| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Kreatív csatornák II. – Közösség |
|
csega
 |
Az ember társas lény, csak lehet, hogy a társak nem úgy működnek, ahogy szeretnénk. Számomra az internetes közösségek jelentik az előre mutató irányt. |
Amikor gimnazista voltam, próbáltam a családommal, barátaimmal, osztálytársaimmal megkedveltetni magamat azzal, hogy verseket írok. Egy-két ember akadt közülük, akik azt mondták, hogy ez milyen jó, de hosszasabb beszélgetést nem lehetett velük a témáról folytatni, mert őket személy szerint nem érdekelte; a többiek meg egyenesen gúny tárgyává tettek. Most már bánom, hogy akkoriban nem néztem körbe a nagy világban, hogy milyen versíró közösségekhez lehetne csatlakozni, akikkel ha nem is személyesen, de legalább papíron, levélben tudtam volna beszélgetni.
Az internet mindenesetre felgyorsította ezeket a dolgokat. Elég volt a Google-be beírnom, hogy “versek”, és máris találtam olyan fórumokat, ahol hasonló érdeklődésű emberek voltak fellelhetőek. Ez az ága az életemnek szintén nehezen indult be: feltettem egy verset az egyik portálra, ahol azt ígérték, hogy elbírálják; és úgy egy évig vártam, hogy történjen vele valami.
Mostani fejjel már úgy látom, hogy ha feltesszük a verset egy portálra, és véleményeket kapunk rá, az csak egy kis szelete annak, hogy egy közösség ereje mennyi mindenre képes. Hiszem, hogy érdemesebb bevonni a tagokat már az alkotói folyamat korábbi szakaszaiba is.
Játékok
Lehet, hogy nem alkot maradandó művet, ha valaki fura szavakra keres rímet, más versét folytatja egy arra kialakított játékban, vagy tíz megadott szó felhasználásával ír egy saját verset; de segíthet beindítani a fantáziát, ráterelheti a gondolatokat az alkotás síkjára. Előfordulhat, hogy az ember beszáll egy ilyen játékba, megírja a tíz szóval a verset, majd addig-addig alakítgatja, hogy az eredeti tíz szó nyomtalanul eltűnik benne; de végül mégis születik valami olyasmi, amire már büszke tud lenni. Fontos az is, hogy amikor a szerző minden írását vérkomolyan veszi, és minőségi / teljesítési kényszer alá helyezi magát, azzal csak kiöli a mókát az írásból. A játékok segítenek abban, hogy olyan szösszeneteket írjunk, amiket szívfájdalom nélkül ki tudunk dobni a kukába.
Diskurzus
Néha a versírás beindításához elég egy könnyed csevej, amit hasonló érdeklődésű emberekkel teszünk. Minél szétszórtabb, talán annál jobb; hiszen nem kell az ember szájába rágni, hogy miről kezdjen el írni (még csak értenie sem kell teljesen, majd otthon utána néz); elég, ha sikerül rátapintani valamire, ami megérinti a szerző receptorait, onnantól a gondolat megindul, mint egy lavina, és addig nem nyugszik, amíg nem sikerül legalább egy négysorost alkotni belőle.
Panaszkodás
Bár azt gondolom, fontos elv általánosságban, hogy ne sajnáltassuk magunkat, ne akarjunk a másikra ráakaszkodni, és módszeresen rontani a kedvét azzal, hogy folyamatosan csak a problémáinkról beszélünk; ugyanakkor úgy hiszem, hogy létezik egészséges panaszkodás. Egyrészt, honnan tudnák az emberek, hogy valami gondunk van, ha sosem beszélünk róla? Lehet, hogy valaki tudna és szeretne is segíteni nekünk, de ahhoz el kell mondanunk, hogy miben lehet a segítségünkre. Az is kiderülhet, hogy már mi magunk megtaláljuk a megoldást, amikor sikerül értelmes módon megfogalmaznunk a vágyainkat. Végül az is fontos, hogy az embernek segít feldolgozni a problémáit, ha beszélhet róla.
Végül a műhelyekről
Furának tűnhet, de azt gondolom a tapasztalataim alapján, hogy a félkész versek megmutatása és tanács kérése, vagyis a versműhely néha a legrosszabb ötlet, amit egy közösségben csinálni lehet. Rossz köröben a műhely könnyen átalakulhat annak a fitogtatásává, hogy ki a tehetségesebb. Rámutatni, hogy a másik versében mit tartunk gyenge pontnak, és mi az, ami nem tetszik benne, nagyon hasznos tud lenni. Beleírni a szövegébe, azt mutogatni, hogy mi hogyan írnánk meg helyette, viszont káros. A szerző úgysem fogja átvenni azokat a sorokat, amiket mi tettünk hozzá, ilyen időkben, amikor egy sokan amúgy is azt akarják a másikra rákenni, hogy lopott tőle (néha pusztán rosszindulatból); ráadásul ha sikerült pont egy olyan változtatást tennünk a versében, amire idővel ő is rájött volna, azzal megfosztjuk ettől a lehetőségtől, vagy legalábbis örlődni fog, hogy bele merje-e tenni a végleges változatba. A cél az lenne, hogy új eszközöket mutatunk be a társunknak, amik később a hasznára lehetnek, és nem az, hogy tovább gátoljuk, blokkoljuk.
|
|
| |
|
| "Kreatív csatornák II. – Közösség" | Belépés/Regisztráció | 5 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák II. – Közösség (Pontok: 1)
- a_leb Ideje: Június 05, hétfő, 09:11:09
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nálam is az internet volt a legerősebb katalizátor, kölyökkori kezdeményem még ma is egy nagy, piros füzetben lapulnak, igen jó helyük van, nem is akarnak előjönni onnan. Szerencsém abban volt, amatőr színjátszóként a közeg nekem nagyon inspiráló volt, sok hasonló érdeklődésű emberrel tudtam feltöltődni.
Abban teljesen egyetértünk, hogy a játék a legfontosabb egy alkotói folyamatban. Nem csak azért, mert az öröme elvitathatatlan, de azért is, mert egy megszületett írásban művi úton elő nem idézhető könnyedséget ad, ugyanakkor, miután mindenki szeret játszani, könnyen bevonható egy játékos írásba az olvasó. Ennek mindenképpen gyilkosa a teljesítési kényszer. Ja és a játékkal rengeteget lehet tanulni.
A diskurzusról: igen, kommunikálunk, kell nekünk, kell az érzelmi, értelmi tartalma, kell, hogy kapcsolódni tudjunk más emberekhez közösségekhez, ez feltölt, élményt ad, segít sokszor önmagunk elemzésében, megértésében is.
Hogy panaszkodjunk-e? Igen beszéljünk, nyíljunk meg a problémáinkban is, mert ami foglalkoztat, arról jó beszélni, ha van rá fogadó közeg az jó, ha nincs, legalább elmondhattuk. Sokszor kimondani elég egy problémát ahhoz, hogy mi magunk találjunk rá megoldást. Itt nagyon fontosnak érzem a mértéket.
A műhelyek szerintem fontosak. Ez is egyfajta játék, és csak addig érdemes részt venni benne, amíg kapni tudunk, és adni is tudunk egy ilyen munkában. Abban teljesen egyetértünk, hogy nem írhat senki még műhelymunka ürüggyel sem bele más versébe, az már nem az. Abban viszont, hogy mit lát jónak, vagy akár gondnak egy másik szem egy megvalósításban szerintem érdemes közösen gondolkodni, de nagyon érzékeny terület ez. A rosszindulat, a legyaluló kritika viszont nem segít, inkább gátol szerintem, ez is egyfajta olyan szakmai kommunikáció (még ha ez így fellengzősen is hangzik) kell hogy legyen, ami akkor jó, ha nem magunkról, hanem a másikról szól. |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák II. – Közösség (Pontok: 1)
- szusi (nem) Ideje: Június 05, hétfő, 10:58:46
(Adatok | Üzenet küldése) | | A versírás nem kollektív műfaj. |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák II. – Közösség (Pontok: 1)
- Anna1955 (anna.lorinczi.l@gmail.com) Ideje: Június 05, hétfő, 22:07:35
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Az internet forradalmasította a költészet lehetőségeit. Interaktívvá vált, és már igénylik is az alkotók, hogy versük ne szakadjon el tőlük, csak úgy szélnek eresztve, hanem kapjanak visszajelzéseket az olvasóktól is. Én azt is örömtelinek tartom, hogy sokan írnak. Természetesen észrevehető az, hogy ettől nem születik több, valóban igényes vers, de az, hogy az emberek írnak, olvasnak, nagyon sokat jelent az egyén fejlődésében. |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák II. – Közösség (Pontok: 1)
- csega Ideje: Június 06, kedd, 06:25:46
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ebben abszolút egyetértek, az "alkoltás - publikálás - olvasás - visszajelzés" folyamat nagyon érdekes élmény. Egy internetes portálon erre adott a lehetőség; egy nyomtatott folyóiratnál nem igazán. |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák II. – Közösség (Pontok: 1)
- winner Ideje: Június 27, kedd, 11:16:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Az, hogy ki hogy ír egyéni. Lehet felállítani tételeket, de az csak bizonyos fokig életszerű Ez abból adódik, hogy nincs két egyforma ember, és ez így van jól.
Tagadhatatlan, hogy az internet szédületes lökést adott az irodalmon belül a versírásnak. De ez a lökés mindkét irányból igaz. Egyfelől az alkotók, akiket a kiadók korábban úgy hajtottak el mint a legyet publicitási lehetőséget, alkotó közöségeket találnak. Ezzel együtt jár, hogy nagyon sok olyan alkotás jelenik meg ami, valljuk meg csapnivaló. Másfelől akit nem érdekli a vers, vagy a próza az olyan távolról kerüli el ezeket az oldalakat, ahogy csak lehet. Néha pont az előbb említett alkotások színvonala miatt.
Én azt vallom, hogy a nagy számok törvénye miatt kell, hogy a sok alkotás között kell, hogy legyen egy-két csiszolatlan gyémánt.
Ami a műhelyeket illeti, nem értek veled egyet. Az, hogy egy alkotó műhely jó vagy rossz az ott lévő tagokól függ, és még egy jó alkotó műhelyben is lehetnek üresjáratok. Egy biztos, erőltetni nem szabad, mert vagy működik, vagy nem.
|
|
|
|
|
|
|
