[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 321
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 322

Jelen:
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992
Audrey

A minap néztem meg sokadszorra. Nehéz megfogalmazni, miért tetszik...


Rendezte: Louis Malle; Főszereplők: Jeremy Irons, Juliette Binoche.

A minap néztem meg sokadszorra. Nehéz megfogalmazni, miért tetszik.


Talán mert annyira emberi, s annyira hitelesen ábrázolja gyarlóságainkat, amely alól talán senki nem kivétel. A következményekkel nem számolva követünk el bűnöket, amelyekért aztán utólag mindig megfizetünk, ki így, ki úgy. A sorsát senki nem kerülheti el, tettei által mindenki maga alakítja a sajátját. Nagy felelősség a szabad akarat, és pusztán illúzió, hogy teljes mértékben irányíthatjuk az életünket. Azoknak ténylegesen nem vagyunk urai. Tett és következmény, ok és okozat, bűn és bűnhődés egymás kikerülhetetlen folyományai az idő végtelen tengelyén.
__________________________________________________________________________________

Történet:
Stephen Fleming ötvenes éveiben járó, népszerű és sikeres politikus, miniszter, aki meglehetősen konzervatív, egyhangú és szenvedélymentes életet él feleségével és gyermekeivel londoni otthonában. Egészen addig, amíg újságíró fia, akivel korántsem harmonikus a kapcsolata, fel nem bukkan az új barátnőjével. Fleming már az első pillantásra valami olyasmit fedez fel a fiatal nőben, Annában, amit addig még soha egyetlen nőben sem látott. Anna különleges lány, valami nem mindennapi szomorúsággal az arcán, ami mindig felkelti a körülötte lévő férfiak érdeklődését. Stephen Fleming első látásra beleszeret a nőbe, aki annak ellenére, hogy a fiának barátnője, és a maga módján szereti is a fiút, szintén nem mutatkozik közömbösnek a nálánál 25 évvel idősebb férfi irányában.

A kezdeményező lépést Anna teszi meg, felhívja a minisztert a munkahelyén, és randevúra hívja a saját lakására. A férfi azonnal odasiet, és anélkül, hogy egyetlen árva szót szólnának egymáshoz, megadják magukat a szenvedély megsemmisítő hatalmának. A férfi vágya azonban nem csillapodik a beteljesülés után sem, csak erőteljesebb lesz, és egyre inkább úgy érzi, levegőt sem tud venni Anna nélkül. Állandóan kívánja, csak vele lenne, és már az is megfordul a fejében, hogy elhagyja miatta a feleségét. Anna azonban lerombolja ezen illúzióit, és nem érti, miért akarja még jobban magához láncolni a férfi, hiszen már így is az övé, és megkaphatja, amikor csak akarja. Anna szereti a szabadságot, őt nem lehet birtokolni.

Annának van egy sötét titka, ami egyben titokzatos szomorúságának okozója, és ez a gyermekkoráig nyúlik vissza. Kiderül, hogy szülei nagyvilági életet élő, sokat utazó emberek, akik a gyermekeikkel nem igazán törődtek. A lány és Aston nevű bátyja között ezért egy meglehetősen szoros, bizalmas kapcsolat alakult ki, ami ráadásul a fiú részéről egyet jelentett a szerelemmel. Amikor a tizenöt éves Anna életében eljön az első igazi szerelem egy másik fiú személyében, s ezzel a bátyja kénytelen szembesülni: nem bírja elviselni a húga elvesztését, és bánatában öngyilkos lesz. Anna bűntudatot érez, egész életében bélyegként viseli magán az önvád nehéz terhét. Ezért irtózik annak gondolatától is, hogy őt valaki még egyszer birtokolni akarja. A szerelem olykor halálos tud lenni, és Anna különleges karaktere őrült szenvedélyeket gerjeszt a férfiakban. A miniszter fia, Martyn szintén nagyon szerelmes belé, de ő megadja neki azt a függetlenséget, amire szüksége van, és Annának pont ez kell. Bár Martyn nem igazán az ő „típusa”, de – bár ezt magának sem vallaná be – a néhai bátyjára emlékezteti, ily módon próbálja az Aston halálával elveszített harmóniát visszaállítani a lelkében.

Fleming, bár folyton gyötrő lekiismeret-furdalást érez a fiával szemben elkövetett árulás miatt, a nő iránti vágya erősebbnek bizonyul, és folytatja a kapcsolatot Annával, minden lehetséges alkalmat megragadva a végletekig felfokozott, szenvedélyes légyottokra, amelyek kellően erotikus hangulatát a film erőteljesen kidomborítja.
A leggyakrabban kiemelt, s talán legerotikusabb képkocka a filmből, amikor a szerelmesek egymással szemben ülnek a földön, egymás szemét befogva.

A féltékenység őrjítő kínját is megismeri, amikor egyik megbeszélt randevújuk alkalmával egy idegen férfit talál Anna lakásában. Szinte őrjöngve esik neki a lánynak, követelve, hogy mondja el, ki az a férfi. A lány meglehetősen higgadtan közli vele, hogy az első szerelme, Peter volt az, aki nem jelenti be előre, ha meglátogatja, és akivel a múltbéli történések miatt soha nem szakította meg a kapcsolatot. Anna jelleme ekkor mutatkozik meg teljes valójában. Ő mindenkié, aki akarja őt, de valójában senkié sem. Egész viselkedésében meglehetősen passzív, megadó, és maximálisan önátadó. Mégis kiismerhetetlen, és megkaphatatlan. Ez vonzza hozzá és őrjíti meg a férfiakat, akik kapcsolatba kerülnek vele.

Amikor egy családi összejövetel alkalmával a fia bejelenti, hogy Annával összeházasodnak, a miniszter kis híján elárulja magát családja előtt a váratlan fordulat okozta érzelmi reakcióival. Ekkor határozza el, hogy elengedi Annát, és a fiával is megpróbálja rendezni a kapcsolatát. Felesége is észreveszi rajta a változást, hiszen egyik napról a másikra mély depresszióba süllyed, és látványosan szenved Anna hiányától. A felesége egy hűvös, kiegyensúlyozott nőtípus, akivel bár látszólag problémamentes a kapcsolata, de a felszín alatt ki nem mondott fájdalmak, elfojtott érzések, gondolatok húzódnak, s ezt az elhidegülést egyfajta közömbös fásultság kendőzi. Flemingnek van egy lánya is, aki a kamaszkor kissé furcsa, és depressziós korszakát éli, mindent tud. Fiatal kora ellenére átlátja az emberi viszonyok bonyolult szövevényét, az elfojtott, eltitkolt szenvedélyeket, Anna és az apja közti zavart pillantásokat, és a pattanásig feszült légkört a családi vacsorák alkalmával. De ő hallgat, és teljesen érdektelennek mutatkozik a körülötte zajló dolgok irányában. Martyn és az apja viszonya is meglehetősen furcsa, hiányzik belőle a melegség. Fleming próbálna ugyan közeledni a fiúhoz, de az inkább távolságot tart, amit nyilván hosszú évek alatt egy elfoglalt, és a családjával vajmi keveset törődő apában való csalódottság alakított ki benne. Ez a viszony mintha kissé rendeződni látszana, amikor Fleming elfogadja a tényt, hogy az általa szeretett nő a fia felesége lesz, és megpróbálja helyrehozni a dolgokat. De éppen amikor már kezdené túltenni magát az Anna miatt érzett fájdalmon, egy küldemény érkezik a nevére az irodájába. Amikor felbontja, egy kulcsot talál benne, és egy címet. Rögtön tudja, hogy Anna küldte neki, ezért azonnal a megadott találkahelyre megy. A lakásban nincs senki, csak az asztalon egy napló, s benne Anna bejegyzése, mindössze egy dátum, a legközelebbi randevújuk időpontját illetően. Valami hihetetlen megkönnyebbülést érez a szívében, hogy Anna akarja még őt, tehát a kapcsolatuk mégsem ért véget, s hogy folytathatják még ezután is titkos együttléteiket, és a nő csak megerősíti ebben a hitében.

Érződik, hogy a dráma a csúcspontjához közeledik. Minden olyan idegesítő és feszült, akárcsak a szerelmesek maguk. Fleming a vágytól felajzva és teljesen elvakulva lép be a szobába, ahol Annát sejti, és még a kulcsot is az ajtóban felejti kívülről. A nő már várja, és boldogan átadják magukat a szerelem gyönyöreinek. Közben Martyn jelenik meg a lépcsőházban, és előre rettegve attól, hogy mit fog találni abban a lakásban, amelynek létezéséről eddig sejtelme sem volt, de most véletlenül tudomást szerzett, bizonytalan léptekkel halad felfelé a lépcsőn. Az ajtó előtt megáll, és a semmi mással össze nem téveszthető, ajtón kiszűrődő szerelemhangoktól kissé megretten. Gyanakvása, amely idehozta, úgy tűnik, bizonyossággá lesz, végül bátorságát összeszedve belöki az ajtót, és az ágyon megpillantja a menyasszonyát és az apját félre nem érthető, intim – sőt mi több, nagyon heves - együttlétben. A szerelmeskedők is meglátják őt, és Fleming próbálja menteni a helyzetet, és a fia után kiált, aki halálos döbbentettel és a kétszeres árulás okozta leírhatatlan csalódással az arcán, hátrál kifelé az ajtón. Egyre csak hátrál, és hátrál, mintha nem is lenne magánál, és észre sem veszi, hogy már a lépcsőházban van, hátával a korlátnak ütközik, és a lendülettől átesik rajta. Több emelet magasságából zuhan alá, egyetlen kiáltás vagy hang nélkül, az apja szeme láttára. Anna csak a tompa puffanást hallja, de elgyötört arcán látszik, hogy tudja, a sorsa megint megismételte önmagát. Fleming nem törődve mezítelenségével, lerohan a lépcsőn és sírva veszi a karjai közé halott fia összezúzott testét. Rendőrség, mentők, felfordulás, kíváncsiskodó tömeg. Érezhetően egy politikus népszerűségének és karrierjének a vége. Anna méltóságteljes léptekkel, szó nélkül távozik a helyszínről, így sétálva ki végleg a férfi életéből.

Fleming felesége összeomlik, és a férfi fejéhez vágja, hogy miért is nem ölte meg magát rögtön azután, hogy először megtörtént, aminek soha nem szabadott volna. A férfi érzi tettének súlyát, bántja is, fia elvesztése miatt érzett fájdalma érzékelhető, de a megbánása valahogy mégsem az igazi. Anna, az örök nő, az egyetlen nő az életében, aki megmutatta neki az igazi gyönyört és boldogságot, amelynek létezéséről addig nem is tudott. Mindig azt hitte, irányíthatja a saját életét, és most rádöbbent, hogy ez nem igaz. Most egyetlen pillanat alatt összedőlt minden, amit eddig felépített. Nem tehet mást, a Minisztériumban azonnal benyújtja a lemondását.
Anna keresésére indul, első útja a lány anyjának lakására vezet, aki azonban letagadja a lányát, és azt hazudja a férfinek, hogy visszament első szerelméhez, Peterhez. A férfi azonban érzi, hogy Anna ott van. Benyit a szobájába, és valóban ott ül az ágyon. De az arc, amely visszatekint rá, már nem az az arc, amely a vágyait felkorbácsolta, valahányszor rápillantott. Ez az arc kiábrándult volt, bűntudattól gyötört, enervált, és kisírt szemei a férfi alakján semmitmondóan keresztülnézve a távol ködébe vesztek. Anna egyszer azt mondta neki: - Vigyázz a sebzett lelkű emberekkel, mert ők tudják, hogyan kell túlélni… És igen, Anna valóban tudta.

A záró képsorok megrendítőek, de ugyanakkor magukkal hozzák a feloldozást a méltó bűnhődés felvállalása kapcsán. Az egykori népszerű politikus, az elegáns és arisztokratikus megjelenésű férfi most megtörten, és kopott, szegényes öltözékben botorkál a macskaköveken egy Isten háta mögötti, mediterrán hangulatú vidéki város csendes utcáján egy hálós szatyrot cipelve magával. Egész külseje olyan, mint egy meghasonlott zarándoké. E képsorok alatt a férfi fáradt hangú monológja:

„Nagyon kevés idő is elég ahhoz, hogy elvonuljunk a világtól. Utazgattam, amíg meg nem találtam a nekem való életet. Igazi lényegünk megfoghatatlan, és túl van a megismerés határán. Azért hódolunk be a szerelemnek, mert az valami értelmet ad a megismerhetetlennek. Semmi más nem számít. A végén már nem.”

Majd a lakását látjuk, ami egy remetelakhoz hasonlít, ahol meglehetősen szerény körülmények között él. Szertartásosan felvágja a kis darabka sajtot, és a papírját gondosan összehajtogatva a többi közé helyezi. Már egy egész gyűjteménye van sajtpapírokból. Aztán kinyitja az ablaktáblákat, hogy beszűrődjön némi fény, leül egy ócska karosszékbe, és bámulni kezdi a poszter méretű fotót a falon, amin a fia, Martyn látható, középen a szomorú arcú Anna, és az egykori őmaga. A kamera ráközelít Anna titokzatos arcára, amely a végén teljesen elhomályosul, végül a szürkeségbe olvad…

„Azóta csak egyszer láttam Őt, akkor is véletlenül, a repülőtéren, míg a csatlakozásra vártam. Ő nem vett észre, Peterrel volt, egy gyerek kezét fogta.

Olyan volt, mint akárki más.”







by Audrey
Ideje: Július 21, péntek, 13:34:05 - fullextra

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza Rovathoz

All Fullextra

"Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992" | Belépés/Regisztráció | 8 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- zsuka49 Ideje: Július 21, péntek, 13:56:27
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
HÚÚÚÚ! Ez csuda jó film lehet! Olyan klasszul írtad le az egész filmet, hogy valószínű kiveszem a tékából hétvégén és megnézem.
Szeretem én is az ilyen jellegű filmeket.
Milyen gyarló is tud lenni az ember??
Sokszor valóban felad mindent, egy szerelemért!! Ér ennyit az a pár röpke pillanat?? Ez örök kérdés marad mindig.
Van akinek ér és egész életében boldog lesz, van akit a mélybe taszít!:))
Jöhet még több ilyen filmbemutató!!:)))
Puszi: Zsuzsi



Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Július 21, péntek, 14:37:47
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Audrey, szívemből szóltál - egyik nagy-nagy kedvencem ez a film; főhelyen van a DVD-k között :) A főszerepkőket is imádom, és ez volt az egyik film, amit amikor először moziban láttam, szó szerint katerzis ért. Mindenkinek csak ajánlani tudom, fantasztikus élmény!!!



Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Július 21, péntek, 21:58:19
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Ja, és itt a nagy örömködésben elfelejtem mondani: remek összefoglalót írtál!



Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- csizi Ideje: Július 23, vasárnap, 04:56:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Nagyon szépen írtad le, köszönet érte.



Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- kerlac Ideje: Július 24, hétfő, 08:57:40
(Adatok | Üzenet küldése)
Nagyszerű ez a cikk. Nem könnyű műfaj, és Te hibátlant alkottál benne.



Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- Anonyma Ideje: Július 24, hétfő, 23:13:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Valóban jó film, és Te remek ízelítőt adtál...DE! -nekem a könyv sokkal jobban tetszett. Josephine Hart : KÁRHOZAT Feltétlenül olvasd el, mert gyönyörű!



Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- Thalassa Ideje: Július 26, szerda, 18:16:07
(Adatok | Üzenet küldése)
Többször is láttam már a filmet. Minden alkalommal magával sodor a történet, és elszorul a szívem.
Nagyszerűen idézted fel... Megint leperegtek a filmkockák a szemem előtt.
a film tényleg nagyszerűen lefesti az emberi gyarlóságot, ahogy képes bármit feláldozni a boldogságért, hogy ha csak egy rövid időre is, de megérezhessük a tiszta boldogságot.



Re: Kedvenc filmek: Végzet (Damage) - 1992 (Pontok: 1)
- hori (hori@mailpont.hu) Ideje: Augusztus 01, kedd, 15:52:38
(Adatok | Üzenet küldése)
Sajnos nem láttam, de az írásod alapján meg kellene néznem!



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.30 Seconds