Küzdőtér |
|
|
|
|
Ármin a kórházi ágyon |
|
|
Nézem az arcát; beomlott, meztelen koponya-arc; fölmeredő pofacsont, el-elmerülő üres tekintet, sárgás-szürke bőr. A szája lefelé görbül végletesen, ennek jelentése: |
senkinek nem akar már megfelelni, nincs rajta álarc, meztelen arc... semmire nem reagál, nem akarja megismerni feleségét, lányait, húgát, apját (Édesanyja nem mer bemenni hozzá, éjszakákon át sír.), nem kommunikál, nem „működik együtt”, nem akar inni, nem akar enni... a falnak fordul... el akar menni...
Senkit és semmit nem akar már látni; az infúziót, ha tehetné, kitépné a karjából, ezért az egészséges, mozgatható kezét is lekötözik. Ha neurológus jön elfordul, ha gyógytornász, elfordul, ha logopédus, elfordul, a jobb oldala van lebénulva, ezért ráfordul, a fal felé... Béna oldala hideg tapintású, bőre alól eltűnt az izom, nem fogad el táplálékot, infúzióval tartják életben...
Amúgy szervileg rehabilitálható lenne, reflexei érzékelhetők, de ő el akar menni... Pontosabban: nem akar semmit, a semmit akarja, mélységes depresszióba zuhant, tudata egy lebegő, táguló gödör, egy mély kút, ami megmaradt belőle, nevezzük bárminek, az ott van lent, hiba küldünk le kötelet, nem fogja meg, beszélünk hozzá a kút szájánál körben, de szavaink ott lent már csak érthetetlen, halk zörejek, kongó-bongó, szétfoszló hangok...
Nézem az arcát; eszembe jut, nem is régen, úgy három éve, együtt csücsültünk a demjéni csodavízben, megittunk egy hideg sört a forróvizű medencében, viccelődött, egészséges volt, legalább is annak tűnt. Én a fájós vállamat, ő a derekát masszíroztatta a kiömlésnél. Viccelődött, mint mindig; olyan kedves, fanyar humora volt...
Minden tudok róla – feleségem, aki imádta, szinte istenként imádta, szerette a bátyját – minden kedves emléket elmesélt róla nekem: fiatalon olyan volt, mint egy görög isten, sudár, jóképű, segítőkész, mindenkihez kedves, a lányok bomlottak utána, nagy fekete napszemüveg, rockendroll, „Megáll az idő”...
Nem ivott, nem cigizett: jógázott. Akkor! A hatvanas években, amikor még csak páran tudták itt, mi az a jóga; eszik-e, vagy isszák...
… aztán... aztán megjelent egy denevérszárnyas lény, leereszkedett, egy nőstény vámpír... és elragadta...
Ó, milyen szánalmasan üres, közhelyes itt minden líra, irodalmiaskodás! A szavak semmit sem jelentenek! Versek? Bahh! Mi egy vers, egy akármilyen vers, a valósághoz képest? A valóság más, a valóságot nem lehet leírni, nincs arra szó... A valóságban szétszaggatódik a legnagyobb költő legnagyobb verse is, a kórházi neurológus sarokba dobhatja a diplomáját...
Harminc éven át nyelt, nyelt szüntelenül. Harminc év jámbor tűrésének, elfojtásainak eredménye ez a mély depresszió. Ennyi. Ez történt, semmi más! A fal felé fordul, el akar menni...
Nézem az arcát; eszembe jut egy másik emlék. Imádta a természetet, a szabadságot, a nyílt tereket. Tengerész akart lenni, de folyami hajós lett. Akkoriban kezdték kialakítani a Tisza tavat, lementünk hozzájuk, Kiskörére, éppen kint volt a vízen, egy kotróhajón. Csónakkal eveztünk a monstrumhoz... a fedélzeten senki, kerestük, sehol senki, aztán valahogy lejutottunk a gépházba, hát ott alszik a motorháztetőn! Alatta rázkódik, dübörög az egész hóbelevanc, olaj fröcsög, dugattyúk zakatolnak: a Danyi János, csinált, engem, a Danyi János, csinált, engem...Ő meg szunyál rajta békésen!
Hát ilyen ember volt!
És most itt fekszik magatehetetlenül, bepelenkázva, csontsoványan.
Tegnap, mikor bementem hozzá, ott volt az apósom, az édesapja. Őt sem akarja megismerni. A fal felé fordul, ő simogatja, masszírozza a hátát.
Néztem ahogy ez a nyolcvanhárom éves ember nyomkodja az ötvenkilenc éves fia hátát.
A sírás fojtogatott, esküszöm, majdnem elsírtam magam...
|
Ideje: Február 20, vasárnap, 06:04:11 - Paulus
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
|
|
|
|
|
"Ármin a kórházi ágyon" | Belépés/Regisztráció | 17 hozzászólás | Search Discussion |
| Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - Audrey Ideje: Február 20, vasárnap, 14:08:19 (Adatok | Üzenet küldése) | Méltatlan befejezés egy emberi élethez...De tiszteletben kell tartani az akaratát. Szívszaggató írás, Paulus. |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - nyom-ta-thao Ideje: Február 20, vasárnap, 14:11:57 (Adatok | Üzenet küldése) | Ha most nincsenek szavaim,az nem azért van,mint máskor.Nagyon tudsz írni,ez tény.Mindenki olyan halált csinál magának,amilyet akar,ez is tény,met leírták.Nagyon itten voltam.Nagyon nagy képtelenség,amikor az embernek lelóg a keze.......helyette nem lehet:Üdvözöllek,parolával (de nem árva kézzel),nagy szeretettel:thao |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - Bogika Ideje: Február 20, vasárnap, 14:21:23 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nagyon sajnálom. Nőben láttam ilyet, többet is. Igaz, nem agyvérzés lett a vége, hanem alkoholizmus és alkalmazkodási képtelenség. Ilyenkor ott áll az ember tehetetlenül, és nem tudja, mit tegyen. Pedig úgy szeretne segíteni... |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - ukume Ideje: Február 20, vasárnap, 16:25:09 (Adatok | Üzenet küldése) | Az egyik legemberibb és legmegrázóbb írásod, amit valaha is olvastam tőled... (ha nem A Leg...) Hja! És mi ebből a tanulság??? És mi a fenéért nem sírsz??? |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - edami Ideje: Február 20, vasárnap, 18:54:12 (Adatok | Üzenet küldése) | Melyen megrenditett ez az irasod, ezzel szembesulni embert probalo feladat. A remenyt nem szabad feladni.
Elismeresem e muvedhez.szeretettel edami |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - Netelka Ideje: Február 20, vasárnap, 22:18:09 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Megrendítő lehet látni, ha valaki el akar menni. Mikor nem akarja az életet. Mikor süt a hátából a lemondás. Nagyon szépen, meghatóan írtál erről, Paulus... |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - _zizike_ Ideje: Február 20, vasárnap, 22:28:47 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia Paulus! :) Már mindent megkérdeztek az előttem szólók és mindenre választ kaptam a válaszaidból, ahogy végigolvasgattam. Így hát csak annyit kívánok: a szeretetetek adjon elég erőt a sógorodnak ahhoz, hogy akarjon felépülni és felépüljön. Vigyázzatok Ti is magatokra!
Az írásaidat amúgy nagyon élvezem olvasni, hát ... ezt szívesen kihagytam volna.
Azért nagyon jó:)
szeretettel: zizike |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - veva (hajoka@tenger.hu) Ideje: Február 20, vasárnap, 23:38:01 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) |
Megrázó volt olvasni, mert a fájdalom teljesen átjött! --------- Eszembe juttattál vele egy idős bácsikát. Másfél évvel ezelőtt, mikor kórházban voltam láttam szinte elfogyni. Nem evett, nem ivott magától. Amit a szobatársa belebeszélt - egy-két falatnyi - ételt, ha vizet adott neki és ott állt fölötte, akkor ivott pár kortyot. Időnként kirakták tolószékkel a folyosóra - ha rámosolyogtam, visszamosolygott. Minden nappal egyre kevesebb lett. Aztán jött a szobatársa elbúcsúzni - szinte könnyezve -, mivel tovább nem maradhatott, így a bácsit is hazaviszik most már (meghalni) - nem maradt aki nógassa az életre! ------------ Hm! Micsoda emlékeket ébresztettél fel bennem!
Köszönet az írásodért! |
|
|
|
|
|
Re: Ármin a kórházi ágyon (Pontok: 1) - fényesi Ideje: Február 25, péntek, 07:47:24 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Mindenki érzi, hogy mikor, miért, hogyan kell elmennie. Nem hal meg, csak elmegy egy kicsit. |
|
|
|
|
|
|