[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 217
Tag: 1
Rejtve: 1
Összesen: 219

Jelen:
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Hadak útján I.


Ilyen nyughatatlan idők jártak akkoriban. Na de kit érdekelt? Hisz' éppen történelmet írtak. Egymás kiontott vérével, naná, ahogy dukált.


Hány sávos Hadak Útján vágtat Csaba királyfi?
(A mondavilág és a modern történelmi kutatások együttélése) I. rész

Attila (Etele) után három fiú és egy hatalmas, leigázott népek sokaságából erőszakkal összetákolt birodalom maradt. A nagy fejedelem halálával eltűnt az egyetlen olyan erő, amely addig még valahogy egyben tartotta ezt a roppant birodalmat. A meghódított népek úgy érezték, elérkezett a szabadulás régen várt órája.
Aladár, a legidősebb fiú úgy érezte, végre-valahára elérkezett az ő órája.
Az Attilához hű vezérek úgy gondolták, elérkezett a szinte még gyermek Csaba órája.
Valószínűnek tűnt, hogy ennyire eltérő, mondhatni gyökeresen különböző érdekek ütközésénél semmiféle, a többiek számára is elfogadható kompromisszum nem lesz majd lehetséges.
Ezt legelsőként Aladár és anyja, a germán vérből sarjadt Krimhilda ismerte fel, másodjára a leigázott népek — Csaba és a köréje csoportosuló vezérkar pedig csak kapkodhatta a fejét, és csodálkozhatott a birodalomhoz tartozó népek "hűtlenségén" és Aladár "hihetetlen pofátlanságán", aki nem átallotta még az Isten Kardját is magáénak mondani, holott köztudomású volt, hogy Etele fejedelem azt kifejezetten Csabának szánta.

Aztán jött a baj csőstül.

A hunok leghűségesebb szövetségesei, a rokonnép "fehér hunok" — más néven vezető törzsükről magyerinek ismert szövetség — egy szép napon, látván az elkerülhetetlen bukást és a hovatovább vérfürdővé fajuló belső leszámolást, fogták magukat és sátrat bontottak: visszatértek eredeti törzsi-nemzetségi területeikre. A leigázott népek is dologhoz láttak: dicséretes kitartással és vak buzgalommal ölték halomra "gyilkosaikat és sanyargatóikat", a hunokat; miközben maguk a hunok — ki Aladár pártján, ki Csaba oldalán — ugyanilyen dicséretes buzgalommal irtották egymást egy akkorra már üresnek mondható címért és egy azóta már elveszett kard birtoklásáért.

Ilyen nyughatatlan idők jártak akkoriban. Na de kit érdekelt? Hisz' éppen történelmet írtak. Egymás kiontott vérével, naná, ahogy dukált.

Aladár végül megnyerte a polgárháborút — ezzel egyidőben viszont elvesztette apja birodalmát, népének jó részét, az Isten Kardját, meg persze a fegyverforgatók jelentős hányadát is, mivel Csaba a hun törzsek hozzá húzó részével egyszerűen lelépett a harcszíntérről. Hogy merre s hova, azt senki sem tudta, de Aladárnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogysem kerestesse: a lényeg az, hogy ő győzött, és Csaba immár nem veszélyeztette frissen fixált hatalmát. Azt a hatalmat, ami tényleges uralmat már csupán egy hazátlanná vált csonka néptest felett jelentett.

Alig ötven év múltán csupán emléke élt a hunoknak — őket magukat felszívta a környező idegen népek tömege, mint vízcseppet a homok. Hírmondójuk sem maradt. Csak egy sor Attila-legenda.

Az akkori világ megnyugodott.

Kiirttatott egy nemzet, jogos büntetését elnyerve eltöröltetett a föld színéről egyszer s mindenkorra. Nem lévén hunok, nem lévén már közös ellenség, a népek most ötletszerűen egymásra támadtak. A "mindenki egyvalakinek az ellensége" szisztémát felváltotta a "mindenki mindenkinek az ellensége" felfogás. S következhetett az össznépi kavalkád. Meg a feudalizmus.
Miért is ne? Hunok már nincsenek.
De ebben azért tévedtek a korabeliek.
Akadtak még hunok...

***

Az Aladárral szemben elveszített belharcot követően Csaba és vezérkara megvitatták helyzetüket, azt alaposan kielemezték, majd ezt követően egy válságkezelő programot állítottak össze. A stáb meglehetősen rövidre szabott tanácskozásának tartalmi kivonata valahogy így festett: helyzetük reménytelen, perspektívájuk semmi; a válságkezelő programnak meg mindösszesen egy pontja volt. Szó szerint méghozzá: lelépni innen, lelécelni — elhúzni a csíkot, mielőtt Aladárék a nótájukat. Egyesek akadékoskodtak, hogy előbb az Isten Kardját meg kellene szerezni Aladártól, hiszen semmi esetre sem árthat, ha az a kard őnáluk lesz. Csaba ellenben jól tudta, hogy miként nála nincs az a kard, éppúgy Aladárnál sincsen. Hogyan is mondhatta volna el embereinek a szörnyű igazságot: Torda, a főtáltos, közvetlenül a temetés után, Csabával az oldalán, az éj leple alatt belehajította a kardot a Tisciába... Nem akarta, hogy a nagy fejedelem után másnak — netán éppen Aladárnak! — a derekát övezze, a kezét illesse. Így aztán az ifjú kagán meglehetős kurtán lekussolta a kard dolgában felszólalókat. Ismét mások felvetették a kérdést, hogy hát merre induljanak. Hiszen ellenség mindenütt, bármerre fordulnak. Északra a lázadó germánok. Nyugatra a frankok és a rómaiak. Délre Bizánc. (Isten óvjon!) Keletre Aladár, mögötte a felégetett pusztaság. Arra a biztos halál várja őket: ha nem Aladár végez velük, úgy éhen vesznek a végtelen, terméketlenné lett sztyeppés területen. Amit még Attila és az ő Európára rontó vitéz elődei tettek olyanná, amilyennek most is látni.

Csaba végül döntött — vezérei hüledeztek. Szó se róla, a parancs hangzásra merész volt: nyergelni, irány kelet, ám a végtelen hegykoszorú felé. Be kell venniök magukat a védgyűrűbe fonódó havasok oltalmazó sánca mögé — hirdette a legkisebb Attila-fi fennhangon és magabízva —, hogy ott biztonságos gyepük mögötti elven szerezzenek új hont.

Ez mindenesetre elég jól hangzott.

Píárügyekben némiképp gyakorlatlan, ám stratégiai kérdésekben már inkább avatott vezérei e direktíva hallatán ugyancsak nyugtalankodtak. Számukra merőben ismeretlen terület az — taglalták, fejüket csóválva hozzá —, csupán kósza hírek, kétes eredetű elbeszélések írják le — meglehetős felületesen — a vidéket. A rómaiak Daciának hívták, de már jó rég kiürítették; most a gepidák szállásterülete, s jóllehet Attila nehéz harcokban rendesen megtizedelte ezt a népfajt, ahhoz még így is maradtak elegen, hogy könnyűszerrel visszaverjék az egykor rajtuk uralkodó náció csekélyke töredékének falatnyi seregét. Ez utóbbiak volnának ők.

Ebben is lehetett némi igazság.

Csaba viszont kitartott ötlete mellett. Tanácsadói erre aztán sírtak, magyaráztak, könyörögtek, példálóztak, fenyegetőztek, majd legvégső eszközként komor jóslatokba bocsátkoztak, és vésztjósló próféciáikkal felülmúlták a legfantáziadúsabb béljóst vagy sámánt is. Drámai leírásban ecsetelték Csabának azt a borzalmas sorsot és pusztulást, ami rájuk vár ott, a hegyek között: csak mert köztudott, hogy a gepidák és a kultúrnép az két különböző fogalom — mondták ezt éppen ők, akik csatáikban olyan hidegvérrel vagdalták ellenfeleiket darabokra, mint mészáros az aprómarhát. A gepidák kegyetlennél kegyetlenebb szokásairól beszéltek: hogy azok az elfogott harcosokat egytől-egyig megvakítják, orrát-fülét mindnek lemetszik, férfiasságukat rövid úton elveszik, majd kezüket-lábukat két lóhoz kötözik, s a két ló ellenkező irányba indulván, szétszakítják a foglyot. Az oltalom híján maradt leányokat és asszonyokat a becstelenség gyalázata után úgyszintén a halálnak adják; a "szerencsésebbek" talán mehetnek majd tucatfeleségnek valami előkelőbb gepida állat házába — ahol az efféle konkurenciára csípőből allergiás, féltékeny úrnő, férje távollétében persze, rettenetes kínzásokkal kombinált pusztulásba taszítja őket. Elképesztő ez, szörnyűséges — ingatták fejüket komoran a többnejűség eme elhivatott harcosai. Gyermekeiket meg összefogdossák, és rabszolgáknak adják el a Birodalomba: Bizánc piacán fognak majd bemeszelt lábbal állni, potrohos, pecsenyeképű grékusok alkudnak majd rájok; s ha elkelnek, leshetik gazdájuk kegyeit — alávaló szolgaságra törik be őket, azoknak fiait, kik akkori gazdájuk apját hajdan lendületből verték végig az Ister vonalától egészen a Boszporuszig és a Dardanellákig. Az öregeket meg nagy komótosan leöldösik majd, mint vadászaton szokás a beteg, öreg medvét, vagy a vénhedt, agyarait vesztett vadkant.

Megadták a módját, annyi szent.

Csaba sötét ábrázattal hallgatta ezeket az arcánál is sötétebb jóslatokat, majd ékes szóval feddte embereit, amiért ahelyett, hogy valami ésszerű stratégián törnék a fejüket, horrormesékkel szíveskednek őt traktálni. Jóllehet tudta apja elbeszéléseiből és a regősök énekeiből, hogy mindaz, amit a nemzetségfők a gepidákról elmondtak, jórészt helytálló. De tudott még valami egyebet is. Hogy nincs más választásuk.

Ezt viszonylag röviden le is vezette a vezérkarnak. Arra, hogy felvegyék a harcot akár a rómaiakkal, akár a germánokkal, neadjisten Bizánccal, még csak nem is gondolhattak. Aladártól az imént kaptak ki. Tehát logika szerint a sok lehetséges rossz közül a legkisebbet kell választani — ez pedig a gepidák volnának. Mert hát arról ugye — húzta fel rosszallóan a szemöldökét, s ebben mindenki felismerte az imádott Etele mozdulatát —, ugye arról, hogy ölbe tett kézzel táborozzanak itt, a semmi kellős közepén, várva azt, hogy a négy égtáj hatalmai közül az egyik előbb-utóbb csak gusztust kap jó alaposan oldalba kapni őket — nos, erről ugye szó sem lehet. Korholása némiképp hatott. Vezérei ha nem is meggyőzve, de legalább megadóan bólogattak. Csaba elkurjantotta magát — az asszonyok és gyermekek szekérre kászálódtak, a harcosok lóra pattantak, s nekivágtak a Csaba szerint reményteljes, az új haza, a nemzetségfők szerint viszont a végső romlás és a teljes pusztulás felé vezető útnak.

A Maros völgyén át nyomultak be arra a földre, amit korábban Daciának hívtak, akkoriban épp "gepida föld" volt a neve; későbbi időkben nevezték még ezt a tartományt Transsylvaniának, Erdőelvének, Erdélyországnak, majd Erdélynek. Meg Siebenbürgennek, sőt Ardealnak is, bár eme elnevezés jogosságát egyesek vitatják. Igaz, mást is.

Itt hiányzik egy darab a hajdani krónikákból, a regősök dalai is hallgatnak erről, sőt Csaba memoárjai sem kötik az orrunkra azt, hogy milyen és mennyire súlyos küzdelmek árán tudták ezt a földet elfoglalni, birtokba venni és megtartani. Történelmi adataink azt engedik sejtetni, hogy szinte semmi harccal nem járt ez a meglehetősen rendhagyó módon lezajlott honfoglalás. A gepidák ezidőtájt éppen Bizánc ellen hadakoztak, így ezeknél a félig még nomád s csak félig letelepedett népeknél dívott szokás szerint csaknem az egész hadra fogható nemzetrész lóra ült és a meghódítandó területre rohant — otthon rendszerint csak az asszonyok, gyermekek, öregek és a betegek maradtak, minimális fedezet mellett. Nem valószínű, hogy Csabának — bármily kicsiny serege lévén is — sok gondja lett volna ezekkel. Feltehetőleg minden nagyobb hacacáré nélkül megszállta az Erdélyi medencét, az ott találtakat pedig vagy leöldöste, vagy a hágókon át különösebb szívfájdalom nélkül kitessékelte Dáciából, ismételten bebizonyítva a világnak, már csak a miheztartás végett is, hogy azért a hunok sem földre szállt angyalok. Bizánc pedig, alaposan elagyabugyálván és kellő mértékben megritkítván a limes mögé betörő gepida fősereget, mely had számottevő harci értéket ezt követően már nem képviselt, tisztán reálpolitikai megfontolásokból áldását adta ellensége ellenségének erdélyi országlására.
Érdekek s nem szívszerelmek mentén alakulnak szövetségek. Mondjuk azok mentén is bomlanak aztán, igaz, s e téren már inkább több párhuzam fedezhető fel bennük a válással... Khmm.

A hun népnek ez a maroknyi maradványa mindezek után csendben és nyugodtan, a világtól, valamint annak felettébb viharos eseményeitől, amit mi manapság népvándorlásként emlegetünk, félig-meddig elzártan éldegélt a mindenfelől hegyekkel határolt medencében. Nemigen háborgatták őket, a főbb útvonalakon kívül estek. S tetejébe még a sóbányákat is bírták, ami évről évre csinos bevételeket jelentett. Jólesett nekik a zúgó, haragoszöld fenyvesekkel borított havasok alján, e békés zugolyban megbújniok, s élvezniök a szomszédos, folytonosan egymásra fenekedő hatalmak fegyveres villongásai közepette is létező, a maguk remetei magányában manifesztálódó kvázi területenkívüliséget. A kor Svájcát alkották tulajdonképpen: egy ízig-vérig semleges, kantonok helyett székeknek nevezett kerületek szoros szövetségéből összeálló országot. Így tengették életüket, s pengették mellé, ha okot találtak rá, damborájukat. Csaba idővel megtért őseihez — nem is oly sokára már emléke élt csak, jóllehet az igen elevenen. A nép, az istenadta nép tehát éldegélt, szaporodott, kereskedett sóval és fával, ezek helyett pedig gabonát és iparcikkeket importált.

Jól elvoltak, boldogan éltek, s csak muszájból haltak.

A főembereket pedig Csaba javaslatára — mivel voltak olyan "lovak", hogy ellenezték e földi paradicsomnak a megszállását — a letelepedés után lófőknek nevezték.

Innen a székely lófők eredete.

*** (folyt. köv.)
Ideje: December 11, kedd, 19:52:01 - Administrator

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza Rovathoz

Dolgozat

"Hadak útján I." | Belépés/Regisztráció | 5 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: Hadak útján I. (Pontok: 1)
- csitesz Ideje: December 12, szerda, 07:01:40
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Egyéni stílus, széleskörű ismeret. Ha lehet, egy adalék Erdély rövid történetéhez. Volt olyan intézmény, hogy "ökörsütés" . Ez azt jelentette, hogy a fejedelem, király adószedői megjelentek, és minden negyedik marhára - nem emberre gondolok:-) - ráütötték a fejedelm, király billogát. Ez volt a behajtandó adó.Erre a kérdésre válaszolta magyar jogtörténet vizsgán egy elsőéves hallgató, hogy csillagfényes éjszakán a székelyek összegyűltek, és ökröt sütögettek. Az eredmény elképzelhető. üdv. Józsi



Re: Hadak útján I. (Pontok: 1)
- piroman Ideje: December 12, szerda, 14:12:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Tudod, hogy jónéhány történésznél és húszmillió oláhnál (ajaj! Bocsi! Dákóromán!) húznád ki a gyufát, ha ezt szélesebben publikálnád? :) Mindamellet: mai nyelvezet, élvezetes történet! Grat.: piro.



Re: Hadak útján I. (Pontok: 1)
- boblogan Ideje: December 12, szerda, 16:13:56
(Adatok | Üzenet küldése)
Gomolyan mondom, ha te írtad volna a történelem tankönyveket, elolvastam volna mindet! :) Így azonban más kreatív ötleteim tárgyává váltak... :)



Re: Hadak útján I. (Pontok: 1)
- stelltesor Ideje: December 13, csütörtök, 16:11:36
(Adatok | Üzenet küldése)
Élvezettel olvastam ezen írást. Érdeklődő kíváncsisággal várom a folytatást, még akkor is, ha majd jönnek az esetleges, a levelező- vagy rendes MTA-tagokhoz (pl. Dr. Honti László az udinei egyetemről, Dr. Bakró-Nagy Marianne a szegedi egyetemről) hasonló megnyilvánulások, amelyeket a legújabban megjelent finnugor-elmélet tarthatatlanságát feszegető, a nyelvrokonságokat kutató ill. felülbíráló munkák vagy az új, magyar őshaza-kutatási publikációk (cikkek, tanulmányok, könyvek) váltottak ki.

Most csak az észak-olaszországi, udinei egyetemen oktató professzor úr négy évvel ezelőtti a „Mítoszok a magyar nyelv eredete körül” c. MTA-előadásából szemezgetek, aki, ha a konferencia-előadásában „nagylelkűen” nem is nevezi meg az áltudósokat és az eltévelyedett tudós kollégákat (az előbbieket ingyenreklám kerülése miatt, hiszen említésre sem méltók az akadémiai tagok részéről, az utóbbiakat rájuk való tisztelettel) és nagyon is be tudtam azonosítani név szerint kivétel nélkül mindegyiket, s gondolom rajtam kívül sokan mások is, úgyhogy az ingyen reklám akkor is sikerült, legalábbis szerintem.
Íme a nyelvrokonság-kutatással kapcsolatban egy-két kiemelt gondolata, amelyek közül van amivel egyetértek, van amivel nem akár a hivatalos álláspontot képviselő, akár az általa ún. „reformerek”-re vonatkozó kritikai állásfoglalását illeti, pro és kontra érdemes figyelemmel elolvasni... Folytatás: ld. A nyelvreformerekről… [www.osservatorioletterario.net]

Link:
Hasonló témakörök-1 [www.testvermuzsak.gportal.hu]
Hasonló témakörök-2 [xoomer.virgilio.it]
Melinda



Re: Hadak útján I. (Pontok: 1)
- kiralylany Ideje: December 17, hétfő, 14:02:37
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Nagyon szeretem az Attiláról szóló írásokat- filmeket, ezért nekem külön élmény volt ebben a stílusban olvasni! Örömöm már csak akkor lenne nagyobb, ha Te írhatnád a történelemkönyveket is! Biztos siker lenne! :-) Nagyon tetszett! L



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.36 Seconds