| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre |
|
Audrey
 |
...van-e különbség az egyes nyelvek kifejezőkészsége között? Egyazon érzést ki tudja-e ugyanúgy fejezni szavakkal a német, a francia, az angol, vagy épp a hottentotta? |
Régebben sokat tűnődtem azon, vajon véletlen-e hogy éppen melyik nyelvi közösségbe születünk bele, vagy egy meghatározott céllal történik, mint minden más az életünkben, ha egyáltalán létezik bármiféle determináció? S van-e különbség az egyes nyelvek kifejezőkészsége között? Egyazon érzést ki tudja-e ugyanúgy fejezni szavakkal a német, a francia, az angol, vagy épp a hottentotta? Vajon a műfordítások mennyire torzítják az eredeti műben megfogalmazott, az adott nyelvre jellemző fordulatokat, a sorok között rejtőző mögöttes tartalmat, az író cinikus vagy nem éppen explicit gondolatait?
Nem vagyok nyelvész, s az anyanyelvemen kívül csak egy idegen nyelvet beszélek középszinten, egy másikat meg alapfokon, tehát nem vagyok kompetens megállapítani, melyik nyelv a legkifejezőbb. De abban biztos vagyok, hogy a heves gesztikulációt használó nemzetek nyelve kevésbé verbális, grammatikai eszköztára pedig jóval szegényesebb. Szerencsésnek érzem magam, amiért egy kifejezőeszközökben, és nyelvi fordulatokban olyan gazdag anyanyelvet kaptam örökül, mint a magyar. Amennyire az angol nyelvet ismerem, bizton állíthatom, hogy nagyon sok árnyalatot nem lehet úgy kifejezni, mint a magyarban. A bizonyításnál mi sem egyszerűbb: nézzünk meg egy angol-magyar, illetve egy magyar-angol kéziszótárt, vajon melyik a vastagabb? Azért az angol a világnyelv, mert egyszerű, mert logikus, mert kevés szókinccsel is nagyon könnyen lehet kommunikálni. Persze Shakespeare idejében ez még nyilván másképp volt, de azóta nagyon leegyszerűsödött. A mi nyelvünk is folyamatosan egyszerűsödik, mert a praktikum megkívánja, és mert egyre lustábbak, kényelmesebbek vagyunk, de még mindig túl bonyolult a grammatikánk ahhoz, hogy egy idegen ajkúnak könnyű dolga legyen, ha netán a magyar nyelv tanulására adja a fejét. Nyelvünket szinte lehetetlen hibátlanul, és akcentus nélkül beszélni annak, akinek nem anyanyelve. Erre azért büszkék lehetünk.
Valamint itt van a többnyelvűség problematikája is. Nem tudom elképzelni, milyen lehet, ha valakinek kettő, vagy több anyanyelve van. Ha találkozom ilyen emberekkel, mindig rákérdezek: mégis melyik az igazi? Vajon melyiken gondolkodik? A lelkében dúló érzésfolyamok milyen nyelven törnének a felszínre, ha mindezt ösztönösen tenné? Ezekre a kérdésekre még senkitől nem kaptam választ. Voltaképpen úgy gondolom, hogy a multilingualitás nem feltétlenül áldás. Ha valaki magyarként egy idegen környezetbe születik, s bár a szüleivel otthon magyar nyelven beszél, de az iskolában mégis idegen nyelven tanul, és a környezetével leggyakrabban azon a külföldi nyelven kommunikál, akkor hiába magyar „az anya nyelve”, az ő anyanyelve nem a magyar lesz, mert a tanult idegen nyelven könnyebben tudja kifejezni magát, hiszen a lexikális tudás javát nem a családban, hanem az iskolában sajátítja el a gyermek. De a nyelv, amin kifejezőbben kommunikál, az sem az anyanyelve, így a kettős nyelvű embereknek leginkább nincs anyanyelve, bár mindkettőt annak érzi. Gyakran találkozom határon túli magyarokkal, akik sokszor nem értik azokat a szavakat, amiket használok, és persze fordítva. Számukra van egy funkcionális nyelv – annak az országnak a nyelve, ahol élnek -, amelyet a leggyakrabban használnak a mindennapi és a hivatali élet során, és van egy „örökölt” nyelv, amelynek a szókincse meglehetősen szegényes, úgymond „konyhanyelv”. Mindez persze egy átlagembernek a hétköznapokban nem okoz semmiféle gondot, hiszen a napi életvitelhez nincs szükség tökéletes nyelvhelyességre, finomra pallérozott stílusra, nyelvi esztétikumra. De mi a helyzet akkor, ha az illetőnek művészi vénája van, és szeretné az érzéseit, gondolatait minél pontosabban és tökéletesebben papírra vetni? Vajon melyik nyelven fogja ezt megtenni? Szlovákul, ukránul, románul, horvátul vagy magyarul? Szerencsésebb esetben talán mindkét nyelvén képes rá, hiszen ez képzettség és műveltség kérdése leginkább, rosszabb esetben viszont egyiken sem igazán, és akkor értékes gondolatai, művészi hajlamából fakadó érzelmi túltelítettsége nem tudnak verbális formában felszínre törni. Mert véleményem szerint nem a nyelv tökéletes elsajátítása szüli az írót, a költőt, hanem a lélek árnyaltsága, amely nem feltételez nyelvismeretet. Még az a szerencse, hogy az irodalmon kívül az önkifejezésnek más eszközei is léteznek. Mindazonáltal mégis elgondolkodtató, miért vannak olyan hatalmas különbségek a beszédstílusban egyes emberek között, és miért könnyebb egyeseknek megtanulni idegen nyelveket, mint másoknak? Talán a grammatikához is egyfajta érzék kívánkozik, ami valakinek vagy van, vagy nincs.
Pedig mennyi minden múlik a kommunikáción! A beszéd az egyén marketingje. Piacképesebb vagy, ha jól kommunikálsz, és könnyebben is boldogulsz a bürokrácia útvesztőiben. Jól tudják ezt a jogi pályán tevékenykedők is, akik pereket nyernek néhány csavarosan fogalmazott mondaton. Így cseppet sem meglepő, hogy a történelem mellett a magyar nyelv és irodalom a kötelező felvételi tantárgy a jogi karokon. Aki úgymond magas szinten bírja a nyelvet, jóformán minden helyzetből sikeresen „kidumálja” magát, ellentétben azzal, aki nem. Ezért olyan nehéz, amikor idegen nyelven kell kifejeznünk azt a tartalmat, amit mondani szeretnénk, ha nem beszéljük az adott nyelvet anyanyelvi szinten, ami elég frusztráló, tudván, hogy sokszor épp az apró árnyalatokon múlik a mondanivaló értelme. Az ember magabiztossága szignifikánsan csökken, ha idegen nyelven kell megszólalnia, ezt nap mint nap van alkalmam saját bőrömön megtapasztalni. Hiába beszél valaki folyékonyan egy idegen nyelvet, nem képes ugyanazt a tartalmat hajszálpontosan visszaadni, ami a fejében, a gondolataiban megfogalmazódott. Nemhiába, az anyanyelv a gondolatok legőszintébb tükre.
|
Ideje: Június 17, vasárnap, 11:39:55 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre" | Belépés/Regisztráció | 22 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Eroica (ezüsttollacska@ t-online.hu) Ideje: Június 17, vasárnap, 15:16:19
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Így van, Audrey, de tapasztalatom szerint sokat segít a metakommunikációs képesség. Félreértés ne essék, a nyelvtudást nem pótolja! Ma, amikor annyi lehetőség nyílt a fiatalabbak számára, (filmben, zenében, a technika segítségével stb.) nem értem, miért nem élnek vele? |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 17, vasárnap, 16:42:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Én sem vagyok nyelvész, bár anyanyelvemen kivül még hármat beszélek. A németet még otthon tanultam meg felsöfökon, az angolt is - középfokon - , a franciát itt. Bár külföldön élö magyar vagyok, még beszélni a mágyárt... :))) Gyermekeim kétnyelvüek, anyanyelvük a magyar, mivel TUDATOSAN ezen a nyelven beszéltünk és beszélünk velük a mai napig is. Ismereteik bövülésével természetesen pótolni kell azokat a szavakat, kifejezéseket, melyeket például matematikából, fizikából, s sorolhatnám még megtanultak.
Gyakran találkoztam olyan magyarokkal, akik - s sajnos ez egyre inkább elterjedt - idegen szavakat használnak ott is, ahol meglenne a magyar megfelelö! - egyébként csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Te irásodban is jó néhány idegen szót használsz, melyek már annyira elterjedtek, hogy magad sem veszed észre.
Véleményem szerint, ahány nyelv, annyi ember. A többnyelvü gyerekek sokkal gyorsabban tanulnak az élet egyéb területein is. Ehhez persze tudatosság, sok segitség kell, elsösorban szüleik részéröl.
Igen, a nyelv, a beszéd valóban hatalom. Elgondolkodtatott egy mondat, melyet mostanában hallottam: " A beszéd arra adatott, hogy elrejtsük vele, amit gondolunk.." - no persze, ez egy kereskedelmi továbbképzésen hangzott el.
Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 17, vasárnap, 19:04:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Audray, közben visszajöttem, s még mindig a cikkeden gondolkozom, enyhe szóval kifejezve.
"Gyakran találkozom határon túli magyarokkal, akik sokszor nem értik azokat a szavakat, amiket használok, és persze fordítva. Számukra van egy funkcionális nyelv , annak az országnak a nyelve, ahol élnek -, amelyet a leggyakrabban használnak a mindennapi és a hivatali élet során, és van egy örökölt nyelv, amelynek a szókincse meglehetősen szegényes, úgymond konyhanyelv.
Ez most teljesen kétségbe ejtett. Kikérem magamnak a gyerekeim nevében! Nem beszélnek konyhanyelvet, sokkal szebben és választékosabban használják a magyart, mint az otthon élö kortársaik közül sokan.
Valójában: mit akarsz mondani ezzel a cikkel? Ha azt, hogy minden otthon élö becsülje meg az anyanyelvét, akkor egyezem.
Vajon tehetnek gyermekeink arról, hogy külföldön születtek? Tehetnek arról, hogy édesapjuk - ez nem politikai rovat, tehát nem részletezem - bár Szabadkán született, s a történelem, az igazságtalanság más országba üldözte? Ahol mindig megörizte anyanyelvét? Magyar feleséget szeretett volna, s mindketten igy neveltük öket?
Mi lesz, ha hazatérünk? Mert vissza kell költözni. A nagy Nyugat - imádott! - ugyanis nem tudja beteg kislányunkat ellátni. Itt idegen vagyunk, otthon meg majd franciák?
Miért általánositasz, ha fogalmad sincs arról, mit jelent külfödön élni?
Ha tanitani akarsz, inkább irj arról, hogy mindenki örizze meg anyanyelvét. Hogy egy két éves gyermekkel Magyarországon nem kell otthon angolul / alacsony szinten/ beszélni, hanem inkább talán magyarul.
S ha lehet kérni, válaszolj. Ugy tünik, mostanában ez nem divat. A "nagy" irók meghallgatják, elolvassák a hozzászólókat, utána pedig válasz nélkül hagyják öket. Mert ez emeli szinvonalukat. Ha valaki veszi a fáradtságot és visszair, megbecsüli olvasóközönségét, az sikerhajhász.
Ha valamit még nem éltél át, próbáld óvatosan, a másikat megbecsülve választani szavaidat.
Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- LEKA Ideje: Június 17, vasárnap, 21:51:47
(Adatok | Üzenet küldése) | Fontos, hogy az embernek megfelelő szókincse legyen, ahhoz, hogy az érzéseit, gondolatait, választékosan tudja kifejezése juttatni. Érdekes felvetéseid vannak. A szavaknál, az árnyalatbeli különbségek félreérthetővé teszik a mondanivalót. Egy humorista mondta egykor tört magyarsággal: "nem mindegy, hogy valakinek megy a hasa, vagy jár a hasa.":)
|
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Csilike Ideje: Június 17, vasárnap, 23:05:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Audrey, en oszinten egyet ertek majdnem minden soroddal, azt viszont oszinten remelem, hogy a ketanyanyelvrol irtak nem minden emberre egyforman vonakoznak...En szeretnem, sot akarom, hogy a lanyom szepen es helyesen beszelje majd az anyanyelvet, meg akkor is ha azt tortenetesen velem hasznalja a kesobbiekben. Bar ezen dolgozunk, mar apa is tanulgat, es egesz jol megy nek, igy talan elerhetem idovel, hogy otthon majd csak mayarul beszelgessunk, olvassunk stb. Jo cikk. |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- hori Ideje: Június 17, vasárnap, 23:44:25
(Adatok | Üzenet küldése) | Nem igazán tudok válaszolni a kérdéseidre. Egy valódi kétnyelvű ember biztosan jobban tudja ezeket a dolgokat. De amit felvetettél, hogy vajon melyik nyelven gondolkodnak inkább, valóban érdekes lehet. Talán mindkettőn egyszerre, vagy felváltva.
Ami a magyar nyelvet illeti, az szerintem is úgy van, ahogy írtad. Állítólag a francia az a nyelv, ami versenyezhet a miénkkel.
Részemről egyetlen észrevétel még: az a mondat, amivel indítasz, nem igazán tudom hova tenni... Ez pont olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy miért születünk gazdag családba, vagy szegénybe, stb.
Szívesen olvastalak! Tetszett a téma is, amit hoztál.
|
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- prayer Ideje: Június 17, vasárnap, 23:55:58
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagyon jól fogalmaztad meg! Ilyenkor sajnálom, hogy képtelen vagyok rendesen kommunikálni, mert nekem még a magyarral is bajom van. Pedig, ha képes volnék leírni ami bennem van, talán értenének is. Persze, így is van, mikor valaki ért, de globálisan senki. |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- stelltesor Ideje: Június 18, hétfő, 10:16:27
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagy érdeklődéssel és örömmel olvastam írásod. Minden szempontból - szakmabeli és egyéni érdekelt - rokon a meglátásunk. Kár, hogy hasonló témájú írásokat néhányan személyes inzultusnak vesznek. (Én is jártam így egy rövid rövid bejegyzésdemmel, majd az ahhoz kapcsolódó nyelvészeti, tanulmányszerű gondolataimmal: Gondolatok az anyanyelvi műveltségről [xoomer.virgilio.it] ...) |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Norvi Ideje: Június 18, hétfő, 13:11:46
(Adatok | Üzenet küldése) | Ami azt illeti az idegen nyelvekkel mindig is hadilábon álltam, annak ellenére, hogy a tanáraim álandóan azzal jöttek, hogy szégyelhetném magam, hogy ilyen kiváló nyelvérzékkel, mint amilyen nekem van nem vagyok képes normálisan megtanulni az adott nyelvet. Hát nem, egyszerűen utáltam (bár számtalanszor beigazolódott, hogy jól jött volna a tudásuk), nem tudtam sohasem a helyére pakolni a fejemben azt, hogy miért kell az "anyám tyúkja" helyett, a "tyúkja az anyámnak" sorrendben beszélni. Minden setem tiltakozott az ellen, hogy számomra nyakatekert sorrendben kelljen elmondanom valamit, mégha egyébként értettem is.
A külhoni magyar ajkú átlagemberek beszédjén, mondatszerkezetén egyébként általában tetten érhető a másik nyelv hatása, még akkor is, ha szinte tökéletesen beszéli az irodalmi nyelvet.
Azt hiszem nem hazabeszélés, ha azt mondom, nem nagyon van nyelv, amelyik a magyar nyelvnél árnyaltabban tudná kifejezni magát. Hasonló, vagy megközelítő lehet, hogy van. Hogy mi ennek az oka? Lehet, hogy a történelem során sok kultúrával való találkozás?
Köszönöm, hogy olvashattlak. |
|
|
|
|
|
|
