| Küzdőtér |
|
|
|
 |
A nő fájdalma |
|
Audrey
 |
A spanyolviaszt ezúttal sem fogom felfedezni. Nem írok semmi olyasmit, amit ne tudna mindenki, aki nőnek született erre a földre... |
Igazából sosem értékeltem túl női mivoltomat, sem pedig másokét. Annak pedig a látszatát is kerülni szeretném – esetleges feminista megbélyegzés miatt -, hogy a női nem piedesztálra emelése mellett akarnék kardoskodni.
Nem erről van szó. Csak egyszerűen rólam, rólunk, nőkről. Talán az a baj, hogy túl sok időm van gondolkodni, rágódni, tűnődni az élet nagy dolgain, miközben vezetek, vagy buszon ülök, netán éppen nem köt le a munkám. A spanyolviaszt ezúttal sem fogom felfedezni. Nem írok semmi olyasmit, amit ne tudna mindenki, aki nőnek született erre a földre testben vagy legalább lélekben.
Éppen a hold változásainak köszönhető bajaim, illetve az ahhoz kapcsolódó görcsös fájdalmak közepette tűnődtem el annak jelentőségén. Miért is kell, hogy fájjon az a meddő megtisztulás, ami egyeseknek végtelen megkönnyebbülést, míg másoknak éppen csalódást jelent? Talán mert a természet így akarja a tudomásunkra hozni, hogy valami nincs rendben? Talán mert a nő természetes állapota a várandósság kell legyen, és a terméketlen időszak csupán a természet tévedése, hibája lehet? Ha ez így van, akkor jelen korunk modern asszonyai hibát hibára halmoznak a rendszerben, megsértve annak törvényszerűségeit önkényes döntésükkel a fogamzás megtörténte körül. Minden bizonnyal ez lehet gyökere a szenvedéseinknek, legyen az testi vagy lelki eredetű. Hiszen a kettő valahol mindig összefügg. Máshol keressük azt a harmóniát, amit egy nőnek valójában csak a gyermekvállalás adhat meg. Pedig minden nő tudja, érzi ezt, még azok is, akik görcsösen ellenállnak, és próbálják magukban mélyen eltemetni nőiességük legutolsó szikráját, hogy a biológiai óra idegesítő ketyegését elnyomhassák.
Hazudunk magunknak kényelemszeretetből, félelemből, dacból, karriervágyból, a férfi iránti makacs ragaszkodásból, önzésből, és még sorolhatnánk az indokokat. A legádázabb feministák is tudják valahol a tudatuk legmélyén, hogy mi az igazi küldetésük. Ami miatt a nők egy része mégis más célt keres magának, és karrierlépcsőkön felfelé haladva próbál férfinemet megszégyenítő módon hatalomra törni, csak azon okból történhetett, hogy a női szerepet a társadalom évezredeken keresztül méltánytalanul alábecsülte. Hosszú ideje nem volt presztízse az anyaságnak. A férfiak látszólag lenézték. Igazából a látszólag szón van itt a hangsúly. Bár a pszichoanalitikába talán annyira mélyen mégsem kellene belemenni, remek tanulmányok születtek Freud és kortársai tollából a férfiaknak a nők életadó képességére vonatkozó irigységérzetéről, amelyet a nők társadalmi szerepének alulértékelésével igyekeztek kompenzálni, és ezáltal saját hatalmukat, befolyásukat növelni a korábbi matriarchális társadalmi viszonyok eltörlésével. Valami ilyesmi, ami szerintem figyelemreméltó, és talán magyarázatot is adhat jelenkorunk legfőbb problémájára a társadalmi szerepek felcserélődését illetően.
A férfi elbizonytalanodott. A modern nőtípus előlépett az árnyékból, az örökös második helyről, és veszélyezteti a másik nem hatalmi pozícióit. Valljuk be, egynémely nőnek nagyon jó esélyei vannak akár a férfias szakmák terén való előrelépésben. A különbségek eltűntek férfiak és nők között, a fizikai adottságok ebben a világban már nem mérvadóak, hiszen egy ideje nem játszunk már katonásdit. Az erőviszonyok kiegyenlítődtek. Nos akkor? A nő részt kíván magának a világból, és a világ dolgaiból. A férfi pedig félti a kenyerét, ez érthető. Véleményem szerint, ha az anyaság egy társadalmilag megbecsült státuszt jelentene, ha az anyák nem lennének anyagilag és mindenképpen kiszolgáltatott helyzetben, nem fenyegetné a lassú elöregedés a nyugati társadalmakat. Többen elégednének meg a családanya-szereppel, és nem akarnának férfiszerepben előretörni. Mert a karrier nem más a nő számára, mint esély a közösségi megbecsülés és elismerés kivívására, mert mindezekre nem csak a férfiak vágynak. A nőnek is van – ha olykor elnyomva is - öntudata és büszkesége. Ha a férfi nem tiszteli a nőt, a nőben az anyát, abban pedig a természet teremtő erejét, akkor a nő előbb vagy utóbb kilép ebből a „hálátlan” szerepéből, és helyette másikat keres. Akikben erősebb az ösztön, mint az önbecsülés – megkockáztatom: akikkel irgalmasabb a természet – az minden időben az anyaság mellett teszi le a voksot a társadalmi szerepek értékelésétől függetlenül. Ők az örök nőtípusok, a természet megújulásának és egyben az emberi faj fennmaradásának zálogai, biztosítékai. Csodálatos, nem? Bármit teszünk is mi tudatos emberi faj, a természet erői felett csak nem győzedelmeskedhetünk. Minden mesterkedésünk ellen bebiztosítja magát, legyen az túlnépesedés, vagy éppen az ellentéte.
A nő fájdalma. A mai világban valahogy több, gyakoribb, és sokrétűbb. És már nem a fizikai fájdalmakról beszélek, nem a havi tisztulásról, és nem is a szülésről. A női lélek fájdalmáról, amit átél minden egyes csalódásban. Azt az elveszett harmóniát, amit nem él át a folyamatos gyermekáldások révén, ahogyan az természetes volna, keresi a férfi meghitt ölelésében. Reménytelen vállalkozás, ismerve a férfi természetét, genetikai programját. Azt a harmóniát legfeljebb csak percekre, órákra találhatja meg a másik nemben, jóllehet, az is csak puszta illúzió. Talán az értelme is csak ennyi. Ha leegyszerűsítjük, és a tudósok racionális szemével vizsgáljuk a jelenséget, akkor azt mondjuk, nem más, mint a fajfenntartás génjeinkbe vésett ösztöne, ami fiziológiailag a hormonok időszakos túltengésével magyarázható. Az idealista költészet szemével vizsgálva a jelenséget úgy hívjuk: szerelem. Egy sokkal univerzálisabb megközelítés azt mondja: út az eggyé váláshoz, visszatérés a teljesség harmóniájába. Ezt keresi egymásban a nő, a férfi. Ez okozza végzetes vonzódásukat. Végzetes. Milyen találó szó! Benne van a VÉG. Merthogy egyszer vége van ennek az öröklétbe álmodott csodának is, mint minden létezőnek a világon, csakhogy túlságosan fájdalmas feldolgozni. Valahogy mindig siratjuk azt az elveszített Édent, és valamiért nem teremtünk újat.
|
Ideje: Szeptember 13, szerda, 17:30:27 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A nő fájdalma" | Belépés/Regisztráció | 21 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- csingi Ideje: Szeptember 14, csütörtök, 08:36:55
(Adatok | Üzenet küldése) | | Színvonalas és nagyon elgondolkodtató írás. Tetszik az érzelmi és racionális megközelítés egyensúlya. A legtöbb gondolatával azonos véleményem van. |
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 15, péntek, 15:24:42
(Adatok | Üzenet küldése) | | Csingi barátném! Köszönöm a figyelmed. Kíváncsi lennék arra is, mivel nem értesz egyet. |
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Angeli Ideje: Szeptember 14, csütörtök, 12:20:08
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Igen, igen igen! Végre valaki úgy fogalmazta meg a női mivoltunk legfontosabb, és legvágyottabb feladatát, ahogyan azt magam is gondolom. Kifordult világban élünk, és igen, folyton bizonyítani akarjuk, hogy mi is vagyunk olyan jók, érünk annyit, mint a férfiak, de közben megfeledkezünk, illetve nem is... szinte nem tehetünk mást, mint hogy a gyermekvállalást kitoljuk, amíg csak tudjuk, mert először anyagi biztonságra, majd megbecsülésre vágyunk. Sajnos az anyaságot magát sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik annyira, mint egy remek karriert. Nehéz így. Kiváló írás! |
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 15, péntek, 15:23:27
(Adatok | Üzenet küldése) | | Köszönöm, hogy olvastál. Érdekes módon magam is benne vagyok a korban, és még gyermektelen vagyok, mert hát engem is megfertőzött ez a karriervágyó szemlélet, de közben érzem, talán nem ez a helyes cél egy nő számára. |
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- LunaPiena Ideje: Szeptember 14, csütörtök, 12:39:01
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ajánlom továbbra is Clarissa Pinkola Estez: Farkasokkal futó asszonyok című könyvét (két kötet - Édesvíz Kiadó)
Ill. a saját Női mozaikok című írásfűzérem ;) |
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 15, péntek, 15:16:44
(Adatok | Üzenet küldése) | | Meg fogom nézni, érdekes a cím! A Te írásaidat természetesen olvastam, ismerem!!! :-))) |
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- kerlac Ideje: Szeptember 14, csütörtök, 15:38:45
(Adatok | Üzenet küldése) | | Férfiszemmel is nagyon jó ez az írás. Vajon mi okozza a nemek szerepének megbolydulását? |
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 15, péntek, 15:15:49
(Adatok | Üzenet küldése) | | Köszönöm az elismerést. A kérdésedre a válasz? Egyértelműen a szexuális forradalom és emancipáció. Az iskolázottság növekedése. Szellemi fejlődés. Másra nem tudok gondolni. |
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Bogika Ideje: Szeptember 14, csütörtök, 19:10:51
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ez a cikk bármelyik lapban megállná a helyét. |
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 15, péntek, 15:17:40
(Adatok | Üzenet küldése) | Drága Bogikám!
Köszönöm. Gondoltam, hogy Neked tetszeni fog, hiszen velem ellentétben Te jól ismered az anyai érzéseket. |
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Szeptember 14, csütörtök, 21:44:34
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Átfogó és jól felépitett cikk!
Különösen az a mondat, hogy " ha az anyaság egy társaadalmilag megbecsült státuszt jelentene"...
Én az érem másik feléröl vagyok kénytelen nézni a dolgokat. Mindent feladtam gyermekeink neveléséért, melyet nem bánok, de olyan helyzetbe kerültem, hogy mikor ismét szeretnék dolgozni, képtelen vagyok. Marad a kényszer pálya.
A társadalom megváltozásának tudom be.
Zsuzsi
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 15, péntek, 15:18:56
(Adatok | Üzenet küldése) | | Hát bizony akkor arra nyugatabbra sem rózsás a helyzet... Ezt hozza a kapitalizmus és a nyugati (nem éppen családbarát) szemléletmód. |
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- boblogan (mertek@fw.hu) Ideje: Szeptember 15, péntek, 02:09:28
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagyrészt egyetértek igényes írásod megállapításaival, gondolataival. Azzal a mondattal viszont, hogy "Reménytelen vállalkozás, ismerve a férfi természetét, genetikai programját.", nem értek egyet. Egyrészt a férfiak sem egy kaptafára készülnek, még ha igaz is, hogy kiszámíthatóbbak a nőknél, másrészt a "férfi természetét" csak elenyésző mértékben határozzák meg a gének (bármit is állítsanak erről a genetikusok saját érdekükben), sokkal nagyobb szerepe van a nevelésnek (vagy éppen a nevelés hiányának), a körülményeknek és a társadalomnak. |
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 15, péntek, 15:14:11
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Bob!
Igazat adok Neked ebben. Nem volt lehetőségem bővebben kifejteni, hogyan is gondolom, de tisztában vagyok az egyéni különbözőséggel. A biológiai megközelítés sztereotípiára ad lehetőséget, aminek azért van igazságalapja, de nyilván ezer más dolog is befolyásolja még a férfipszichét, ahogyan a nőit is.
Köszönöm meglátásod.
|
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Harmatocska Ideje: Szeptember 15, péntek, 22:23:53
(Adatok | Üzenet küldése) | Minden megfogalmazott gondolatoddal egyetértek. Kiegészíteném azzal, hogy a nők nemcsak a gyermekek felnevelésében játszottak döntő szerepet. Nem volt kevésbé fontos az anyaság mellett a családösszetartó szerepük sem. Ha most körbenézek több gyermekét egyedül nevelő szülőt látok, mint harmóniában élő egész családot. És ebben a férfiak ugyanúgy szenvedő felek, mint mi nők. A gyermekekről nem is beszélve, akikből a jövő évtizedek felnőtt generációja lesz. Ők, a mi példánkát látva még nehezebben valósíthatják meg női, férfi szerepeikben a kiteljesedést.
Az írásod gondolatébresztő! Kár, hogy akik segíthetnének a szerepek visszállításában, nem olvassák!
Harmatocska |
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- zsuka49 Ideje: Szeptember 16, szombat, 08:26:08
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Jól írtál Audrey, sok gondolatoddal én is egyetértek. Gratula neked: Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- mickey48 Ideje: Szeptember 16, szombat, 18:45:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Audrey !
Ez egy nagyon elgondolkodtató írás ! Órákat tudnék róla írni pro és kontra !
Miután Én férfinak születtem " biológiailag " nem sokat érezhetek a Női problémákból - De azért sokmindenről van elképzelésem !
A Piedestal - igenis egy Nőnek kijár ! Azt a természetes szépséget nem lehet nem kiemelni - kész gyönyörűség a férfiembernek ilyet látni - óriási esztétikai élmény is - és ez nem csak a nemek különbözőségével magyarázható !
A termékenységről - hát ez bizony már akkor eldőlt - nevezetesen , hogy a Természet egyensúlyát nem fogjuk tudni fenntartani , amikor az első eszközt elkezdtük használni ! Gondolj arra , az állatok még most is tudják , hogyan kell fennmaradni , és hogyan védekezzenek a túlszaporulat ellen - ha Mi emberek nem avatkoznánk be végzetesen ebbe a folyamatba - még Ma is tökéletesen működne az egész dolog !
Társadalmi kérdés - érzelmi kérdés például Nálunk az életképtelen utódok megmentése mindenáron - vajon ez természeti törvény ? Nem az !
A természet képes Ma is egyensúlyt tartani , ha nem erőszakoskodunk ellene !
Az biztos , hogy az ösztönök , a szerelem , a vágyódás , akár egy nőre , akár az anyaságra - természeti törvények , gének , ősi folyamatok hatása alatt állnak - dehát ezeket is meg lehet erőszakolni , ahogyan például a társadalom és a neveltetés , a követendő példák teszik manapság !
Azt így kategórikusan nem lehet kijelenteni és főleg eldönteni , hogy Érünk annyit , mint a férfiak !
Szerintem ebben az a félreértés , hogy egyszerűen senki nem veszi tudomásul , vagy a többség nem veszi tudomásul - hogy itt nincs is vitaalap , nincs is összehasonlítási alap ! Mert ugye Mihezképest ????
Melyikünk tud önállóan szaporodni - a Férfi , vagy a Nő ??? Namost , ha nem szeretnénk kihalni , akkor mindkettenérünk vagy úgy annyit , amennyit - külön meg semmit egyikünk sem - külön a biztos kipusztulás a felelet - ennek tükrében - ki Mennyit ér ???
Igen - bizony siratjuk az elveszett Édent ,
A hozzászólás folytatása... |
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- AngyaliAndi Ideje: Szeptember 17, vasárnap, 20:07:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Lehet, hogy én feministább vagyok az átlagnál, de nem értek egyet azzal, hogy a nőknek az lehet az egyetlen perspektívájuk, hogy szüljenek, sertepertéljenek a család körül, várják uruk és parancsolójuk.
Ha egy nő szül, pici gyereket nevel, évekre kivonják a "forgalomból". Vajon a férfiak mit tennének, ha ők járnának így? És ezt nem lehet a hormonokra fogni. Ezt igenis a férfiak alakították így. Pusztán testi fölényükkel. És most, mikor ezek a fölények kezdenek eltűnőben lenni, már kétségbeestek. Kétségbeestek, mert kiderült, hogy a nők is vannak olyan ügyesek, okosak, és sokszor erősek is, mint ők.
Manapság a nők már /házas/társak. És ez nem alá-fölé rendelt viszony. Az, hogy a nők már nem szülnek olyan gyakran, az annak a következménye, hogy számukra is kinyílt a világ. És a bizonytalanságról nem is beszélek. Szerintem, ha régen meg lettek volna az orvosi feltételei, akkor sem szültek volna sok gyereket. Nem azt mondom, hogy jól van ez így, de a múltat még csak véletlenül sem szeretném visszasírni. Ahhoz, hogy ez az állapot valamennyire is változzon, a társadalomnak, és főleg a férfiaknak kéne változniuk. |
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 20, szerda, 22:52:51
(Adatok | Üzenet küldése) | Én nem mondtam, hogy a nőknek az egyetlen perspektívájuk, hogy szüljenek. Ha én ilyet mondanék, az elég érdekes is lenne, mert akkor önmagamnak mondanék ellent. Hiszen 30 éves koromra én sem vagyok anya. Az úr és parancsoló pedig teljességgel hiányzik a szótáramból.
Azt írod, ha meglettek volna a feltételek régen, nem szültek volna annyi gyermeket. Szerintem nem a technikai feltételeken múlik. Ha azon múlna, akkor nem lenne ma a 21. században gond a túlnépesedés bizonyos országokban. A gyermekvállalás véleményem szerint morális kérdés. Az adott társadalom értékrendje a meghatározó. És ez borult fel jelen világunkban. Természetesen én sem követem a helyes utat, és még rajtam kívül sokan nem, de attól még nem biztos, hogy ez a jó. Mindig a természet által kijelölt ösvény a jó, az nem téved. Az emberi elme igen.
Feszegetjük a korlátainkat, egyik végletből a másikba zuhanunk. De egyik sem az igazi, és ezt valahol legbelül mindenki tudja.
|
]
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- AngyaliAndi Ideje: Szeptember 21, csütörtök, 16:10:39
(Adatok | Üzenet küldése) | A feltételekre én a megfelelő fogamzásgátlást értem. Afrikában sem azért van túlnépesedés, meg Indiában sem, mert valami vallási, vagy morális okokból így döntöttek, hanem mert nincs elég óvszer, gyógyszer, orvos, stb. Nálunk ezek megvannak.
Ha már a természetnél tartunk, régen a természet ezt megoldotta, ronda szóval, természetes szelekció történt. Ma már fejlett annyira az orvostudomány, hogy ez a szelekció elmarad. Itt kell az észnek belépni. És ez a haladás. Ezért van fejlődés. Abban az országban, ahol még működik sajnos ez a természetes szelekció, elmaradottságról beszélünk. A mai modern nő minden, csak nem elmaradott. De itt nem is csak a szülés a kérdés, hanem egy meghatározó viselkedésforma, amit még mind a mai napig elvárnak a nőktől. Én nagyon örülök neki, hogy már nem abba a korba élek, és, hogy olyan párom van, aki ezt maximálisan tolerálja. Máskülönben már rég elégettek volna, mint boszit.:)))))))))) |
]
|
|
|
|
|
Re: A nő fájdalma (Pontok: 1)
- Fatyol (fatyol12@mailbox.hu) Ideje: Szeptember 22, péntek, 10:46:21
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia!
Örülök az írásodnak nagyon. Két kiskamaszom van, és egy ideje valami mély űr volt bennem, így aztán bennünk.. Nem tudtam, hogy mi az..voltak persze napi problémák, de ezeken felül volt az eltemett vágyam, amit elő sem mertem hozni tetézve vele a problémáinkat. És persze a végén már saját magam sem tudtam megmagyarázni mi a bajom, pedig csak egy kisbabára vágytam megint. Aztán beütött, mint valami hirtelen sorscsapás, a legnehezebb, legváratlanabb pillanatban. Én remegtem a kétségbeesés közepette, hogy most mi lesz? Nekem kell, csak ezt tudtam. A párom pánikba esett, és körülöttünk mintha minden összedőlni készült volna. De nekem kellett. A párom látta rajtam, ha nem egyezik bele, akkor elvetetem, de abba bele fogok pusztulni. Belegyezett. Minden elrendezződött körülöttünk, a kilátástalan helyzetekből úgy léptünk ki, hogy csak csodáltuk. És én most 5. hónapos várandós vagyok. És nagyon, nagyon boldog. Már a párom is, a gyerekekről nem is beszélve. |
|
|
|
|
|
|
