városban, hogy a sok csomag között amiket szinte hetente hozott a postás, s legtöbben könyvek voltak, bíztos akadt egy amelyik ilyen elektromekánikus férjet hozott neki. A sok férfi, s sajnos legtöbben nősek, nem tudott másról beszélni mint , hogy mi lesz a szép özvegy magánéletével ha tele lesz az arca pattanással.
Benit Borbi az áruházban ismerte meg. Seress Béla, Beni apja és Patakiné egy utcában nevelkedtek fel s még mindig barátok voltak. Vásárlás közben összefutottak s elhatározták, hogy szünetet tartanak és beszámolnak egymásnak az utólag történtekről egy kávé mellett.. A két fiatal, akik eddig egymást csak hírből imerték jólnevelten az árúház előtti korlátnak dölve fagyiztak s beszélgettek. Úgy kezdődött . . .
Két hét múlva már motorkerékpár puffogása verte fel az Árok utca hajnali szunyáját s a szomszédoknak egy okkal több volt utálni a “világszép nádszál kisasszonyt “, most már Beni Mobrája miatt is. De a fiatalokat ez zavarta a legkevésbé, végre találtak egymásban valakit akivel nyugodtam megoszthatták a gondolataikat. Mindketten éveiknek jóval előtte jártak fejlődésben, saját korosztályuk sajnálatosan egytől-egyik gyermekcipőben járt mellettük, s ha az idősebbekhez húzódtak azok csak ellegyintették őket. Szerelemhez jobb receptet nem írtak még varázslók sem.
Pedig Borbinak voltak fiúi Beni előtt. Amilyen szép volt mindig akadt neki valaki aki ha csak rövid ideig is kifizette a mozijegyét, táncolni vitte vagy a Szejkére ment vele fürödni. Jobbára az egyetemisták hazalátogatóban néha egy-két turista, de sohasem volt tartós a kapcsolat. Legtöbbször amikor megtudtág, hogy ez az okos és gyönyörű teremtés még csak egy kiskorú ijedten hívták meg egy teára a cukrászdába ahol akadozva találtak valami ürügyet, hogy nem tudják folytatni a kapcsolatot bármennyire szeretnék. Néha, főleg az elején nagyon megviselte egy-egy ilyen jelenet, de később már olyan pontosan tudta, hogy jön, hogy a cuki helyett a szállodabárt ajánlotta s tea helyett mindig valami töményet rendelt. Amikor Benivel kezdett járni egészen világi viselkedése volt már. Beni nyugodt, csendes szinte nemtörődöm hozzáállása a világhoz homlokegyenest az ellentéte volt Borbinak a hajtott célratörő megfontoltságának, habár kivülről csak harmonikus megértő kapcsolat látszott.

*

Beni. Véznasága ellenére magas, szinte tekintélytparancsolóan magas volt. Kortársai közül általában egy fejjel kimagaslott, úgyhogy kerülte annak a lehetőségét is, hogy méretekre terelődjön a szó. Nem akarta , hogy a társai kényelmetlenül érezzék magukat körülötte. De azért kitűnő humorérzéke volt. Legtöbb vicc magasságról meg soványságról tőle eredt, s néha gurultak körülötte a barátai a nevetéstől. Ha valakinek üzent, hogy kéne találkozzanak, s nem ismerte az illetőt, minden gondolkodáas nélkül úgy üzente, hogy keressék az égimeszelőt a tömegben, de ha valaki azt merte volna gondolni, hogy ezt viccnek szánta annak meglepetés érkezett. Egyszer egyik vadidegentől aki végre magtalálta az égimeszelőt megkérdezte, hogy tudja-e ki az igazi sovány. Az alak végignézte tetőtől talpig s pirulva vonta meg a vállát.
- Kicsi barátom – folytatta az önirónikus viccet - amikor végignéztél rajtam jó helyen jártál, de fogadjunk öt lejben nem tudod miért.
- Feladom – jött a válasz.
- Azért mert – szavalta tudálékosan – amikor ráűlök az öt lejedre négy lej ötven bani kilátszik a seggem alól . . .
Mindenkit meghódított könnyed viselkedésével s vakmerőnek is leírható természetével. Pedig amik olyanná tették amilyen volt betegségnek voltak a tünetei. Nem ismert félelmet. Intelligenciájának köszönhette, hogy még életben volt. Mások akik ebben a nagyon ritka betegségben szenvednek hamar elpusztulnak vagy kriminális útra terelődnek, s vakmerőségük miatt a legkegyetlenebb, legvérszomjasabb példányai az alvilágnak. Beni esete tényleg ritka volt. Ő a számítók közé tartozott Nem félt a haláltól de az nem azt jelentette, hogy meg akart halni csakhogy ezt bebizonyítsa. A veszélyt ha nem is félt tőle felmérte és magabiztosan választotta azokat a lépéseket amik kiküszöbölték a bizonytalanságokat. Annyi biztos, hogy amint ő kiszámítva végigsétált egy épület tetején, tudva , hogy a legrosszabb esetben is rohadt fákon sorakozó, nem teljesen átégett, puha cserepekre eshet, amik annyira felfognák az esését, hogy bizonyára csonja sem tőrne, addig mindenki ámultan nézte a Beni sétáját a magasban szivükkel a torkukban. Bedig Ő nem is mások szorakoztatására tette amit tett, hanem mert saját magát tanulmányozta. Tisztában volt betegségével s minden található irodalmat – ami értékes keveset talált is – megkeresett s elolvasott. Így tudott arról is, hogy megvan benne a képesség, hogy ha a kriminális utat választaná ugyanúgy mint bármi mással kiküszöbölhetné s néha teljesen elháríthatná a felelősségrevonás veszélyét. Teljesen az ő választása volt. Amikor idejutott a saját tanulmányozásában, csak körülnézett s elhatározta, hogy mindenkinek ebben az életben csak két választása van . . . s ő sem különb. Körülbelül akkor ismerte meg Borbit, s annak ellenére, hogy a lány úgy tűnt mintha keresné amit ő el akart kerülni, azonnal barátjává fogadta. Akkortájt határozta el azt is, hogy többet nem fog az ösztöneivel vizsgázni, közepesre, hanem egy kicsit odafigyel s lehet valamit tanul is az iskolában, s ki tudja, ha valami megtetszik . . . Erősen kezdett rajjongani azok az arkhitektusok munkája után akik toronyházakat és hídakat terveztek. S ott volt Borbi is. Soha senki ilyen lelkesen nem tuszkolta előbbre, soha senki nem volt büszkébb egy jólsikerült dolgozatára, soha senki nem volt ilyen közel hozzá . . .

*

Az érettségi előtt a sorozóbizottság szerelt fel egy ideiglenes sorozóirodát a Kultúrház alagsorában. Így minden érettségizőt szépen besorozhattak könnyen és ellenállás nélkül. Mikor Beninek az osztályára került a sor ketten be sem jutottak az orvos elé. Egy gyereket akinél papír volt mert epilepsziás rohamai voltak már az ajtóból visszafordították. Benit beengedték a mérlegig. Ott az egyik sorozótiszt azt nevette a társaival, hogy vannak kézifegyverek nehezebbek mint Beni. Így nem lett besorozva. Ez ugyan nem gátolta meg abban, hogy a többiekkel igyon este. Azonban nagyon bánthatta az eset mert haza sem ment az éjjel. Reggel Borbi a Gimi előtt kiáltozott. Sejtette, hogy Beni a bagoly mellett űl, mint mindig amikor távol akart lenni mindenkitől. Beni kihajolt a korlát mögül s intett neki, hogy menjen fel. Egyszer már volt fenn azután miután Beni a tollat lehozta, de neki Beni megmutatta a tűzlépcsőt az épület oldalán. Most is ott ment fel.
- Egész éjjel itt voltál? –kérdezte, s feleletet sem várva – ettél-e valamit?
Beni csak bólintott az első kérdésre s figyelembe sem vette a másodikat. Borbi odahúzott egy laza téglát s melléült.
- Hallottam mi történt – kezdte – de én fel sem venném helyedben. Így több időd lesz készülni az egyetemre. S ma elhatároztam, hogy veled megyek Kolozsvárra amikor a felvételik vannak.
Beni odahajolt s életében előszőr hosszan s szerelmesen megcsókolta a lányt. Borbi boldogan csókolta vissza. Régóta várt már erre a csókra s alig hitte, hogy végre megtörtént. Attól a naptól elválaszthatatlanok voltak. Egymás mellett tanultak Beni az érettségi s Borbi az évvégi vizsgákra. A cukrászdában s a Cafe Barban már saját asztaluk volt s pincérnők már kérés nélkül hozták Beninek a feketét s Borbinak az almalét. Eljött június is s vele a melegek. A hétvégeken a Szejkefürdő egyszerre nyújtott zavartalan tanulóhelyet s gyönyörű természetet kikapcsolódni.
Pont az érettségi vizsga előtti hétvégén, amikor Borbinak már lejártak a végső vizsgái, megint a Szejkén Borbi segített Beninek a kérdésekkel amikor elkapta őket a zuhé. Annyira bele voltak merülve a tanulásba, hogy nem vették észre amikor a vendéglők bezártak, úgyhogy az első villához szaladtak. Valamelyik vállalatnak a nyaralója volt épp üresen s találtak rajta egy nyitott ablakot, de mire bemásztak mindkettő csuromvizes volt. Úgy is maradtak fűrdőruhában csak a többi ruhájukat terítették szét széktámlákra és lépcsőkorlátra. Az egyik falnak támasztott matracot ledöntötték a szoba sarkába s a nagy fűrdőtörülközőket maguk alá terítették s betakaróztak a pokróccal ami nem volt éppen vizes, s kettőjük hevétől hamar felmelegedett. Ahogy teljesen besötétedett, s a tücskök kezdtek a páratelt levegőnek zenei aláfestést adni, egymás karjaiban egy új világot fedeztek fel. Olyan világot, amiről habár tudtak, sohasem sejtették milyen hatalmas érzéseket válthat ki bennük. Olyan világot amiben Beni színei a környezetét tükrözték, s Borbi is méltó társává vált. Annyiban teljesen biztosak voltak reggelre, hogy éjjel a föld hatalmasat rengett velük.
Beni vizsgái kitűnő eredményekkel jártak le s nem volt az iskolaév utolsó bálján kettőjüknél büszkébb pár.
Kolozsváron Beni bejutott a kolozsvári Tudományegyetem Architectúra szakára. A felvételi vizsgák két hétig tartottak és egy több mint hétszázharmincas mezőnyből huszonharmadiknak jutott be. Amíg ott voltak Kolozsváron Beni bérelt egy szobát egyik rokonának az ismerősénél, s Borbi a nagynénjénél lakott. Könnyű volt esténként bulihelyet találni; a felvételik idejére Kolozsvár átvedlett apró éttermek és diák-kantinok városából, diszkók hátán tánctermek otthonává. Minden látogató múlatott, ki azt, hogy sikerült egy vizsga ki meg a bánatát locsolta bőven . . .
Borbira nem ügyelt különösebben a nagynénje, mindig olyan lánynak tartotta mindenki, hogy a fejét a helyén hordja, úgyhogy nem tartották számon mikor érkezik s mikor megy. Két hét alatt talán egyszer került hazakettő előtt s ébredt fel délelőtt. Az is akkor volt amikor Beninek másnap egy napon két vizsgája volt beütemezve. Amikor hazaérteknagyon kellemetlen meglepetésben volt részük. Benit besorozás nélkül is elvitték egy hathetes kiképzésre, mert mindenki aki egyetemet végzett mint tartalékos tiszt kellett legyen számontartva.
Az állomáson letörölte Borbi szeme alól a harcsakönnyet:
- Ha kell naponta írok, életem – mondta – amúgy is hat hét nem a világ, s csak itt leszek Brassóban.
- De úgy fogsz hiányozni – sírt Borbi – Nagyon hozzádszoktam, nem is tudom, hogy hogy fogom kibírni nélküled . . .
- Emlékszel miről besazéltünk – terelte el a szót Beni – Próbálj meg munkahelyet találni valamelyik nagy gyárban, s jövőben sokkal jobb gyakorlati felméréseid lesznek. . . .
- Igyekezz vissza hozzám – erősködött Borbi – Máris hiányzol s még itt állsz előttem . . .
Hazafelé Borbi a Gimi felé vette útját. Megállt s hosszuan nézett fel a giposzbaglyokra odafent. Ahogy nézett még mindig nem jutott eszébe miért nincsenek galambok az épületen s körülötte . . .

*

A telefonhívás meglepetésként érkezett. Minden mást elrendezett s már fel is vették a Matricagyárban mint laboránst, csak épp még az orvosi vizsgán kellett még átmenjen. Minden meg is történt s már arra a hívásra várt, hogy mikor kezdhet dolgozni, amikor az orvostól hívták. El is ment de azt a javaslatát az orvosnak , hogy az anyját is vigye, figyelembe sem vette. Fogalma sem volt miről lehettett szó. Odabent a rendelőben Mari néni – Dr. Kovács Mária – csak célzott arra, hogy nem látja az anyját, de a tárgyra tért:
- Van rendszeres fizikai kapcsolatod valakivel?
- Van – felelte – de mi köze ennek a munkához?
- Semmi – mondta Mari néni s megkérdezte – milyen fogamzásgátlót használtok?
- Semmilyent még – nézett fel ijedten – csaknem . . . ó Istenem . . . mit mondok anyunak? . . .
- Ami azt illeti ez kettőnk között maradhat – mondta a doktornő, s szinte sugallatként hozzátette – még arról sem szabad érdeklődnöm, hogy mi lett ha holnap már nem vagy terhes.
- S a munkahely? – kérdezte Borbi.
- Azt fogom nekik ajánlani, hogy felvegyenek, csak egy dolgot kell nekem megigérned – tette hozzá.
- Akármit!
- Nagyon megfontolod akármit határozol . . .
Az anyja volt az első akinek elmondta. S az utolsó. Mint kotlóstyúk amikor bcsirkéit a szárnya alá veszi ha héjját lát, Borbit nem engedte a vécére sem felülvigyázat nélkül. Abortusz illegális dolog volt de neki voltak kapcsolatai s mielőtt Beni valamit egyáltalán meg is sejthetett volna a dologról Barbi gyermektelen volt. Dolgozni is elkezdett a laboratóriumban és rendszeresen írt Beninek, sőt hetente egyszer beszéltek telefonon is. Minden úgy tűnt mintha a legnagyobb rendben lenne.
Szeptember közepén járt le Beninek a kiképzése s szeptember végén kezdődött az első szemeszterje. Mindketten nagyon várták, hogy végre lássák egymást. S akkor Borbit másik csapás érte.
- Kihez vitt anyád? – kérdezte Mari néni.
- Nem tudom, még azt sem láttam merre jártunk annyira sírtam.
- Szegénykém – ültette le szinte erőszakkal – többet nem lehet gyereked, megsérült a méhed . . .
Nagyon sokáig sírtak egymást ölelve. Amikor végre úgy látszott megnyugodott a lány Mari néni beszélni kezdett:
- Nem nagyon akaródzik elengednelek ilyen állapotban. Gondolj rá édes, ha valami bajod lenne, Isten őrizz, soha nem tudnám magamnak megbocsájtani. Ígérd meg, nem, esküdj meg, hogy ma este erre az egészre még csak rá sem gondolsz!
- Jól van Mari néni, esküszöm – de ő is tudta, hogy inkább a doktornő megnyugtatásáért mondta. S nem igért semmit ma este utánra . . .
Aznap este beszélt Benivel telefonon. Jókedvű beszélgetés volt, lágy, vídám s jókedélyű és valahol közben Borbi elmondta, hogy egy üzenetet hagyott a tégla alatt a bagoly mellett a Gimi tetején, ha ő épp dolgozna amikor Beni hazaér.

*

“ Édesem,


Ha ezeket a sorokat olvasod akkor azt jelenti, hogy nem volt erőm sem magammal sem veled szembenézni. Nagyon félek a haláltól, de most sokkal jobban félek az élettől azok a legfontosabb dolgok nélkül amiktől magamat-kettőnket megfosztottam. Pedig csak téged kellett volna megkérdezzelek. De látod , édesem, a legegyszerűbb válaszok legtöbbször a szemünk előtt merülnek láthatatlanságba. Drágám, hátrafelé mindenki látása tökéletes, de a jövő felé annyira tele van akadályokkal amennyire a képzeletünk engedi. Amivel az én képzeletem téged felruházott azért egy életnyi bocsánatkérés sem lenne elég. Nem mertem azt hinni, hogy azok után amiket elkövettem, valaha is megbocsájtasz. Utólag rágondolva s ha őszinte akarok lenni magamhoz, igazán magam sem tudom kiengesztelni
Kolozsváron teherbe estem. S hagytam magam meggyőzni arról ami velem megtörtént. Ó a méhkaparás amilyen fájdalmas volt annyira álltam mert elhitették velem, hogy csak a te életedet fognám vissza, ha megtartom a gyermekünket. S egy gyenge pillanatomban elhittem nekik. S amikor dolgozni kezdtem lassan elhitettem magammal, hogy ha majd mellettem leszel s elmagyarázhatom személyesen mi történt, valahogy megértesz és megbocsájtasz nekem. S ebben az egész pokoli rémálomban a múlt héten jött a legborzasztóbb csapás. Méhkaparáskor meddő lettem, soha de soha nem leszek képes gyermeket hozni erre a világra, se neked, se nekem, sehogy. A méhem megsérült visszafordíthatatlanul.
Ezt nem bírnám ki. Nem tudnám végignézni, hogy mellettem próbálod leélni életedet mert a kötelességtudatod arra kényszerít, s tudom, hogy úgy lenne. Nem bírnálak megfosztani egy egészséges család lehetőségétől, csak mert tudom, hogy ha nem is úgy akarod mellettem maradni tartanád helyesnek. Ezért választottam ezt az utat. Talán majd megbocsájtod nekem, hogy ilyen gyáván megfutamodok a felelősségek elől. Talán, ha majd egyszer a saját gyermeked szemébe nézel meg fogod érteni, hogy miért nem tudok most önző lenni.
Gyors halált választottam életem. Itt a laboratóriumban vannak kilók ebből az anyagból, de ebből a ciánkristályból néhány gramm nemcsak engem hanem százakat is megmérgezhet.
Megegyszer könyörgöm, bocsáss meg.

Borbid “

*

Egy rendörségi jegyzetfüzetből:

- Férfi, körülbelül 18-20 éves, két méteren fölüli, talán hatvan kiló sincs
- Ruhája tartalékos tisztiruha
- Személyazonossági igazolványa szerint a neve Seress Bence, Tiszti rangja kapitány
- Látszólag a Gimnázium tetejéről a hátára esett s útközben dereka jobb felével a korláthoz ütődött
- Teste derekánál 90 fokos szögben fekszik a földön
- Ehhez a jegyzethez csatoljuk a levelet amit a bal kezében találtunk
- Jobb kezéből nagyon nehezen odafenn az egyik gipszbagolynak a zöldre festett farktollát fosztottuk ki.

Mintha abba akart volna kapaszkodni . . .

Cím: Zöld gipszbagoly
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: November 22nd 2003
Elolvasva: 1452 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]