| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Feloldozás... |
|
 |
A templom. Hűvös és árnyas. Ódon, bélletes kapuja a száz éves lekopott kőcsipkékkel, mint valami hatalmas száj tátongva hívogat. Be mersz-e oda jönni velem?
|
Márványlépcsők vezetnek fel, s amikor belépsz, az összeboruló boltívek alatt valahogy olyan kicsinek érzed magad. Robosztus oszlopok merednek rád tekintélyt parancsolóan, és az a titokzatos erő térdre kényszerít. Ha nem akarod, akkor is. Ujjaid elmeríted a szenteltvíztartóban, mint szomjazó, mohón kutatva néhány csepp vízért, ami az edény aljában összegyűlve tán még megmaradt, majd keresztet rajzolsz vele jelképesen megérintve homlokod, mellkasod, s vállaid. Csak kövessed, amit én teszek. Most már Téged is áthat a szent erő, lemostuk magunkról az út porát, a szennyet, és a sátán bűzös leheletét. Megfogod a kezem, és általjössz velem a hosszú főhajón. Ne félj, én is félek.
Megállunk, és hosszasan elmerengünk az elhalványult freskók penészes maradványain. A tanítványok képei, ahogy ott csoportosulnak a Miurunk körül. Gyermekkoromban a vasárnapi misék alatt egyfolytában őket bámultam, és a neveiket kántáltam a hosszú litániák közepette. Tamás, András, Péter, Jakab, Simon, Máté, Tádé, Bertalan, Jakab II, Fülöp, és a legfiatalabb, a kedvenc: János. Csak tizenegyen vannak. Az iskarióti nincs velük. Mindig kerestem, hogy hol lehet. Látni akartam az arcán a bűn nyomait, s szemében a gonosz villanást, árulásának félreérthetetlen jeleit. Egészen biztosan féltem volna tőle. Vajon a mi arcunkon is látszik?
Ahogy nézlek a színes ólomüvegeken áttörő vibráló fényben, oly tisztának és angyalinak látlak, mint még soha. Lenyűgöz téged ez a misztikum, nem is kell, hogy beszéljek. Érzed, amit én érzek, összeérő ujjhegyünkön lágyan pulzál egy kis ér. Az oltárhoz lépünk. Itt hat ránk a legerősebben az a bizonyos sugárzás, amiről meséltem Neked, tudod, hogy régen az összes templomot úgy építették, bizonyos erővonalak kereszteződésében, kelet-nyugat-i irányban. Az arányok sem voltak véletlenek. Misztikus számok logikusan elhelyezett mintázatát követték, az aranymetszés szabályait alkalmazva, s létrejött a tökéletes forma. A legméltóbb hely Isten szent szellemének.
S mi most itt állunk az isteni tökéletességhez rendelt hibátlan kupolák és boltívek alatt, tükörsimaságú márványoszlopok árnyékában, és áhítattal bámulunk felfelé a gazdagon aranyozott mennyezeti freskókra. Egy idő után megfájdul a nyakunk a sok fölfelé nézésbe. Rám emeled meleg barna tekinteted, és én rögtön tudom, mire gondolsz. Mondanod sem kell. De ez már nem újdonság közöttünk. Ez az a hely, ahol nem lehetnek titkaink. Lelkünk átlátszó, mint az üveg, bűneink lajstroma vastag fekete betűkkel van rá olvashatóan felvésve. Nem tudjuk elrejteni előle, ne is akarjad. Kristálytisztán látja, amit tettünk. A kérdés csak az, hogy bánjuk-e? Érzed a bűn súlyát? Nehéz, mint a kereszt. Az én térdem már elgyengül, s megroggyan. Térden állva egy kicsit könnyebb, térdelj le te is. Valami megmagyarázhatatlan erő egyfolytában lefelé húz. Aztán úgy érzem, mintha a boltozat teljes súlya nyomná a gerincemet felülről. Végül megadom magam az erőnek, és a homlokom a kőpadlóhoz nyomom. Szokatlan testhelyzet ez egy keresztény templomban, de Istene csak egy van minden vallásnak. Te vakon követsz engem, és már együtt csókoljuk a vörös márványt. Hideg és kemény. Nem ehhez szokott a mi ajakunk, s a térdünk is zsibbad.
Feltápászkodunk. Már könnyebb a vállainkon a súly. Betölt valami kellemesen bizsergető érzés, melytől egyszerre libabőrösek leszünk. Érzed ezt a csodálatos erőt, ami a testedbe sugárzik? Megtelsz fénnyel. Felém fordulsz, egymásra nézünk. Érzéseink nem változtak meg, de tisztábbak lettek, sokkal tisztábbak. Olyan ez, mint az artézi kút vize. Nagyon mélyről feltörő, és kristálytisztaságú. Mentes minden szennytől. Szeretni nem bűn. Feloldozást nyertünk…
|
Ideje: Március 08, kedd, 06:46:09 - Audrey
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Feloldozás..." | Belépés/Regisztráció | 6 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Feloldozás... (Pontok: 1)
- Bogika Ideje: Március 08, kedd, 07:07:16
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon érdekes cikk, tetszett. A katolikus templomokban én is kicsinek érzem magam. A református templom más. És az itteni evangélikusban az oltár mögött van egy Jézus-kép, gyönyörű. Mintha azt akarná mondani: "Itt vagyok és szeretlek! Térj meg hozzám!" |
|
|
|
|
|
Re: Feloldozás... (Pontok: 1)
- Galdr (ez_hamis@hamis.com) Ideje: Március 08, kedd, 07:58:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Gyönyörűek a gótikus templomok. Nagyon szeretem azoka helyeket... és igen térdre kényszerítenek. Térdre kényszerítenek az előtt az áldozat előtt amit ezekért a templomokért hoztak, viszont ha szembe mersz nézni magaddal és az életeddel, akkor az Úr előtt emelt fővel, büszkén kell állnod! |
|
|
|
|
|
Re: Feloldozás... (Pontok: 1)
- Anonyma Ideje: Március 08, kedd, 09:15:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | ...hiszen szeretni születtünk! Az igazi szeretet tiszta!-bárki bármit mond vagy gondol. Az Úr ezt érzi, ezért nem kell feloldozást kérni. A belső békét viszont, valóban a templom hűvös falain belül találod meg a legkönnyebben. Szépet írtál! |
|
|
|
|
|
Re: Feloldozás... (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 08, kedd, 09:16:24
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ott voltam, láttam, hittem, éreztem |
|
|
|
|
|
Re: Feloldozás... (Pontok: 1)
- Lev Ideje: Március 08, kedd, 17:43:34
(Adatok | Üzenet küldése) | | A szeretet, szerelem örökké tiszta marad, s nem lehet rajta semmi szenny... mert ha úgy ad, hogy nem kér: tükrözi a Jó-nak képét! Lev:) |
|
|
|
|
|
Re: Feloldozás... (Pontok: 1)
- ukume Ideje: Március 13, vasárnap, 07:08:10
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nem is tudom... Nincs kedvem szólni... Csak hagyom magam megérinteni ezzel az érzéssel- mint a templomban. |
|
|
|
|
|
|
