 |
Óvodába megy a gyerek... |
|
 |
Mi lesz vele? Hiszen még olyan pici! Még alig-alig fordult elő, hogy mindkét szülőjétől egy egész napig távol lett volna! Biztosan sírni fog...
|
Óvodába megy a gyerek…
Igaz, még csak nyár közepe van, de talán éppen ezért, nem árt felkészülni...
Mi lesz vele? Hiszen még olyan pici! Még alig-alig fordult elő, hogy mindkét szülőjétől egy egész napig távol lett volna! Biztosan sírni fog! Talán bántani fogják a többiek! És az óvó nénik? Ők biztosan nagyon kedvesek, és nagyon szeretik a gyerekeket – különben nem lennének ezen a pályán – de hátha pont ez a két óvó néni, akikhez a gyerek kerül, hátha pont ők, pont a mi gyerekünket nem fogják eléggé szeretni! Vagy hagyják sírni! Vagy megtömik az étellel, esetleg nem segítenek neki enni! És, jaj, hogyan fog aludni? Ki fogja majd a kezét, míg álomba szenderül?
És, még sorolhatnám az aggályokat.
Akár mennyi is a kétség, ott a muszáj. Vissza kell menni dolgozni. Az talán nem is baj, az, jó lesz. Néhány évnyi elszigeteltség után vissza az emberek közé, a nyüzsibe, a régi kedves munkatársak körébe, vagy éppenséggel egy teljesen új környezetbe, de újra emberek közé, havi fizetésért, ami már nagyon kell… de a gyerek! Neki pedig szüksége van arra, hogy saját kortársaival is megtanuljon kapcsolatokat kiépíteni, hozzájuk alkalmazkodni, egyszóval szüksége van a közösségre. Ezt, ésszel nagyon jól tudjuk, és bátorításul gyakran mondogatjuk is magunknak. De gyermeküktől elszakadni a szülőknek éppoly nehéz, mint a csöppségnek a szüleiktől.
Minden óvodában van beszoktatás. Ez óvodánként változó, 1-2, esetleg 3 hét. Van anyás beszoktatás is, ami azt jelenti, hogy az első időkben anya, vagy apa ott lehet a gyermekkel a csoportszobában, a kertben, részt vehet mindenben, ami az óvodában történik, és csak rövid, majd egyre hosszabbodó időszakokra hagyja ott gyermekét „egyedül”.
Nem feltétlenül ez a jobb megoldás, hiszen a gyermek akkor úgy szokja meg az óvodát, az tudatosul benne, hogy a szülei, ha nem is állandóan, de ott is vele vannak, aztán amikor véget ér ez az időszak, keserves csalódás éri. Az sem minden gyermeknél válik be, ha hosszabb ideig, 1-2 hétig csak ebédig marad ott a gyermek, vagy, ha rögtön ebéd után hazaviszik. Ilyen esetekben gyakori, hogy amikor eljön az ott alvás időszaka, hiába telt már el néhány zökkenőmentes hét, a gyermek ettől kezdve teljesen érthető módon igen hevesen tiltakozik az óvoda ellen.
Nincs recept arra, melyik a jobb módszer, ez mindig az adott gyermektől függ.
Minden érzelmileg és szociálisan is megfelelő tempóban fejlődő gyermek egészséges reakciója az elszakadásra a sírás, a rövid ideig tartó dac, hiszti, az evés, vagy a beszéd megtagadása, esetenként nem várt erősségű agresszív viselkedés megjelenése, vagy akár, egy korábbi életkorba való ideiglenes visszaesés. (Bepisilés, ujjszopás, gügyögés-selypegés, önállótlanság, általában kisbabás viselkedés)
Nehéz időszak, valóban. Hogyan lehet megkönnyíteni?
Fontos, hogy mi magunk ne tekintsük tragikusnak a helyzetet. A gyermekeink megérzik és átveszik a hangulatainkat, szorongásunkat. Tudnunk kell, hogy ez az időszak elkerülhetetlen, és nem lesz egyszerű, de bíznunk kell a gyermekünkben, abban, hogy megküzd az új helyzettel, és rövid időn belül feltalálja magát.
Bíznunk kell abban is, hogy az eddig eltelt időszakban sikerült gyermekünkben kialakítanunk a feltétlen bizalmat, elhiszi, hogy nem hagyjuk végleg magára, hogy sietünk érte, és, hogy akkor is nagyon szeretjük, ha napközben ezentúl nem leszünk állandóan vele.
És, bíznunk kell az óvónőkben is. Tudják ők már azt nagyon jól, melyik csöppséget hogyan lehet a leghamarabb megnyugtatni, elfogadtatni vele az új helyzetet. És, ha az óvó néni néhány nap után azzal a javaslattal áll elő, hogy a hosszadalmas reggeli búcsúzkodás helyett egy szeretetteljes de határozott elköszönés után adjuk át neki a gyermeket, higgyük el neki, hogy kislányunk, kisfiunk így hamarabb megnyugszik majd, még akkor is, ha az átadás pillanatában még keservesen sír, rúgkapál, menekülne.
A szülők nem tudják, de rendszerint, miután becsukódik mögöttük az ajtó, a nagy zokogás, hadakozás mintegy 5 perc múlva hüppögéssé, szipogássá szelídül, majd újabb néhány perc múlva teljesen abba marad. Aztán a nap folyamán néha kiújul a bánat, de egyre kevesebbszer, és egyre rövidebb ideig tart. Hiszen annyi a látnivaló, annyi az érdekes új játék, annyi minden történik, hogy a sírásról megfeledkeznek. Az óvó nénik is mindig valami érdekeset mesélnek, énekelnek, rajzolnak, játszanak velük, ezért nincs idő szomorkodni.
Alvás után, ébredéskor természetesen megint az anyahiány jellemző a gyerekekre, ami akkor tetőzik, amikor megpillantják értük jövő szüleiket. Ilyenkor a sírás sokszor még a reggelit is felülmúlja, szegény anya, apa pedig meggyőzhetetlen arról, hogy ez nem egész nap ment így!
Átsegíthetjük magunkat a nehezén azzal is, ha 1-2 héttel az óvodába lépés előtt már sokat beszélgetünk csemeténkkel az óvodáról úgy, mint egy nagyszerű új lehetőségről. Ezekből a beszélgetésekből természetesen azt sem szabad kihagyni, hogy ott nem leszünk vele, de ennek nem célszerű túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Talán fölösleges említenem, de sajnos, minden évben tapasztalom, hogy némely szülő fenyegeti gyermekét az óvodával, ezt ne tegyük!
Amit viszont még megtehetünk: egy-egy kedves otthoni alvós-állatkát, kedvenc kispárnát, rongyocskát, kistakarót, bármit, ami puha, és elég nagy ahhoz, hogy ne lehessen se lenyelni, se orrba, fülbe dugni, se elveszíteni, nyugodtan, sőt ajánlottan adjunk a gyermekkel az óvodai tartózkodás idejére. Ez minden óvodában elfogadott dolog, főleg a kezdeti időszakban. (Gyűrűt, fülbevalót, láncot viszont nem tanácsos hordaniuk a gyermekeknek az óvodában, sok baleset forrása lehet!)
Kedves Anyukák, Apukák, bátorság, kitartás, türelem! Nagyon hamar eljön az az időszak, (úgy 1-2 hónap múlva) kezdetben bármilyen hihetetlennek tűnik is: amikor a délutáni sírás oka már az lesz, hogy picikéink még nem akarnak haza menni!
|
|
| |
|
