| Küzdőtér |
|
|
|
 |
A kulcs |
|
Karc
 |
Ki tudja, talán a tárgyakban is van élet, gondolkodnak, éreznek...
...
...vagy csak ők élnek igazán...? |
Nagyon nehezen ébredtem fel. Az álomvilág úgy húzott vissza magához, mintha sosem akarna elengedni. Erőt vettem magamon, és elkaptam az ébrenlét csúszós kapaszkodóit. Egyik szememet résnyire kinyitva a karórámra pillantottam. Beletelt egy kis időbe, mire kivettem a látszólag összevissza ugráló mutatók helyzetét. Kilenc óra hat. Bravó. Ma is elkések a melóból.
Tíz perc múlva az erős fénytől hunyorogva kiléptem az utcára. Gyönyörűszép, hideg téli délelőtt volt, az éjjel lehullott pár centis hótakarón szanaszét csúszkáltak a nap sugarai. Vajon hol lehet ilyenkor a maffiás szemüvegem - mérgelődtem sűrűn pislogva...talán az autóban. A vadonatúj, éjfekete csodagép ott állt a parkolóban. Mintha csak arra várt volna a bestia, hogy valaki erőteljesen a gázpedálra taposson. És az a valaki én leszek, gondoltam vigyorogva. Az álmosságomat mintha elfújták volna.
Elindultam az autó felé, a kulcs után kotorászva a zsebemben. Pár papírzsebkendő, pénzérmék és egyéb kulcsok közül nagynehezen sikerült kibányásznom. Ismerősen simult a kezembe, noha még csak egy napja használtam. Pitty-pitty - és a zárgombok azonnal felvágódtak.
Ekkor hallottam meg a hörgést. Mintha az a hatalmas, fekete sörényű oroszlán lett volna mögöttem, amelyet előző este láttam egy dokumentumfilmben. Ez a hörgés azonban mégis erőteljesebb és sokkal...valóságosabb volt. Valami tényleg van mögöttem, méghozzá nagyon közel. Kíváncsian, kicsit megijedve fordultam hátra. A kulcs kiesett a kezemből és hang nélkül eltűnt a hóban.
Azonnal tudtam, mi az, noha az agyam minden előzetes figyelmeztetés nélkül leblokkolt. Képtelen volt feldogozni az elém táruló látványt. Csak bámultam megdermedve, eltátott szájjal, miközben a több mint két méter magas árny hatalmas párafelhőt lehelve, mély hangon felmordulva közelebb lépett. Elképesztően nagy, fémtüskés buzogányát ütésre lendítette, majd egy vérfagyasztó ordítással lecsapott.
Nem teljesen így képzeltem el az orkokat. Különböző fantázia filmekben, könyvek borítólapjain és illusztrációin nagyon sokféleképpen ábrázolták ezeket a kitalált rosszfiúkat, és én ezekből gyúrtam össze a saját képemet róluk. Ez itt azonban egyikre sem hasonlított. Zöldes színű bőre, piros szemei és minden képzeletet felülmúlóan hatalmas izmai voltak.
Nem tudom, hogyan sikerült kitérnem a buzogány elől. Amire emlékszem, az az, hogy a következő pillanatban ott térdelek az autó mellett a havas aszfalton, kezemet a fejemre szorítva, közben záporoznak az üvegszilánkok a hajamba és a nyakamba. Még mindig képtelen voltam gondolkodni, vagy cselekedni, csak vártam a halálos csapást. Azonban az nem érkezett meg. Összeszedtem minden bátorságom és kinyitottam a szemem.
Az ork eltűnt, mintha ott se lett volna. Zihálva néztem körül, de nem láttam sehol. Csak a lábnyomai mutatták, hogy ott járt, no meg a betört bal első ablak.
Fél órával később a cég mélygarázsában, magam elé bámulva ültem a megrongált járműben, mereven szorítva a kormányt. Nem emlékszem pontosan, hogyan jutottam el oda. Folyton az a tüskés buzogány és az azt markoló, zöldes kéz járt az eszemben, amint épp lesújt rám. Mi a fene volt ez?! Megbolondultam?? Olyan valóságos volt az élmény, hogy nem lehetett hallucináció vagy álom...hihetetlen. Izzadva, riadt tekintettel szálltam ki. Valahogy túl kell lennem rajta. Oda sem figyelve zártam be az autót, a törött ablak nem jutott el a tudatomig. Pitty-pitty. Az indexlámpák narancssárga villanása megfestette a közeli falakat.
A garázsban senkit nem láttam, ahogy a liftajtó felé közeledtem. A tökéletes csendet csak a cipőim halk kopogása zavarta meg. Kezdek megőrülni...a sok fantázia és scifi történet, amiket az utóbbi hónapokban magamba tömtem, az agyamra ment. Például mit keres itt az a csodaszép sötét elf, aki a tartóoszlop mögül engem bámul? Mondanom se kell, hogy megint szoborrá dermedtem.
Egy fiatal lány volt. Lilás színű szemei teljesen megbabonáztak, ahogy végigmért. Hegyes fülecskéit csak félig fedte el csillogó fekete haja. Zöld ruhája élesen elütött a falak koszosszürkéjétől, ahogy kilépett elém. Minden kétséget kizáróan sötét elf, élete hajnalán, egy hatalmas, ugyanakkor kecses, és minden kétséget kizáróan pattanásig megfeszített íjjal a kezében. Mire felocsúdhattam volna, a nyílvessző egy hang nélkül útjára indult a mellkasom felé. Ezúttal esélyem se volt elkerülni, ha felkészültem volna rá, akkor sem.
Az elf azonban eltűnt, megszűnt létezni, ahogy a nyílvessző is. Kikerekedett szemekkel bámultam arra pontra a levegőben, ahol az előbb repült. Mindössze másfél méterrre tőlem. Hangosat fújtam, majd megráztam magam. Azt hiszem, el kell mennem egy dokihoz. Valami fejturkászhoz. Becsavarodtam, megkukultam, begőzöltem. Talán egy üveg pia is helyretenne...
A nap folyamán semmi különös nem történt. Minden sarok és ajtó mögött orkokat és elfeket lestem, de alaptalan volt a félelmem. A kollégák egyik fele csak viccelődött furcsa viselkedésemen, a másik fele viszont összevont szemöldökökkel lépett távolabb. Valószínűleg azt hitték, agyamra ment a munka. Én csak reménykedtem ebben. Estére kezdett halványulni az emlék, de ennek ellenére erős kétségekkel vártam a késői órákat.
Munka után újra a garázsba érve óvatosan lépkedtem az autó felé, fejemet körbeforgatva vártam a támadást...vagy valamit. De semmi sem történt. Ekkor megakadt a szemem a kezemben tartott kulcson. Egy furcsa ötlet férkőzött a gondolataim közé. Na ne, ez nevetséges...ez egyszerűen nem lehet...a kulcs miatt...?? De mindkét esetben így történt. Más nem jutott eszembe. Megér egy próbát. Illetve...az a buzogány túl nagy volt, a nyíl pedig túl közel ért...talán máskor.
Villamossal mentem haza.
A következő egy hónapban szintúgy. Semmi sem történt.
Aztán rászántam magam a dologra.
Lementem a garázsba és nagy levegőt véve, mindenre felkészülve nyitottam ki az autót. Pitty-pitty. Eltelt pár másodperc, a szívem a torkomban dobogott. A gyomrom mintha egy darab kő lett volna. Semmi. Hiába nézegettem egyszerre ötven irányba.
Beszálltam. Csak ekkor láttam meg a hatalmas tűzlabdát, mely pontosan a szélvédő felé tartott, szikrákat szórva mindenfelé. Mögötte, a túloldali falnál egy fekete köpenyes, csúcsos kalapos alak állt, felemelt kezekkel, vérfagyasztó vigyorral az arcán. Egy varázsló.
Felordítottam, a kezeimet az arcom elé kaptam, de a tűzgolyó eltűnt. Ezúttal csak fél méter hiányzott. Lihegve pillantottam a szemközti fal felé. A varázsló is megszűnt létezni, szerencsére.
Villámgyorsan ugrottam ki az autóból. Nem zártam be.
Egy nap alatt sikerült eladnom. Áron alul, téli gumikkal, központi zárral. Egy ötven év körüli, pocakos fickó vette meg. Aláírtuk az adásvételit és már ott sem voltam. Nem vártam meg az első pitty-pittyet.
De nem voltam elég gyors. Távolról hallottam még egy velőtrázó ordítást. Nem fordultam meg, csak vállat vontam. Légy boldog vele, halandó.
Az utcára érve fellélegeztem. Úgy tudom, jövőre új villamosokat kapunk. Remek ötlet a városvezetéstől.
|
Ideje: Június 29, péntek, 10:54:24 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A kulcs" | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A kulcs (Pontok: 1)
- mango Ideje: Július 01, vasárnap, 12:11:23
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Mindig abba a különös fantasy-világba kalauzolsz, amiben Te nagyon otthonosan mozogsz, Gábor.
Remekül megírt "mese"... :)) |
|
|
|
|
|
|
