| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Nyelvi „Fele sem igaz!” |
|
a_leb
 |
Oldjátok meg, és a végén Béla megadja a helyes válaszokat... |
I. Hány betűből áll a szűkebb abc, és mi nincs benne?
Ezt azt gondolom, mindenki tudja, általános iskolában pontosan megtanultuk. Vagy mégsem? Figyeljünk csak…
1. 38, és nincsen benne dz, dzs, q, w, és x, y.
2. A szűkebb abc a kereszténység fölvételekor alakult ki, a magyar helyesírás természetesen hozzáigazította a latin abc-t nyelvi sajátosságainkhoz, így lett 40 betű a szűkebb magyar abc. Nincsen benne a q, w, és x, y, ezek később kerültek az abcnk-be.
3. Nincsen olyan hogy „szűkebb” abc, az abc egy és oszthatatlan, és negyvennégy betűből áll, de az is helyes, ha 88 betűt mondunk, mert a nagybetűk is az abc részei. Szóval nincsen szűkebb abc, nyelvészeti szempontok sem indokolták a kialakulását, mert minden betű használatban volt már a magyar helyesírás kialakulásakor
II. Definíciók
Szeretünk definiálni, pedig sokkal finibb ülni vagy feküdni . Most adunk egy-egy terminus technicusra megoldást, de vajon melyik a helyes?
Mi a morféma?
1. Randa bőrbetegség, nyáron lehet elkapni strandon, és nem pöttyös labda. Tulajdonképpen egy bőrpirosodással, hólyagosodással járó gombás fertőzés.
2. A morféma (morphema) rövid, tanulságos történet, amelyet Kr. e. 7.-8. században a görög fiatalok oktatásánál használtak, mély erkölcsi tartalommal bírt, és jellemzően jóságos uralkodók tetteit, önmagukkal szembeni meghasonulásukat és megvilágosodásukat, belső vívódásukat mondta el, amelyek megoldásához álmaikat hívták segítségül. (Morpheusz (latinos írásmóddal Morpheus, görögül Μορφεύς) a görög és római mitológia egyik alakja, Hüpnosz és Paszithea fia, az oneiroi egyike, Ikelosz, Phobetor és Phantaszosz testvére, az álmok és az alvás istene. Akkor jelent meg a halandóknál, mikor atyja, az alvás istene már hatalmába kerítette őket. Morpheusz az álmokban emberi alakot öltött, általában az álmodó szeretteinek képében jelent meg. Morpheusz volt az álmok fő alakítója (neve jelentése is az alakító, a formázó)).
Ezt a fajta belső konfliktuskezelést, illetve ennek vizsgálatát és irányított álomkezeléseinek eredményét vizsgálja és alkalmazza a pszichológia morfológiai tudományága, amelyet Otto Binswanger (1852-1929) svájci pszichiáter fejlesztett ki.
A jelenben ezt a fajta nyugodt mégis állandó belső konfliktusokkal terhelt személyiséget a Mátrix trilógia Morpheus nevű szereplője testesíti meg.
3. A morféma a nyelv legkisebb olyan egysége, amely önálló jelentést vagy strukturális szerepet hordoz; a szó legkisebb értelmezhető része. Absztrakt egység, mely az artikuláció (beszéd) és a szegmentálás (szófelismerés, a szöveg szavakra való bontása) aktív részeként állítható elő. A morfémák a nyelvben való megjelenését a morfológia tudománya vizsgálja.
A morféma fogalma az amerikai strukturalizmusból származik, és Leonard Bloomfield tette közismertté. Neve a görög morfé szóból ered, amely alakot, formát jelent.
Környezettől függő variánsaikat allomorfoknak nevezzük: például a -ban morféma allomorfja a [ban] és a [ben]; a bokor allomorfja a [bokor] és a [bokr].
Az egyes allomorfok más-más környezetben jelenhetnek meg: amelyek a mondatban önállóan is előfordulhatnak (mint a [bokor]), azokat szabad morfémáknak, amelyeknek nem (mint a [bokr]), azokat kötött morfémáknak nevezzük.
III. Melyik a leggyakoribb szóalkotási mód nyelvünkben?
1. szóképzés
2. szóösszetétel
3. szóelvonás
4. mozaikszó
5. szócséplés
6. szóvegyülés
Ebből mindjárt hármat kihagyunk, hogy megkönnyítsük a választást. A szóösszetételt, a mozaikszót és a szóvegyülést…Mi marad?
1. szóképzés
leggyakoribb szóalkotási mód a szóképzés. Egy meglévő szóból képző segítségével új jelentéssel bíró szót alkotunk.
A képzett szó jelentésváltozata különböző mértékű lehet. (Egészen mást jelent: asztal-asztalos, vad-vadász, vet-vetés). Minél kisebb mértékű a változás, annál inkább hangulati hatású. A szóképzés általában nem tudatos szóalkotási eljárás, az ösztönös szóalkotási készség hozza létre, hasonló fellépésű szavak mintájára. A nyelvújítás korának képzett szavai szándékos, tudatos alkotások. Pl: fagyaszt, fogyaszt, lázong, mereng.
A képzett szó szerkezete:
alapszó+képző=képzett szó (származék szó)kiált+vány=kiáltvány
2. szóelvonás
Az a szóalkotási mód, amelyben egy többszörösen összetett, képzett szóból egy addig nem létező alapszót következtethetünk ki, vonunk le. (Pl.: nagytakarítás, sőt, nagytakarít, nagytakarítok; áremelés, világlátott.)
A szókészlet csökkentésének egyik lehetősége, a nyelvi változások eredményeképpen jön létre, új szótári szavakat hozhat létre. Azt mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy ez a módszer nem vihető túlzásba, mert szavaink jelentős része úgy bontható, hogy nagyon kevés tő maradhat meg, így a magyar nyelv árnyalt kifejezőkészségének rovására is mehet.
A nyelvújítás időszakában komoly aggályokat okozott például az ilyen módon képzett:
ármányos « ármány; árnyék « árny; dicsér « dics., emlékezik « emlék; esküszik « eskü; gépely « gép., iparkodik « ipar ; mezítelen « mez; piros « pír.,percenet « perc; tanít « tan; vizsgál « vizsga; restesség « rest; sorompóőr « bakter újított szavak sokasága.
3. szócséplés
vagy más néven szószaporítás. Itt a leggyakrabban azért volt szükség a módszerre, hogy új magán vagy mássalhangzók beléptetésével hasonló, vagy teljesen eltérő jelentésű szavakat hozzanak létre. Gyakran fordult elő az is, hogy egész szövegrészek jöttek létre a módszer eredményeképpen, és teljesen feleslegesen.
Tudatossága leginkább az irodalomban volt jellemző, és ott erősen fellelhető ma is. Szükségességét a túlnyomóan irodalmárokból, és kevésbé nyelvművelőkből álló közösségek kifejezés-technikai, kisebb mértékben ritmikai szükségszerűségekkel indokolták, indokolják.
Különösen veszélyes, hogy a közbeszédbe is átszivárgott, és ott komplex kifejezéselemekkel nyert létjogosultságot. Általában a kezdeti érdekességet amit a nyelvbe képes behozni, viszonylag gyorsan veszti el, és érdektelenné , semmitmondóvá válik. Fluktuálódása igen magas, a kihulló szavakat, kifejezéseket az „elcsépelt” jelzővel bélyegzi meg a köznyelv.
IV. A múlt idő jele, a t alkalmazása.
Egyre gyakrabban alkalmazzuk, ez minden nosztalgikus korszak sajátja. De vajon helyesen alkalmazzuk?
1. Ha közvetlenül mássalhangzó után következik, rövid –t a jele, ha magánhangzó után áll, hosszú –t. Ez persze nem a –t méretéhez kapcsolódik, hanem így jelöljük a kettőzést. Ez alól kivétel a mókus, aminek a neve lehet evet, vagy lehetett és evett… Kérdése a mi történt? mit csinált? Hosszabb házasság után a: Mit csináltál????
2. Teljesen azon múlik, hogy milyen tőhöz kapcsolódik. Például ha valami a múltban lett, azt három –t-vel írjuk, mert a szótő vége hosszú t, ilyenkor kötőjellel választjuk el a szótőtől a jelet, mert a magyarban nem írunk ebben az esetben (sem) egybe három mássalhangzót. Megjegyzendő, hogy egyéb formákra, például várék vala, nincs történeti bizonyíték, így ezek használata még archaizáló jelleggel sem ajánlott. (jé, itt is egy múlt idő!!)
3. A múlt idő határozó szava a volt. Ha régebben, akkor voltt, hosszú t-vel. A jelei egyértelműek, úgymint ránc, reggeli merevedés áthelyeződése, és az ősz, mint szín, nem mint évszak. Különböző módokban különböző alakokat alkalmazunk, és sok mindenre, mert már nem bírjuk elvégezni, később a legalapvetőbbeket sem. Ott már a múlt válik az egyetlen határozott idővé, a jelen idő feltételes, és a jövő idő pedig csak óhajtó módban képes kifejeződni.
V. Az igék ragozása: alanyi, vagy tárgyas
Nagyot ugrunk, mert hát íróemberek lévén azt gondolom, mélyebb vizekre evezhetünk, vagy evezhetjük csónakunkat, vagy szállhatunk magasabbra…
1. Tárgyas ragozása a mondatban a tárgynak van, alanyi ragozása pedig az alanynak. A mondattanban a mondatelemek meghatározottak, az ige pedig állítmány, tehát nincsen köze sem a tárgyhoz, sem pedig az alanyhoz (mindkettő általában főnév), így a ragjaikhoz sincs. Természetesen.
2. Az ige ebben az esetben idomul a mondatszerkezethez, de nincsen köze a cselekvés vagy történés meghatározottságához, azt a mondat többi része, tárgya vagy alanya mondja meg. Itt van például a következő mondat: „Szeretem nézni a patkószöget, ha azt kovácsolnak.” Ugye, ott az „azt” szó, tehát tárgyas a ragozása az igének. Meg egyébként s túl van ez bonyolítva, a köznapi beszédben ennek nincs már jelentősége, elég, ha mindenki érti, mire gondolunk.
3. Az ige ragozását meghatározza, hogy határozottan akarjuk kifejezni az irányát, vagy általánosságban szeretnénk megmutatni, mit szeretnénk. Ezért aztán a mondat szerkezetében különösen erős hangsúlyt kap ez a fajta ragozás. A tárgyas ragozás az „azt, azokat” kérdésre felel (pl. mint fent, evezhetjük), az alanyi ragozás pedig a „mit, valamit” kérdésre (szintén a fenti példával, evezhetünk) Ugye, mennyire zavaró, ha azt mondom: evezhetünk csónakunkat?
VI. Tárgyrag
Maradjunk a tárgyas ragozásnál, illetve a tárgyragnál, mert hát ez nem ugyanaz, egy pillanatra. Ezt mindig pontosan felismerjük, itt nincs tévedés. Vagy megtéveszthetjük magunkat?
1. A tárgyrag a „t”, az alakja mindig egy „t”, itt nincsenek kivételek, viszont vannak úgynevezett automatikus tárgyesetű szavaink, például a lapát, a kabát, a szimat, a rét. Nyilvánvaló a felsorolt példából, hogy a magánhangzók után egy „t” áll, és általában mély hangrendű magánhangzó után, ugyanakkor a mássalhangzók után is előfordul, például a teremt, vagy a szánt, vagy esetleg a halt szóban (de ez németes csökevény).
2. A magyarban a tárgyat a t-raggal jelöljük. A tárgy a kit?, mit?, kiket?, miket? kérdésre felel. A magánhangzóra végződő főnevekhez (általában) közvetlenül kapcsoljuk a t-ragot. Mássalhangzók esetében általában kötőhanggal kötjük a tárgy t ragját, az a kötőhangzós főnevek általában egytagúak, és az ősi szókincsünkhöz tartoznak. Hangsúlyoznunk kell, hogy jóval gyakoribb az o kötőhang a mássalhangzóra végződő főnevek esetében, mint az a. Az ö kötőhang is jóval ritkábban szerepel, mint az e, csak akkor, ha a szó utolsó magánhangzója ajakkerekítéses ö,ő,ü,ű, de könyvet, földet, fület, sültet, hölgyet, völgyet! (tehát ez sem teljesen igaz, de majdnem)
3. Az a-ra, e-re végződő főnevek megnyúlnak a t-rag előtt, tehát: a-ból á lesz, pa-ból pálesz, e-ből é lesz, és ha az é-ből lesz tő, az élesztő lesz.
Idegen szavaknál vagy idegen eredetű szavaknál az utolsó magánhangzó a döntő: koncertot, modemot, sztetoszkópiát.
Sok egytagú, hosszú magánhangzóra végződő szó pedig simán megváltoztatja a jelentését a tárgyrag hatására:
ló lót kő köt
hó hót fű fűt
tó tót mű műt
VII. A szóösszetételek
Most itt két vagy több szóból épült szóösszetételek helyesírási módjáról beszélünk, sokat… Lehet választani!
1. Alakőrző forma a jellemző, és egybe írandó, ugyanakkor ha megváltoztatnánk a szótöveket, félreérthető lenne, vagy rosszul értelmezhető a szóösszetétel valamely tagja: pl: nefelejcscsokor, rongygyűjtés, viaszszínű szavaink esetében. És mi sem bizonyítja jobban az igazamat, mint hogy azt mondtam, „szavaink” esetében
2. Ez valóban így van, azonban miután három mássalhangzót nem írhatunk egybe, a következő esetekben alakváltóvá válnak a szótövek mint például a plüss-sirály (plüssirály), flanell-lap (flanellap), bojkott-tál (bojkottál), brikett-tartó (brikettartó), orr-rés (orrés), váll-lap (vállap), makk-kupak (makkupak) esetében. A bojkott-tál esetében dupla csavar van a történetben, mert ugye, arra is vonatkozhat, amit nem eszünk meg. Most a makk-kupakra külön nem térnék ki…
3. Nos, minden olyan szóösszetételt külön kell írni, ahol mássalhangzó-torlódás van, ez különösen igaz a kettős mássalhangzós szóösszetételekre, vagy ahol hangzásban is hasonulás van. Erre remek példa a vicc csináló, azért különösen, mert jövevényszavak esetében nem is vonható össze az összetétel, merthogy a vicc jövevényszó, a csináló pedig nem… vagy legalábbis nem minden esetben… de sokszor… jövevény
VIII. Igekötők
Nagy kérdés hogy mikor írjuk egybe és külön az igekötőket a hozzájuk tartozó igéktől. Erre kapunk most választ… nem is egyet
1. Az igekötő az ige szerves része, mert meghatározza az ige irányát vagy módját, erre magyarázat az igekötők sora. Figyeljünk csak: be, ki, le, fel, meg, el, át, rá, ide, oda, szét, össze, vissza, hozzá, tova, szerte, szembe, közbe... Azt gondolom, mást nem is kell mondanom…egyébként a legigekötősebb uralkodó az itáliai Friuli Berengár (kb. 845 – 924. április 7. 16 óra 42 percig élt) Be-rengár Ki-rály.
2. Az igekötő a cselekvés vagy történés időbeli lefolyásáról, állapotáról, befejezett szemléletéről vagy akár az ige tárgyával való speciális viszonyáról is tájékoztathat. Az igekötőket, ha az ige előtt állnak, az igével egybe írjuk, persze csak akkor, ha nincs az igekötő és az ige között más szó. Tehát szótári formájukban írandók egybe. Persze, ha a tagadásban van az ige, és /vagy felcserélődik a sorrend, beékelődik egy szó, pl, nem jut hozzá, úszik át, föl fog nézni, ilyenkor külön írjuk az igét és az igekötőt, valamint a beékelt szót is. Igekötő meg annyi van, mint égen a csillag, hogy csak néhányat mondjak: abba, agyon, alá, által, át, be, bele, benn, egybe, el, ellen, elő, előre, fel v. föl, félbe, félre, felül v. fölül, fenn v. fönn, hátra, haza, helyre, hozzá, ide, keresztül, ketté, ki, körül, közbe, közé, közre, külön, le, meg, mellé, neki, oda, össze, rá, rajta, széjjel, szembe, szerte, szét, tele, tova, tovább, tönkre, túl, újjá, újra, utána, végbe, végig, vissza.
3. Teljesen változó, sőt, a leggyakrabban előforduló kapcsolatokban külön kell írni az igekötőt és az igét, inkább ez jellemző, gondoljunk csak az alá fekszik, vissza fordul, agyon csap, félbe szakít, újjá szervez kifejezéseinkre. Itt a hangsúlyok is bizonyítják ezt a tényt. No persze vannak bőven kivételek, úgyhogy erre nincs igazán szabály, az írásmód hagyományai a meghatározóak. Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak, mint az a jelentésükből is látszik, hiszen ez által állandóan mozgásban vannak. Ezért használatuk különösen nagy figyelmet igényel, én például ilyen kis papírból csinált kerettel szoktam a füzetet körbekeríteni…
IX. Szótörténet, eredet, fejlődés
Jövevény szavak
A magyar nyelv sem volt mentes a beérkező és meghonosodó szavaktól. Ezek jórészben úgy beépültek a nyelvünkbe és idomultak a mi írásmódunkhoz, hogy sajátunknak tekintjük, Tessék bejelölni, melyik szó honnan származik!
Először melyik zöldségünk neve melyik nyelvből érkezett jövevényszó?
1. paraj (francia, olasz, szláv)
2. krumpli (kínai, német, magyar)
3. saláta (olasz, ugor, török)
4. káposzta (török, szláv, perzsa)
5. uborka (török, szláv, görög)
6. hagyma (francia, finnugor, magyar)
Melyik állatnevünk honnan jött?
1. szamár (olasz, francia, német)
2. tyúk (szláv, török, ugor,)
3. egér (ugor, magyar, szláv)
4. bárány (török, szláv, perzsa)
5. hód (magyar, ugor, francia)
6. majom (perzsa, török, etióp)
7. szarvas és farkas (ősi elnevezésük a múltba veszett, mert nem volt szabad a nevüket, mint totemállatoknak kimondani, így lett a szarvas „az állat, aminek szarva van” és a farkas „az állat, aminek farka van”)
Anyagok nevei:
1. arany (török, iráni, perzsa)
2. vas (perzsa, dagesztán, ugor)
3. bársony (török, francia, olasz)
4. márvány (olasz, görög, szláv)
5. beton (francia, német, olasz)
6. drót (francia, német, szláv)
Ételek
1. tea (etióp, kínai, francia)
2. kávé (etiópiai, kínai, olasz)
3. kenyér (francia, szláv, magyar)
4. kolbász (magyar, szláv, olasz)
5. piskóta (német, francia, török)
6. sör ( szláv, török, német)
X. A mondat
Többféle mondatot ismerünk, több szempontból is sorolhatóak, és most nem arra gondolok, hogy ki mondja (kellemetlen, számonkérő, lecsesző, véget-nem-érő, és így tovább), és beszélünk még a modalitásról. De mi is a mondat?
1. A mondat a szöveg és beszéd egysége, jó esetben kapcsolatot teremt a beszélő, a hallgató és a valóság között, a közlést egy teljes jelentésmozzanattal viszi tovább, kifejezi a beszélő nyelvi igényességét, vagy képességeinek kisebb nagyobb hiányosságait.
A mondat jelentése a közlésben, akárcsak a Dobos-torta, többrétegű:
a., A mondatot alkotó nyelvi jelek jelentésének összessége, illetve az ezt árnyaló másodlagos jelentés – ez a mondat tartalma. Ez jó esetben kiderül, rosszabb esetben még sok mondat kell.
b., Az a szándék, amelyet a beszélő a mondat megalkotásával meg akar valósítani (pl.: tájékoztatás, felhívás, kérés, érzelem kifejezése).Erre is van példám, de ezt most nem mondom
c., Az a szándékolt hatás, amit a mondat a hallgatóra gyakorol. (pl.: megnevetteti, elgondolkoztatja stb.).
A beszélőnek a valósághoz való viszonya, pillanatnyi véralkoholszintje és szándéka erősen hat a mondatok nyelvi megformálásának módjára, és az ezen alapuló eltérő kifejezésmódot nevezzük a mondat modalitásának.
2. A mondat egy nyelvi egység, és ez minden nyelvben így van, hogy kinek milyen hosszú, abba most ne menjünk bele, de nem is meghatározó. Legfontosabb jellemzője, hogy bármit képesek vagyunk ezzel az egy egységgel kifejezni, és itt lép be a modalitás, hogy hogyan moduláljuk a közlendőnket. Innen aztán teljesen szabad az értelmezés, csakúgy mint az értelmezhetőség, így akár egy szóban is számtalan jelentéstartalommal ruházhatjuk fel a közlendőnket.
Gondoljunk csak arra az egy szóra: Igen. Nos, ez akár egy egyszerű kijelentő mondatban alkalmazva megváltoztathatja az egész éltünket, jelentéstartalmában pedig szélesen nyit ebben az esetben. Később ez az egy szó átmodulálódik, és ezer háttérjelentést kezd ölteni… Ugyanígy az idő előrehaladtával jelentősen nő a mondatok hossza, amely fordítottan arányossá válik az értelmezhetőségével.
3. Csak szerkezetben alkotható mondat a definíciója szerint, mert egyébként csak szó:
A mondat definíciója: „A mondat olyan nyelvi egység, amelynek alapvetőrészei az alany és az állítmány. Tartalmát az azt alkotó szavak határozzák meg, jelentését a mondatvégi írásjelek. A mondat kezdő szavát mindig nagy kezdőbetűvel kell írni. Mondat több tagmondatból is állhat, de ebben az esetben is tartalmaz minden tagmondat legalább alanyt és állítmányt.”
A magyar nyelvben a mondatfajták megformálásának legfőbb verbális eszközei: az ajak, a nyelv, a szájűr és a gége. Írásban a megformálás legfőbb eszköze a ceruza vagy toll, és nem utolsó sorban a papír.
XI. Az írásjelek
A mondatainkat írásjelekkel tesszük szándékaink szerint értelmezhetővé. Irodalmi nyelvben ezt nevezzük központozásnak. Mik ezek, hányan vannak, és hogyan kell őket helyesen használni?
1. A pont, felkiáltójel, kérdőjel, kettőspont, hármaspont, vessző, , pontosvessző, pontatlan vessző (ez sosincs ott, amikorra megbeszéljük), zárójel (ebből több fajta is van), gondolatjel (nem az a kis buborék, ami meg szokott jelenni a fejünk mellett), kötőjel (nagymamám előszeretettel használta, ott tartotta a horgolójel mellett), aláhúzás (na erről is tudnék mesélni), aposztróf (erről sokáig azt hittem, fel lehet vele húzni valamit), idézőjel (ettől mindig tartottam, kiteszem, aztán megjelenik valami), függőleges vonal, törtvonal, vagy perjel (dicsértessék; milyen egyszerű lehet nekik aláírni, húznak egy ferde vonalat és kész!), és a két legnagyobb kedvencem, Csillag és Kukac.
Ezeket bárhogyan használhatjuk, mindig az az alapvető feltétel, hogy a mondatban a modalitást hogyan szolgálják, hogyan képesek szándékaink szerint a közölt gondolattartalmát tagolni, szándékolt hatását szolgálni.
2. Én most felsorolom, miket hogy használunk a mondatvégi írásjeleknél és a tagmondatok között, de ez után nem megyek bele a teljeség igényével, csak felsorolom a továbbiakat:
A mondatokat záró írásjelek
a) Az egyszerű kijelentő mondat végén pont van. Pipacsot éget a kövér határra / A lángoló magyar nyár tűzvarázsa. (Ez miért jutott eszembe?)
b) Az egyszerű kérdő mondat végére kérdőjelet kell tenni. Ki látta? (pl. a söröm)
c) Az egyszerű felkiáltó, óhajtó és felszólító mondatot felkiáltójellel zárjuk.
Kérdő alakú felszólítások és felkiáltások végén felkiáltójel is szokott állni.
Közvetett felszólítást, utasítást kifejező, bár felszólító alakú mondatokat ponttal is zárhatunk. Vagy pofonnal…
Az érzelmek hullámzását vagy erősebb fokát írásjelek halmozásával érzékeltethetjük: Hogy képzeled ezt?! (ezt így a pofon után tudom elképzelni…)
A mondatok végén a legtöbb esetben csak egy írásjel áll. Több írásjel használata csak az alábbi esetekben elfogadható: három pont (…), egy kérdő- és egy felkiáltójel (?!), három pont és egy kérdő- vagy egy felkiáltójel (...? vagy ...!) A több felkiáltó- vagy kérdőjel nem elfogadható! (Azaz ilyen:!!!!!! és ilyen??? nincs.)
A tagmondatok közötti írásjelek
Az összetett mondatok tagmondatait általában vesszővel választjuk el egymástól.
a) A tagmondatok határán a vessző mindig kiteendő, akár van kötőszó, akár nincs.
b) A tagmondatokat bevezető és, s, meg, vagy kötőszó előtt is ki kell tenni a vesszőt. Sokszor meglehetősen nehéz eldönteni, hogy az és, s, meg, vagy kötőszóval kapcsolt rész önálló tagmondat-e.
… és vannak még:
A mondatrészek közötti írásjelek
A szövegbe ékelődést jelző írásjelek
A közbevetés
A megszólítás
Az idézés
Szavak és szórészek közötti írásjelek
és a Toldalékok kapcsolása
3. A kérdés azért beugratós, mert minden írásban használt jel írásjel, és tulajdonképpen csak az írásbeliségben lehet a valóságban használni. Úgy valahogy, ahogyan megkülönböztetjük írásban a betűket a beszéd hangjaitól. Így aztán írásjelek a betűk, az ékírás, vagy a rovásírás jelei, az ezek között, vagy határaik jelzésére használt jelek, a smiley-k, piktogramok, és nem utolsó sorban a számok és műveleti jelek. Szóval számbavehetetlen, annyian vannak.
A nyelv és az írásmódok alakulásával számuk és jelentéstartalmuk folyamatosan bővül, az informatika jelrendszerének változásai, a nemzetközi pénzügyek változásai, a műszaki jelek, a szaknyelvek jelrendszere mind-mind írásjelekből áll, és szerintem fel sem soroltam az összes lehetségest.
Használatuk kisebb nagyobb közösségek megállapodásain múlik, és egyfajta önálló nyelvként, vagy annak módosítójaként létezik teljes összetettségében.
XII. A szöveg
Nos hát ide is eljutottunk. Beszéltünk hangokról szavakról, szóképzésről, szóösszetételekről, ragokról més jelekről, nyelvtani definíciókról, jövevényszavakról, mondatról, írásjelekről. Most beszéljünk utoljára a szövegről, mint ezek összességéről. Mi is a szöveg, ha már műveljük?
1. A szöveg fogalma és szerepe
Minden olyan szóhalmazt, melyet önállóan értelmes, de egymással akár nem összefüggő szavak alkotnak, szövegnek nevezünk. A szöveg sajátossága, hogy leírt, rögzített jelek alkotják, amelyeket ki lehet hangosítani. A szöveg, definíciója szerint, mindig rögzített alakban van.
A szöveg érzelmi töltését írásban az írásjelek alkalmazásával jelezzük, beszédben az írásjeleknek megfelelő modulálással fejezzük ki.
A szövegnek önmagából adódó összetartó ereje nincs, azt akkor kapja meg, ha rendezett szöveggé válik, ebben az esetben értelmezhető mondatok, szövegrészek generálódnak, és ezek egysége és kohéziója különbözteti meg a létrejött ún. értelmes szöveget a szövegtől.
Az azonos szavakból álló, bármekkora terjedelmű felsorolást soha nem nevezzük szövegnek.
2. A szöveg fogalma és szerepe
A nyelv, a beszéd legnagyobb egysége. A mondatnál magasabb szintű nyelvi egység, egymással összefüggő mondatok sorából álló szerkesztett egység. Terjedelme: egyetlen mondattól – egész regényig.
Tartalom szempontjából: teljesség; Megformáltság szempontjából: kerekség, lezártság érzete.
Szerkezete: Kisebb egységekre tagolódik: fejezetek, bekezdések, mondatok. Bevezetés, tárgyalás, befejezés.
Szerkezettípusok: lineáris, párhuzamos vagy ellentétező, mozaikszerű vagy keretes, asszociatív (képszerű).
A szöveget a mondatok véletlen halmazától az összetartó erő különbözteti meg. Ez a szövegkohézió, vagy szövegösszetartó erő. A szöveg megformáltságát két alapvető tényező befolyásolja. Új jelentéssel gazdagítja az elsődleges, szövegszerű jelentést.
Szövegösszefüggés (kontextus): nyelvi környezet, az összefüggések, körülmények együttese.
Beszédhelyzet (szituáció): Aktuális, konkrét helyzet (hely, idő, szándék, partner stb.)
A szövegösszetartó erő összetevői:
Nem nyelvi tényezők (a szövegalkotást és a befogadást határozzák meg)
• Jelentésbeli kapcsolóelemek
• Nyelvtani kapcsolóelemek
3. A szöveg fogalma és szerepe
Szöveg minden összetett, egymással akárcsak távoli gondolati kapcsolatban álló elemek összessége, amely egy vagy több gondolat mentén folyamatos közlésre alkalmas. A szöveg majdnem minden esetben két felet feltételez, egy közlőt és egy fogadót, még akkor is, ha a két személy nem azonos nemű.
- Ebben az esetben 93,6 %-ban a közlő fél nő, a fogadó pedig (erre az időre felfüggesztett nemi identitású) férfi, a szöveg folyamatosságáig úgynevezett kegyelmi állapotban van. Ennek az időtartama a végtelenhez konvergál. A tartalmi elemek sokasága és a közlés modalitása a 100-100-as skálán a mínusz 100és a plusz 100 között bármelyik pillanatban változtathat pozíciót.
- Nő-nő közötti kommunikációban mind az azonos neműek közötti, mind a különböző neműek közötti variáció feltételezhető, de jellemzően a teljes érzelmi és tartalmi skála, valamint bármely időtartam kihasználásra kerül.
- Két férfi között a szöveg tartalmi elemei erősen korlátozottak, ebben az esetben a Richter féle 2P elv hat mindennél erősebben. A következő példa alapján a tartalmi elemek sokasága és a közlés modalitása a 100-100-as skálán a mínusz 5 és a plusz 5 között nehezen váltó pozíciókban mozog
Példa: „Barchoba két férfi között: - Szőrös? – Nem. – Akkor sör.”
Így a szöveg, mint nyelvi egység, jól láthatóan, és tökéletesen képes szolgálni a szükséges információk megosztását.
|
|
| |
|
| "Nyelvi „Fele sem igaz!” " | Belépés/Regisztráció | 12 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Nyelvi „Fele sem igaz!” (Pontok: 1)
- aphrodite Ideje: Július 12, csütörtök, 18:23:58
(Adatok | Üzenet küldése) | I/2,
II/3,
III/1,
IV/1,
V/3,
VI/2,
VII/2,
VIII/2,
IX: paraj - szláv; krumpli - német; saláta - olasz; káposzta - szláv; uborka - szláv; hagyma - magyar; szamár - német; tyúk - török; egér - ugor; bárány - török; hód - ugor; majom - perzsa; arany - török; vas - ugor; bársony - török; márvány - görög; beton - francia; drót - német; tea - kínai; kávé - etióp; kenyér - magyar; kolbász - török; piskóta - német; sör - török.
X/2,
XI/2,
XII/2.
|
|
|
|
|
|
Re: Nyelvi „Fele sem igaz!” (Pontok: 1)
- Teru Ideje: Július 14, szombat, 01:00:55
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Kedves aLéb, ja, nincs megoldásom, csak azt szerettem volna mondani, ha ijen lyó tanárom lett volna, nem buktattak volna meg már elsőben:-) Na jó, majd dolgozok rajta. Marha jól összeszedted, nagy gratula! |
|
|
|
|
|
Re: Nyelvi „Fele sem igaz!” (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Július 14, szombat, 22:23:57
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Fantasztikus volt, játékos és mégis komoly. Hatalmas munka lehetett ezt összeállítani, köszönöm, hogy fáradtál vele. :))) |
|
|
|
|
|
Re: Nyelvi „Fele sem igaz!” (Pontok: 1)
- naiva Ideje: Július 14, szombat, 23:51:36
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Béla:)) No, erre nem számítottunk, 40 fokos hőségben, még Te is megizzasztottál minket:)) Nem semmi, amit összehoztál, kemény meló lehetett, de nekünk is, hidd el!:)) Jók voltatok Annával és Andival, remek hármas:)) Mivel megnyertük holtversenyben ezt a versenyt, elhatároztam, lottózni fog az Arany csapat, - ha már ilyen jól megy az ikszelés alapon - mindenki mondott egy számot, feladtam a héten. Az előbb néztem meg: csak egy találatunk van.(( Úgy tűnik helyesírásban jobban megy a tippelés:)) ( Azért volt olyan is, amiben biztosak voltunk!:D) Köszönet mégegyszer: tanultunk, nevettünk, izzadtunk, de jóóóó volt!:)) Ölellek: Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: Nyelvi „Fele sem igaz!” (Pontok: 1)
- winner Ideje: Július 15, vasárnap, 18:26:46
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon jó volt ez a játékos nyelvtanóra. |
|
|
|
|
|
Re: Nyelvi „Fele sem igaz!” (Pontok: 1)
- Anne20 (anne20@citromail.hu) Ideje: Július 29, vasárnap, 22:33:53
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Béla!
Mire ideértem, már csak ismételni tudom az előttem szólók észrevételét: jól megizzasztottál a vetélkedőddel :)))) De minden percét élveztük! És tegyük hozzá: a felolvasás sem lehetett semmi, magadat is jól megizzasztottad szerintem :))))
Ölellek: Anne |
|
|
|
|
|
Re: Nyelvi „Fele sem igaz!” (Pontok: 1)
- Nanti Ideje: Október 10, szerda, 04:44:06
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | megoldást küldeni most nincs kedvem, de annál inkább érzek hajlandóságot magamban, élvezni önfeledten a tudatlanságom, no lám, micsoda perverz hajlamok élnek bennem.
Kösz, hogy olvashattam. |
|
|
|
|
|
|
