| Küzdőtér |
|
|
|
mango
 |
Néha felhívom telefonon, - és megállapítom, hogy a hangja semmit sem változott, - talán csak cseppet kevésbé pergően beszél, - de mintha nem teltek volna el az évek felette... |
Debrecenben minden út a híres Nagyerdőbe vezet.
Akármerről közelítjük meg a várost, a Nagyerdő elkerülhetetlen.
Ha a vonatról száll le az utazó, az egyetlen villamos – mely a nagyzolós és romantikátlan – egyes számot viseli, áthalad a város szívén, és mint a koszorúserek: körbefut a Nagyerdőig, és egy U betű leírása után ismét a „nagyállomáson” csengeti az utolsót.
Ha autóval – bármerről - érkezünk a cívisvárosba, a főút egész biztosan valahol becsatlakozik abba a körútba, amely elvezet ehhez a maga nemében egyedülálló természeti csodához.
Hát hogyne… Hiszen alig van még egy olyan város, melynek szívében egy csaknem háborítatlanul hagyott, ősfás, igazi erdő lélegzik!
Debrecen szíve a Nagyerdő, - mint Párizsnak a Luxembourg-kert, a Tuilerie-ák kertje, a Bois de Boulogne, vagy a Bois de Vincennes liget. Talán szokatlan az összehasonlítás, elismerem. Kisebb város, - kisebb zöld terület, de mégiscsak az…És ezzel még nincs is vége! A város közelében fekszenek az Erdőspuszták, amit az ott élők némi túlzással Hármashegynek hívnak. A Fancsikai tavak, Vekeri tó, Csereerdő, Bánk…Remek kirándulóhelyek. Vajon véletlen-e, hogy e két várost emlegetem olyan sokszor…?!
Debrecen és Párizs…Szeretem mindkettőt.
(Tovább bonyolítandó elmondom, hogy mára mégis Buda vált az „igazi városommá”… De Debrecent soha sem tudom és nem is akarom feledni.)
Elkalandoztam.
Most nem erről szeretnék szót ejteni, csak esendő ember módjára, - nem állom meg, hogy mondandómba bele ne szőjem, mekkora adomány ez a lélegző zöld terület a lapos, sík város számára.
Debrecenben éltem életem legnagyobb részét.
Itt születtem, itt voltam kislány, itt kamaszodtam, jártam ki az iskoláimat, mentem férjhez és itt születtek a gyerekeim, ma is itt él Édesapám, sok barátom, - és a Nagyerdőben van eltemetve legkedvesebb kutyám is…
És itt ismertem meg azt a máig rajongva kedvelt tanáromat, aki miatt azt a tantárgyat, amit ő tanított, - egy életre megszerettem.
Mit is mondhatnék róla…?!
Egészen különleges ember, kiemelkedően jó oktató. Még ma sem találok szavakat arra, hogy hűen kifejezzem azt a mély és tiszteletteljes érzést, ami - így túl a harmincadik érettségi találkozón is – emlékeimben feltolul, ha erre a tanáromra gondolok.
Hihetetlenül sokat kaptam tőle, talán a legtöbbet, amit diák kaphat okítójától. Ő tanított meg igazán könyvet olvasni és filmet nézni.
Franciául.
És én tettem, amit ő mondott, - majdhogynem szerzetesi buzgalommal, néha egyelőre még csak sejtve, vagy félig értve ennek nagyságát. Most azon tűnődöm: hol s mikor tanul meg a fiatal emberpalánta különbséget tenni a művészetek édesen boldogító fájdalmai és az élet nyers szenvedése között…?!
Városi lány lévén, ott nevelkedő és ott élő fiatal, elszántan elsajátítandó a kedves tantárgyat, - a hangaszálat csak Apollinaire verséből ismertem, abból tudtam meg, hogy olyankor nyílik, amikor az ősz halott…("S várlak téged, tudhatod."...)
Erre és sok más minden kérdésemre is ettől a tanáromtól kaptam mindenfajta útravalót. Ma is hasznosíthatókat.
Elmesélem, milyen ember. Legalábbis megpróbálom…
Semmit nem ígérhetek, nem merem állítani, hogy akár csak megközelítő pontossággal is fel tudom idézni, idevarázsolhatom ezt a remek embert.
Talán…akkor járnék legközelebb az igazsághoz, ha most mindenki egy olyan emberre gondolna, akit a legtöbbre tart.
Aki a példakép mágikus erejével égette be magát a kamasz, vagy a nagyon fiatal felnőtt még mindenre fogékony agyába.
Aki elképesztően nagy tudással rendelkezik, szinte hihetetlen naggyal és szerteágazó tudással: mindenről kérdezhető, és mindenre tudja a választ.
Akinek egy pillantása csöndet parancsol, de félelmet soha.
Akinek okos fejében glédában, csalhatatlanul sorakoznak azok a tények, amiket úgy tudott átadni, hogy még 30-40 évvel később is vissza tudná mondani egykori nebulója (talán szóról szóra is) az órán elhangzott mondatokat.
Aki a bölcsességet úgy szórta – naponta, - két marokkal tanítványai elé, hogy azok a gondolat-forgácsok idővel összeálltak a fejekben életbölcseletté.
…és aki akkor kislányosan törékeny, karcsú, vékony, szemüveges és csinos hölgy volt, s mindig huncutul mosolygós szemekkel lépett tanítványai elé, akiktől alig volt idősebb…
Miatta vagyok szerelmese - nagyjából 36 éve - a francia nyelvnek, dacára annak, hogy mostoha módon bánok e tudásommal, és bizony sokszor több-kevesebb por lepi, amit olykor-olykor lefújok…
Gyanítom, ezt is egy kicsikét miatta... Szégyellném magam, ha látná, hogy egykori jó tanítványa már nem foglalkozik annyit azzal a nyelvvel, amit ő tanított és kedveltetett meg velem. Pedig ez nem így van…
Néha felhívom telefonon, - és megállapítom, hogy a hangja semmit sem változott, - talán csak cseppet kevésbé pergően beszél, - de mintha nem teltek volna el az évek felette.
…ma már idős asszony, sajnos nagybeteg és nehezen mozog, - de a huncutság még ma sem tűnt el a szeméből – ezt örömmel látom, ha nagyritkán meglátogatom. Már egyáltalán nem szereti, ha vendége érkezik, mert fárasztja minden, ami kizökkenti megszokott, csöndes világából, - és ezt tiszteletben kell tartanunk mindannyiunknak, akik még ma sem tudtak végleg elszakadni tőle. Rajtam kívül sok-sok tanítványa pont úgy nem felejtette el őt, mint én.
*
És a napokban – pontosabban tegnap délelőtt – boldogan tudatosult bennem, hogy ez a fajta nagyszerű és ritka pedagógus még nem veszett ki teljesen a világból.
Igenis létezik még ma is nagytudású, zseniális és felejthetetlen tanár, van még, aki már-már a tökéletesség határait súrolja, s nem éri be azzal, hogy hajszálvékony réseken szivárogjon a tudás a lélek felé, hanem az értelem öngyulladása révén naponta ő maga lobbantja fel azokat a tanítványaiban.
És amit a nebulók nem, de én nagyon jól tudok, hogy nem csak az oktató intézményben, de az élet minden terén kivételes teremtménye ő az életnek. Páratlanul jó szakember és a szó legnemesebb értelmében vett „mindentudású”, nagyon tehetséges ember, hatalmas, meleg, érző lélekkel, - és az, aki már eljutott a szívéig (egy nagyon keskeny, a világ szeme elől gondosan, tudatosan elzárt ösvényen), az rájön, hogy oly könnyen és olyan nagyon szerethető…
Mint az én egykori, ma is feledhetetlen, szép méltósággal megöregedett francia tanárnőm.
(Kovács Anikó)
Megjegyzés:
Ez egy korábbi írásom.
Megismétlését azért "követtem el", mert ma hallottam a szomorú hírt, hogy kedves és nagyra tartott francia tanárnőm nagyon súlyos beteg, és aggódni kell az életéért...
Sok erőt, Tücsök! Hiszem, hogy meggyógyulsz!
|
Ideje: Július 25, szerda, 10:32:09 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Képírók" | Belépés/Regisztráció | 16 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Képírók (Pontok: 1)
- piroman Ideje: Július 25, szerda, 12:48:04
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Volt (illetve van is:) egy magyar tanárnőm, az Ő képét társítottam gondolatban a történetedhez. Sok hasonló tulajdonságuk van! :)
Kedves mango!
Szinte sugárzott a szeretet és a tisztelet írásodból, ezért ismeretlenül is drukkolok Tücsöknek! Sok egészséget és hosszú boldog éveket kívánok neki! |
|
|
|
|
|
Re: Képírók (Pontok: 1)
- Jega (sibbe@freemail.hu) Ideje: Július 25, szerda, 18:22:50
(Adatok | Üzenet küldése) | | Megkapóan szép írás, a múltról, az emlékekröl, egy szeretve tisztelt személyröl. Élmény volt olvasnom. |
|
|
|
|
|
Re: Képírók (Pontok: 1)
- Samway Ideje: Július 25, szerda, 20:32:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Átérzem írásod Anikó, mert én nekem is csodálatos érzés találkozni a volt tanítónénimmel aki a fiamnak is képzel napközis tancija lett ez a sors fintora...jó volt megint itt nálad ..GS. |
|
|
|
|
|
Re: Képírók (Pontok: 1)
- Karc Ideje: Július 26, csütörtök, 12:24:52
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagyszerű emberek mindig voltak, mindig is lesznek. Emiatt nem kell aggódnod :) Legfeljebb az élet egy kicsit megtépázza őket...de újjászületnek másban. |
- Re: Képírók - mango Ideje: Július 26, csütörtök, 18:42:20
|
|
|
|
|
Re: Képírók (Pontok: 1)
- Tithonos Ideje: Július 26, csütörtök, 12:30:05
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ismertem már ezt az írásodat. Nagyon szépen formált gondolatmeneteket olvashattam, és a Te tudásod valóban visszaigazolja mindazt, amit kedves tanárodról írtál.
Írásod második részével már nem értek egyet. Ma már nincsenek nagy tanáregyéniségek. Nem a tanárképzés miatt, hanem a tanáregyéniségek létéhez tanulói közeg is kell, s ma olyan értékválság tombol, amely miatt kihalt az általad megidézett embertípus.
|
- Re: Képírók - mango Ideje: Július 26, csütörtök, 18:50:34
- Re: Képírók - Tithonos Ideje: Július 26, csütörtök, 20:51:57
- Re: Képírók - mango Ideje: Július 26, csütörtök, 21:17:29
|
|
|
|
|
Re: Képírók (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Július 29, vasárnap, 20:01:59
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nem egyszer olvastam el ezt a cikket. Annyira szépen írsz az idegen nyelvet tanító tanárodról, hogy én hatódtam meg. Sokat bajlódtam én is éveken keresztül hasonló tevékenység keretén belül. Csak most, hogy találkozok régi tanítványaimmal, megnyugvással érzékelem, hogy nem volt hiába. Köszönöm, hogy olvashattalak Anikó. |
- Re: Képírók - Julianna Ideje: Július 29, vasárnap, 20:07:37
|
|
|
|
|
|
