[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

FULLEXTRA.HU OLDAL
A FACEBOOKON IS!




Könyvet szeretnél?




Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Versműhely



Pályázati lehetőségek



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: cedrus
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9076

Most jelen:
Látogató: 15
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 15


Támogatónk


Fullextra Szépségszalon
CÍMVÁLTOZÁS!
2016.jan.11-től
Bp.XVIII. Üllői út. 365.


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Ajánlott weblapok
· 1: vers zene.lap.hu
· 2: kortársirodalom.lap.hu
· 3: haiku.lap.hu
· 4: Péter Erika honlapja
· 5: Janusvers
· 6: Kaláka
· 7: Máté László honlapja
· 8: S. Farkas Zsuzsanna honlapja
· 9: Barátok Verslista honlaja
· 10: magyarirodalom.lap.hu
· 11: Egy lélek csillan
· 12: Dezső Ilona Anna honlapja
· 13: Orbia
· 14: Hegedűs Csaba honlapja
· 15: Olvasás lap.hu
· 16: Gligorics Teru Versei
· 17: Végh Sándor személyes honlapja
· 18: SOmannák
· 19: Haász Irén weblapja
· 20: Fényfa

cheap cigarettes sorry.
Elrepültem Egyiptomba! 1.rész
Eroica

...döntöttünk néhány perc gondolkodás után, hiszen már úgy fel voltunk ajzva, hogy semmiképp sem akartunk itthon maradni. Ez történt kedden, a repülő pedig péntek hajnalban indult Ferihegyről...


1.rész
Strandkalap és télikabát

A márciusi üdülés gondolata már karácsony táján felmerült bennünk, de hogy hová utazunk, azt még a hónap elején sem sejtettük. Elmentünk az Utazási Kiállításra és mint általában, most is kizárólag csak a leértékelt, laste minute utazásokra „hajtottunk” rá. Felfedeztünk egy akciós kubai és egy kedvezményes brazíliai ajánlatot. Mindkét üdülést hihetetlenül jó áron kínálták, de mi hirtelenjében nem tudtunk dűlőre jutni, hogy melyiket válasszuk a két út közül. A döntést szerencsére a jól ismert helyi utazási irodára bíztuk. Szerencsére bizony, mert kiderült, hogy az egyik iroda már nem fogad utasokat, a másiknál meg a visszaúton csak egyetlen hely van a repülőn és a kiválasztott szállodát sem tudják biztosítani.
– Miért nem mentek Egyiptomba? – kérdezte Ildikó, az utazási iroda kedveskéje. Egymásra néztünk. Bevallom őszintén, hogy ez az ország eddig eszünkbe sem jutott, nem vonzott bennünket. Ki tudja miért? Talán hiányos ismereteink vagy a sokat látott unalmas (szinte egyforma fotók) nem hozták meg a kedvünket az ország megismerésére –vagy tán a forróságtól tartottunk? Nem tudom.
– Hisz most nincs ott hőség! Épp a legjobb, legszebb időszakot fognátok ki! Olyan akciós, ötcsillagos szállodát tudok foglalni nektek, hogy szemetek-szátok eláll.– mondta Ildikó.– Rendben! – döntöttünk néhány perc gondolkodás után, hiszen már úgy fel voltunk ajzva, hogy semmiképp sem akartunk itthon maradni. Ez történt kedden, a repülő pedig péntek hajnalban indult Ferihegyről – akarom mondani a Liszt Ferenc reptérről.

Március 15-ike volt, hó esett s mi télikabátban voltunk. Fejemen egy tarka nyári kalapban, lábamon nyári cipellőben, hóbuckákat kerülgetve közeledtem a cél felé. Az Air Cairo Légitársaság repülője pontosan indult. Most kivételesen jó helyre kaptunk helyet, egészen elől, így a tájat is láthattam volna, ha nem borús az ég. A gép személyzete méla unalommal tette dolgát. A mosolyt talán hazájukban hagyták. Négy órás, de egyáltalán nem fárasztó út után a pilóta közölte, hogy Egyiptom fölött szállunk. Most már tisztán láttam az alattunk elterülő tájat, amely akár egy makett, kirajzolódott a felhők csipkéi között. Sárgák, zöldek és kékek különböző árnyalatai tárultak elénk: sivatagok, homokdűnék, oázisok lehettek ezek és persze a Vörös-tenger. – Itt vagyunk! Megérkeztünk Hurghadába!– örvendezett mindenki.
Minden úgy ment, mint a karikacsapás. A csomagok gyorsan megérkeztek, a telepített idegenvezető várt s azonnal a busztranszferhez irányított minket. Alig telt el 20 perc és már az Albatros Pallace bejárata előtt voltunk. Rajtunk kívül csak egy magyar pár szállt ki ott.
Letettük a csomagokat a hallba és már rohantunk is a recepció felé, hiszen alaposan- kioktattak minket arról, hogy mi a jó szoba megszerzésének titka. A pénz már ott lapult az útlevélben, Lacikám pedig a pultnál várakozott. Ekkor – csak úgy spontán – hátrafordultam s mit láttam? Azt, hogy az ajtónál egy arab felkapja a két bőröndöt és kiviszi a szállodából. Én, mint az őrült, futok utána. Lacikám (persze) ebből semmit sem vesz észre, ami nem is csoda, mert óriási ez a csarnok.
Szóval: uzsgyi, futottam, mint a sebesült nyúl s kikaptam az arab kezéből a csomagunkat. Kézzel lábbal, de főleg arabul magyarázott valamit, de egy kukkot sem értettem belőle. Megnyugtatásként behozta az ajtó elé mindkét bőröndöt. Én - fél szememet rajta, fél szememet a páromon tartva visszamentem a pulthoz és izgatottan elhadartam az esetet neki. Naná, hogy Ő is megijedt. Amire tisztázódott a dolog, hogy ide, illetve egyetlen egyiptomi szállodába sem szabad csak úgy, se szó, se beszéd csomagot bevinni, már megkaptuk a szobaszámot, kitöltöttük a bejelentkezési lapot, a baksis meg lemaradt.
A bőröndlopással gyanúsított – egyébként szimpatikus – fiatalember rátette a holminkat a poggyász-szállító kocsira. Együtt mentünk a kijelölt szobánkhoz. Mentünk, mentünk, ill. inkább loholtunk a hordár után. Hosszú folyosókon vezetett utunk, mire, kb. 20 perc múltán megérkeztünk. A szoba csodaszép volt. Ujjongva dobtam le kézitáskámat az éjjeliszekrényre, és at egyik ámulatból a másikba estem: Bjúdifúl, bjúdifull! Ám ekkor megakadt a szemem az erkélyen. Már út közben láttuk a virágoskerteket, az úszómedencéket, melyeket az erkélyekről is csodálni lehetett, ám ez a balkon az utcára nyílt. Semmi szépség, csak por. Autók robogtak a kitárt ablak előtt, itt lehetetlen a pihenés!
Kiabálni kezdtem: - Nein!– meg azt, hogy : No! Nóóóó! –
Megértette. Kicsikét gagyogok németül ( ő persze több nyelven is beszél), így el tudta magyarázni, hogy napi 100 dollárért kaphatunk jobb szobát. Tovább perlekedtem:
– Das Zimmer ist schőn, aber der- die- das Panoráma nicht gút!!!!! –
Akkor mondtam ki a bűvös mondatot! – Lacikám! Adjuk oda neki azt a baksist! –
Megkapta. Ezután felvette a telefont. Egy telefon, két telefon és minden oké lett. Azonnal elindultunk a másik szoba felé. Jó messze volt innen, de megérte. A központhoz közel az első emeleten kaptunk új szállást. Pontosan olyan szép volt, mint a másik, ám a balkon egy kellemes, csöndes kertre nézett.
Alig ocsúdtam fel első boldogságomból, amikor észrevettem, hogy nincs meg a kézitáskám. Benne volt minden iratom, pénzem. Lacikám már teljesen kiakadt tőlem. Irány a porta, megkeressük Ibramot, akinek szerencsémre a kitűzőjéről elolvastam a nevét. Mind a hárman visszarohanunk a kilométer messze lévő (régi) szobába. Szívem a torkomban dobogott. – Jaj, ha ellopták! Jaj, ha már más költözött oda!– üvöltöm magamban, ám a táska, az én fehér ridikülöm ott volt, ahol hagytam. Öröm, ismét öröm.
Visszabaktatunk hát az új rezidenciánkba. Lacika nyitná a széfet, de nem nyílik. Szólunk a takarítófiúnak, azt hisszük, ő intézkedni fog, de negyed óra múlva rádöbbenünk, hogy nem.
Irány újra a recepció. Már ismernek minket.
- Széf ist kaput! – lihegem. Ezt egyből megértik. Ismét a szobában vagyunk, várunk. Végre megérkezik a szerelő, kinyitja a széfet, mutogatja, hogy nem jól csináltuk eddig (eddig a rajzos használati utasítás szerint jártunk el). Beletesszük az értékeinket, miközben dollárt csúsztatunk a kezébe. Amint elmegy a srác, megpróbáljuk kinyitni, de nem tudjuk. Újra futás le a recepcióra. Szerencsére még ott találjuk a szerelőt. Visszajön, elemeket cserél. Hm…hát akkor mégsem mi voltunk ügyetlenek!? – Újabb baksis nincs! – mondom neki magyarul.
Nem tudom, hogy melyiktől szenvedtünk többet: az éhségtől vagy a fáradtságtól. A sok hercehurca miatt az ebédről lemaradtunk, a vacsoraidő még messze. Körbejártuk ezt a csodát. Igazi palota, valódi luxus és mi éhezünk. Az egyik standon találunk két apró száraz barnakenyeret, de hiába esszük lassan, éhségünk nem csillapul. Mária, a telepített valaki (idegenvezetőnek nem mondható) épp vacsora előtt érkezik. Ketten vagyunk a beetetésen, három útra fizetünk be, 10 perc alatt végzünk. Közben látjuk, hogy tálalják a vacsorát. Korgó gyomorral toporgunk egy étterem ajtaja előtt. Mindegy mit, csak együnk már! Kezemben a kajával megrakott tányérral igyekszem egy üres asztal felé, amikor valami hideget érzek a hátamon és a vállamon. Összeütköztem a pincérrel. Ő is siet. Leönt borral. Sűrű elnézést kér.
– Es macht nicht! – próbálok mosolyogni rá. Nincs semmi baj! A bor fehér. A blúzom is – szerencsére!

* Megjegyzés: Az "idegen szavakat" szándékosan írtam ÍGY!"








Ideje: április 24, szerda, 20:56:28 - Administrator

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza Rovathoz

Ország Világ

"Elrepültem Egyiptomba! 1.rész" | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: Elrepültem Egyiptomba! 1.rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: április 24, szerda, 21:03:31
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Erikám!
Úgy meglepődtem volna, ha Veled csak úgy egyszerűen, minden...:-)
Élményekkel teli napokat! Várom a beszámolókat!
Puszi!
János



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.12 Seconds
pharmacy online