| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Költészet, verstan |
|
 |
Előszó:
(Mire jó a versírás?) Aligha akad olyan ember, aki ne próbálta volna még
élményeit versben megfogalmazni.
|
Mint ahogy olykor, valami okból, az ember
rajzol, énekel, táncol, gyurmából kiformál valamit, társaságban előad
egy történetet, utánoz valakit. Esetleg nem is különösebben figyel oda,
mit csinál: csak úgy dúdol magában, firkál, kenyérbelet gyúrogat, eljátszik
szavak váratlan egybecsengésével, ritmusával.
Vagyis azt, amit úgynevezett művészetként befogadni, élvezni szoktunk,
fogyasztani tanulunk meg - a zenét, költészetet, képzőművészetet és a
többit -, gyakran, gyakrabban, mint hinnénk, alkotó módon gyakoroljuk.
Mindennapjainkban a művészet kifejezőeszközeit, legalábbis egyes elemeit
használjuk. Ne térjünk ki most arra, hogy ebből lesz-e a magas művészet,
vagy épp fordítva, az szivárog bele életünkbe. Nem valószínű, hogy ilyen
egyszerű és végletes volna művészet és mindennapi élet kapcsolata. Az
azonban bizonyos, hogy a műélvezet nem választható el teljesen az alkotó művészi
tevékenységtől, és hogy a művészet egyik haszna éppen ebben kereshető. Mégis
a művészetek alkotó művelését csak kevesen tanulják. Vannak ugyan, akik
zongoraórára, balettra, képzőművészeti stúdiókba járnak, később
esetleg a Zeneakadémián, Balettintézetben, Képzőművészeti Főiskolán képezik
tovább magukat, ott sajátítják el a művészetek mesterségbeli fortélyait.
Akit azonban az irodalom érdekel, aki verset ír: az bölcsész lesz - és
tanul irodalomtörténetet, irodalomelméletet; olyasmit azonban alig, amitől
verset jobban tudna írni.
Az irodalom körül ugyanis kialakult az idők folyamán egy bizonyos félreértés.
Voltaképpen nagyon is természetes és gyakran termékeny félreértés ez,
mely az irodalmi műalkotásnak abból a tulajdonságából fakad, hogy nyelvben
létezik. Az írói mű nyelvből hozza létre, nyelven fejezi ki önmagát;
bizonyos értelemben anyaga és eszköze a nyelv. Márpedig egy nyelven legalább
(ti. az anyanyelvén) mindenki beszél, képes nyelvtanilag helyes mondatokat
alkotni, ezáltal közölni gondolatait, érzéseit. Könnyen eshetünk abba a tévedésbe,
hogy gondolataink, érzéseink irodalmi szándékú közlése már irodalom is,
hiszen az írói műalkotás anyagát-eszközét, a nyelvet nem kell külön fáradsággal
megtanulnunk, az adott, azt tudjuk.
Tévedés azonban azt hinnünk, hogy pusztán azért, mert képesek vagyunk
nyelvi eszközökkel közölni dolgokat, képesek vagyunk mindjárt műalkotásokat
is létrehozni. Az általában föl sem merül, hogy élményeinket megfelelő
előképzettség nélkül zenei kompozíciókban mondjuk el. Félig öntudatlan
dúdolgatásainkat a legritkábban jut eszünkbe szonátaformává kidolgozni. Jóval
több szerelmes önti érzéseit maga gyártotta versbe, mint ahány megpróbálja
a szeretett lény vonásait portrén, festményen megörökíteni. Elfogadjuk
ugyanis, hogy a muzsika, a rajz fogásait meg kell tanulni - írni azonban
mindenki tud. Többnyire azt is elfogadjuk, hogy aki elsajátította ezeknek a művészeteknek
a mesterségbeli elemeit, elmélyültebben képes élvezni a nagy alkotók
produkcióit. Az irodalommal némileg itt is más a helyzet.
Az irodalom kapcsán lényegesen könnyebb "öntörvényű alkotóerőről"
beszélni. Az írásművészet, a költészet mesterségbeli fortélyait nagyobb
titok övezi, hiszen nem tanítják olyan nyilvánosan, mint más művészeti ágakéit.
Ez nem mindig volt így: hosszú évszázadokon át oktattak olyan tárgyakat,
amelyek az írásművészet fejlesztését szolgálták.
A régi diákok külön tantárgyként tanulták a poétika, stilisztika,
retorika tudományát. És tananyag volt a verstan is, sőt maga a versírás.
Amint a festőnövendékeknek ma is festeniük kell, a zeneszerzést tanulóknak
komponálniuk. Megadott feladatokat kell végrehajtaniuk- hogyan másként
tanulhatnák meg a szakmát. Csokonai Vitéz Mihály számos nagy versének, a Zsugori
uramnak, a Konstantinápolynak, Az álomnak. Az estvének első
változata, csírája iskolai házi feladatnak készült.
Igaz, a versírás gyakoroltatásának igen egyszerű célja volt. Mint Julow
Viktor írja: -E kötelező versfaragás célja a formák beidegzése volt,
ami természetesen sivár formalizmust eredményezett (...). A majdani falusi
lelkészeket, rektorokat készítette elő egyik hivatásbeli tisztük: rigmusok
(köszöntők, lakodalmi versek, halotti búcsúztatók) írására" Persze
nemcsak falusi lelkészek, hanem valódi költők is írtjak ilyesmiket - pénzért.
Csokonai nagyszabású filozófiai költeménye a lélek halhatatlanságáról,
a Halotti versek is így született: felkérésre, fizetségért.
Természetesen nem minden megbízásból, pénzért írt vers lett remekmű, és
korántsem csak megbízásból írtak a költők. Jószerivel épp Csokonai volt
az utolsó jelentős költő, aki komolyan vett ilyen feladatokat. De a költészetnek
kétségkívül létezett ez a szerepe is.
Ennek a szerepnek a betöltéséhez teremtő ihlet nem kellett, csupán mesterségbeli
jártasság. A művészi alkotófolyamat megítélésében új szempontokat történetileg
a polgári társadalom kialakulása hozott. A művészet társadalmi megrendelése
bonyolultabb formát öltött. Jellemző adat, amit Molnár Antal A zenetörténet
szelleme című könyvében közöl: hogy Mozartnak udvari hangversenymesterként
a szolgák asztalánál volt ebédnél a helye, Beethovent ellenben alig néhány
évvel később maguk közé ültették az arisztokraták.
Azt jelenti ez a változás, hogy a megrendelésre dolgozó, XIX. század előtti
művész a megrendelő ízlését elégítette ki. A megrendelés egyszeri
alkalomra szólt. A modern értelemben vett művészt nem magánszemélyek
egyedi megbízásai tartják el. Ha a társadalom elfogadja művésznek, el is
tartja: a megrendelés egy életre szól. Megbízást kap a művész, a zenész,
a költő szerepének betöltésére. Magyarországon Kisfaludy Károly, Vörösmarty
Mihály voltak ennek az új költőszerepnek az első képviselői.
Mit jelentett ez az írói mesterségre nézve? Bizonnyal kevesebb megkötöttséget.
A költőnek nem kellett többé oly közvetlenül kiszolgálnia a megrendelő
ízlését. Nem véletlen, hogy éppen ekkor, a romantika korában kezdtek kísérletezni
a költők a szabadverssel. Ha a költő teremtő géniusz, akkor feladata nem
meglévő szabályok helyes (és találékony) alkalmazásában áll, feladata
nem az imitáció, hanem ellenkezőleg: a szabad szellem és képzelet alkotóerejének
eredeti felhasználása.
Közkeletű vélemény szerint a szabályok akadályozzák, megkötik a művészt
alkotóerejének szabad érvényesítésében. Akármi volt is e tekintetben az
írók-költők álláspontja, az írásmesterségre oktatás lassan kiszorult
az iskolai tananyagból. (Ritka kivételként említhető Négyesy László
híres szemináriuma századunk elején: olyan későbbi formavirtuózok látogatták
az órákat, mint Babits Mihály, Kosztolányi Dezső.
Az elmúlt évtizedekben Lator László pesti bölcsészkari szemináriumain
lehetett a mesterség fortélyait elsajátítani.) De végsősoron a költészet
mesterségbeli fogásai a céh titkává lettek. Ugyanakkor feltűnő, hogy
titkos törvénytudásukat milyen bőven kamatoztatják azok a költők is - Vörösmartytól
Weöresig -, akiknek látnoki képzelete a legszabadabban szárnyal.
Valami okának mégiscsak kell lennie, ha a költők sokezer év óta ilyen
kitartóan ragaszkodnak a magukra kényszerített kötöttségekhez. A világlíra
elsöprő többsége kötött versformákban íródott, szigorú szabályok
szerint. De hát Beethoven Ötödik szimfóniájának c-moll hangneme nem
jelent-e éppoly súlyos megkötöttséget, mint a Szózat jambikus lejtése?
A műalkotás különös képződmény; a szabályok rendszere, amelyhez
igazodik, nem börtöne, hanem lényegének része. Csokonai Vitéz Mihály Tartózkodó
kérelem című verse címével együtt harmincnyolc szóból áll.
Terjedelme véges. Kiterjedése mégsem az: ha újraolvassuk, ha kívülről
megtanuljuk, és akárhányszor újramondjuk, mindig más lesz, mindig változik.
Ez a véges számú szóból összeállított nyelvi konstrukció a végtelenség
érzetét kelti. Hangulatunk, állapotunk, életkorunk, tudásunk,
tapasztalatunk változásaival együtt változik. Eközben véges számú elemei
kipreparálhatok: megszámolhatjuk a vers szavait, verslábait, sorait, strófáit,
mondattani elemeit, költői képeit, jelzőit, hasonlatait. A végtelenség, a
szinte szerves változékonyság illúzióját minden műalkotás sűrítéssel
éri el. A véges számú elemek oly módon kapcsolódnak egymáshoz (és egymás
kapcsolódásaihoz), hogy az új és új síkokkal, rétegekkel növeli a mű
terét. Új és új értelmezési lehetőségeket kínál.
Természetesen nem kell a vers megértéséhez minden poétikai,
stilisztikai, retorikai, verstani, líratörténeti, kultúrtörténeti összetevőjét
a legapróbb részletekig ismerni. Talán nem is lehet. Sőt, azt sem állíthatjuk,
hogy a költő gondosan és tudatosan mérlegel minden hatáskeltő elemet, mielőtt
helyére teszi. Még tovább menve, ahogyan Nemes Nagy Ágnes írja egy esszéjében:
-...a verset nem merítik ki tartalmi vagy formai jellemzői. Marad benne
valami, amitől verssé lesz, s amit - úgy gondolom - pszichikai létünk nem
ismert tartományaiból tép ki magának. A vers sugárzóképességét ismert
anyagai nem indokolják. Ezért olyan érdekes vizsgálati anyag a vers."
Valószínű, hogy a vers ismeretlen sugárzását jobban érzékeli az, aki
ismert elemeinek működését mélyebben érti.
Amikor az ember verset olvas (zenét hallgat, festményt szemlél), eleve és önként
belehelyezkedik a művészi közlés szabályrendszerébe. Valahogy úgy -
most egy művészeten kívüli (bár ha az ókori görögökre gondolunk, attól
nem is olyan távol álló) tevékenységből, a sportból véve a példát -,
ahogyan a futball-, a kosárlabda-mérkőzés nézőjének ismernie kell a szabályokat,
hogy élvezni tudja a játékot. Máskülönben csak rohangáló embereket lát,
akik hol odaadják, hol elveszik egymástól a labdát, időnként megállnak,
és egyikük oldalról dob, néha pedig örömükben egymás nyakába ugrálnak.
A játék feszültségéből, dinamikájából kétségkívül a legtájékozatlanabb
néző is érzékel valamit, de hol van attól, hogy értékeljen egy szép
cselt, ügyes indítást. Ugyanígy fosztja meg magát a versélménytől, aki
egy költői szövegben a szavaknak csak elsődleges, szótári értelmét látja
(mit sem tudva például a metaforikus síkról), aki ritmusalkotó tényezőket
figyelmen kívül hagyva prózaként olvassa a költeményt.
Belátható tehát, hogy költőre és olvasóra egyaránt vonatkoznak olyan
szabályok, amelyek elismerése nélkül a mű megalkotása, illetve befogadása
lehetetlenné válna. Képzeljünk egy szimfóniát, amit olyan szerző komponált,
aki soha nem hallott szolfézsről, összhangzattanról, hangszereléstanról,
ellenpontról, formatanról stb.; esetleg olyan művészek előadásában, akik
egyetlen óráig sem képeztették magukat hegedű-, oboajátékból. (Nem tévesztendő
össze ez az eset azzal, ha a máskülönben kitűnően képzett művész
produkciója abból áll, hogy egy rádió keresőgombját csavargatja pódiumon,
vagy épp három percig mozdulatlanul ül zongorája előtt.)
Ez az elképzelt "mű" annak szélsőséges esetét példázná, amikor a
művész semmiféle szabályok kötöttségének nem engedelmeskedik. És képzeljük
el azt a helyzetet, hogy bemegyünk a színházba, és hirtelen nem értjük, a
festett díszletek között miért hadonászik láthatóan életlen játékkarddal
két ember, miért csinál az egyik úgy, mintha leszúrták volna, és főleg
miért borul rá zokogást mímelve egy nő, ha ő is tudja, hogy nem halt meg?
Ez a helyzet annak szélsőséges esetét példázná, amikor a befogadó nem
hajlandó alávetni magát a művészet szabályainak.
Ha azonban elfogadjuk a művészet feltételeit, mindjárt nem lesz olyan érthetetlen,
hogy költők sokasága veti papírra verssorok ezreit, és soha egy szótagot
nem tévesztenek. Hogy Vörösmartynak, Aranynak, Babitsnak, József Attilának,
Weöres Sándornak mindig kijön a jambus, a daktilus. Mindjárt nem olyan
meglepő, hogy nekik kötött formában érkezik az "ihlet". Ehhez persze
tudatosítani kell, hogy az írás folyamat. Az olvasó már csak az elkészült
művet látja, és- főleg, hogyha hajlik az ihletett költői teremtő tevékenység
misztifikálására - nem gondol arra, milyen hosszú, lassú munka végeredménye
a műalkotás. A költők alkotói módszere sokféle. Van, aki magában hordja
ki a verseit, és leírni valóban egy pillanat műve - csakhogy addigra esetleg
hosszú hónapok, évek érlelése van mögötte. Más költők vázlatokat készítenek:
Vajda János nem egy versét először prózában fogalmazta meg, ebből az
alapanyagból alakította ki a költeményt.
Tanulságos dolog ebből a szempontból belelapozni egyes költők verseinek
kritikai kiadásába. Kiderül, hogy József Attila olyan verseit is, mint a Kései
sirató, a Nagyon fáj, amelyekben oly elemi mélységekből fakad föl
a fájdalom, mekkora műgonddal csiszolta, javította; egy-egy soruk nemritkán
három-négy változat után találta meg végső formáját. A költői alkotás
folyamat: javítás, átszerkesztés, átírás során jut el az alkotó a végleges
megfogalmazáshoz.
Gondoljuk csak el, gyakran hányszor nekifutunk egy magánlevél megírásának,
hány változatban készítjük el, mire postára adjuk! Hogyne lenne versével
hasonlóképpen a költő, aki mégiscsak ércnél maradandóbb megfogalmazásra
törekszik !
Ez a könyv a versírás mesterségbeli elemei közül a verstan elsajátításához
kíván segítséget nyújtani. Nem elméleti, hanem gyakorlati elsajátításában:
verstani összefoglalót és gyakorlatokat tartalmaz. Szűk szelete ez a költészeti
szakmának, illenék megindokolni, miért éppen erre esett a választás.
Mindenekelőtt a vers "ismert anyagai" közül ez mérhető a
legpontosabban. Ugyanakkor a korábban kifejtett okok miatt ismerete fokozatosan
háttérbe szorult. Pedig könnyű belátni, hogy a kötött formák verstanának
ismerete nélkül ezeket a kötött formákat még felrúgni sem lehet. Arról
nem is szólva, hogy valamirevaló költő tudja, mikor milyen formát használ,
és nem azért ír szabadverset, mert nem tud mást. Mondhatnánk úgy is,
szabadsága éppen a szabad választásban áll, hogy tehát nincsen belekényszerítve
a szabad vers mégoly képlékeny kereteibe.
Hogy a versértés terén mit jelent a verstan ismerete, szemléltesse
Pilinszky János kétsoros verse, az Életfogytiglan: "Az ágy közös.
/ A párna nem." A vers két sora az emberi kapcsolatok tragikumát
fogalmazza meg - a testi egymásra találás sem oldja fel a szellem
metafizikai magányát. Életfogytiglan arra ítéltettünk, hogy magunkba zárva
éljünk. A vers metrikai megkomponáltsága épp ezt a cellamagányt, börtönlétet
fejezi ki a maga sajátos eszközeivel. Mindkét sor két jambusból áll: a kétszer
két jambus jelöli ki az önnön magányába zárt emberi létezés négyzetes
celláját, terét. Ebben a ritmikai cellában a két sor négy-négy szótagja
úgy kopog, mint a faltól falig föl-alá járkáló fogoly lépései: oda:
"Az ágy közös", vissza: "A párna nem". Pilinszky verse többet
hallgat el, mint amennyit verbálisan közöl, de közlendőjének súlyos részét
hordozza ez a nyelven kívüli (de nyelvhez kötődő) metrikai megoldás.
A verstani gyakorlatok legfeljebb közvetett módon vezetnek át a költészet
egyéb megtanulható elemeihez. A gyakorlatok egy része elősegítheti, hogy a
tanuló némi jártasságot szerezzen - átírás, átfogalmazás által - a
verssor, versszak megszerkesztésében. Egyes feladatok a szóválasztás finomításához,
az egységes hangvétel kialakításához is segítséget nyújtanak. Az elsődleges
cél azonban a verstani alapismeretek begyakoroltatása. A könyv kizárólag kötött
formákkal foglalkozik: a magyar költészetben használatos ütemhangsúlyos,
időmértékes, illetve a kettő együttes meglétéből fakadó szimultán mértékrendszerekkel.
A gyakorlatok három nehézségi fok szerint épülnek egymásra. A három mértékrendszert
előbb fel kell tudni ismerni, egymástól jól elkülöníteni, ezután következnek
a verselési készséget fejlesztő különféle feladatok (sorkiegészítés,
verssorok, versszakok rekonstrukciója). Végül idézetek szabad átalakítása,
megadott témára, ritmusképletre történő versírás során a tanuló az
alkotó munka közelébe jut. Itt kell megjegyezni, hogy a hiányos idézetek
kiegészítésekor nem a költő eredeti megoldásának kitalálása a cél,
hanem olyan változat költése, amely metrikailag és értelmileg (valamint
lehetőség szerint hangulatilag is) odaillő. Az időmértékes idézetek átírása
hangsúlyos, a hangsúlyos idézetek átírása időmértékes versbe meglehetős
leleményességet kíván - ezek voltaképpen versfordítási
feladatok, csak épp magyarról magyar nyelvre.
Minden idézet magyar költő eredeti műve. Válogatásukkor két szempont
vezérelt. Mivel a gyakorlatok afféle példatárként is szolgálnak, népszerű
versek részletei is megtalálhatók közöttük. Másrészt kevéssé ismert
szerzők kevéssé ismert alkotásait is felhasználtuk, hogy a magyar líra
ritkábban olvasott műveire is ráirányítsuk a figyelmet. Nem minden példa tökéletes
verstanilag. A szabályostól való eltérésre azonban tanulságos odafigyelni:
hiszen a gyakorlati költészet nem az elméleti verstanból születik, hanem épp
fordítva: a verstan vonja le szabályait a költészet gyakorlatából.
A könyv végén mutató közli az egyes versidézetek pontos adatait (a költő
nevét, a vers címét és az idézett sorok sorszámát), közli továbbá a
kiegészítő gyakorlatok hiányzó szövegrészeit. A hiányzó rész néhol
egy szó, néhol több. A tanuló annyi szót írjon a maga változatában,
amennyit jónak ítél, természetesen az adott versmértéken belül maradva.
Megjegyzendő még, hogy a mozaikgyakorlatoknál valamennyi szó kis kezdőbetűvel
van megadva, a megoldásban azonban a helyesírási szabályoknak megfelelően
kell a versmondatokat leírni.
Megjegyzés: Ez a tartalom a: GNU Free Documentation License védelme alatt áll.
Forrás: A Wikikönyvek, a szabad elektronikus könyvtár. http://www.wikibooks.org/
|
Ideje: Január 18, csütörtök, 08:37:54 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Költészet, verstan" | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Költészet, verstan (Pontok: 1)
- Eroica (ezüsttollacska@ t-online.hu) Ideje: Január 18, csütörtök, 09:03:37
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Bölcs dolog volt feltenni ezt az írást. Teljes mértékben egyetértek vele.
Én, személy szerint, tudom, hogy nem vagyok nagy ász, de egyszer, nem is rég , egy kritikus azt mondta nekem: "Csak maradjon ilyen tiszta, és őszinte Erika, amilyen eddig volt. Nem baj, ha hibázik. Adja önmagát. Nehogy fertőzést kapjon valamelyik irányzattól! " -Remélem- ígértem neki. |
|
|
|
|
|
Re: Költészet, verstan (Pontok: 1)
- piroman Ideje: Január 18, csütörtök, 09:43:52
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Boldogan olvastam! Várom a folytatást! |
|
|
|
|
|
Re: Költészet, verstan (Pontok: 1)
- soman (soman1@citromail.hu) Ideje: Január 18, csütörtök, 10:07:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Akár igényes dolgozat lehetne önmagában is a könyv bevezetője.
Először visszahőköltem a hosszúságától, de aztán nem bírtam abbahagyni az olvasást, egyik sor rántott magával a másikba.
Magából a cikkből hiányolom a könyv szerzőjének és a címének a feltüntetését. |
|
|
|
|
|
Re: Költészet, verstan (Pontok: 1)
- zsuka49 Ideje: Január 19, péntek, 04:01:05
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Remek, csak gyüljenek a sok cikkek, amiből tanulhatunk!!Köszi neked is, hogy próbálsz segíteni a mi kis amatőr lelkünknek, hogy jobb, igényesebb versek születhessenek!!:))
Zsuzsi |
|
|
|
|
|
|
