| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Az üvegorr |
|
Bluesky
 |
...már fürtökben lógtak a mi, és a más gépekre készülő emberek is. Felkapaszkodok a térképekkel, és nyögve elindul a jeep a francos gépünk felé.
|
Meztelennek érzem magam itt fent, olyan meztelennek, hogy ha csak rágondolok, a hideg ráz tőle. Vastag szőrme-dzseki, alatta huszonhárom különböző színű pulóver, még vastagabb, vattás hajózónadrág, szilánkvédő mellény, ha ki kell innen ugranom, az nem fog menni, mozdulni sem tudok. És fázom, reszketek.
Én vagyok a bombázó tiszt, és ahol mindezt átélem, a B-25-ös Mitchell, az amerikai hadsereg legelbaszottabb hajózó személyzetével ellátott bombázójának leghamarabb kezdődő részében, az orrban, ahol köztem, és a jóisten kristályege között csak a vékony plexiüveg van, amin keresztül éppen a kurva nagy, szurokfekete, német semmit látom.
- Ma Bréma ellen repülünk – mondta Georg Etenburg a bevetési tiszt, [amúgy csak „balfasz-századosnak” hívta mindenki, persze a háta mögött] - énekelve a briefing (repülés előtti eligazítás) cigarettafüstös baszakodásán, és tudom, szinte mindenkinek jéghideg borzongás futott át a nyomorult testén. Nekem is. Majd rácsapott a pálcájával a térképre, kiélvezve az utolsó cseppig a dramaturgiát, amit a szuka csepűrágó színész anyjától tanult ez a barom. Hogy esne ki a szeme. Neki egy feladat, nekünk a halál.
Brémáról azt kell tudni, hogy nagyon keményen őrzik. A Ruhr vidék tele van gyárakkal, számtalan légvédelmi ágyú, és mint a szúnyograj, annyi a Messersmith az égen.
- A vezérgép az „Unalmas Manók” lesznek (ezek mi vagyunk) – folytatja – vagyis a sierra-bravo-echo, éltes csapata, magasság 9000 méter, a követési rendszer a gyémánt alakzat lesz egészen 5000 méterig, nehogy egymást bombázzák a jól felkészült kapitányok – mosolygott édesen.
Az ilyen stílustalansága miatt - miközben seggrészegen hugyozott a kantin mögötti jótékony sötétben - valaki úgy pofánvágta, hogy ájultan, nyitott szemmel feküdt percekig a hányásoktól nyirkos fűben, és közben a hugyozást sem hagyta abba. Másnap ugyan láttam Malty kézfején egy friss fognyomott, de eszembe sem jutott, hogy ő lett volna az.
- A „kövér békát” – énekelt tovább (1000 kilós szivar alakú nitrogricelines bomba) az Ocsmány Mary, azaz a sierra-delta-wisky lajstromú gép fogja elhullajtani (szegény marhák, csak egyetlenegy légvédelmi szilánk, és máris, mint molekulák keringenek a levegőben). Cél a gyártelep, a koordinátákat és a térképet Croll százados adja önöknek. Kéz és lábtörést mindenkinek, a segély-freki: 122,05, kód: a „kéményseprő anyukája”, vészleszállási terület nincs, csak a tenger. Végeztem. Várom Önöket vissza! – vigyorgott önelégülten. A hülye digó buzeráns. Ránézek Maltyra, a kapitányomra, fehér és kifejezéstelen az arca, azaz azért, mert kifejezéstelen, igenis kifejező, csak ő így fejez ki, láttam már egy párszor.
– Nna, egy újabb majális - mondom a hátának. Szó nélkül kiment a teremből az öreg jeep felé, amin már fürtökben lógtak a mi, és a más gépekre készülő emberek is. Felkapaszkodok a térképekkel, és nyögve elindul a jeep a francos gépünk felé. Hallom közben a balgéppuskás kérdezi a faroklövésztől:
- Na, milyen volt az a sánta maca KisJoe fiú, he? - Nagy röhögés, KisJoe a bajusza alól morogva:
– Persze, ezt nem is tudhatod, nekem elmondta, te befürödtél nála! – még nagyobb röhögés, mindig ez megy, állandóan csesztetik egymást.
Gyorsan ránézek a térképre meg a kronométerre, itt az ideje, hogy az egész gépraj egyszerre ráálljon a végső megközelítésre, majd beleröfögöm a fedélzeti rádióba: az új kurzus 113 fok, 20 perc a célig. Máris válaszol a kapitány: értem, kurzus, egy-egy három. Most enyém a gép, én irányítom, 20 halálos perc, minden perce egy-egy halál.
Ez a harminchetedik bevetésem, és már öregember vagyok. A gépünkön annyi a javított folt, hogy úgy ragyogunk a napfényben, mint a táncparkett feletti tükörgömb, ugyanis nincs idő átfesteni őket. A gép szelíden bedől, nézem a kompasztot, a tű döcög a 113 fok felé. A kocka el van vetve. Ezzel visszavonhatatlanul Bréma felé vesszük az irányt.
Kémlelem előttünk az eget Messerek után, akik az én életemre törnek. A kurva anyját minden Messer-pilótának, meg a háztetőkre telepített légvédelmi ágyúk - éppen szalonnát zabáló - zsírospofájú lövészeinek.
Rövid, ugatásszerű hanggal megszólal a hátsó géppuska erre, mint egy jelre a többi lövész is kipróbálja a géppuskáit. Bevetés előtt ez szokás – hangolnak a zenészek. Kicsit idegesít ez a zene. Máris mondja a toronygéppuskás:
– KisJoe, így szólt a farkad is?
- Kapitány a személyzetnek, kuss, pofa be mindenkinek - nincs jó kedve Maltynak, nemrég kapta a hírt, hogy a brókerguru apja cége csődbe ment, mire ő kiszellőztette a fejét a 96. emeletről. Senkije nem maradt már otthon.
Éjszaka van, holdnélküli éjszaka, nincs irányítás, rádiócsend van, nem látjuk a többi gépet, ha elszúrja valamelyik pilóta a magasságot, összeütközhetnek a gépek a vad éjszakában. Azok lehetünk mi is. Mint például most – észrevettem előttünk a kipufogógázzal együtt távozó halvány lángnyelveket egy alattunk döcögő gép motorjából, már ordítom is be az interfonba: húzd fel az istenit, mindjárt a hátára szállunk ennek a balfasznak, húzd, húzd!!! - feldörögnek a motorok, a gyomrom a seggemen ki akart kiesni, aztán ahogy visszatolta a botkormányt, jött a lebegés, talpaim a levegőben.
– A kúúúrva életbe, mi jó magasságon voltunk – mondja Peters, a másodpilóta, egy 20 éves kanadai srác, olyan vékonyak a karjai, mint egy 6 éves gyereknek. Huh, az ideg majdnem széttép. Jó, ezt majd lent elmondjuk neki egy-két rúgással az arcán – morgom a mikrofonba. Ekkora marhaság! Nézem a műszereket, az indikátort, 9 perc a célig, a büdös francba, mindjárt elkezdődik a táncmulatság.
– 10 fok balra, kapitány, magasság jó.
Jön a válasz:
- Értem, egy nulla, bal. Nem akarom a hátára szórni a bombáimat annak a seggfejnek, aki valahol alattunk kószál, vagy alszik.
– 10 fok jobbra, vissza, kapitány, célig 5 perc, bombaajtót nyitom.
Várom a gyújtóbombákat a célzáshoz, amit más századból szórnak ki a fiúk nekünk, de még nem történik semmi. A nyitott bombaajtók miatt megnőtt a süvítés, alig hallom, amint a kapitány mondja az interfonba, valami baja van a kettes motornak.
Közben lent meggyulladnak az izzó fények a gyújtóbombák leértek, végre látom a várost, még nem értünk a gyártelep fölé, az irány jó, kezem a kioldón, szemem az optikán, nem érdekel most semmi, csak lássam meg azt a kurva hangárt, most adunk a tankok gyártósorának. Érzem, süllyedünk.
- Jack! - ordít Malty - szórd ki a szaros bombákat, megy szét a kettes motor, vesztünk a magasságból! Leveszem a szemem az optikáról és kinézek jobbra a motor felé, és látom, lángok szűrődnek ki a motorburkolat alól. Ez nem lehet igaz!
Egyre messzebb van Anglia.
- Nem szórhatom még ki – üvöltöm – még lakóházak felett vagyunk!
Közben igenis arra gondoltam, hogy dehogynem szórnám ki, gyűlöltem azt a terhet ott lent alattunk. És máris kinyíltak a légvédelem izzó rózsái, és fénykígyói gyönyörű színekkel, és az ocsmány halál ígéretével. Bukdácsol a gép a lökéshullámoktól, egyre vadabbul, az a fény ott lent nekik is jó, mert látják a gépek sziluettjét, mintha rajzszöggel lennénk kiszegezve, és ahogy hallom a csattanásokból, kényelmesen hátradőlve célozgatnak ránk nagy sikerrel. Valaki beleüvölt a fedélzeti rádióba:
– Eltalálták kisJoe-t, segítsen valakiiiii!
- Most nem, cimbora, sajnálom, majd ha kiszórtam ezt a sok szart - mondtam magamban - addig nem.
Malty harcol a gépért, itt elől a legszarabb, minden egyes bólintás hol feldob, hol elejt, a hevederek keményen bevágnak a combomba, a célzó optika gumiszéle meg a pofámba, máris vérzik az orrom, rühelem ezt az egészet. Hogy mi a francnak jelentkeztem a légierőkhöz, azt magam sem tudom, talán a végén, ha megélem.
Végre meglátom a hangárt, szépen alánk simul, imádom Malty-t, nem is kell sokat korrigálni.
– 6 fok balra, kapitány - már nem válaszol, csak teszi a dolgát.
Idegesen balra lendül a gép, már nem ad a dolog szépségének. Felcsapom a piros fedelet, várok egy kicsit még, várok, várok, most! Benyomom a gombot és a bombák szépen, libasorban kigurulnak a sínekről, szinte látom: billegve, forogva eltűnnek a szem elől.
– Bombák kint, mehetünk haza kapitány! - érzem, a gép megkönnyebbül, sorban lenti állasba billentem a kapcsolókat, de a kontroll lámpák nem alszanak ki. Nem tudom becsukni a rekesz ajtókat!
– Malty, valami szar van lent, a rekeszajtókat nem tudom becsukni! – közben nézem a kettes motort, vörös izzás az egész. Na, én húzok hátra, itt már semmi dolgom. Rávertem az orrgéppuskás, Mamlasz hátára, ő már tudta… – ez azt jelenti, hogy egyedül marad gyönyörködni a kilátásban, vagy a halálában, szegény ördög. Nyúlok az interfon dugóért, hogy kihúzom, de még hallom Malty-t ahogy mondja:
– Jól van, baszok rá, menj, hátra nézd meg KisJoe-t, aztán gyere fel!
Nem volt könnyű hátra kúsznom a vergődő gép folyosóján, ráadásul a szárnyak főtartójánál lekeskenyült a járat. Csak úgy tudok átbújni, hogy előbb a lábaimat dugom be egymás után majd, és mint egy kövér disznó, hernyómozgással átküszködöm verítéktől bűzlő drága testemet, akkor hallom a ropogás-szerű hangot a gép közepe felől. Lehuppantam a fényesre kopott alumínium járólemezre, és látom, a rádiósunknak hiányzik a fél feje, körülötte, mint sűrű hóesés: a különböző jegyzetek, és a térképei. A tépett lukakról rögtön láttam, ezek golyónyomok, vagyis, csücsülünk szépen valamelyik rühes Messer-pilótának a célkeresztjén.
Máris jönnek az újabb kopogások, és belekezd a jobbgéppuskás is: szórd csak a rohadéknak, szórjad. Vadul röpködnek az üres, fénylő rézhüvelyek az alumínium szilánkokkal együtt, és most először gondoltam rá: azt hiszem, megdöglünk. Ezt most már nem ússzuk meg. A rádióssal már nem tudok mit kezdeni, megyek hátra, hogy megnézzem KisJoe-t, aki már nem osztja a halált a farokban, ott csend van.
Kapaszkodok mindenbe, amibe csak tudok, közben az arcomba csapódnak a repeszek, a töltényhüvelyek, és a rádiós testének cafatjai, mert egy újabb sorozat találta el. Tiszta Deanmore lettem. Már nem tudom, kinek a vérétől nem látok az egyik szememmel.
Odaértem a farokhoz, látom, KisJoe gubbaszt a néma géppuskája mellett. Kibontom a hevederjeiből, ránézek az arcára, a villódzó fényektől megvilágítva látom, sápadt-fehér, szemein tompa fények.
Leengedem a fejét a remegő padlózatra, viszlát KisJoe, az örök vadászmezőkön…
Ebben a pillanatban egy új nap kelt fel valahol alattunk, vakító fénnyel árasztva el a gép belsejét, feltárva ennek a katarzisnak minden apró részletét, ami érte a gépünket. Odaküszködtem magam a géppuska mellé, és kinéztem a zúzott ablakon, de tudtam a választ. A szivarbombások bekapták a kékeszöld döglegyet és mindjárt itt is lesz a lökéshullám a darabjaikkal együtt.
Érdekes volt arra gondoljak, hogy lehet, hogy többen leszünk mindjárt, és vajon melyikük teste talál el minket…?!
Kitámasztottam magam, a lábammal nekifeszültem úgy az oldalborításnak, hogy az majdnem kiszakadt. Éreztem, a gép hátulja megül, Malty szépen felhúzza a gépet, hogy a gömb minél kevesebb felületet találjon a gépen.
Ha életben maradunk, Maltyt öreg koráig cukrászdába viszem.
Jött is a lökéshullám olyan vehemensen, és pont olyan hirtelen, mint ahogy számítottam is rá.
Ahogy megrázkódott a gép olyan volt, mintha seggbe rúgtak volna minket, minden leszakadt vagy kiszakadt a gépből, a folyóson minden a levegőben volt percekig, és hallom, egy pár dolog el is találta a gép törzsét. A motorok vadul felbőgtek, és még ezen a kakofónián keresztül is hallottam az emberek üvöltését elől.
Na, akkor most lesz végünk, és a mentőernyőm nincs is rajtam. Valami keményen a bal lábszáramnak csapódott, de nem éreztem fájdalmat, nem is néztem rá, csak fogvicsorgatva kapaszkodtam, mert én nem voltam bekötve, aztán szépen csendben megült a gép: egyben maradtunk.
Ezt a csendet csak a kettes motor őrlése töltötte be, ez már neki is túl sok volt, hörgött egyet és örökre elhallgatott. A villódzó fényekből ítélve lángolt is erősen. Kinéztem megint a farok plexiüvegén - vagy ami megmaradt belőle - és a lángoló város fényein keresztül láttam, a robbanás rendesen átrendezte annak a barom bevetési tisztnek a gyémánt alakzatát. Nekünk szerencsénk volt, mert mi voltunk elől és a legmagasabban, ahol egy nagy űrt látok, ott sok gép volt még 2 perce, a Messert is vagy lemosta az égről a gömb, vagy mi késztettük egy halálsikolyos édes zuhanásba.
Néztem a gép sárkányát, hatalmas felületek hiányoztak a csűrlapokból, a magassági kormánylapokból is csak foszlányok maradtak meg, de még repülünk! Igaz, egy motorral…
Fújtam egy nagyot, végignéztem a gépen, a menetszél most ezer lukon és hasadékon üvöltött panaszosan segítségért. Mint egy elvarázsolt kastély.
Az interfon-t bedugtam a KisJoe aljzatába, és bejelentkeztem. Malty rögtön válaszolt:
– Mi a helyzet ott hátul? - mondtam, hogy a rádiósnak és KisJoe-nak vége, meg hogy a gépből is hiányoznak akkora darabok, hogy egy baseball pályát is be lehetne fedni velük. Nem szólt semmit, én meg elindultam előre.
Mivel lógott a gép jobboldala és süllyedtünk is, a lábam is elkezdett nagyon fájni, komoly megpróbáltatás volt az előrejutás.
A srácok, ahogy elbotorkáltam mellettük, rám néztek olajosan fénylő, fekete arccal, nem kérdeztek semmit, minek. Kivűl kerültünk a Messerektől és a légvédelmi ágyúk fénylő légyfogóitól, a géppuskáik az égre meredve némán hallgattak. Valamit mondhatott nekik Malty rádión, mert nagy igyekezettel és kapkodva elkezdték kiszerelni a már néma gyilkosokat, és lőszerekkel együtt kidobálták a lőnyílásokon, aztán elindultak hátra is ugyanezt csinálni KisJoe géppuskájával.
Elbotorkáltam a rádiós torzója mellett - nem is néztem rá.
Kijött a Mamlasz is az orrból, nézett rám, én megcsóváltam a fejem, és felkapaszkodtam a pilótafülkébe. Itt még működött a fűtés is, jólesett a meleg, de nem voltak túl vidámak a pilóták. Ami azt illeti, én sem.
Végre ránéztem a lábamra a vörös fényű réslámpa fényénél: csak egy nagy fekete folt, és egy kiálló nagy marha acéldarab, semmi gáz. A vér csendesen folyt belőle, de azt láttam rögtön, semmit nem tudok ezzel csinálni, majd bekötöm, ha lesz egy kis időm.
Kinéztem a pilóták közt, majd néztem Malty kezét, ahogy a rángatózó szarvkormánnyal küzd. Keleten már derengett, és ennek fényénél láttam: tiszta vér az üveg belülről. Mi a franc? A kis Peters félrecsuklott fejjel ül az ülésében, nem mozdul. Malty rám nézett, és intett vegyem ki az ülésből. Valószínű kellek neki, egyedül nem tudja vinni a roncstemetőt. Rázkódott az egész gép, nehezen tudtam kikapcsolni Peterst a hevederjeiből, közben azt még láttam, a mellén fekete volt a repülőruházata. Hátracsúsztattam Peterst Mamlasz kezébe, aztán beültem a helyére. Éreztem a vizelete szagát, ahogy halálában elengedte élettelen teste, és ettől az ismert hideg borzongás futott át rajtam. Letéptem a gégemikrofonomat és fülemre tettem a hallgatót. Malty rögtön mondta:
- Nem lehet eloltani a 2-est, zuhanásba viszem a gépet, letépjük a lángot, különben felrobbanunk. Ha mondom, mit kapcsolj, tedd azt, és húzd a kormányt magadra, ahogy csak tudod, ok? – intek a fejemmel ostobán, marhára be voltam szarva, a torkom tapló volt. - Csak ez az egy esélyünk van, fel már nem tudunk menni utána, vagy hazaérünk, vagy nem, legrosszabb esetben irány a tenger, a kurvaanyját, érted? – intek a fejemmel megint, ő rámutat a kormányoszlopon lévő szarvon a gombra:
– Beszélhetsz is bazmeg, csak nyomd le, te anyaszomorító bombázó, kész vagy?
– Igen – mondom neki kétszer, mert először nem jött ki hang az arcomból.
- Akkor kösd be magad, és vágjunk bele, mert elégünk.
Kapkodva behúztam a hevedereket, a csatok iszamósak voltak a vértől. Intettem a fejemmel: mehet.
Malty keze végigsorozta a tablót, legalább 100 kapcsolót le, vagy fel. Ez volt a gép agya. Aztán az egyes motor gázkarját feltolta ütközésig, és előre tolta a kormányt.
– Told te is bazmeg, gyerünk! – megfogtam az ökörszarvat, és ebben a pillanatban a remegésével együtt - ami szétáradt a testemben, és az ereimben - , éreztem a gép minden iszonyú kínját,halál előtti vergődését, a KisJoe tompán fénylő szemét, a rádiósunk torzójának billegését, mert még mindig be volt kötve, és Peterst, aki most már az örök égben repül, és a vért a padlón meg a falakon, mindezt éreztem, mert most már én is a gép része voltam, beleolvadtam a gépbe, egyek voltunk.
A remegés és a csattogás, egyre sűrűbb volt, ahogy nőtt a sebességünk, Malty rám szólt:
– Nézd a motort néha, mikor alszik el a láng – kinéztem, a lángok egyelőre csak nőttek, majdnem a farokig ért. A süvítés és a ropogás már elviselhetetlen volt, rámeredtem a sebességmérőre: 360-nal zuhantunk, a variométer eszelősen pörgött, az összes fény égett a tablón, a vészdudák folyamatosan szóltak, és a magasságunk már 3000 méter alatt volt.
Azt tudtam, hogy kb. 450-nél már leszakadhatnak a szárnyak, akkor aztán csapkodtatunk a kezünkkel, hogy repüljünk valamicskét még előre. Malty fogvicsorítva beleszólt a mikrofonba:
– Mi a fasz van, már elaludt? – kinéztem jobbra, egy-két lángnyelvecske még megvolt, intettem a fejemmel, még nem.
A magasságunk már csak 2000 méter volt, a gép tiltakozott minden eresztékével, a következő levegővételemnél szétesünk, vége.
Malty ordít megint:
– Mi van? - kinéztem, látom, elaludt a láng.
– Ok vége! – ordítom, és mintha csak egész életünkben ezt csináltuk volna együtt, egyszerre magunkra rántottuk a kormányoszlopot. Mivel hozzám volt közelebb, bal kezemmel a gázkart vissza lehúztam, sebességünk 420 volt – egek ura! Egy hatalmas csattanás volt erre a válasz, éreztük, kicsit megkönnyebbült a kormány.
- Azt hiszem, elszállt a magassági, húzd, bazmeg, húzzad, mert beleállunk a földbe – vicsorogta Malty – hát én húzom, mint a franc, és nem hittem benne, hogy még egyenesbe jövünk a jövő héten sem. De húztam remegő kézzel az életemért, a vér megint a szemembe folyt, a lábam úgy fájt, hogy majdnem elájultam.
– Futót ki, fékszárnyat teljesre – hörgi Malty - előre nyúltam és lehúztam a kart, magam mellett meg a fékszárny rudazatát lenyomtam a padlóig nagyon keményen.
Együtt néztük, hogy gyulladjon már ki a futó három kurva zöld fénye, végre megvolt, aztán Malty beletaposott az oldalkormányba, jobbra kitérítette a gép farát, és végre kezdtünk lassítani. Nem hittem el.
– Lassan told előre a bal gázkart 90 százalékig, aztán húzd vissza a futókat – mondta öregember-hangon Malty – aztán menj, add le a vészkódot, leszállás előtt gyere vissza.
– Ok - mondom neki, kibontottam magam és nekiindultam, de ostobán visszahuppantam az ülésre, a lábamba ezer kés állt bele.
Malty a szemével kérdezte, mi van, én meg lemutattam a lábamra. Mivel majdnem teljesen világos volt, tisztán lehetett látni, hogy az ülés alatt minden tiszta vér volt. Az én vérem basszameg, ezen én is meglepődtem. Visszavettem a fülest, és mondtam neki:
- Bocs Malty, de nem megy…
– Jól van, kérdezd meg valamelyik mázlistát tud-e morzézni? - megfordultam az ülésben, el akartam ordítani magam, de nyitva maradt a szám.
A bújónyílásban volt öt arc, véresen, olajosan a lőportól, akik még éltek és mind engem néztek. Bambán visszanéztem rájuk, és kezemmel intettem Mamlasznak. Mamlasz odamászott hozzám.
- Ki tud morzézni közületek? - Mamlasz kicsit gondolkodott és hátra mutatott Deanmore felé. – Jó, akkor beszéld rá, hogy még a mai napon adja le a vészkódot - mondom neki üvöltve. Iszonyú zaj volt még mindig. Vigyorogtunk egymásra, mint két rohadt tök.
– Hazaérünk? – kérdezi tőlem.
– Nem tudom - mondtam neki bágyadtan. Visszafordultam az ülésben, és néztem volna előre, ki, a vértől maszatos plexin keresztül, és nem értettem miért nem látok semmit. Még hallottam Malty üvöltését.
– Nehogy meghalj nekem Jack, hallod?! Ne halj meg bazmeg, ezt nem teheted hallod? Szétrúgom a segged ha meghalsz nekem a kurvaéletbe, ezzel még várj egy k……
Elhalóan, gyengén, aztán még egyszer visszajött a világ, és valaki halkan behúzta a nappali nehéz, naftalinszagú, vörös bársony függönyét.
Aludni kell.
A frissen kaszált fű illata.
Aztán valami másé.
Ilyen szag van az orrban.
Az ülések napszítta-vászon, olajos fanyar szaga.
Meg a benziné.
Tisztán éreztem mindet.
Kinyitottam a szemem, és a fűszálakat láttam az orrom előtt, meg egy katicabogarat amint éppen mászott az orrlukam felé, a kis hülye biztos az agyamba akar felmászni. De egy vércsepp eltalálta, és az letaszította a földre. A vértől vörösen az eget darálta a lábaival, aztán nagy nehezen elkapott megint egy fűszálat. Most újból kezdheti. Pech.
Felemeltem a fejem és a könyökömre támaszkodtam. Küszködtem a feltörő hányingeremmel, de az első, amit megláttam, az rögtön elmulasztotta: egy bombázógép volt.
Jó szarul nézett ki. Ennek is a jobb motorja ki volt égve, amúgy a hasán volt és lángolt a törzsétől egészen a faráig. Egy lövész hátát láttam, aki a térdén állva éppen egy másiknak a kezét kötözte, aki hanyatt feküdt és üvöltött. Úgy tűnt, ez a valaki, aki kötözött, Mamlasz volt. Aztán megláttam Maltyt amint a fűben ülve cigarettázott. Akkor ez a mi gépünk! Meghallottam Billy hangját. – Néé, él a mi bombázónk, hahó gyerekek, Jack visszajött közénk!
Semmi tisztelet nincs benne.
– Az elöljáród vagyok bazmeg, hol a tisztelgés? – mondom a fűnek szinte suttogva, mert nagyon gyengének éreztem magam. Billy vigyorogva tisztelgett felém:
– Igenis uram, bocsánat uram, szolgálhatok valami frissítővel uram?
Odajött hozzám Malty.
Hallottam a mentő vijjogását, felnéztem Malty-ra:
- Mi most a reptéren vagyunk?
- De ott ám! Ezt neked is köszönhetjük, kösz Jack a segítséget, de egyelőre nem repülünk.
Hordágyra tettek, és betoltak a mentőbe. Aztán kinéztem az ablakon, és megláttam az orrt.
Sértetlen volt.
Egy karcolás sem volt rajta.
Át kellett volna aludnom ott az egészet.
…aztán megint jött a naftalin szagú függöny.
*
Ezt a történetet Jack Norton százados mesélte el nekem, több alkalommal is. Először Brémában, a Nemzetközi Hőlégballon Találkozón, ahol volt szerencsém repülni vele, és a sierra-bravo-echo gépükkel, majd miután meghívtuk őket ide (a gépükkel akkor nem tudtak jönni) a magyar tájak felett hőlégballonnal repülni, sok jóféle magyar bor mellett a történet így befejezésre került. A nyelvi nehézségeket fia, Peter Norton - aki magyar feleséggel bír - hidalta át minduntalan. A világháború után összeálltak: a pilóta és földi szerelő bajtársai, céget alapítottak, és visszavitték a gépet Amerikába, ahol felújították az utolsó csavarig.
Utasreptetésre, valamint filmforgatásra tálalták (jelen volt a 22-es csapdája című film forgatásánál is) ezt a legendás, B-25 Mitchell névre hallgató bombázó repülőgépet.
|
Ideje: Március 26, péntek, 10:07:01 - mango
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Az üvegorr" | Belépés/Regisztráció | 12 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- mango Ideje: Március 26, péntek, 10:12:24
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nem gyakran esik meg velem, hogy míg lektorálom és megszerkesztem a cikket - valóságos irodalmi élményben van részem...
...és hiába van ebben az írásban sok obszcén szó - Tibi ragaszodott hozzájuk, tehát nem "gyomlálhattam ki", mint ahogy szívem szerint tettem volna. Benne maradt mind, ahogy Tibi kérte.
Köszönöm a "mesédet" Tibi, elérzékenyültem, bár sokszor a röhögéstől fetrengtem...
|
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- Attila61 Ideje: Március 27, szombat, 06:52:01
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Tibikém! Remek darab, élveztem minden sorát! Köszönöm! |
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- Bluesky (ttbluesky@ctromail.hu) Ideje: Március 27, szombat, 22:41:38
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagyon köszönöm |
]
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- Eprecske Ideje: Március 27, szombat, 08:59:31
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Élmény volt olvasni :)) Köszi, hogy megosztottad velünk a történetet :)
puszi Mártus |
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- Bluesky (ttbluesky@ctromail.hu) Ideje: Március 27, szombat, 22:42:20
(Adatok | Üzenet küldése) | | Puszi én is, örülök, hogy teccőt |
]
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- Bluesky (ttbluesky@ctromail.hu) Ideje: Március 27, szombat, 22:43:06
(Adatok | Üzenet küldése) | | Köszönöm barátomtom |
]
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- naiva Ideje: Március 27, szombat, 19:20:19
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Drága Tibi, remek írást osztottál meg velünk, egy igaz katona-történetet. Végig nagyon izgalmas, olvasmányos, hol elérzékenyültem, hol beleborzongtam olvasás közben. Nem veled történt ugyan, de meggyőződésem benne vagy egy kicsit Te is, az érzelmeid, a gondolataid. Nagyon élveztem, és meggyőződésem legalább olyan jól írsz, mint festesz! Egyszer elvihetnél bennünket repülni is!:)) Gratulálok, és örülök, hogy a könyvem borítóját egy ilyen tehetséges művész tervezte!:) Puszillak: Zsuzsi |
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- Bluesky (ttbluesky@ctromail.hu) Ideje: Március 27, szombat, 22:45:01
(Adatok | Üzenet küldése) | Nagyon édi vagy, köszönöm, tudod én egy, nem is egy, hanem másfél poliészter vagyok
bármit neked szívesen.
Szcsókóllak |
]
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- norbert Ideje: Március 29, hétfő, 18:26:08
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Naggyon jó! (És egyszerűen KELLETTEK az "obszcén" szavak! (Nekem legalábbis:-))
üdv!
Norbi |
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- winner Ideje: Március 30, kedd, 20:17:18
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Tibi!
Csak most jutott időm, hogy elolvassam írásodat, de megérte. Nagyon tetszett, olvasmányos pergő. Ami az obszcén szavakat illeti, mivel nem öncélú, még hitelesebbé teszi a történetet.
Írj máskor is:
Laci
|
|
|
|
|
|
Re: Az üvegorr (Pontok: 1)
- LEKA Ideje: április 17, szombat, 17:59:38
(Adatok | Üzenet küldése) | | Teljesen olyan volt, mintha te élted volna át az eseményeket. A repülősök halált megevető bátorsággal mentek egy egy bevetésre... - A repülés szerelmesei... |
|
|
|
|
|
|
