| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Kékcsóva - 1.rész |
|
Bluesky
 |
...elindultunk, visszanéztem a tükörben az utánam lévő kocsisorra: olyan volt az egész, mint egy rozsdás hernyó. Egymás után tekeregtünk, a sok rom, - de boldogok voltunk. |
1978 decembere.
Unott, blazírt pofával ülünk az ejtőernyős klub oktató termében, várjuk az istenünket, a klubfőnököt. Valószínű kollektív lecseszés lesz, mint megannyiszor már, mióta ez a klub valahogy megmagyarázhatatlan módon összegyűjtötte a földön élő összes hülyét, persze velem együtt, mert a jelenlévők mindig kivételek.
Könyököm az asztalon, összekulcsolt kezemmel támasztom az állam, mert a sok eszem miatt nehéz tartani a fejem és próbálom kitalálni, hogy az asztal másik oldalán ülő friss ejtőernyős leányka (még a nevét sem tudom) hord-e melltartót vagy sem. Ha hord, minek hord, ha nem hord, akkor azt miért nem látom. Úgy belemerültem ebbe a méla képképzésbe - szerény tanulmányaim és tapasztalataim segítségével - észre sem vettem: bejött a főnök. Miközben odafordultam a pulpitus felé, még átfutott a fejemen – egyszer talán valami trükk, vagy csak egyszerűen az eszméletlen jóképűségem és sármom segítségével ennek a végére jutok.
Alig akartam hinni a fülemnek, amit mondott a főnök: elvisz minket síelni – mintegy - téli edzőtáborozni, a lengyel sícitromba. Soha nem volt még léc a lábamon, el nem tudtam képzelni, hogy mit össze fogok bénázni, de később kiderült, nemcsak én vagyok ezzel így. Megbeszéltünk mindent – indulást, kaját, technikai eszközöket, és hogy saját autóval megyünk, saját költségkíméletlenséggel.
Végre eljött a nap, és elindultunk - én a bogarammal, ami akkortájt alig volt még csak húsz éves. Velem együtt a Karcsi barátom, akit Górolynak becézgettünk és Fecóka, aki miatt túlsúlyban voltunk, mert ő hatökör. Annyira imádtam, és annyira hülye volt, hogy mértékegységben határoztuk meg a hülyesége mennyiségét, azaz ő volt – 1 Fecó. Ha valaki sötétkedett, vagy csak hozta a maga marha formáját, mindjárt mondtuk – na ez 0,5 Fecó volt, de ha valaki nagyon nagy állat volt, azt 5 Fecó mennyiséggel jutalmaztuk.
Mondom ezt azért, mert voltak köztünk olyan agysebész skacok, akik képesek voltak úgy felszállni a gépbe-ugráshoz, hogy az ejtőernyő nyitókarikája a háta és az ejtőernyő tokja között volt, és ha az oktató nem figyel, akkor ez a szakember vakarózhatott volna zuhanás közben, - hogy „mit is kell meghúzni, hogy mentsem a hülye életem?”
Mikor az oktató megkérdezte, hol van a nyitó, visszament megkeresni a hajtogató ponyván. Ez ilyen. Csak a pontosítás végett mondom, hogy le sem tudta volna zárni behajtogatás után az ejtőernyőjét, a nyitókarika nélkül, az igennagymarhája.
Ahogy elindultunk, visszanéztem a tükörben az utánam lévő kocsisoron - bár én a harmadik voltam - olyan volt az egész, mint egy rozsdás hernyó. Egymás után tekeregtünk, a sok rom, - de boldogok voltunk. Már dél körül járhatott, mikor rozsdafelhőbe burkolózva, átcsörömpöltünk a határon – megérkeztünk a szlovák hegyek aljára. Egy völgyben álltunk meg, és mint megtudtuk - lesz egy ex sívilágbajnok edzőnk, a Gyuri. Őrá várunk, hogy a főnök felvegye az autójába, és velünk együtt eljön Lengyelországba, hogy minket, majmokat oktasson síelni. És itt, megtörtént az első horror. Mondom, az első, mert aztán több is lett.
Mivel hétseggre sütött a nap, meleg volt a völgyben. Fecóka drágám kitalálta, hogy azon a domboldalon, ahova összehúzott szemmel éppen felnézett, és látván, hogy egy kis helyes együlős libegő van, mint a Jánoshegyen, menjünk fel és érezzük magunkat kurvajól, úgyis sokat kell várni.
- O.k. - mondom, menjünk.
Vihogtunk a többi hülyén, akik buta arccal ülnek a kocsijukban banánbambán, - felkapaszkodtunk a lifthez, én egyszál pólóban, Fecóka meg egy könnyű, laza mamahörgölésű pulóverben. Jegyet váltottunk, és hiába mondott nekünk valamit idegesen szlovákul a segítő ember, - jó, jó egyedül is be tudok ülni – mondta Fecóka vigyorogva az embernek, én meg még hátba is veregettem, ápolván a nem túlságosan jótestvéri kapcsolatot, és már ültünk is bele az ülőkébe, és suhhh – már lebegtünk is a csillogó hó és a kék ég között. Gyönyörű idő volt. Hátrafordultam, és átkiáltottam Fecókához:
– Hát ezt kitaláltad ecsém, az a sok marha meg lent szívnak, mint a torkos borz.
- Ja, tök állat itt - vigyorgott, vissza rám – miért nem jött az a marha Góroly?
- Mit tudom én, biztos rinyál a magasságtól – mondom.
- Jaaa, attól én is félek. De kár, hogy lent hagytam a fénytképező gépemet, - és ezt már ordítva: kurvajóóóó iiiiitt…
Ahogy néztem a Fecókára, valahogy a kurvajó, és az itt szócska már egy kicsit halkabb volt, az itt-et már szinte alig hallottam, és olyan lett az arca, mintha szarba nyúlt volna.
– Mi van, kiesett az aranyered? – kérdeztem, és ő elkezdett röhögni.
- Nézz csak oda te hülye, ezt magyarázta az a marha ott lent!
Megfordultam, és az ülésbe gyökerezett a seggem.
Az a kis domb, ami felett épp átsuhantunk, pont eltakarta azt a barom nagy hegyet, ahova most már megállíthatatlanul tartottunk.
Ez egy sífelvonó! Néztem, ahogy a vége elveszett a felhőkben.
- Fecó, te állat, ha ezt megússzuk, lent kiszúrom a szemeidet – de csak röhögött.
- Milyen jó, hogy nem hoztam a gépemet, lent úgy kellene feszítővassal leszedni a szememről – és röhögött tovább.
Csak az a tudat, hogy hova tartunk, no, már ettől is a hideg kezdett felkúszni a bokámtól a tarkómig, aztán már fizikálisan is ez volt az impresszióm.
Még elugattunk egymásnak különböző mély, becsületsértő szavakat, aztán a beszéd helyett, - ami egy kalóriaromboló pocsékolás -, arra koncentráltunk, hogy megőrizzünk némi energiát a túlélésre. Olyan kicsire húztam össze magam, mint egy bolha fürdőgatyesza. A pólóm nyakát az orromig húztam, hogy amit kilihegek, az legalább egy kis meleget adjon, aztán már a fülemig húztam, de akkor meg a derekam fázott.
Már szél is volt természetesen, és szemből fújt, még az a tudat sem enyhített ezen, hogy szemem sarkából jégcsapokat láttam a vastraverzeken, és azt sem volt jó látni, hogy a jégcsapok nem függőlegesen lógtak nagy csendben, hanem teljesen vízszintesen - ráfagyva és üvöltve. Üvöltő jégcsap.
A Fecót lent megölöm. Ha még él, ha még én élni fogok.
Benne voltunk a felhőben, mikor láttam a fordulót ködösen felsejteni.
Ez egy nagy kerék, ami a másik oldalra szép nagy ívben kanyarította az üres üléseket.
Eddig.
Mert jöttünk mi.
Állt ott egy hóemberszerű valami, aki gondolom annak a segítő embernek a klónja volt, aki lent állt egy könnyű pulcsiban, ezen meg egy fél méter vastag szőrme volt, nem is tudom miért. Csak állt ott, karjait a hóna alá dugva, és nézett, mint egy mozigépész - unottan, hiszen az összes szórakozást az ülések elvonulása jelentette számára. Most, hogy belekerültünk a látómezejébe, akkorára kidülledt a szeme, mint békának a ZIL kerekei alatt.
Csakhogy álmából ne ébredjen fel üvöltve míg él, lekezelően a kezemmel egy istenhozzádot intettem, és máris fordított a kerék.
Fecóval már nem volt ilyen szerencséje, mert neki a füléhez fagytak a kezei, még valahol félúton. Egyik szeme lehunyva vagy lefagyva, a másikkal nézve előre nyílegyenesen, vicsorogva, fogain és bajuszán méteres jég, és elgördült a klón előtt.
Az emberünk követte tekintetével Fecókát, majd még egy pillanatra látni véltem buta, döbbent arcát, pedig nem történt semmi, csak látott két hülyét napozóban jampizni a mínusz 20 fokban.
Emlékszem, azt gondoltam ekkor: ezután a nap után keményen elkezd majd inni, verni foga a feleségét, és soha nem mer majd elaludni. Ilyen az élet. Szegény.
Szegény mi.
A lefelé tartó útról inkább nem mesélnék, mert nincs emlékképem, nem maradt semmi, csak a térdem látványa.
Döngtünk a földön, mikor kiestünk a székből, a segítő ember meg vigyorgott, mind a tizenegy krómnikkel fogával, akurvanyját, rohadna el ott, ahol van.
A főnők nem szólt semmit, a szemén láttam, hogy kapunk még a pofánkra, Fecóka meg intett neki vigyorogva
– O.k. mehetünk. Mennyit kell rátok várni! – és bemásztunk az autóba. Közben Góroly könnyesre röhögte magát.
- Na ti barmok, milyen szépen lesültetek, jövőnk zálogai – és tovább röhögött Fecóval együtt.
- Ha mondasz még valamit, leszúrlak, mint egy disznót – mondtam, és próbáltam tekerni a kormányt, ami most nem ment valami könnyen, mivel minden mozdulatomra egy-egy jégszilánk vált le rólam.
Az út további része sem múlt el gondtalan, hegynek fel, hegynek le, közben többször életet mentettem azzal, hogy visszakormányoztam kocsimat a szakadék széléről, a lefagyott jégbordák miatt.
Persze Fecóka folyamatosan nyugtatott minket
– Nyugi, nyugi, szép halál a bélcsavarodás. Jön legközelebb egy kamion, és mi szépen nekimegyünk, aztán feltekeri a belünket a tengelyre.
(folyt.köv.)
|
Ideje: Május 25, péntek, 16:16:37 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Kékcsóva - 1.rész" | Belépés/Regisztráció | 12 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Kékcsóva - 1.rész (Pontok: 1)
- mango (mango@mango.hu) Ideje: Május 25, péntek, 17:27:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | ...egy pillanatig tűnődtem, hogy megcsillagozom az eléggé csúnya, nyomdafestéket alig tűrő szavakat, - de aztán azt mondtam magamnak: aki ismeri Blusky-Tibit, az tudja, hogy a való életben is vizesre röhögjük magunkat a társaságodban, és ez az írás nagyon Te vagy.
Így hagytam, - és nagyon jót derültem, Tibi :)) |
|
|
|
|
|
Re: Kékcsóva - 1.rész (Pontok: 1)
- mickey48 Ideje: Május 26, szombat, 11:43:58
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyonjjjjóóóóóóó!!!! Nagyon igazi, nagyon élőőőőő, nem szabad hozzányúlni...: )))))) |
|
|
|
|
|
Re: Kékcsóva - 1.rész (Pontok: 1)
- edami Ideje: Május 26, szombat, 18:52:27
(Adatok | Üzenet küldése) | Szellemes es nagyon jooooooooooo
Szeretettel:edami |
|
|
|
|
|
Re: Kékcsóva - 1.rész (Pontok: 1)
- naiva Ideje: Május 27, vasárnap, 20:04:23
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Itt jártam, elolvastam, tetszett a "story", jót mosolyogtam!:) Hja.. azok a régi szép idők...:) Várjuk a folytatást!:) |
|
|
|
|
|
Re: Kékcsóva - 1.rész (Pontok: 1)
- LEKA Ideje: Május 27, vasárnap, 20:18:34
(Adatok | Üzenet küldése) | Magával sodor a gondolat...Pergő, igazi közegtükrőző,hangulatos, aszóhasználat...attól jelegzetes...Várom a folytatást. /Most néztem meg a képeid! Nahát... csodásak!!!!
Üdv. Éva |
|
|
|
|
|
Re: Kékcsóva - 1.rész (Pontok: 1)
- blue Ideje: Május 28, hétfő, 19:15:51
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Elsőnek a szemem a dátumon akadt meg, és gondolkoztam, valószínű, hogy akkor 5 évesen sem szerettem a magaslati levegőt, de most lassan 34 évesen sem szeretem, de a történeteid igen, mindig szívesen olvasom. Várom a folytatatást.
szeretettel: gaby )))))) |
|
|
|
|
|
|
