[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

FULLEXTRA.HU OLDAL
A FACEBOOKON IS!




Könyvet szeretnél?




Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Versműhely



Pályázati lehetőségek



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: cedrus
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9076

Most jelen:
Látogató: 12
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 12


Támogatónk


Fullextra Szépségszalon
CÍMVÁLTOZÁS!
2016.jan.11-től
Bp.XVIII. Üllői út. 365.


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Ajánlott weblapok
· 1: A Hegy - NeMo blogja
· 2: Fényfa
· 3: Zsefy Zsanett
· 4: vers zene.lap.hu
· 5: kortársirodalom.lap.hu
· 6: Janusvers
· 7: Hegedűs Csaba honlapja
· 8: Máté László honlapja
· 9: S. Farkas Zsuzsanna honlapja
· 10: Orbia
· 11: Végh Sándor személyes honlapja
· 12: Ararát
· 13: SOmannák
· 14: Barátok Verslista honlaja
· 15: Alkotó.lap.hu
· 16: Kaláka
· 17: Harmatcsepp .. a lélek útján ...
· 18: Haász Irén weblapja
· 19: Sidaversei
· 20: magyarirodalom.lap.hu

cheap cigarettes sorry.
Közmondások és emberi gyarlóságok, magatartások
stelltesor

Ezen írásom első felét 2003-ban írtam, második részét pedig egy olvasói kérésre,- válaszként...


«EGYIK KUTYA, MÁSIK EB…»

- MIÉRT ÉPPEN A KUTYA?… -

Ezen írásom első felét 2003-ban írtam, második részét pedig egy olvasói kérésre válaszként, az első rész, mint akkori önálló írásnak kiegészítéseként ez év szeptemberében írtam, s mindkettő ezen említett években meg is jelent az interneten. Most egyben ajánlom a Fullextra tisztelt olvasóinak. «A közmondás nem hazudik» - tartja a hagyomány, s ha belegondolunk, általában, a közmondások többségében igaz is az adott feltételek mellett, bizony nagyon is igazat szólnak. Persze, azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy természetesen vannak köztük túlzások is, vagy valamely téves felfogás eredményei. Mik tehát a közmondások? Nem mások, mint elvet, tapasztalatot, igazságot (vélt) bölcsességet kifejező, mondatértékű szólásmondások.
Mikortól léteznek a közmondások? Meddig lehet visszavezetnünk az eredetüket? Az idők éjjeléig? Az emberrel születtek? Mindkét feltételezésnek van valóságalapja. Pontosabb, legrégibb időbehatárolást az alább említett magyar közmondáskutató professzor adja nekünk, miszerint rámutat, hogy a közmondásoknak évezredes történetük van. Kb. Kr. e. 2450-ből valók Ptah-hotep egyiptomi közmondásai. Mezopotámiából a Kr. e. 3. évezred közepe óta ismerünk közmondásokat. A sumer közmondásgyűjtemények egy részét később akkád fordítással látták el, majd önálló akkád gyűjtemények is készültek...
Salamon, Izrael fiának, Dávid fiának írásban meghagyta, hogy az ő szólásmondásai azért lettek írásban rögzítve hogy el lehessen sajátítani a tudást és a helyes szokásokat; felvilágosult képzést lehessen nyújtani: igazságosság, becsületesség, egyeneslelkűség (jellemesség); óvatosságra inteni a gyakorlatlanokat,; a fiatalság előrelátására és körültekintésére.
Az olasz irodalomkritikus, filozófus és történész Benedetto Croce (1866-1952) meghatározása szerint a közmondás a «jó érzés beszélt emlékműve», azaz: «...Il monumento parlato del buon senso».
A Bibliában fellelhető mondások, a kínai Ch'in K'ung (kb. Kr. e. 551 - Kr. u. 479 közötti időben) alias K'ung Fu - tzu, latinosan Confutiusnek nevezett, vagy Arisztotelész és számtalan ismert vagy kevésbé ismert szerzők bölcsességei Glóbuszunkon Északtól Délig, Kelettől Nyugatig ismertek. A régmúltban érvényesek voltak s a szájhagyomány útján és írásemlékek nyomán átöröklődtek napjainkig. Tehát a közmondások megfigyeléseken alapuló népi bölcsességek, amelyek érvényben voltak a régmúltban s közülük számtalan érvényes napjainkban is, s azok lesznek ugyanúgy a jövőben amelyekhez természetesen a korszellemnek megfelelően újak, modernebbek is társulnak gyarapítván az eddigi közmondás-állományokat.
Nemcsak a szakembereknek, hanem minden embernek az otthonában kellene lennie egy közmondás gyűjteménynek, s annak lapjait gyakran kellene forgatni, olvasgatni, elmélkedni rajtuk: érdekes és tanulságos világ tárul elénk, s csak hasznára válhat mindenkinek: kicsinek és nagynak, gyereknek és felnőttnek egyaránt! Sok mindent elárulnak a közmondások népekről, azok társadalmáról, szokásairól, rámutatnak különösen az emberi magatartások helytelenségére és a jellembeli alapvető hibákra. Még mi mindent ismerhetünk meg a közmondásokból? Prof. Dr. Paczolay Gyula közmondáskutató, az Osservatorio Letterario, a ferrarai irodalmi és kulturális periodika veszprémi levelezője az «Európai közmondások» hatalmas és egyedülálló 55 nyelven közölt közmondásgyűjteményének bevezetőjében olvasható alábbi megállapításával egészíthetjük ki a fentiekben írottakat: «A legtöbb közmondás olyan, adott területen általános érvényű, gyakran költői formájú rövid megállapítás, amelyet egy közösségben általánosan ismernek és gyakran idéznek. Az esetek többségében - közvetlenül vagy közvetve - emberi magatartásra vagy tevékenységre vonatkozik, s a köztudatban nincs szerzője vagy irodalmi forrása. Olykor közvetlenül egy általános elv kifejezése, de legtöbbször inkább egy konkrét statikus állapot vagy időben változó folyamat leírása, amely egy általánosabb elvet képvisel. A közmondások túlnyomó többsége olyan, emberi tapasztalatokon alapuló 'igaz szólás', amit a fizika, a pszichológia vagy a szociológia megállapításai is igazolhatnak Az olykor előforduló túlzások vagy téves megállapítások ritka kivételek. Gyakran tanácsot, figyelmeztetést vagy biztatást fejeznek ki, e egyaránt találkozhatunk velük a mindennapi társalgásban, beszédekben, irodalmi alkotásokban, a sajtóban és a hirdetésekben is: eredeti, rövidített, vagy éppen többé-kevésbé módosított szövegű formában.
Most, e teorikus bevezető után térjünk az alcímeinkhez, s nézzük jelentését:
«Egyik kutya, másik eb» közmondásunk azt jelenti, hogy egyformán rossz mind a kettő; azaz ez se különb a többinél, ez is éppoly hitvány, mint a többi. (Más közmondásunkkal is kifejezhetjük ugyanezt: «Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz», vagyis értjük ezalatt, hogy egyikőjük se jobb a másiknál, egyformán rosszak vagy hibásak mindketten.)
Petőfi Sándornak, amikor meghallotta, hogy újdonsült barátja, Arany János Mátyás királyunkat akarta megtenni egy tervezett költeménye hősének, ezt írta neki: «Csak királyt ne végy hősödnek, még Mátyást se. Ez is király volt, s "egyik kutya, másik eb"», azaz, Mátyás se volt különb a többinél, ő is éppoly hitvány volt, mint a többi.
Ha belegondolunk, rádöbbenünk, hogy a «kutya» számos gyakori szókapcsolatban is előfordul, amelyeket emberekre vonatkoztatva használunk, s mind lenézést, megvetést fejez ki , vagy éppen szidalomként vagy káromkodásként. Jön használatba. Tehát, mindig negatívumok esetén, valamilyen emberi tulajdonságot erősen rosszallóan.
De miért pont az ember leghűségesebb s legértelmesebb háziállatának jutott ez a csupa megvető, semmibevevést kifejező, haragot vagy bosszúságot kifejezett szerepe?
O. Nagy Gábor nyelvészünk megfelelő magyarázatként ezzel kapcsolatban két művelődéstörténeti tanulságra hívta fel a figyelmet az eredetét illetően:
1.) Az egyik a török és Habsburg időkbe vezet vissza bennünket: ugyanis a török hódoltság és a kuruc-labanc harcok idején nagyon elszaporodtak a gazdátlan, kóbor kutyák, amelyeknek bizony semmi hasznát nem vették, de az akkori emberek annál inkább több kárát látták. Az ilyen, részben dögön, részben értékes kisebb vadat pusztító, de magára az emberre is veszélyes kóbor ebek joggal keltettek maguk iránt gyűlöletet és megvetést. A másik, ahogy O., Nagy Gábor jelezte rámutatván arra, hogy a «kutya» szavunk még talán ennél is fontosabb jelentés története szempontjából a régi babonás hiedelem: ugyanis a régiek elképzelése szerint olykor az ördög, tehát maga a rossz is a kutya alakját vette fel.
Az «egyik kutya, másik eb» megvető értelme tehát két különböző nézőpontból szemlélve is érthető. Az egyik a tartalmi szempont: a «kutya» és az «eb» számos más kapcsolatban is erősen rosszalló értelmű; a másik a szólás alkata; a hasonló jellegű, a két ember jellemének tekintetében összehasonlító szólásaink mind elítélő, kárhoztató jelentésűek.

Az alábbiakat tenném még hozzá a fent említettek kiegészítéseként, de nem egészen teljessé tételeként:

Először is néhány gondolat a kutya – eb szavunkról:
Az eb szót már jószerével csak hivatalos szövegekben, egyes szóösszetételekben (pl.: ebtenyésztés, ebrendelet stb.) vagy a szóismétlés kissé elkerülésére használják, mégis ez az obi-ugor eredetű szó a kutya a jelentése (első adata 1138-ból való). Ősi örökség az ugor korból, megfelelői előfordulnak a vogulban és az osztjákban is. Az eb szó a faj történeti gyűjtőfogalma.

Maga a kutya szó első előfordulását 1511-ből jegyezték fel, de akkor még nem jelentette négylábú barátunkat, hanem a ’hitvány ember’ volt a jelentése. Eb jelentése először 1585-ben fordul elő, de már ezelőtt használatos volt a kutyára a cenk és a fakó elnevezés. A szó hangutánzó eredetű, eredetileg állathívogató szóból származtatható, finnugor rokonsággal.
A fakó 1536-ban ’kutya’, 1703-ban ’világos szőrű ló’, 1636-ban ’vasalatlan szekér’ jelentéssel fordul elő. Nyelvjárási szó, szinte csak az „Eb ura fakó” szólásban maradt fenn. Eredetét és történetét tekintve származékszó a fa főnévből és a kó képzőből; eredeti jelentése ’fából való, fához hasonló színű’ lehetett. A fakó kutya, a fakó ebből jött létre
A kutyához hasonlóan a kuvasz is becsmérlő szó volt még a XVI. század elején, később pedig házőrző kutyákra használták. Fajtanévvé csak jóval később vált.

A kutya, eb szavaink jelentését illetően bár mindkettő ugyanazt a háziállatot jelenti, többnyire mégsem mindegy, hogy melyiket használjuk. Ma nyelvhasználatunkban a kutya a köznyelvi kifejezés, az eb pedig egy kissé hivatalos, választékos szó. Régen viszont fordítva volt: főleg az eb volt használatos; s ha megnézzük a kódexeinket ott az eb mindig csak eb, sohasem kutya.
Szólásainkban és közmondásainkban mindkét szóalak nagyon gyakori s ezt annak tudhatjuk be, hogy az eb, kutya szavakkal jelölt háziállat milyen nagy szerepet tölt be a magyar ember (általában az emberek) életében. (Itt hangsúlyoztam a magyar embert, mivel a mi, a magyar közmondásainkról van szó.) A szóválasztás ilyenkor nem lehet önkényes, igazodnunk kell a kialakult nyelvi hagyományokhoz: ebül szerzett jószág ebül vész el; köti az ebet a karóhoz; egyik kutya, másik eb; amelyik kutya ugat, az nem harap; lesz/jön még kutyára dér; stb.
Az eb hivatalos, választékos hangulatából következik, hogy hivatalos iratokban, rendeletekben stb. főleg ezt, ill. ennek származékait használjuk: házőrző eb, ebtartó, ebadó, ebrendelet, ebtenyésztő stb. De a köznyelvben, mégpedig számos jelentésben, a kutya az elterjedtebb: ugat a kutya; kutyába se veszi; kutyául érzem magam; kutya baja van; kutya hideg van stb.
A fentiekben említett «egyik kutya, másik eb» szólás mellett számos más olyan gyakori szókapcsolat van, amely emberi magatartásokra vonatkozóan egy cseppet sem hízelgő, hiszen – mint ahogy már fent említettem – mind lenézést, megvetést fejez ki, amely közül néhánnyal szidalomként, sőt káromkodásként is élünk. Azt a gondolatot pl. hogy a hitvány ember sohasem javul meg, ezzel a közmondással önthetjük szavakba: Kutyából nem lesz szalonna; a megvetést érdemlő gyáva embert gyáva kutyának mondjuk; kutya rossz emberről, kutya gazemberről beszélünk, hogy nagyobb kutya az még az apjánál is . Előfordul a kutya és a rokon értelmű jelentésű eb szó káromkodásszerű kifejezésekben: kutyafáját, kutyateremtette, ebadta. A kutya szónak ebből erősen rosszalló és már inkább csak érzelmi, semmint határozott fogalmi kifejezések, amelyekben ’senki’ vagy ’semmi’ a kutya jelentése: kutyába se veszi, azaz ’semmibe se veszi’, kutyának sem kell, vagyis ’senkinek sem kell’, kutya baja , annyi mint ’semmi baja’. Olykor már csak a puszta tagadás kifejezésére használjuk ezt a szavunkat: tudja a kutya, vagyis ’én ugyan nem tudom’, ’én ugyan nem bánom’ stb.
A fentiekben megemlítettem két lehetőségét annak, hogy miért éppen a kutya – eb szavunknak jutott ez a rossz emberi tulajdonságot jelölő szerep. Egy régebbi szóláskutató szerint a „kutya azért lett szólásainkban a megvetett ember jelképe, mert háziállataink közül ez a legalázatosabb, legmeghunyászkodóbb”. Még ha megállná is a helyét ez a megállapítás, hogy nincsen a kutyánál alázatosabb, meghunyászkodóbb természetű háziállatunk , még akkor sem lehetne ezt a magyarázatot elfogadnunk , mert hiszen – mint egy régi közmondásunk is mondja – alázatosság nem gyalázatosság, vagyis az alázatos magatartás néha az embernek sem válik szégyenére, nemhogy a kutyát vetnék meg érte. A kérdés nyitját akkor találhatjuk meg ha konkrét művelődéstörténeti és nyelvi tényekre alapozzuk a választ. Az említett babonás hiedelem jelentésmeghatározó szerepéhez még azt tenném hozzá, hogy az ördög kutyaformában való megjelenésén kívül a régi boszorkányperekben is találhatunk adatot arra, hogy maguk a boszorkányok is fekete kutya képében jelennek az emberek előtt. Ez magyarázata, hogy ördögadtának az ebadta az azonos jelentésű párja, s hogy a régi ördög ágyában született szidalomnak egyes tájszólásokban olyan megfelelői élnek, mint az ebanyájú és a kutyafoganású. E szidalmak kétségtelenné teszik, hogy akit hajdan ezekkel a szavakkal szidtak azt (kutya alakját felvett) ördög vagy ördögnek tartott boszorkány fajzatának tartották. Ez a babonás elképzelés is hozzájárulhatott a kutya és az eb erősen rosszalló értelmének a kialakulásához.
Ne feledjük, hogy szinte valamennyi gyakori háziállat nevét használja a nyelv szidószóként (te ökör, te barom, te szamár, te ló), sőt magának az állat szónak van ilyen használata. Joggal feltételezhető, hogy, hogy amikor hajdan a kutya vagy a régi nyelvben gyakoribb eb szót először használták emberre vonatkoztatva a megvetés kifejezéséül vagy mint szidószót, akkor a szólásokban szokásos konkrét megnevezésre való törekvéssel tulajdonképpen az ’állat ’ fogalmát fejezték ki éppen annak az állatfajnak a nevével, amelyik a legközönségesebb, a legismertebb, és amelyiknek a neve éppen ezért a leghamarabb is jöhet az ember szájára.

Ideje: December 11, hétfő, 10:20:28 - fullextra

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza Rovathoz

Dolgozat

"Közmondások és emberi gyarlóságok, magatartások" | Belépés/Regisztráció | 9 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: Közmondások és emberi gyarlóságok, magatartások (Pontok: 1)
- Tithonos Ideje: December 11, hétfő, 22:34:43
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Kedves Melinda!

Élvezetes ez az írásod, mint több másik is, melyeket volt szerencsém olvasni.
Elgondolkodtatott a szóetimológiai fejtegetésed, melyet úgy látom, Bárczi professzor gyűjtése alapján vázoltál. Valóban, a fngr. szótárak az obi-ugor kutjuw alapján hivatkoznak erre a szóra, de mivel még mindig nem bizonyítható egy finnugor ős - és alapnyelv létezése, ráadásul ez a szó egész Kelet- és Közép-Európában elterjedt, ezért Bárczi megállapítása hipotézis. Schedel professzor szerint a Kudda szó már Kr. e. a harmadik évezredben megtalálható a szumír (sumér) feliratokon az UR-KU, SU-KUD igető és névszótő alakjaiban, valamint a NIG-SU KUD-DA ( harapós nőstény) alakjaiban.
Bárczi megállapítása inkább Grover S. Kraentz professzor vélekedését erősíti, mely szerint a magyar népek kiáramlása okozta a magyar szavak szétterjedését az észak-európai, mai ugornak tartott népek körében.
Érdekes, hogy a mai napig is elévülhetetlen érdemeket szerző és nem elévülő adatozású Magyar Mitológia, melyet Ipolyi Arnold állított össze, már 934-ben említést tesz a kutya szóval kapcsolatban, s megállapítja, hogy a kutyaarcot szóból keletkezet kudarcot szavunk (természetesen itt az összetett szó tövét, gyökét kell vizsgálnunk).
Természetesen az én megállapításaim nem mérhetők össze a Te nagyon alapos írásoddal, inkább csak belső monológra kéztettek, így átadtam magamat mindannak az ösztönző gondolatiságnak, melyet soraid váltottak ki belőlem.

Mindezek számomra érdekes nyelvfilozófiai és művelődéstörténeti polémiák lehetnek, ettől függetlenül írásod igen értékes; itt különlegességet és egyedülállóságot joggal követelhet magának.



Re: Közmondások és emberi gyarlóságok, magatartások (Pontok: 1)
- Noa_Noa Ideje: December 11, hétfő, 18:58:23
(Adatok | Üzenet küldése)
Nagyon okos, szépen vezetett írás, - ilyen és ehhez hasonló kellene még sok a Magazinba!
Értéket képviselő publikációdat örömmel olvastam, és bízom benne, hogy minél többen a Tiedhez hasonló minőséget olvassák, és nem a sokszor bizony hatásvadász, vagy igénytelenebbül megfogalmazott írást.
Hiszem, hogy ennek a remek írásnak sok olvasója akad!



Re: Közmondások és emberi gyarlóságok, magatartások (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: December 11, hétfő, 10:51:39
(Adatok | Üzenet küldése)
Végigolvasva sok tanulságot von le az ember. Rávilágítasz a kutya és ember kapcsolatának kuliszatitkaira. Egytől félek:a mai olvasók nem ilyen szépen megírt tudományos fejtegetésekre vannak beállítva.



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.12 Seconds
pharmacy online