| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Egyedül |
|
Karc
 |
Ez egy egyszer? fantázia történet.
"Az ?si város, mely hosszan nyújtózott el?ttem a végtelen óceán tépett, fehér sziklákkal borított partján, teljesen kihalt volt."" |
Tűnődve néztem a látóhatár felett lenyugvó vérvörös napot. A fény már gyenge volt ahhoz, hogy fájdalmat okozzon, de ha szénné égette volna mindkét szememet, az sem számított volna. Azóta...már semmi nem érdekelt. Egyedül maradtunk, én és a világ, immár időtlen idők óta.
Az ősi város, mely hosszan nyújtózott előttem a végtelen óceán tépett, fehér sziklákkal borított partján, teljesen kihalt volt. Csak egy vak nem látta volna, hogy nagyon régóta nem tette be ide a lábát egyetlen élő ember sem. Az erdő már visszahódította a külső falak mentén elterülő tisztásokat, melyek egykor övéi voltak. A tekergődző, vastag kúszóindák beborították, szétfeszítették a gondosan egymás mellé illesztett köveket és téglákat, az ablakokat betörte a szél és a jégverés, a meggyengült tetőgerendák sok helyen beszakadtak, nem bírták súlyos terhüket tovább tartani.
Én még tűrtem a sajátom, de a lelkem mélyén éreztem, nem sokáig maradhat ez így. Előbb-utóbb szembe kell néznem azzal, amit tettem. Összeszorítottam a számat, majd vettem egy mély lélegzetet és elindultam a széles kapu roskatag maradványai felé, melyeket talán csak az enyhe Szél tartott még egyben.
Odabent ennél is elszomorítóbb kép fogadott. Az utcákon mindenfelé felburjánzott a gyom, sok ház fala kidőlt, az ajtók leszakadtak zsanérjaikról, vagy egyszerűen elporladtak...ezer év alatt még a legkonokabb tölgyfa is feladta. De én már régóta nem éreztem semmit, nemhogy szomorúságot, ha ilyen látvány terült a szemem elé végtelen hosszúnak tűnő utam során. Üres tekintettel indultam tovább a város központja és a kihalt kikötő felé, ahol az egykori király palotája állott, aki...
...félőrült tekintettel, összeszorított szájjal meredt rám.
"Királyom, biztos, hogy így kell lennie? Nincs más megoldás??" - kérdeztem tőle rémült hangon. A gyomrom egy görcsös csomóvá zsugorodott.
"Meg kell tenned! Te vagy az egyetlen, aki tudja használni, aki képes rá! Meg kell tenned a népedért, a családodért, a királyodért! " - kiáltotta, miközben hevesen reszkető kezéből kiesett arany jogara...
...mely itt hevert előttem a porban. Múltba meredő tekintettel, érzelmek nélkül rúgtam arrébb. Valamikor nagyon régen hoztam ki a palotából, de mivel nem tudtam semmire sem használni, egyszerűen eldobtam.
Talán hat vagy hét évszázaddal ezelőtt történt mindez...vagy már nyolc? Nem számít. Gondolataimba merülve, lassan ballagtam tovább a feketén ásító ablaknyílások és a félig letört, halkan csikorgó ajtószárnyak mellett, melyeket lassan hintáztatott a Szél. A Szél, amely...
"...túl veszélyes, királyom! Mi lesz ha...ha nem igaz, amit a tanácsos mondott? Mi lesz, ha nem csak az ellenségeinkre, hanem ránk is veszélyes?! Még soha senki nem merte megidézni emberemlékezet óta...inkább egy másik, biztonságosabb varázslattal foglaljuk vissza a..."
....a kikötőt szinte teljesen visszafoglalta magának a Természet. Hatalmas fák nőttek a porladó kődokkok mellett, a csónakházak összeomlottak, a hajók pedig egyszerűen eltűntek. Körülbelül százötven éve jártam itt utoljára, akkor még láttam két fekete roncsot a sekély öböl kijáratánál, a két hatalmas uralkodói vitorlás maradványait, azonban mostanra már azokat is elmosta a Szél által örökké mozgásban tartott, hideg sós víz. Pedig egykor mily' peckesen, mily' büszkén járkált csillogó fedélzetükön...
...a király hozzám ugrott és erőteljesen megrázta a vállam. Szemében őrület, halálfélelem és mélységes szomorúság váltogatták egymást.
"Tedd, amit mondtam, a tanácsos még soha nem tévedett! Használd a Könyvet, amíg nem késő! Az ellenség már a város falain áll és gyilkolják a népünket! Mondd ki az ősi szavakat, most azonnal, parancsolom! Idézd meg a...idézd meg a...!!"
...a Szelet, melyet én keltettem, mindig és mindenhol éreztem utam során. Csak én ismertem az ősi nyelvet, senki más. Csak a tanácsos tudta, hogy melyik varázsige kell az idézéshez - senki más az országban. Ketten együtt voltunk csak képesek használni az ősi tudás Fekete Könyvét, hogy elkerüljük a halált, hogy védekezzünk a városunkat ellepő kegyetlen, erőszakos barbárok támadása ellen. Már bejutottak a külső falakon, betörték a kaput és ezrével lepték el az utcákat, hogy lemészárolják megmaradt harcosainkat, majd asszonyainkat és gyerekeinket is. Valamit tenni kellett. Sietve fellapoztuk a Könyvet, melyben minden ártó varázslat le vagyon írva, majd...
...a tanácsos megmutatta, melyik varázsigét kell használni. Hosszas habozás után, remegő kézzel bökött rá. Egy egyszerű, apró, fekete betűkkel írt, rövid mondat. Mégis, minden ettől a pár szótól függ. Minden...
...percben megtörténhet. Letelt az ezer esztendő. Vége kell hogy legyen!
Leültem egy nagy kőre, mely az út közepén hevert mindentől távol, elhagyatva. Várakozás közben újra és újra visszaemlékeztem arra a végzetes pillanatra, amikor...
...kimondtam a mágikus szavakat. A feszültség szinte tapintható volt a trónteremben, a király és a tanácsos megdermedve meredtek rám. Aztán lassan, előbb halk, majd hangos zúgással feltámadt a Szél...az Ezeréves Szél.
Végigsuhant a tróntermen, én pedig csak álltam ott, lehunyt szemmel, összeszorult szívvel és gyomorral. Halk ruhasuhogást hallottam közelről, majd kétségbeesett ordításokat a folyosóról. Végül megszűnt minden zaj körülöttem, a palotán kívül is csend lett...a csata hangjai sem szűrődtek már be. A Szél kissé csitult, de továbbra is fújdogált, mintha csak pihenne egy kicsit, hogy aztán újult erővel támadjon.
"Vége?" - kérdeztem remegő hangon. Senki sem válaszolt, a szavak enyhe visszhangot keltve verődtek vissza a zászlókkal borított falakról. Nem mertem körülnézni, túl gyenge voltam hozzá. Egy szörnyű gondolat kipréselte belőlem a maradék erőmet is. A padlóra roskadtam és...
...a tenyerembe temettem az arcom.
Abban az ezer évvel ezelőtti, iszonyatos percben teljesen egyedül maradtam a világban. Mindenki eltűnt egy ismeretlen helyre...vagy egyszerűen csak megszűntek létezni ebben a vilában? Most már tudom. A Szél, melyet megidéztem, elsöpört minden élőt, ellenséget, barátot, királyt, földművest, szeretőt, haragost. Nem maradt itt senki, csak üres utcák és üres házak. Először nagyon megijedtem...teremről teremre rohangáltam a palotában, hogy találjak valakit, bárkit. Aztán utcáról utcára...sehol senki. Az ellenségnek is örültem volna, de a város kongott a borzalmas elhagyatottságtól. Félőrülten tántorogtam ki a nagy falakon kívülre, elmentem a közeli falvakba, városokba...hiába. Később, miután kicsit összeszedtem magam, bejártam az ország távoli vidékeit, aztán átmerészkedtem a határokon túl, eljutottam olyan helyekre, amelyek létezéséről eddig még csak nem is tudtunk...idegen fajok sötét otthonában jártam, reménykedve várva, hogy rám támadjanak, hogy a hátamba döfjenek egy pengét...de soha egyetlen élő lelket sem találtam.
Ketten maradtunk. Csak én és a világ. A Szél pedig csak fújt, fújt, azóta is, szüntelenül, ezer éven át.
Nem öregedtem egy percet sem, nem betegedtem meg, de még csak a ruhám sem kopott el. Az őrület sem érhetett el, amíg a Szél ott ólálkodott körülöttem...nekem hosszú életet adott, míg mindenki másnak...
Őrjöngtem, a földet, a falakat kapartam, sírtam, nevettem, kétségbeestem, majd lassan-lassan, sok év alatt belenyugodtam a megváltoztathatatlanba. Ezer esztendeig el kell viselnem magamat és az üresen tátongó világot, nincs más választásom.
Volt bőven alkalmam betérni a könyvtárba és felkutatni a varázslatot, mely ily' szomorú sorsra kárhoztatott engem. Nem csak a királyi könyveket olvastam át, hanem elmentem mindenhová, minden városba...egy idő után úgy tűnt, a világ összes könyvtárában jártam már. De nem találtam sehol semmit erről a végzetes átokról, egyetlen rövid sorocskát sem. Míg egy nap, úgy ötszáz év elmúltával, amikor éppen egy teljesen ismeretlen, sziklás, jeges sziget közepén álltam a világ másik felén, eszembe ötlött, hogy talán ott kellene keresnem a megoldást, ahol a végzetes szavak elhangzottak.
Azon nyomban hazaindultam. Az út tíz évig tartott visszafelé, de nekem az idő nem számított.
Végül gyorsan megtaláltam, amit kerestem. Egy arany felirat volt a trónterem márványpadlójába volt égve azon a helyen, ahol oly' régen kimondtam a varázsigét. Lehunyt szemmel roskadtam térdre, miután sikerült súlyos könnyeimen át elolvasnom.
Ha feltámad az Ezeréves Szél, lelketek ezer évig egyedül él.
A Szél minden élő lelket ezer esztendős magányba taszított. Így, ilyen...végtelenül egyszerűen. Nemcsak engem...mindenkit. Valahol, talán másik, ugyanilyen világokban minden lélek erre a sorsra volt ítélve.
De most már vége. Vége kell hogy legyen.
Nehézkesen, fájó szívvel felálltam a kőről, amin ültem, és elindultam a palota felé...és akkor megtörtént. A Szél elült, egyik pillanatról a másikra. A vér megfagyott ereimben a rámtörő görcsös félelemtől. Aztán furcsa, homályos alakokat fedeztem fel magam körül. Lassan öltöttek testet, mintha tétováznának, mintha várnának valamire...Az emberek...időtlen idők óta nem látott, magányos, fáradt, a végletekig elcsigázott emberek jelentek meg mellettem a téren, egyre többen, egyre gyorsabban, és végül felfedezték egymást. Barátok, ismerősök, fegyveres idegenek...a barbár horda és a népem összekeveredve, egymást ölelgetve, sírva, zokogva nyerte vissza egykori életét.
Hát így lett vége a harcnak. A varázslat segített...az árat megfizettük.
Aznap este, kissé eltávolodva az ünneplő tömegtől, kitéptem egy lapot a Fekete Könyvből, és gyorsan elégettem.
|
Ideje: Június 01, péntek, 16:26:22 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Egyedül" | Belépés/Regisztráció | 5 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Egyedül (Pontok: 1)
- mango (mango@mango.hu) Ideje: Június 01, péntek, 17:55:34
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | ...de régen olvastam már hamísítatlan, igazi Blade fantasy-t :)
Ezt is többször kell elolvasnom, és "átállítani az agyamat" erre a fantázia-világra, - igyekszem! :))
Most már ne tűnj el ilyen hosszú időre Gáborom :)
Jöhet a következő mese ;) |
|
|
|
|
|
Re: Egyedül (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Június 01, péntek, 21:47:22
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon érdekes volt... Utópisztikus, de gondolkodásra ösztönző... :))) |
|
|
|
|
|
|
