[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

FULLEXTRA.HU OLDAL
A FACEBOOKON IS!




Könyvet szeretnél?




Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Versműhely



Pályázati lehetőségek



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: cedrus
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9076

Most jelen:
Látogató: 14
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 15

Jelen:
Tagi infók janus Küldhetsz neki privát üzenetet janus janus


Támogatónk


Fullextra Szépségszalon
CÍMVÁLTOZÁS!
2016.jan.11-től
Bp.XVIII. Üllői út. 365.


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Ajánlott weblapok
· 1: haiku.lap.hu
· 2: Kaláka
· 3: S. Farkas Zsuzsanna honlapja
· 4: Péter Erika honlapja
· 5: Máté László honlapja
· 6: Végh Sándor személyes honlapja
· 7: kortársirodalom.lap.hu
· 8: Alkotó.lap.hu
· 9: Haász Irén weblapja
· 10: Fényfa
· 11: Olvasás lap.hu
· 12: Hegedűs Csaba honlapja
· 13: Egy lélek csillan
· 14: Ararát
· 15: Harmatcsepp .. a lélek útján ...
· 16: Gligorics Teru Versei
· 17: SOmannák
· 18: Orbia
· 19: magyarirodalom.lap.hu
· 20: Zsefy Zsanett

cheap cigarettes sorry.
Az idei Nobel-díjas
TimurLink

Orhan Pamuk jómódú család gyermeke, édesapja volt az IBM törökországi képviseletének első vezérigazgatója.


Pamuk: Az új élet

„Ha ez a könyv mindenki számára íródott volna - gondoltam -, az élet nem folytatódhatna úgy, mint eddig, ilyen lassan, gondtalanul. Másfelől azt a gondolatot, hogy ezt a könyvet kifejezetten nekem írták, nem tekinthette logikusnak egy olyan racionalista mérnökhallgató, mint én”


Orhan Pamuk jómódú család gyermeke, édesapja volt az IBM törökországi képviseletének első vezérigazgatója. Középfokú tanulmányait a Robert College amerikai középiskolában végezte Isztambulban. Később az Isztambuli Technikai Egyetem építészet szakára járt, mert családja szerette volna, ha építész vagy mérnök lesz belőle. Három év után abbahagyta ezirányú tanulmányait, hogy főállású író lehessen. Pamuk újságírás szakon végzett az Isztambuli Egyetemen 1977-ben. 1985 és 1988 között a new york-i Kolumbia Egyetem és egy rövid ideig az Iowai Egyetem vendégelőadója volt, majd visszatért Isztambulba.
Bátyja, Şevket Pamuk, többször megjelenik műveiben; a testvér az isztambuli Boğaziçi Egyetem nemzetközileg is elismert történelemprofesszora.
Az író 1982-ben vette feleségül Aylin Turegent, de a pár 2001-ben elvált. Egy lányuk született, Rüya (nevének jelentése "álom"). Pamuk jelenleg Isztambulban lakik.
2006-ban irodalmi Nobel-díjat kapott.
Orhan Pamuk 1974-ben kezdett rendszeresen írni. Első regénye, a Karanlık ve Işık (Sötétség és fény), az 1979-es Milliyet Sajtóverseny - Regény kategóriájában megosztott első helyet kapott (a másik díjazott Mehmet Eroğlu volt). Cevdet Bey ve Oğulları (Dzsevdet bej és fiai) című könyve 1983-ban elnyerte az Orhan Kemal Díjat. A történet egy gazdag isztambuli család három generációjának történetét meséli el, akik Nişantaşıban élnek, a kerületben, ahol Pamuk is felnőtt
Pamuk több elismerést is kapott kritikusok részéről; többek között 1984-ben a Madarali Díjat Sessiz Ev (A csendes ház) című regényéért, melynek francia fordítása elnyerte a Prix de la Découverte Européenne elismerést 1991-ben. Beyaz Kale (A fehér kastély) címü történelmi regénye, mely 1985-ben jelent meg törökül, elnyerte a Független Díj Külföldi Prózának (Independent Award for Foreign Fiction) elismerést 1990-ben, elősegítve Pamuk népszerűségének növekedését külföldön. A The New York Times kritikusa szerint "Új csillag született keleten - Orhan Pamuk". A korábban naturalista író elkezdett kísérletezni különböző posztmodern technikákkal.
A kritikusok elismerései ellenére Pamuk művei csak jóval később kerültek fel a népszerű könyvek listájára Törökországban. 1990-ben Kara Kitap (A fekete könyv) című műve az egyik legnépszerűbb és legellentmondásosabb olvasmány lett a török irodalom történetében. 1992-ben Pamuk írta a Gizli Yüz (A titkos száz) című film forgatókönyvét, mely A fekete könyvön alapszik. Pamuk negyedik regénye, a Yeni Hayat (Az új élet) hatalmas szenzációt keltett Törökországban 1995-ös megjelenésekor, és az ország történetének leggyorsabban fogyó regénye lett. Időközben az író nem csak regényei, de nézetei révén is a figyelem középpontjába került. Pamukot többen is kritizálták esszéi miatt, melyekben a kurdok helyzetét ábrázolta és kifogásolta a török kormány kurdokkal szembeni politikáját. Ebben a szellemben jelentette meg 1999-ben Öteki Renkler (A többi szín) címü könyvét.
A Benim Adım Kırmızı (A nevem: Vörös) címü regény 2000-es megjelenésével Pamuk nemzetközi sikerei tovább folytatódtak. A regény a misztikum, románc és filozófiai elmélkedések egyvelege és cselekménye a 16. századi Isztambulban játszódik, III. Murád oszmán szultán idejében, 1591 telén, bemutatva a kelet és nyugat közötti különbségeket és feszültséget. A regényt 24 nyelvre fordították le és elnyerte az International IMPAC Dublin Literary Award-ot 2003-ban.
Pamuk legutóbbi regénye, a Kar (Hó) 2002-ben jelent meg, és a modern Törökországban meghúzódó feszültséget mutatja be az iszlámista és az elnyugatiasodott modern Törökország között. A The New York Times a 2004-es év tíz legjobb könyve közé sorolta. 2005-ben jelent meg az író emlékirata, az İstanbul-Hatıralar ve Şehir (Isztambul: Emlékek és a város). Ugyanebben az évben Pamuk elnyerte a 25 000 euróval járó A Német Könyvpiac Békedíját irodalmi munkásságáért, melyben "Európa és az iszlám Törökország egymásra talál".
Pamuk könyveiben rendszerint az identitászavar kerül előtérbe, melyet Törökország különös helyzete (félúton Európa és az iszlám világ között) okoz. A könyveiben megjelenő konfliktusok gyakran felkavaróak, a cselekmény összetett, a karakterek pedig jól kidolgozottak. Témái között szerepelnek a kelet és nyugat közötti különbségek, az ebből adódó feszültség, valamint a tradíció és a modern világ szembenállása.
[ [török Orhan Pamuknak ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a svéd királyi akadémia Stockholmban. Az 1962-ben született író műveiben „szülővárosa melankolikus lelke után kutatva új szimbólumokat alkotott meg a kultúrák ütközésének és egymásba fonódásainak leírására.” az akadémia indoklása szerint.
A 10 millió svéd koronával járó díjat tavaly Harold Pinter angol drámaíró kapta. Pamuk a török posztmodern irodalom emblematikus alakja, könyveiben rendszerint az Európa és az iszlám világ között rekedt Törökország identitászavarait mutatja be; eddig megjelent műveit több mint negyven nyelvre fordították le..
Az író hazájában Benim Adim Kirmiz című regényéből egy hónap alatt 100 ezer példányt adtak el. Könyveit a külföldi kritikusok leggyakrabban Umberto Eco, Italo Calvino, Franz Kafka és García Márquez műveihez hasonlítják. A Guardian a „21. század 21 legjobb írója” közé sorolta, s a „mágikus realizmus” egyik legzseniálisabb képviselőjének tekinti.
1983-ban elnyerte az Orhan Kemalról elnevezett regényeknek járó díjat, 1984-ben a Madarali-díjat, 2003-ban az Impac díját. Idén a Nobel-díj melletti talán legrangosabb díjat, a német Béke-díjat is neki ítélték, melyet 2004-ben Esterházy Péter vehetett át.
A török író politikai nézetiről is ismertté vált: támogatja a kurd nép küzdelmét, s ő volt az első muzulmán értelmiségi, aki annak idején kiállt a fatwával sújtott Salman Rushdie mellett. Utoljára egy 2005. februári interjúja miatt került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, hiszen az interjúban elmondottakért hazájában büntető-eljárást indítottak ellene, s három év szabadságvesztéssel sújthatják, ha bűnösnek találják decemberi tárgyalásán.
2005 október elején Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa figyelmeztette Törökországot, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető érték az EU számára, és minden csatlakozni szándékozó országnak tiszteletben kell tartania ezt a szabadságjogot, majd Isztambulban személyesen is találkozott Orhan Pamukkal. A másfél órás beszélgetés során azonban inkább az irodalomról és az emberi jogok törökországi helyzetéről beszélgettek, mintsem az író ellen hazájában, egy februárban Svájcban adott interjúja miatt folyó büntetőeljárásról. Október 6-án, találkozójuk előtti napon hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy törökországi örmény újságírót, Hrant Dinket Törökország megsértésének vádjával. Kevéssé ígéretes e helyzet Pamuk számára, hiszen a vádat képviselő ügyész nyilatkozataiban azt is kifejezésre juttatta, hogy valószínűleg az uniós csatlakozás miatt hozott a bíró ennyire visszafogottan kedvező ítéletet.
Pamuk 1974-ben kezdett írni, s már első regényével, A sötétség és fénnyel komoly sikereket ért el. Az egy gazdag isztambuli család három generációjának történetét elmesélő Cevdet bej és fiai című regényével 1983-ban Orhan Kemal-díjat nyert. 1984-ben Madarali-díjjal tüntették ki A csendes ház című könyvéért, amelynek francia fordítása 1991-ben a legjobb külföldi könyv díját érdemelte ki. Az 1985-ben íródott A fehér kastély című regénye (amellyel 1990-ben nyert díjat), széles körben ismert szerzővé tette, a török írót a The New York Times kritikusai új csillagként emlegették.
Időközben Pamuk stílusa változáson ment keresztül, a korábbi műveiben tapasztalható naturalista vonásokat posztmodern irodalmi stílus váltotta fel. S bár külföldön egyre népszerűbb lett, hazájában csak a kilencvenes évek elején vált igazán ismertté. Az 1990-ben írt A fekete könyv a török irodalom egyik legnépszerűbb, ugyanakkor legellentmondásosabban megítélt alkotása lett. Két évvel később regényéből ő maga írta meg a Titkos száz címü film forgatókönyvét. 1995-ben jelentkezett Új élet című regényével, amelyet már megjelenése pillanatában szétkapkodtak a török könyvesboltokban.
Orhan Pamuk nem csak irodalmi teljesítményével hívta fel magára a közvélemény figyelmét. Hazájában sokan és sokat kritizálták politikai nézetei és cikkei miatt, amelyekben bírálta a kormánynak a kurd kisebbség iránt tanúsított magatartását, e cikkek nyomán írta meg 1999-ben A többi szín című regényét. Pamuk a szólásszabadság harcos képviselője, annak idején pedig ő volt az első muzulmán értelmiségi, aki kiállt a fatvával sújtott Salman Rushdie mellett.
Nemzetközi könyvsiker lett a 2000-ben megjelent A nevem: Vörös is, a 16. századi Isztambulban játszódó regény a misztikumot ötvözi a filozófiai elmélkedésekkel. Legutóbbi, a Hó címet viselő könyve azokat a - napjaink Törökországát jellemző - társadalmi feszültségeket ábrázolja, amelyek az iszlámista és az elnyugatiasodott modern Törökország között mutatkoznak. A könyvet 2004-ben a The New York Times az év tíz legjobb regénye közé választotta. Az elmúlt évben Pamuk egy különös könyvvel lepte meg olvasóit, az Isztambul: Emlékek és a város egyfajta sajátos emlékirat az író részéről. Rengeteg elismerése mellé 2005-ben a Német Könyvpiac Békedíjával is kitüntették.
Könyveit a külföldi kritikusok gyakran hasonlítják Umberto Eco, Italo Calvino és Gracía Marquez műveihez. A regényekben megjelenő konfliktusok felkavaróak, cselekményük összetett, a karakterek pedig jól kidolgozottak. Nemrég a The Guardian a 21. század 21 legjobb írója közé választotta a "mágikus realizmus" zseniális török képviselőjét.
(NOL, MTI)
Az idén Béke-díjjal jutalmazott Pamuk regénye szülőhazájában heves indulatokat váltott ki. Az isztanbuli ügyészség perbe fogta a népszerű írót, mivel arról beszélt, hogy Törökországban egymillió örményt és harmincezer kurdot gyilkoltak meg, amit az ország mindmáig nem ismert el hivatalosan. A Hó ugyanakkor egyértelmű kritikai és olvasói sikert aratott. A méltatások mind hangsúlyozták, hogy a szerző – aki az irodalmi Nobel-díj egyik legesélyesebbnek tartott várományosa – elemi erővel ábrázolja a modern világ nyers brutalitását és elvakultságát, valamint minden szenzációéhes híradásnál felkavaróbban irányítja rá figyelmünket a kor és a térség aktuális problémáira.(www.litera.hu)
Karszi Rendőrkapitányság egy hosszú, háromemeletes épületben volt a Fáikbej sugárúton, ahol a hajdan itt élt vagyonos orosz és örmény családok régi kőházainak zöme most kormányhivataloknak adott hajlékot. Amíg a két férfi a rendőrfőnök helyettesére várakozva üldögélt, Szerdár bej fölhívta Ka figyelmét a gazdagon díszített magas mennyezetre, s elmagyarázta, hogy a város orosz megszállása idején, 1877 és 1918 között előbb egy jómódú örmény lakott ebben a negyvenszobás palotában, később pedig orosz kórházat rendeztek be itt. Aa kibontakozó isztambuli világ lepusztult közép-európaisága. A - természetesen keleti - fantasztikum és a - természetesen nyugati - racionalitás csábító elegyének elmaradása persze egyáltalán nem hiba. A baj az, hogy Pamuk regénye egyszerűen rossz: nagyon, idegesítően rossz. (Bényei Tamás véleménye -Kerekes Tamás). Afféle szalon-posztmodern, olyan, mint egy értelmetlenül felduzzasztott Borges-novella, (leginkább a Dél címü írásra emlékeztet), összekeverve némi Calvinóval, (a történet jelentős részben egy könyv olvasásainak, és újraolvasásainak, a könyv körül kialakuló összeesküvések és ellen-összeesküvések felderítésének krónikája), Pynchonnal (a látható, "normális" világ mögött húzódó, azt titokban irányító összeesküvés motívuma), és jelen vannak az obligát vendégszövegek, (főként Dante Új élete és Rilke angyalos szövegei). A terjengősen előadott történet kiindulópontja, hogy egy huszonhárom éves isztambuli műegyetemista egy napon elolvas egy könyvet, amely gyökeresen megváltoztatja életét: a könyv egy másik, igazabb világ sejtelmét ülteti el szívében, s élete ettől kezdve e világ keresésének jegyében - no és a szépséges, ám a könyv egy másik olvasójába szerelmes Dzsánán iránti reménytelen vágyódás jegyében telik. A szöveget mindvégig valami nyúlós és ragacsos homály lengi be, mintha minden pillanatban valamely végső igazság elnyerésének küszöbén állnánk: a szöveg tétje percenként az élet vagy a halál értelme, a szerelem jelentése, s irónia hiányában ez a lankadatlan elragadtatottság már ötven-hatvan oldal után kifejezetten fárasztóvá válik. A legrosszabb azonban az, hogy egyetlen pillanatig sem érdekel a szenvelgő főszereplő sorsa, az érdekesebb figurák (ilyen például a nyugati könyvkonspiráció ellenében szerveződő titkos szervezet feje, Doktor Lefin) eltűnnek, s a regényből csak néhány vicces dolog marad meg, leginkább a kulturális keveredés groteszk, Rushdie-t idéző - még egy posztmodern kötelező - példái: a titokzatos könyv szerzőjének, egy Rifki bácsi nevu nyugdíjas vasúti tisztviselőnek gyermek-képregényei, vagy egy politikailag teljesen korrekt kakukkos óra, amelyből hol egy imám, hol egy öltönyös úriember pattan elő a pontos idővel (139.).(Na, ugye! -Kerekes Tamás)
Pamuk sikerületlen regényében a metafizikai, abszolút másság (más élet, másik világ) részben kulturális mássággá, kelet és nyugat állandóan eltolódó, megfoghatatlan különbségévé transzponálódik, még akkor is, ha ezeknek az átfordításoknak a hitelessége - ahogy egyébként a metafizikai elragadtatottságé is - mindvégig megkérdőjeleződik. A regényműfaj például a nyugati világ játékszere, legnagyobb találmánya, amellyel a török elbeszélő-főszereplő nem tud mit kezdeni, s nehezére esik, hogy ne "egy könyvekkel már jócskán beszennyezett, készen kapott gondolatok által elsekélyesített régióból" beszéljen (374.). A szöveg ekként önmagát is több szinten - írásként, könyvként és regényként - kockára teszi (Lefin doktor szerint Gutenberg a Sátán ügynöke volt), de mindezt egy terjengős, végső soron érdektelen könyvben.(Bényei Tamás)

Egy ellenvélemény: Andriska Istvántól
Egy napon elolvastam egy könyvet, és ettől az egész életem megváltozott. … láttam a másik életre nyíló ajtó küszöbénél kiszivárgó fényt; láttam mindent, amit már ismertem, és mindent, amit még nem… Mindaz, amit addig tanultam, minden amiben addig hittem, megszűnt érték lenni… de azért csak folytattam az olvasást, mert minél inkább előrehaladtam a könyvben, annál jobban megértettem, hogy olyan útra tévedtem, ahonnan nem lehet visszafordulni.”
Oszmant, az ifjú narrátort egészen felkavarja ez a titokzatos olvasmány. Évekig bolyong Törökországban, bejárja a legelhagyatottabb helyeket, s mindvégig ugyanaz az őrült szerelem és remény hajtja. Különös kalandokon át vezet útja egészen addig a napig, amíg meg nem érti, hogy az új világ, amelyre oly igen vágyik, talán nem is egyéb, mint maga a fényes halál…*
Az biztos, hogy stílusában megint egy rendhagyó művel állunk szemben. A könyv főhőse elolvas egy titokzatos könyvet, amely felkavaró hatással van rá, magát a könyvet olvasva, majd elolvasva, egy kis ülepedés után pedig ez a könyv volt hatással rám. A történetben nem derül ki konkrétan szerző és cím megjelölésével, hogy mi is ez az elképesztő hatású könyv, de a vége felé haladva az olvasásban, olyan érzése van az embernek, hogy talán maga ez a könyv az, amelyet a kezében tart.
A könyvet olvasva, Oszman személyisége lassan átalakul. Persze megismerve őt, itt is érvényes az a mondás, hogy az ember csak azzá tud átváltozni, aminek a lehetőségét már magában hordta. Újra- és újraolvassa a könyvet, elemzi, szinte ízekre szedi, az abban megsejtett végső titkot kutatva. Természetesen egy igazi „bekattanásos” történetből nem maradhat ki a mintegy lángorkánként végigsöprő totális szerelem sem, hisz’ a könyv is ügy kerül kezei közé, hogy a „Nagy Ő”-nél látja meg először, és neki akar imponálni az elolvasásával. Közben titokzatos dolgok történnek, a lány nagy szerelmét – nem főhősünkről van szó -, bizonyos Mehmetet, aki szintén a könyv nagy tudora, egy ismeretlen alak lelövi, de az áldozat eltűnik, egyelőre nem tudni mi lehet vele. Aztán megkezdődik Oszman és ihletője, Dzsánán új élet utáni kutatása, vagy inkább bolyongása, mivel buszról buszra szállva barangolnak az országban.
De mi is ez a talán közhelyszerűen hangozható új élet, amit olyan nagy hévvel keresnek? A 22 éves Oszman mindig fájdalommal és dühvel gondolt a körülötte élő emberek nyomorúságára, tudatlanságára és ostobaságára, mindig ez az érzés fogta el, ha rájuk nézett. A nyomorúságon itt nem anyagi, egzisztenciális kategória értendő, hanem az ettől független, lapos, silány, lehangoló életmód, amelyről az embernek néha a bibliai „siralomvölgy” kifejezés jut eszébe. Nap-nap után, a szürke hétköznapok nyomasztó terheitől meggörbült lelkű és sokszor már őrlángon sem lelkesedő emberek kígyózó oszlopa menetel végeláthatatlanul a semmibe. Alvás, evés, munka, alvás, evés, munka… kipipált, letudott ünnepek… de az óra ketyeg…
Igen, az Idő. Oszmanék az állandó, kutató utazás során arra a megállapításra jutnak, hogy a világ legrémisztőbb eleme az idő, ez elől menekülünk állandó mozgásban, keresve azt a pillanatot, amikor az idő megáll, megszűnik. A keresett új élet a teljességérzet, a kivételes pillanat
Oszmanék nem az első vándorai ennek az útnak, szemeink előtt óhatatlanul elvonul Faust doktor szelleme („Ha egyszer így szólnék a perchez: Oly szép vagy, ó maradj, ne menj! / Akkor bátran bilincsbe verhetsz, / Akkor pusztulnék szívesen! / Akkor harang konduljon értem, / Akkor szolgálatod letelt, / Az óra több időt ne mérjen, / Akkor az én sorsom betelt!”), és szintén a lét magasabb formáit hirdető nietzschei Zarathustra (Az embert felülmúló embert tanítom néktek. Olyasvalami az ember, amin felül kell kerekedni. Mit tettetek ti, hogy felülkerekedjetek rajta? (…) Mi a legnagyobb mit megélhettek? (…) Az óra, midőn azt mondjátok: Mit számít az igazságosságom! Nem látom, hogy izzás és parázs volnék. Márpedig az igaz ember izzás és parázs!).
A busz balesetezik, halottak és haldoklók szerteszét, Oszmanék túlélik pár zúzódással. Különös érzésvilágnak lesznek tanúi. Az élet és halál mezsgyéjének, a se itt, se ott leírhatatlan atmoszférájú állapotának. Halálközeli élmény – így nevezik mostanában. Megrázkódtató hatású világ ez, de nem! Ez sem lehet a nagy megoldás! Talán jobb volna előtte mégis egy kicsit élni is, mottóként idézve azt a szlogent, hogy vajon van-e élet a halál előtt?
De hát mi lehet akkor a végső megoldás? Hiszen a fenti útkeresést kiváltó tipródásokat már annyian felvetették. Vagy mindenképpen ez irányba, ezekből az alapokból kiindulva kell keresni a dolgok értelmét? Mert a regényben feltárul egy másik eszmeiség, egy másik nézőpont is. Oszmanék elvetődnek Mehmet, a titokzatosan eltűnt „könyv-prófétának” az apjához, aki egy országosan elterjedt titkos társaság vezetője. A társaság létrejöttét kiváltó egyik ok – mivel az apa így tudja – a fia halála, aki a könyv elolvasása után szintén teljesen megváltozott és az apja szerint ekkor kezdődtek azok a folyamatok, amelyek a fiú vélt tragédiájához vezettek. Mert az apa szerint a könyv egy láthatatlan kéz által előidézett káprázat, szemfényvesztés, amellyel az arra hajlamosak és fogékonyak vágyait és álmait felkorbácsolják és meghülyítik a fiatalokat. A titkos, földalatti szervezet a könyvben és a könyv híveiben a tradíció, azaz esetünkben a keleti kultúrkör és hagyományok, ezáltal egyben az ország elleni összeesküvést, a Nyugat kezét és folyamatos beszivárgását látja. Ha végig gondoljuk az ő nézőpontjukat, ebben is van valami. Elég, ha csak a tv vagy videó előtt ücsörgő magányos emberekre gondolunk – és nem kell ahhoz egyedül lenni, hogy az ember magányos legyen – akiket a média észrevétlenül manipulál, elültetve bennük a nyugtalanság és a zilált törtetés magvát, megszerkesztett szupersztárok, életmód guruk, és egyéb hivatásos „megvilágosodottak” által. Az apa szervezete egy illegális önvédelmi egylet, amely odáig megy módszereiben, hogy ügynökökkel figyelteti és likvidáltatja a könyv híveit.
Valóban elgondolkodtató, hogy az embert megbéklyózó korlátok lebontása során nem sérülnek-e óhatatlanul a tradíciók által képviselt pozitív elemek, értékek. Mert ideológiai megközelítések nélkül is tény, hogy bizonyos értékrendek kiiktatása a sokszor felszabadultság érzetét adó, de általában csak ideig-óráig tartó eredmények ellenére a dekadenciába, hanyatlásba torkollás. Mert gyümölcséről ismerszik meg a fa. A jó fa jó gyümölcsöt terem, ez mércéje a rengeteg féle indíttatású útkeresésnek is. De tény, hogy történetünk tekintetében a titkos társasággal sem tudunk tökéletesen egyetérteni, mert bár a külső behatások esetében sok igazságuk van, de az „új életet” kereső személyek belső mozgatóit és késztetéseit, úgy érezni, figyelmen kívül hagyják. Valahogy eltolódik náluk, egy kezdetben még jó meglátásokkal felépített képlet. A tradíció alap, nem tető. Mert anélkül, hogy még véletlenül is a tradíciók ellen szólnék, Nietzsche Így szólott a Zarathustrában írt sorai jutnak eszembe: „Szeretem, akik nem tudnak élni, hacsaknem úgy, mint alábukók, mert ők azok, akik mindétig általjutók. (…)
Szeretem, akinek élete megismerés, és azért akarja a megismerést, hogy az embert fölülmúló ember élhessen egykor. És saját alábukását akarja így.”
A mű vége felé már halvány sztoicizmus -féle, bölcs belátáson alapuló beletörődés is érezhető. De őszinte megnyugvás-e ez? Talán igen, talán nem, vagy inkább néha igen, néha nem?
Oszmanék a pillanat emlékművéhez hasonlatos, valami elementáris erejű „robbanáshoz” hasonló, dübörgő feelinget kerestek. Mi tehát, illetve van-e egyáltalán megoldás? Azt nem tudom. De, hogy van ilyen feeling, az biztos. Láttam…
Andriska István

Orhan Pamuk: Az új élet

Ulpuius-Ház Kiadó
www.ulpiushaz.hu
info@ulpiushaz.hu
Kerekes Tamás










Ideje: Március 12, hétfő, 18:26:37 - fullextra

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza Rovathoz

Könyvismertetők

"Az idei Nobel-díjas" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.11 Seconds
pharmacy online