Re: Miért írunk? (Pontok: 1)
- aranytk Ideje: Február 07, vasárnap, 15:03:30 | | Régóta nézegetem ezt a cikket és először úgy gondoltam, nem kell nekem ide írnom semmit. De mégsem hagy valamiért nyugodni, ezért vissza-visszanézek rá, mert valami mindig azt súgja, hogy illene kiállni azok mellett, akik szívből-lélekből, és felelősségtudatuk állandó kontrollja alatt írnak, nem pedig az itt felsorolt (ne haragudj, de azt kell, hogy mondjam, az én olvasatomban sértő) jelzős összetételek valamelyik árnyéka alatt. Géza hozzászólása valamelyest meg is nyugtatott, hiszen egy általam nagyra tisztelt írótól azt hiszem pont ilyen véleményre számíthattam. Visszatérnék azonban magára a cikkre, melynek először is a hangvétele gondolkodtat el. Én, személy szerint, azon "újságírós fogás-ízek" - még kiforratlan - stílusát érzem a sorokban, melyek mögött nem a valóságra való rávilágítás igyekezete, hanem a szaftos hangzatosság fel-fellebbentése húzódik... és itt kérek elnézést, ha félre értelmeztelek! Természetesen minden tiszteletem azon munka módszerek mellett, melyek tényekre és tárgyilagosságra épülnek. De ez a cikk számomra egy olyan világra mutat, amivel nem tudok azonosulni -bár nem vagyok annyira naiv, hogy ne ismerjem el létezését. Most megpróbálok valahogy elvonatkoztatni a benyomásaimtól, és a cikkben foglalt kérdésekre koncentrálok, mindenek előtt azt kell, hogy mondjam, az írás az önkifejezésnek olyan eszköze, melynek élményhordozó hatása önmagunkban és másokban is olyan energiákat képez, ami belső harmóniánkat, és szellemi fejlődésünket szolgálja. Elismerem, hogy vannak siker orientált írók, de hiszem, hogy igen határozottan elválasztható az ő világuktól az a közösség, akik egy megmagyarázhatatlan, ösztönös gondolat-közlés, hitvallás szerű szolgálatában érzik magukat. Én úgy hiszem, hogy az írás hatalmas felelősséggel bír, hiszen a gondolatoknak formáló ereje van. Én, személy szerint, 11 évig a fióknak írtam, és nem érdekelt, hogy senki nem tud rólam, írtam, mert úgy éreztem, írnom kell. Most, a harmadik kötetem megjelenése előtt ugyanolyan izgalom és félelem van bennem írásaim létjogosultságát illetően, mint amikor az első versem napvilágot látott. A mű formája a saját normáim szerint készül el, az a fontos, hogy egy általam felállított egységet képviseljen, és az általam megalkotott szabályoknak megfeleljen. A kötött formáknál pedig természetesen megvannak a tanult szabályok. De mindez csak a külső formalitás. A tartalom, amit egy-egy írás magában hordoz, ugyanolyan felelősséggel bír, mint egy-egy film, egy-egy reklám, vagy egy-egy pillanat, amire húsz év múlva is visszaemlékezünk valamiért. Az által, hogy leírjuk érzéseinket, gondolatainkat, és ezt nyilvánosságra hozzuk, nyomot hagyunk magunkból másokban. Hiszem, hogy a legtöbbünkben az esztétikai minőségre való törekvés elsősorban a saját belső normáinknak való megfelelésből fakad, ami egyenes út lehet abba az irányba, hogy másokkal is meg kívánjuk osztani ezeket az írásokat. Szeretem az olvasót, mert megtisztel azzal, hogy befogad. Szeretem, mert visszajelzést kapok, hogy eljutott-e hozzá az érzés, amit közvetíteni akartam. Szeretem, mert tanulhatok tőle, ami a fejlődésem szolgálja. Önzés? Nem hiszem. Mindannyiunkban ösztönszerű a jobbá, tökéletesebbé válás igénye. Úgy hiszem, hogy aki úgy ír, hogy közben megáll, körülnéz és olykor visszanézni sem rest, annak nem lehetnek szempontok a másokat kioktatni akarás, a vagyonosodás vágya, vagy az önfitogtató magatartás. Természetesen sokfélék vagyunk, így sokféle képpen gondolkodunk az írásról. Számomra az írás az életem része. Egyrészt csodálatos érzés megérezni, hogy készülődik bennem valami, majd megszületik egy vers formájában. S ha valakinek csak egyetlen szavammal adok valamit - megérte, hogy nem a fiókba tettem azt az írást. Mindazon által szerintem az írás illetve mások írásainak olvasása tiszteletre, szeretetre, elfogadásra tanít. Ez pedig elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy békében élhessünk önmagunkkal, és a bennünket körülvevő világgal. Néha édes, néha keserű ez a teher, de a miénk! Összességében hálás vagyok a cikkedért, mert engem is gondolkodásra késztetett, és az erőt is kifacsartam magamból, hogy mindezt leírjam ide. :) |
] |
|
|
|
|
