| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Sztori: Elképzelt és el nem küldött levél 90 éves nagymamámnak |
|
 |
Egyetlen, élő rokonom, aki jövőre lesz 90 éves, és aki az egyetlen, aki a vérszerinti rokonaim közül valóban közel áll hozzám.
|
Drága Mamika! Tudom, hogy ezeket a sorokat már soha nem fogod olvasni, még ha nagy betűvel is nyomtatnám ki, ha el is olvasnád, tennél olyan gesztust, amilyeneket szoktál, eredendő intelligenciádból kifolyólag, megrőltetnéd fáradt szemed, és elolvasnád, még fáradtabb agyad –agylágyulást állapítottak meg az orvosok- „nincs mit tenni, a kor” –mondták, és hazaengedtek- nem bírná. Ahogy az én életemet, a marketingszövegeket, a verseket, a publikációimat sem tudom eljuttatni Hozzád, nem, nem a közel 400 km-es távolság miatt, hanem mert nem megy. Ha Melletted lennék most, sem tudnék mindent elmondani, amit még nem beszéltünk meg, amit nem tisztáztunk, és ami fáj. Fáj, hogy olyan későn születtem, és Te olyan korán, és fáj a Te meggyötörtséged, hogy fél éven belül temetted el fiadat és férjedet, és még minden, ami előtte volt. Hogy apukád sosem láthatott, meghalt a második világháborúban, nagyapám hadifogságban volt, és Te két gyereket neveltél, miközben ki akartak az örökségedből is forgatni. Küzdöttél az életért, ahogy küzdesz most is –nem tudom, valójában így van –e- , apámért, hogy én megszülethessek. És megbocsátottál mindenkinek. Még nekem is, amikor nem írtam, apámnak, hogy olyan hamar elégett a gyertya, megbékéltél, úgy, ahogy én sosem fogok. Emlékszem, egyszer sírva fakadtál, amikor a kezemet nézted, apámra és nagyapámra emlékeztetett, Te szétmorzsoltad a könnyeket, és folytattad a mosogatást. Csak abból vettem észre, hogy Jenőnek szólítottál olykor, és a régi gyerekkori át nem élt élményeimről beszéltél.
Akkor talpra álltál. És most éjjelente felkelsz, nem tudod, hol vagy, ki vagy, én meg itt, a számítógép előtt sírok a ki nem mondott „köszönöm”-ök és a „szeretlek”-ek felett.
Emlékszem, a nagyapámtól kaptál egy falvédőt, melyen ez állt: „ Amikor majd nem leszek majd, akkor tudd meg, hogy ki voltam Néked… Valami ilyesmi érzés fogott el ma, és nem hagy nyugodni, hogy tovább akarom, hogy élj, hogy biztosan kárpótlást kapsz majd a Jóistentől, akit minden este szólítgattál, magadban motyogtál, azt hittem, de kislánykori őszinte imák voltak ezek. Öltözködtél, a hajad kibontottad esténként, szépen megfésülted, a rolót leengedted, és mormoltál imákat. Tudom, nem hagytál ki senkit sem, és éreztem mindig az erődet. Az erődet már nem láthatom, csak az elesettségedet, a megadást, a belenyugvást, pedig milyen lelkesen meséltél néha a nagyapámról, aki halász volt, és akkor még kézzel lehetett halat fogni a Kis-Balatonból, meg hogy elmentünk oda együtt, és Te visszaemlékeztél arra a régi tájra, mely nem lesz ugyanaz sosem. Nagyapám még őrizgette éveken keresztül a Kis-Balaton című könyvet, mely jóformán arról szólt, hogyan tették tönkre. Ilyenkor mindig belül sírt. Ahogy a hadifogságban is, amikor csalánlevesen élt, de hazajött, és boldogok voltatok. Ő 87 évesen ment el, szinte egyik napról a másikra. Aznap, mikor agyvérzést kapott, még fára mászott. És neki sem mondhattam el, hogy köszönöm azt a sok mindent, amit kaptam, hogy ő tanított meg biciklizni seprűnyéllel, citerázni, és összeroppanok a nyelv sutasága miatt. Most már tudom, hogy sosem fogom tudni elmondani Neked, de remélem, hogy érzed, mennyire szerettelek, és mindig felnéztem Rád. Érezni érezheted. Biztosan. És bennem fogsz élni örökké, ezt a létet befejezve, mint az ősök szellemét tisztellek majd, házi istenként, ha elmész, de ne menj.
Maradj még velem, hogy tovább őrizhessem a tábori leveleket, nagyapám verseit, írásait, a citeráját, a szellemét. Neked kell közvetíteni. Még van feladatod. Kérlek, maradj, ne add fel! Ez nem jellemző Rád!
Tudod, hogy apám pipáját őrzöm? Anyámtól szinte semmit… A fonott váza, amit adtál, is megbecsült helyen van, mint a relikviák egy darabja, díszeleg, soha nem válnék meg Tőled.
Búcsúmat csak most kezdem…
József Attilával, aki ugyanolyan önpusztító volt, mint fiad.
„Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz, s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot
már végképp másoknak remél”
Unokád, 2004. december 19.
|
Ideje: December 20, hétfő, 11:49:51 - halogen
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Elképzelt és el nem küldött levél 90 éves nagymamámnak" | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Elképzelt és el nem küldött levél 90 éves nagymamámnak (Pontok: 1)
- Bogika Ideje: December 21, kedd, 16:11:29
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon szép, őszinte írás. Én is valami ilyesmit érzek nagymamám iránt. |
|
|
|
|
|
Re: Elképzelt és el nem küldött levél 90 éves nagymamámnak (Pontok: 1)
- csizi Ideje: December 22, szerda, 10:18:33
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Kedves Halogen, nagyon szép a levél, mert őszinte, mert jól írsz, mert .... |
|
|
|
|
|
|
