| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Hétköznapi történet |
|
mickey48
 |
1963 nyarán egy életveszélyes betegség ütötte fel a fejét, ami csak a fiatalokat támadta, de rövid idõn belül százezrek estek áldozatául ennek a gyógyíthatatlan elmebajnak. |
Néha, - zenehallgatás közben - úgy érzem, most kellene meghalni...
Az õrültség jelei elõször 15 éves koromban kezdtek mutatkozni rajtam. Okozója egy ördöngõs szerkezet volt, melyet akkoriban csak egyszerûen magnónak hívtunk. Ennek a hangszórójából tört elõ hihetetlen szuggesztivitással a twist, ami egy magamfajta jómadárnak teljesen elvette az eszét. Chubby Checker, Little Richard, Chuck Berry, Bill Haley és Peppino Di Capri zenéje csontig hatoló volt. Akkor azonban szüleim még gyógyíthatónak ítéltek..
- Majd kinövi, mi is ilyenek voltunk! - ilyen, és ehhez hasonló mondatokkal nyugtatgatták magukat.
Rövidesen azonban teljesen reménytelenné vált a helyzet.
1963 nyarán egy életveszélyes betegség ütötte fel a fejét, ami csak a fiatalokat támadta, de rövid idõn belül százezrek estek áldozatául ennek a gyógyíthatatlan elmebajnak. A betegség neve Beatles volt. Aki egyszer meghallotta - örökre elveszett.
Állatmód növesztettük a hajunkat, legszívesebben súlyokat kötöttünk volna rá. És ordítottunk, üvöltöttünk, ha kellett, ha nem - TWIST AND SHOUT!!! - és hasonló bûvös jeligéket, vagyis megõrültünk szó szerint és teljesen.
Sorra alakultak a rockbandák - Illés - Metró - Scampolo - Bergendi - Nivram.
Egy szép reggel arra ébredtem, hogy tagja vagyok egy bandának, aminek a neve KENYÉRPUSZTÍTÓK volt. Sok dolgom volt ezzel a bandával...Elektrotechnikusként nekem kellett megépítenem az összes cuccot, ami hangot adott ki magából. Persze a haverok lelkesen segítettek! Elõször még egy-két gitárt is csináltunk. Sõt koncerteken még nekem is kellett kezelnem a cuccokat, néha még gitároznom, és énekelnem is kellett. A haverok csak úgy hívtak - Mickey, a hangszínezõ . Az élet gyönyörû volt!
Aztán jöttek a katonaévek - sokunk berukkolt. Akor még nem lehetett elkerülni. Én szerencsés módon megúsztam, hivatkozva hosszas gyermekkori betegségemre. Viszont a katonaadót, azt simán levonták az akkori nem is olyan vastag fizetésembõl. Ez a tragédia szétzilálta a Kenyérpusztítókat, évekre elfoglaltságot adva a haveroknak.
Volt egy lány... Nagyon szép lány! Szõke, fonott haja hihetetlenül szép, és hihetetlenül hosszú volt. Mindig ott volt a fellépéseinken - sokan hajtottak rá, de Õ leginkább csak velem állt szóba. Ott lakott, ahol én - udvaraink a kertek alján összeértek - késõbb az életünk is. Õ lett a feleségem.
És jöttk a gyerekek - hihetetlenül boldog évek voltak. Nevettünk, nevettünk, mindig csak nevettünk. Aztán egyetlen perc alatt felnõttek, és már nem nevettek annyit - akkor már mi sem.
Ezen idõszak alatt a zene valahogy normális méretekre zsugorodott, és a mai napig sem értem, hogy miért, és hogyan estem ki a kegyeibõl. Persze azért mindig voltak új felfedezéseim - Dire Straits - Police (Stinggel ) - Supertramp - Aerosmith - Styx - de hol voltak ezek már az õrülettõl! Hol volt már az I can't Get No - amikor még magyar koncertekrõl is vittek el a mentõk ájult lányokat, nem is beszélve Angliáról!
A gyerekek, és a sok munka teljesen betöltötték életemet, elterelve gyanútlan figyelmemet a legnagyobb boldogságról, a zenérõl! Míg egy szép reggel megint arra ébredtem, hogy történt valami...
Új és nagyon veszélyes kór szedi áldozatait - a számítógép.
Ekkor 50 éves voltam. Tanulás teljes erõbõl, minden szabad idõmben! Aztán megjelent az internet. Rövid, egy-két éves tévelygés után visszakaptam életem legfontosabb értelmét, a zenét! Most döbbentem rá csak igazán, hogy mit veszítettem el, most már azt is csodának tartom, hogy túléltem.
Egy év tévelygés után rátaláltam egy olyan zenei oldalra, ahol igazán megtaláltam azt, ami már annyira hiányzott az életemből. A hiány, az űr "betöltődött", az az űr, amelyet a mai napig csak egy hosszú álomnak tartok, és mindig attól félek, hogy mikor ébredek fel..?! Visszakaptam a zenét, amely végtelenül boldoggá, és nyugodttá tesz - és ezt elsősorban ennek a zenei oldalnak köszönhetek.
Egy nagyon kedves, és nekem nagyon fontos barátomtól hallottam ezt a mondatot: "Néha zenehallgatás közben úgy érzem, most kellene meghalni..."
Ehhez én mit tehetnék még hozzá? Talán ezt a hétköznapi történetet, melybõl kitûnik, hogy a zene fényes csillagként ragyogja be mindannyiunk életét, újra és újra reményt adva a hétköznapok sivárságában.
- *** -
|
Ideje: Május 27, vasárnap, 13:12:00 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Hétköznapi történet" | Belépés/Regisztráció | 18 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Május 27, vasárnap, 18:48:44
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ez nagyon jó! Ilyen betegségbe esni nem is olyan szörnyű. Már ideje, hogy megjelenjen egy Beatles -féle őrület, kiút lenne talán veszélyesebb elmebajokból. |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- rossneroberto Ideje: Május 27, vasárnap, 19:07:45
(Adatok | Üzenet küldése) | | Az én betegségem stációi a következők voltak: Liversing - Sakk Matt - Syrius. A Beatles-Rolling Stones ellentétben természetesen a Stones mellé álltam, de Jimi Hendrix mindenkit lemosott Nálam ez a betegség sosem csillapodott, vagy múlt el. A változás csupán annyi, hogy egyre komolyabb cuccokon hallgatom ugyanazokat a zenéket. Most éppen egy Cambridge Audio Studio Reference Surr. System nevű holmit élvezek, amelyen végre valahára kellőképpen megszólal a Pink Floyd, a Soft Machine és a King Crimson. |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- naiva Ideje: Május 27, vasárnap, 20:21:01
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hát igen, a Beatles...Én is szeretem a dalaikat, 16 évesen is szerettem, és a mostt 17 éves lányom is hallgatja és tetszik neki! Valamit "tudott " a négy "gombafejű"!:) Én nem vagyok ennnyire a zenehallgatás "megszállotja" mint Te, kívánom legyen még sok örömöd benne!:) |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- lena1 Ideje: Május 27, vasárnap, 20:44:08
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Drága Miki, a Beatles őrület ragályos volt, a mai napig imádom őket, mert visszahozzák a fiatalságom minden lázadó percét, amit olyan jó így sok év elteltével újra felidézni. Nagyon tetszett írásod. Puszi.Lena |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Május 28, hétfő, 11:44:59
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Írásod olvasva rájöttem, hogy nagyon hasonlít a zenei ízlésünk... Bizony azok a régi szép idők is eszembe jutottak, amikor még a Beatles itthon pedig az Omega hozott lázba, és kevert hatalmas vitákba őseimmel. Ma már az unokám zene rajongásán mosolygok...Mindegy mikor élünk, éltünk, mindig megtaláljuk a rajongásra alkalmas zenét... És ez nagyon jó...:))))) |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Május 28, hétfő, 16:10:00
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nem, kedves Miki, ez nem hétköznapi történet. Teljesen beleéltem magam, ahogy olvastalak...Néha úgy éreztem, mintha a szívemböl szólnál, köszönöm.
Nekem is a legföbb leengedési forrásom a zene. Örömben és bánatban.
Nagyon szépet - és szépen - irtál.
Szeretettel:
Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- blue Ideje: Május 28, hétfő, 23:06:09
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Miki!
Azt hiszem én valamilyen más zenei betegségben szenvedek,mert nekem szinte mindegy, hogy mit hallgatok, mert minden érdekel.Nyitott vagyok a világra zenei szemmel.
Az Aerosmith, Sting még ma is szóbajöhet, de kibővült sok más mai zenével, együtessel. pl.Depeche Mode, a zenéjüket 14 éves korom óta szeretem,éppen 20 éve,és még ma is élvezem Ákos zenéjét, pedig régen Bonanza Banzainak hívták őket.
Élvezettel olvastam a beszámolódat, kívánom, hogy mindig legyen melletted és a lelkedben a zene.
ölellek: gaby |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- tavinarcisz Ideje: Május 29, kedd, 12:04:58
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Csak most olvastam el az írásodat, de mintha csak egyedül nekem írtad volna, úgy hatott rám. Hiszen pontosan ugyanígy voltam én is. Kezdem a rideg tényekkel: a felső tagozatos osztályokat Szobon egy nevelőintézetben töltöttem, s miután elvégeztem a nyolcadikat, akkor kerültek oda a Szörényi fivérek, így őket még nem ismerhettem. Viszont később, már katona koromban az én kiképző rajomba került be az általad is említett "Scampolo" együttes szólógitárosa Faragó "Judy" István. Sajnos, ő már nincs életben. Még mielőtt az esküt letette volna, elintéztem, hogy behozhassa a laktanyába a gitárját. A későbbiekben is jó párszor sikerült együttműködnünk, én írtam szövegeket, ő megzenésítette. A zenekarának tagjai közül is néhányan bejártak hozzá, így ismertem meg Komár Lászlót is. Leszerelés után egy darabig még tartottuk a kapcsolatot, de engem a munkám elszólított. Én inkább Beatles rajongó voltam a hatvanas években. Jó néhány számukat megpróbáltam "átültetni" magyar nyelvre több-kevesebb sikerrel. A számítógéppel való ismerkedést egy kicsivel később, tíz évvel ezelőtt, 54 éves koromban kezdtem, Internet kapcsolatom meg csak az idei évtől számítódik. Hát csak ennyit szerettem volna írásodhoz hozzáfűzni. Örülök, hogy olvashattam. |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- zagon Ideje: Június 26, csütörtök, 11:18:20
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Erre nagyon rátaláltál, helyettem is írtad.
1965-ben áhítattal figyeltem 5 évesen akkor kamasz nagybátyáimat . Kertben a nagy diófa alatt az Erkel márkájú spulnis magnó: 1 sáv lejátszás, mono, több gomb rajta, mint egy tangóharmonikán, és többet fogyaszt, mint a mosógép. Elbűvölt az orsók lassú tánca és a zene: Beatles, Scampolo, Chuck Berry, Cliff Richard... |
|
|
|
|
|
Re: Hétköznapi történet (Pontok: 1)
- Euridike2 Ideje: Október 17, csütörtök, 16:25:56
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Amit itt leírtál egy egész generáció zenei ízlése és világa, mi a férjemmel még mai napig gyakran rendezünk nosztalgia zenei estéket magunknak, régi kazettákról, videókról, tévéből, internetről, előfordul, hogy még táncolunk is. A férjem sokat tud mesélni a kor magyar zenészeiről, sokat ismert személyesen, maga is dobolt kis amatőr zenekarában, néha felléptek a Csiliben. |
|
|
|
|
|
|
