| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Ne félj... |
|
zsuzsuzsu
 |
Sokszor be nem vallottan, de félünk a holnaptól. Különösen ha nem kivánt helyzetekbe kerülünk, megoldatlanokba, kilátástalanokba. |
Disynek mondom épp, a kis kutyusnak... Nemrég még én féltem. Ugyanis legújabb szokása, hogy érkezésemkor rám ugrik, harapdálna /ha hagynám/. Szinte könyörög szeretetemért. Igyekszem leküzdeni félelmemet...
S most ő fél, a nagy és bátor kutyus. Nem szereti a porszívó hangját, messze szalad, vissza-vissza tekintve rám. "Ne félj, gyere, nem bántalalak.." Lassan megnyugszik.
Hányszor elfog a félelem mindannyiunkat az életben, bármennyire is igyekszünk hősök maradni, a szó nemes értelmében. Vajon mitől félhet az ember?
Már egy picurka kis újszülött is fél... Mindentől, ami idegen. Lassanként azonban nem csak Édesanyját ismeri fel, kezd tágulni a horizont, s lassan-lassan hozzászokik az őt körülvevő világhoz.
Egyik éjszakán - de rég is volt! - eltűnt/!/ a testvérem. Szegény szüleim holtra váltan keresték mindenütt, s végül a szülői ágy végében találták meg, szorosan bebújva a takaró alá. Félt. S ösztönösen a legjobb helyen keresett helyet és védelmet.
S ahogy tovább nézzük egy-egy kisgyerek életét, míg felnőtt lesz, oly sok félelmen megy keresztül, hogy már szinte el is felejtettük: az iskola kezdés, a dolgozatok, az élet egy-egy új kihívása. A fogorvos, az oltás és még sorolhatnám. Szinte ugy tűnik, hogy a félelem az élet egyik kísérő jelensége.
És mi, felnöttek? Sokszor be nem vallottan, de félünk a holnaptól. Különösen ha nem kivánt helyzetekbe kerülünk, megoldatlanokba, kilátástalanokba. Hogyan tovább? Ki segit? Lesz megoldás? Mi lesz gyermekeinkkel? Hogy tudjuk megóvni öket, hogy emberek maradhassanak?
Mennyi kérdés...
S mégis. Ezek a félelmek az élet sötét völgyei, melyen át kell mennünk. Elsősorban saját magunknak. Józan eszünkkel és igyekezetünkkel. Nagyon szeretem a "remény" szót, s fel sem tudnám sorolni, hányszor átsegített már egy-egy ilyen szakaszon. Támaszom továbbá, hogy igyekszem félelmeimet oly módon lecsitítani,hogy keresem a mai nap örömét. S hogy vajon MA mit tehetek, érdemes-e aggódnom, előrébb visz-e? Megtettem mindent, ami ma részemről megtehetö volt? Ha igen, akkor keresem azokat a biztos pontokat, melyek körülvesznek. Az élet szép oldalát, reményeimet, vágyaimat - s mindazt, mely MA boldoggá tehet.
S milyen jó, ha egy segítő kéz lenyúl, ha egy kedves baráti szó felvidít. Ha valaki nem tesz mást, mind meghallgat. Nem tanácsol, de tudom, átérzi fájdalmamat.
Felelősek vagyunk saját magunkért, de felelősek vagyunk környezetünkért is. Hogy nyitott szemmel járjunk, mert sokszor saját magunk is megnyugszunk, mialatt másokat vígasztalunk. Minden gondunk ellenére.
Sokszor mondták már életem nehéz pillanataiban: Látod, nem csak neked nehéz, hanem másnak is. Részemről ez sohasem vigasztalt meg, ellenkezőleg: elszomoritott. Mert ha nem csak nekem nehéz, hanem a másiknak is, ez még csak rosszabb.
S talán zárógondolatként: Hogy lehet a rászorultat igazán bátorítani?
Semmiképpen sem kioktatással, üres szólamokkal, melyeket magunk sem hiszünk. Ez még csak nehezít.
Leginkább meghallgató, együttérzö, őszinte szeretettel.
Nem könnyű a kihívás...
|
Ideje: Június 18, vasárnap, 10:07:41 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Ne félj..." | Belépés/Regisztráció | 7 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Ne félj... (Pontok: 1)
- blue Ideje: Június 18, vasárnap, 11:19:02
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia Zsuzsi!
Nagyon félős vagyok, a kutyaugatástól is megijedek, és a viharoktól, ha dörög az ég és szórja a villámokat, akkor én is bebújok az ágy sarkába és a fiúk ott vannak velem, átöleljük egymást, úgy alszunk el, ez olyan jó, de ugyanakkor mégsem, mert talán nem kellene félni egy vihartól, mert mindig reméli az ember, hogy nem történik komoly baj, persze, hogy nem, kell egy kis optimizmus.
Amikor nagyon a padló alatt vagyok, akkor meg szeretem, ill. csak szeretném, ha valaki meghallgatna elmondhatnám neki, hogy mitől félek, és egy pár kedves szóval, öleléssel, gyengédséggel mellém állna, velem lenne, megnyugtatna, csak sajnos akit nagyon szeretnék, hogy velem legyen minden nap, az nincs velem, ezért bekuckózom magam és elsüllyedek a saját gondolataimban. Akkor mindig azt mondom, hogy "ismét elbújtam a csigaházamba, ha Te Kedves ki tudsz onnan húzni, kérlek tedd meg, és légy velem!" - azért van amikor sikerül neki kihúzni onnan és akkor csoda történik mindig.
gaby |
|
|
|
|
|
Re: Ne félj... (Pontok: 1)
- veva (hajoka@tenger.hu) Ideje: Június 19, hétfő, 22:59:53
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Tényleg nagyon nehéz megtalálni azokat a szavakat, amik épp segítenek... - nem is mindig sikerül. Talán először jól meg kell hallgatni a másikat, hogy megtaláljuk azt az egy-két szót, ami épp fontos, hogy elhangozzon. Persze vannak helyzetek, amikor szavak nélkül is tud az ember segíteni - akár egy simítással, akár egy baráti öleléssel. Gyakran bebizonyosodik, hogy igaz a mondás: az elég több, mint a sok.
Küldök innen egy baráti ölelést! :) |
|
|
|
|
|
Re: Ne félj... (Pontok: 1)
- Móka Ideje: Június 20, kedd, 18:08:20
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Zsuzsókám, ne félj...valaki mindig segít...valahonnan.Ölellek. |
|
|
|
|
|
Re: Ne félj... (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Június 25, vasárnap, 21:05:26
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Drága Zsuzsika!
Mennyire jó gondolatok...
Most itt nálunk sokszor vannak nagy viharok, elöntötte a házat a felhőszakadás..Szegény kis kutyusom, amelyiket találtunk, annyira fél, hogy reszket és összepisilja magát...Eszembe jutott, hogy miken mehetett keresztül mire mi megtaláltuk, és emlékeiben milyen szörnyűségeket őrizhet....
Talán a mi félelmeink is az emlékeinkből táplálkozik... Mélyen eltemetve, csak bizonyos helyzetek miatt a felszínre törve...
Puszika Anna :))) |
|
|
|
|
|
|
