[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 110
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 110


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Filmélményeim: Szenvedélyek viharában
mango

Egy 1994-ben készült 125 perces családregény-folyam, - de sokkal több is annál.





Pár napja (újra) nagy filmélményben volt részem: az egyik sokadjára látott kedvenc mozimat adta a magyar televízió. A Távol Afrikától számomra ma is zsinórmérték a filmek megítélésében, osztályozásában.
Most mégsem erről a filmről írok. (Erről kicsit később…Talán pár nap múlva.)
Minap rendezgettem nem csak a DVD-ket, de a CD-jeimet is.
Kezembe akadt az a korong, amit gyakran nézek, és naponta hallgatok, - és ami arra sarkall, osszam meg az olvasóval azokat a gondolatokat, amik e film nézése és nem utolsó sorban zenéje vált ki belőlem.
Szenvedélyek viharában.
Egy 1994-ben készült 125 perces családregény-folyam, - de sokkal több is annál. Csemege, egy igazi filmélmény. Nekem legalábbis az.
Nem tudom megunni: sem a filmet, sem a CD-t. Nem lehet.
Maga a film romantikusnak mondható, a sok-sok tragédiával, drámával és a lélek rezdüléseinek kiszámíthatatlan útvesztőivel együtt.
Nagyon okos recenziót olvastam Kulics László tollából erről a filmről, aki sokkal avatottabb az ítélkezésre, és a film értékelésére. Minden szavával egyetértek.
Tehát a történet dióhéjban.
Amikor a vérontástól megcsömörlött William Ludlow ezredes (Anthony Hopkins) a világ egy eldugott szegletében telepedett le, és felépített egy farmot azért, hogy három fiát békében, szeretettel felnevelje, még nem sejtette, hogy családját egyszer egy nő jelenléte fogja megbolygatni.
Alfred (Aidan Quinn), a legidősebb fivér kötelességtudó, öntörvényű és zárkózott típus, a középső fiú, Tristan (Brad Pitt) megalkuvást nem tűrő, vad természetű személyiség, a legkisebb pedig, Samuel (Henry Thomas) a századforduló idealizmusának megszállottja.
A három férfi közötti szoros testvéri kapcsolat akkor romlik meg, mikor Samuel hazaviszi menyasszonyát, Susannah-t (Julia Ormond), mivel Alfred beleszeret a lányba, - aki viszont Tristan felé kezd heves érzelmeket táplálni.
Eme szerelmi négyszög kreálta konfliktust pedig tovább bonyolítja az első világháború kirobbanása.
Szájtátva nézem még ma is ezt a nem is rövid filmet: Julia Ormond pazar alakítása lenyűgöző a színészóriás, Sir Anthony Hopkins mellett. Ez az őzikeszemű, törékeny lány képes volt úgy beszivárogni három férfi életének minden picinyke, apró résébe, - akár a víz a sziklák közé, hogy ott megfagyva szétfeszítse a hatalmas, erős anyagot…
Susannah beleírta, belekódolta oda magát kitörölhetetlenül, - és meglepő módon ő maga ebben cseppet sem hibás. Sodródik az eseményekkel, vergődik saját érzelmeinek béklyójában, mely bonthatatlan bilincsként zárul köré. Menthetetlenül hátára veszi az a tarajos hullám, mely a szenvedélyeket felkorbácsolva kíméletlenül bont el minden gátat: nincs menekvés.
Edward Zwick rendező Jim Harrison novelláján alapuló, szerelemről, ármányról és a családi kötelékről szóló alkotása a legtöbb celluloidrajongót lenyűgözte. Természetesen a sikerhez nagyban hozzájárultak a remek színészi alakítások, illetőleg a csodálatos tájképek, melyekért John Toll operatőr felelt, akit az akadémiai bizottság munkájáért Oscar-díjjal jutalmazott.
"Minden történet veleje a hang..." - vélekedik Zwick, akivel a "Szenvedélyek viharában" komponistája, James Horner először az 1989-es "Az 54. hadtest" című produkcióban dolgozott együtt. Az akkori sikeres kollaboráció öt évvel később ismét hasonló eredménnyel zárult, ugyanis mindkét produkció, illetve azok zenei anyagai is a mai napig népszerűek maradtak, ráadásul Hornert mindkét esetben Golden Globe-ra jelölték a Legjobb eredeti filmzene kategóriában.
A "Legends of the Fall" partitúráján lévő hangjegyek a legprofibbnak tartott zenekar, a The London Symphony Orchestra közreműködésével 1994 végén keltek életre Anglia két neves stúdiójában, az Air Studios Lyndhurst Halljában, illetve a Metropolis Studiosban, a filmzenealbum pedig a rákövetkezendő év januárjának elején látott napvilágot.
Lássuk, mi kellett ahhoz, hogy ez a zene a '90-es évek filmzenetermésének, és egyben egyik hatalmas kedvencem, James Horner pályafutásának is egyik legkiemelkedőbb darabjává váljon.
A komponista már az első perctől kezdve lebilincseli hallgatóját a "Legends of the Fall" című albumnyitó tétel segítségével. Nem tudom szavakkal leírni, milyen szépségesen szép nagyzenekari mű kerekedett ki James Horner keze alól: a lágy dallamvezetés tökéletes összhangban áll a varázslatosan szép tájjal, a Montana-i hegyek által ölelt kis birtok nyugodtságot, fennköltséget és békességet árasztó világával. Az óriás, havas hegycsúcsok, ahol a grizzly is háborítatlanul és nagy tiszteletben tartva él, és a család magának kikanyarított „béke szigete” egymásba simulva adják azt az utánozhatatlan légkört, ahol két bűvös vonzerejű fiatal tragédiája köti le a figyelmünket lankadatlanul, szinte lélegzetvétel nélkül…
A Kazu Matsui által megszólaltatott shakuhachinak, egy japán fafúvós hangszernek köszönhetően sejtelmesen induló tétel második felére teljesen kibontakozik a gyönyörű, ugyanakkor fájdalmat sugalló főtéma (melynek első négy hangja két évvel később, a David Arnold által szerzett "Independence Day" muzsikában köszön vissza). A zongorajátékkal felvezetődő "The Ludlows" a cselekmény középpontjában álló családnak írt témája, ami - nem meglepő módon - az imént megismert szerelmi dallamsorba torkollik. A két téma, illetve azok átkötő szakaszai rendkívül profi módon illeszkednek egymáshoz. A különféle tételvariálásokat a fent említett tradicionális hangszeren kívül Jay Ungar hegedűszólója színesíti tovább, s az eddig eltelt, mintegy tízpercnyi játékidőből már kitűnik, hogy szerzője nem holmi tipikus underscore-t dobott össze. Érezni, hogy Horner mind az eseményekkel, mind pedig a szereplőkkel igyekezett azonosulni.
És ez még csak a film felvezető képsorai…
Pompás képek.
A hallatlanul tapasztalt, öreg indián monológja, amint kommentátorként meséli el a kezdetektől a történést: olyan bölcsességekről mesél, ami csakis egy indián szájából tűnik hitelesnek. Az aláfestő zene tökéletesen illeszkedik a hófehér varkocsos „Döfés” alakjával, aki Tristan nevelőjeként magát Tristant is csaknem indiánként nevelte föl…Higgadtság, indián vasakarat, néha az érzelmek tökéletes hiánya jellemzi a különc fiút, akit Brad Pitt formál meg kiválóan. Különleges karakterek és jellemek felvonulása ez, hiszen a remek Sir Anthony Hopkins nagyon nagyot alakít a szélütött, beteg embert megformálva medveprém bundája és látszólag zord alakja mögé bújva.
De menjünk szép sorjában. Az eseményeket nem akarom részleteiben „kiteríteni”, hiszen elvenném a film varázsát…Ezt látni kell…De a zenéről essék még pár szó, ami véleményem szerint James Horner egyik legszebb műve…Páratlan.
A "To the Boys..." már nem a meghitt családi piknikezéseket idézi. Az erős dobokkal, fájdalmasan síró vonósokkal és fúvósokkal előadott tételhez hasonlóval később "A rettenthetetlen" csatajelenetei alatt találkozunk, ám sem ez, sem azok nem olyan hatásosak, mint a "Samuel's Death".
Mint ahogyan azt már a címből sejteni lehet, a kirobbanó lendület és dinamika nem tart sokáig, ugyanis a legkisebb testvér halálát aláfestő, szívszorító muzsikába torkollik.
Zseniális mű.
A dübörgő tételekből nagyjából ennyi jutott az albumra, a továbbiakban újfent a dráma és a szerelem hangjai váltogatják egymást. Ettől függetlenül a családtagok közötti ellenséges hangulatok tükrözése érdekében visszaköszön néhány keményebb motívum, ám mennyiségük nem számottevő.
Az egyik legnagyszerűbb jelenet és muzsika következik: "The Wedding". Az esküvő.
Valahányszor ezt látom egy Horner által jegyzett lemez tracklistáján, már előre dörzsölöm a tenyerem, tudván, hogy ez lesz az album egyik csúcspontja - ha nem a legnagyobb. Az amúgy is mesés főtémákat az esküvőzenék esetében a szerző addig csűri-csavarja, hangszerelteti, mígnem az addig hallottaknál még érzékenyebbé, még hatásosabbá nem válnak. Fantasztikus képek, gyönyörű zene. Mi kell még…?
Az album legfeszültebb, legsejtelmesebb perceit a "Revenge" tartalmazza, ami főként az ütős szekcióból, illetőleg a shakuhachi és más fafúvósok hangjából tevődik össze. Az "Alfred, Tristan, the Colonel, the Legend..." negyedórás játékidejének köszönhetően igazi vége-főcímzene, melyből egyetlen igazán fontos motívum sem maradt ki. A női vokállal történő indítás, a síró hegedűk, a lágy zongorafutam, és az összes többi alkotóelem, melyek a hitet, a fájdalmat, a szeretetet és az összetartozást hivatottak szimbolizálni, még utoljára, egy álomszép egyvelegben örvendeztetnek meg bennünket.
Ha léteznek tökéletes filmzenék, ez mindenképpen közéjük tartozik. James Horner pályafutásának egyik fordulópontja volt ez a filmzene, melyet további örökérvényű muzsikák követtek - mint például az Oscar-díjas "Titanic". Ez az aláfestés remek példa arra, miért volt érdemes megjegyeznünk Horner nevét.
Amennyiben valakinek nem elegendő az a 75 perc, amit a kiadó stábja erre a szép körítéssel tálalt korongra választott, nyugodtan vásárolja meg a film DVD-jét, ugyanis a különálló zenei sávnak köszönhetően azon a teljes filmzene is meghallgatható.
A film záróképei és dallama után még most, talán huszonhatodjára látva is csak ülök döbbenten…
…és továbbgondolásra késztet: elsöprő ereje mit sem vesztett lendületéből, akárhanyadjára nézem.
Jonathan Broxton, a Movie Music UK szerkesztője ezt nyilatkozta: "Horner munkája olyan, mint egy 25 éve íródó szimfónia, amiben minden score egy újabb tétel, melynek témái, motívumai és textúrái évről évre tovább fejlődnek."
És valóban, egy dolog tény: James Horner azon kevés komponisták egyike, kiknek eddigi munkássága viszonylag egyenletes, ami manapság igen ritka. Vele csakis Hans Zimmer vagy John Barry esetleg Jerry Goldsmith veheti fel a versenyt, - de ez pusztán az én saját, különbejáratú véleményem, és mint ilyen, erősen megkérdőjelezhető. Akkor is tartom fenti véleményemet, - de hát ez így van jól. Nem vagyunk egyformák.
Én minden percét, hangjegyét élveztem, élvezem.
Érdemes belekóstolni, szinte lehetetlen csalódni ebben a filmben, és ebben a nagyszerű muzsikában.
James Horner nevét pedig meg kell jegyezni...


****

A "Milyen zenét hallgatsz most?" című topicba belinkeltem a film zenei főmotívumát, ott meghallgatható...



Megjegyzés: Részleges forrás: http://www.filmzene.net/read.php?u=c_legends_fall.html
Ideje: Szeptember 23, szombat, 15:16:15 - fullextra

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
"Filmélményeim: Szenvedélyek viharában" | Belépés/Regisztráció | 8 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: Filmélményeim: Szenvedélyek viharában (Pontok: 1)
- 102 Ideje: Szeptember 25, hétfő, 11:10:18
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Tényleg ott van ez a film abban az elsö harmincban, amit akárhányszor meg tudsz nézni, sosem lesz sok belöle (úgy tíz-tizenkettö alkalomnál tarthatok...), egyedül annyit szeretnék még hozzátenni ehhez az egyébként remek, szokatlan oldalról közelítö cikkhez, hogy egy félmondatban emeljük még ki Aidan Quinn-t, aki szerintem remek az érzelmi, érzéki, spirituális mélységeket genetikusan nem értő és nem érző, örök konzervatív legidösebb fivér szerepében - ahogy mindig. Milyen kár, hogy igazából soha semmilyen IGAZI kiugrási lehetöséget nem kapott színészként - ö az örök legjobb epizódszereplö marad már valószínüleg mindörökre. Ja, és még egy James Horner filmzene, számomra a legszebb és legfeszültebb: ALIENS (szintén Cameron film, mint a Titanic), az Alien tetralógia második, valószínüleg legjobb darabja. Bár Ridley Scott is tudta, mitöl döglik... :) Na, szóval tetszett az írás! Szia Mango! Százkettes



Re: Filmélményeim: Szenvedélyek viharában (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Szeptember 25, hétfő, 14:27:55
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Sajnos, én eleddig csak egyszer láttam ezt a filmet, de már "intézkedtem", hogy újra meg tudjam nézni, és újra és újra :) Most épp az általad a fórumba belinkelt zenét hallgatom - megvallom, akkor leginkább a történet ragadott meg, de valóban csodálatos a harmónia, ami szól alatta. Örülök és köszönöm, hogy felidézted ezt az élményt - én továbbra is várom a hasonló "élményeidet", mert mindig a fejemre koppintasz velük, hogy "ejnye, hát ez sincs ott a polcodon?!" :)



Re: Filmélményeim: Szenvedélyek viharában (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Szeptember 26, kedd, 12:46:05
(Adatok | Üzenet küldése)
Nekem is kedvenc filmjeim közé tartozik, most kedvet is kaptam, hogy újra megnézzem. Örülök, hogy felidézted!!!



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.36 Seconds