Fullextra.hu - Mitől válunk ellenséggé?

[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]

Hoppá !!!
Kedvenc versek a You Tube-on Tedd fel a kedvenceidet. Ellenőrizd a helyesírást, ha nem vagy biztos benne! Tagjaink könyveit itt rendelheted meg Fullextra Arcképtár

Küzdőtér

Üzenőfal

Arhívum

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások

· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Mitől válunk ellenséggé?

Tudjuk, az óvodások még feltétlenül megbíznak a felnôttekben... A tizenévesek pedig már az "ellenséget" látják bennünk... Hol romlanak el a dolgok?

Ezzel az írással Audrey cikkéhez szeretnék kapcsolódni.
Az itt következő cikket más apropóból írtam egy évvel ezelőtt, de a lényeg, a mögöttes tartalom ugyan az.

Egy nagyon színvonalas, honi gyermekoldalnak vagyok a külső mukatársa már vagy 6-8 éve. Az alábbiakat ott tapasztaltam.

"4-5 hónapja kezdôdött. Amikor megjelent a játékok között az online malom, és sakk. Néha játszottam, játék közben beszélgettem – volna.
A partnereim rendre azzal kezdték: Korod? Nemed? Honnan?
Amikor mit sem sejteve, az igazságnak megfelelôen közöltem a tényeket, miszerint 54, nô, és Bp, a leendô játszótársam vagy szó nélkül kilépett, vagy mondott valami nem idézhetôt, és csak aztán lépett ki. Nem értettem. Ha nem volt kérdés, játszottunk. Utóbb kiderült, akikkel tudtam játszani, szintén felnôttek voltak.

Aztán be-belátogattam a csetre is. Az eredmény ugyanaz lett.
Eleinte próbáltam gyôzködni a gyerekeket, nem errôl szól egy beszélgetés, bár érthetô, hogy hasonlókorúakat keresnek, velük kívánnak kapcsolatba lépni. De, ha már, akkor is úgy való, ha egy privát beszélgetést kezdenek, hogy elôször ôk mutatkozzanak be a megszólítottnak: lány vagyok, 12 éves, Budapestrôl, te ki vagy? Nem értették, elküldtek mindenhová.

Figyeltem a beszélgetéseiket. Azaz, figyeltem volna, ha beszélgettek volna. Kötözködtek, gorombáskodtak, trágárságokat írkáltak, provokálták egymást. Néha próbáltam bedobni egy-egy témát, nem túl nagy sikerrel.
Késô este is próbálkoztam, és legnagyobb örömömre sok felnôttet találtam a cseten, akik hasonló tapasztalatokról számoltak be, ennek persze már nem örültem. Néhányan ráértek napközben is bekapcsolódni a csetbe, és akkor megkíséreltünk mintát adni a beszélgetésre. Nem mondtunk magunkról semmit, csak egyszerûen beszélgettünk. Olyan dolgokról, amibe a gyerekek is nyugodtan bekapcsolódhattak volna. Filmekrôl, állatokról, kirándulásokról, számítógépes játékokról, nyári programokról. Egyik-másik gyereknek feltûnt, hozzá is szólt, de, csak addig beszéltek velünk, míg meg nem kérdezték: korod? Válaszaink után már csak gorombáskodtak velünk is, mindenféle hazugnak kikiáltva minket, vagy egyenesen lehülyézve, (másozva, mi idézhetetlen) elzavartak, mondván, azonnal takarodjunk innen a jó büdös francba (meg máshová is)mit keres itt egy vén... stb.

Tudjuk, az óvodások még feltétlenül megbíznak a felnôttekben. Fontosabb nekik egy felnôtt véleménye, mint a hasonlókorú társaiké. Ha gondjuk, bajuk van, nem egymáshoz, a felnôttekhez fordulnak, mert a felnőttekkel szemben csak jó tapasztalataik voltak eddig, bennük megbíznak, hozzájuk kötődnek, ragaszkodnak.

Még a 8-9 évesek is szívesen beszélgetnek egy felnôttel. A cseten is, és az életben is. Aztán úgy egy-két év múlva hirtelen ellenségként kezdenek kezelni bennünket. A cseten jelenlévô 12 évesek között már alig volt olyan, aki elhitte a koromat, de úgy tûnt, ôk is inkább csak a békesség kedvéért nem vitáztak velem ezen. A 18 feletti fiatalok már gond nélkül elhitték, csak nagyon csodálkoztak. Egy 54 éves a gyerekcseten? Elképesztô…
Aztán, "megszülettek" a moderátorok. A helyzet annyival jobbult, hogy a trágárságok megszûntek, (akkor legalább is, ha jelen van valamelyik moderátor) de a beszélgetések változatlanul nem beszélgetések. Viták, provokációk, erôfitogtatás, klikkesedés, és kiközösítés. Falkatörvények. Csúnya szavak nélkül. A lényeg, a „tartalom" ugyan az. Szociológiai szempontból nagyon tanulságos.

A moderátoroknak nemcsak az a feladatuk, hogy „kidobják" a csúnyán beszélôket, hanem az is, hogy indirekt módon beszélgetni, kommunikálni tanítsák a gyerekeket. Próbálkozunk is, keményen.
Csakhogy.
A gyerekek egy moderátornak elhiszik, hogy ô egy felnôtt. Akként is beszélnek vele. Vagyis, teljesen másképpen, mint egymásal. A 30 körüli fiatal anyukák például nagy népszerûségnek örvendenek. Ôk még beleférnek a képbe, hiszen közel azonos korúak a saját szüleikkel. De, egy 40 körüli már nem. Van a cseten több 40-es apuka is, már ôket sem hiszik el a gyerekek.

És egy másik érdekes tapasztalat: egy alkalommal, amikor egyedül voltam moderátorként egy egész délutánon keresztül 13 órától 19 óráig a cseten, a gyerekek arról beszélgettek, jó, hogy itt vannak a moderátorok, mert legalább megvédik ôket a fenyegetőktől, a gorombáskodóktól (az életveszélyes fenyegetéstől kezdve a szekszuális zaklatásig minden előfordult!) de jobb volt, amíg nem voltak, mert milyen jókat lehetett veszekedni! Ajánlottam nekik, veszekedjenek nyugodtan, csak ne használjanak csúnya szavakat! Tán még érdekes is lesz, ha törniük kell a fejüket, milyen más szavakkal helyettesítsék be a tiltott szavakat! Á, az nem jó, most különben sem lehet veszekedni, nincs kivel, mert akikkel lehetett, azokat már olyan sokszor kidobták a moderátorok, hogy már nem is jönnek ide! És ez így nagyon unalmas! De így most legalább lehet beszélgetni – érveltem. Nincs mirôl – közölték velem a gyerekek. Dehiszen most is beszélgetünk, ez most egy beszélgetés – mondtam. EEEEZ? Beszélgetés? Nem lehet senkit kicikizni! – jött a válasz.

A 3-6 éveseknek ÉN-tudatuk, 6-7 éven felülieknek pedig egyre erôsödô ÖNTUDATuk van.
Tehát, ami a cseten zajlik: Viták, provokációk, erôfitogtatás, klikkesedés, és kiközösítés, falkatörvények, mindez nem egyéb, mint ÖNKIFEJEZÉS, ÖNÉRVÉNYESÍTÉS, vagyis SZOCIALIZÁCIÓS FOLYAMAT. Nincs benne semmi rossz. Természetes folyamat. Hagyni kell. Csak, meg kell tanulni a megfelelô formát hozzá.

Kedves Fenôttek, Szülôk! Ebben lenne jó segíteniük. Nem nekünk, moderátoroknak, vagy a cseten lévô többi apukának, anyukának, majd mi megvívjuk a saját csatáinkat, ahogy tudjuk. Hanem a gyerekeinknek.
Segítsünk a gyerekeinknek, hogy megtanuljanak emberül kommunikálni!"

Eddig az egy évvel ezelőtti cikk.

Felvéve az Audrey által itthagyott fonalvéget, most folytatom a témát.
(Elöljáróban annyit, hogy 35 éve óvodapedagógusként a 3-7 éves korosztállyal, 30 éve pedig zenetanárként valamennyi krosztállyal foglalkozom, így van rálátásom a gyerekek értelmi, érzelmi és szociális fejlődésére, alakulására.)

Tehát az óvodában még idilli a kapcsolat a gyerekek és a felnőttek között. A kisiskolások, az 1. 2. osztályosok is még "imádják" a tanítónénijüket, és elfogadják azt az egy-két szaktanárt is, akik a tanítónénik mellet még foglalkoznak velük. Rendszerint ilyenkor még otthon sincs baj.
Kistini korban azonban a kötelékek már lazulnak. A gyerekek gondolkodásukban is egyre jobban önnállósodnak, valamint beindulnak bizonyos élettani folyamatok, amik nagyfokú hormontermelődéssel járnak. Magyarul: kezdetét veszi a pubertás. Ez, mint tudjuk erőteljesen kihat az érzelmekre, a hangulatokra, és egyéniségük, egójuk egyre erőteljesebb hangsúlyozására készteti, szinte kényszeríti a gyerekeket.
Ez az időszak, amolyan második dackorszak. Önérvényesítési törekvések sora, amik rendszerint mindennek a tagadásával járnak együtt.
Ez egy fontos életszakasz, itt tudnak nagyon-nagyon, és szerencse, ha nem véglegesen, elromlani a dolgok.
A gyerekeknek minden életkorukban (egészen addig - sőt talán életük végéig - míg önálló személyiségük teljesen ki nem alakul) feltétlenül szükségük van az érzelmi biztosnágra, a "referenciaszeméllyel" való szoros kapcsolatra.
(Referenciaszemély az, akinek meg akarunk felelni, akit feltétel nélkül, és mindenben elfogadunk irányítónkak.)
Ebből a definícióból rögtön kiderül, miért is pont a tinikor kezdete a legkényesebb időszak. Ha csak az iskolát vesszük figyelembe, rögtön láthatóvá válik, miért veszíti el a gyerek a referenciaszemélyt, 3. 4. osztálytól már nemcsak a tanítónéni, hanem egyre több szaktanár kerül be a képbe, felsőtől pedig már minden tárgyat más tanít. Nincs kihez kötődni. Túl sok felnőtthöz lehetne-kéne kötődni, és az nem megy. Amúgy sem akar már kötődni, úgy tudja-érzi magáról, ő már önálló! Elég nagy már ahhoz, hogy ne függjön érzelmileg senkitől! (Ez velejárója a kamszkornak, mondhatni életkori sajátosság) Nem is kötődik, sőt, a felnőttek részéről történő közeledési kísérleteket hevesen, drasztikusan hárítja. És persze, lehetőleg mindennek az ellenkezőjét csinálja, mint amit elvárnak tőle. Ez a hárító magatartás a családra is átterjed, szerencsés esetben csak kis mértékben, és felszínesen.
Szóval, valahol itt lehet a kutya elásva. Ebben a korukban kellene gyermekeinkre nagyon odafigyelni, rengeteg türelemmel felvértezve közeledni hozzájuk, a velük való kapcsolattartásban megtalálva azt a pontot, ahol még tiltakozás nélkül elfogadják a "felsőbb irányítást".
Tanárként azt tapasztaltam, nem annak a tanárnak van tekintélye, aki engedékeny és következetlen, aki mindig igyekszik a gyerekek kedvében járni, hanem annak, aki sokat nyújt, és következetes. A tudást a gyerekek minden életkorukban elismerik, tisztelik. A következetességet pedig elvárják, igénylik. Ha tudják, mihez tartsák magukat, igazán nagy gond nem lehet. Aztán, ha az illető pedagógus még ráadásul - bizonyos állandó keretek között - mellesleg jó fej is, akkor még szeretni is tudják, a maguk módján.
Persze vannak nagyon extrém esetek, helyzetek, amiket megoldani nagyon nehéz, vagy lehetetlen. De szerencsére ez, hazánkban legalábbis, nagyon ritka.
Mindent összevetve, ami a gndokat megoldhatná, vagy ki is iktathatná (ne legyek ilyen naív?) az a felnőttek, a mi részünkről az okos, nem tolakodó, nem erőszakos irányítás és szeretet, és mérhetetlenül sok türelem, és empátia.
Nagyon nehéz, de muszáj, kell, különben könnyen oda juthatunk, ahová nagyon nem akarunk.

Ideje: Július 20, szerda, 14:41:13 - Atlantiszi

Nyomtatható változat

Küldd el levélben!

Vissza Rovathoz

"Mitől válunk ellenséggé?" | Belépés/Regisztráció | 3 hozzászólás | Search Discussion

Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: Mitől válunk ellenséggé? (Pontok: 1)
- Julianna (oredit.1@posta.net) Ideje: Július 20, szerda, 16:18:37
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)

Igen, fontos, hogy a gyerek tisztelje a felnőttet, aki jófej,következtes, megérti a gyerekek, problémáikat is tudja kezelni, megoldani. Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy a közösségnek óriási a szerepe. A gyerek élete, magatartása, közérzete attól füg, milyen helyet tud ez a gyerek kiharcolni ebben a közösségben. Külön tudomány , hogyan kell felépíteni egy jó közösséget, itt a felnőtt szerepe. Sokat lehetne arról beszélni, a közösséget milyen hatások érik.

Re: Mitől válunk ellenséggé? (Pontok: 1)
- Bogika Ideje: Július 20, szerda, 17:11:03
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)

Vajon mi felnőttek engedjük-e felnőni a gyerekeinket? Egyre több az egyedülálló szülő, és az egy-két gyermekes család. Ha az egyke önállósodni akar, bizony a szülőnek nehéz elfogadnia. Ha a szülő rátelepszik a gyermekre, a gyermek ellenségnek fogja tekinteni. Rossz a mai magyar társadalom gyerekekhez való hozzáállása is. Nem az öröm, a büszkeség az, amit a gyermekekkel szemben érzünk, hanem inkább a kényelmetlenség. Zavarják a felnőttek pihenését, a szomszédokat, meg egyébként is nagyon sokba kerülnek. Ha a felnőtt társadalom nem sugároz szeretetet a gyermekek felé, akkor mi a fenét várunk tőlük?

Re: Mitől válunk ellenséggé? - zseka Ideje: Július 23, szombat, 18:55:29

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.28 Seconds