[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 219
Tag: 1
Rejtve: 1
Összesen: 221

Jelen:
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Tartalom és forma
Tithonos

In medias res

A vers története régebbi időbe nyúlik vissza, mint az írott nyelvé; a beszélt nyelvvel egyidős lehet.


Mielőtt ezen megállapítás tudományos értelemben vett konklúzióit levonnák, és az előzményeket és következtetéseket merő fontoskodásnak nem tekintenénk, érdemes három elvi megállapítást tennünk.
Hogy ki és miként értelmezi a költészetet és a verset, hogy milyen filozófiát társít mellé, az mindenképpen az olvasó és az alkotó világnézetének függvénye.
Hisz egy vers technikai megközelítése is sok mindenről árulkodik.


Kölcsey Ferenc            Berzsenyi Dániel       Vörösmarty Mihály       Petőfi Sándor


Gondoljunk csak bele, Berzsenyi, Kölcsey és Vörösmarty, akik Petőfi kortársainak tekinthetők, még szinte teljesen „antik” költőnek számítanak, míg Petőfitől talán csak két epigramma maradt fenn.
Vagy Radnóti a szabadverstől miként tér vissza az antik formanyelv legősibb formáihoz, szintén beszédes bizonyítéka olyasvalaminek, mely nem feltétlenül a műveltség vagy az iskolázottság függvénye.
És pszichológiai értelemben vett távlatokat nyithat meg, hogy Tóth Árpád és Juhász Gyula miként tartott ki az elégikus hangzást megéneklő jambikus lejtésű verssorok mellett, hogy a Tóth Árpád-i líra mennyi melankolikus ünnepélyességet vitt az anapesztizáló jambusi sorokba, ahogy a jambusok hirtelen feloldódtak az anapesztus rohanó magányában.
Ugyanakkor a nemzeti himnuszunk vagy a Toldi őszies derűjében a szimultán ritmusokban a trocheusokat miként gyűri maga alá a Zrínyi-sorok lágyan ütemező taktusrendszere, mely sokkal bonyolultabb, mint előszörre gondolnánk.

Vers és világnézet


Még senki nem vállalkozott arra a nemes feladatra, hogy a tudományok, az állameszmék, a művészetek egész történetét megírja a világnézetek függvényében.


Oswald Spengler és fő műve, a Nyugat alkonya


A fenti állítás részben igaz, hiszen Oswald Spengler a Nyugat alkonyában valójában másról sem beszél, de ő egy sajátos mátrixelméletbe vonja, s nem direkt módon  görgeti a vallásokkal párhuzamosan haladó művészetek és tudományok lehetséges változásait.
Ha mérlegre tesszük az összes tudományt és művészetet, nem lehet elbújnunk azon megállapítás elől, hogy az emberi jelenség szinte minden megnyilvánulása, melyeket jelentősnek nevezhetünk, vallásos fogantatású volt.
Spengler is azt állítja a sajátos kultúrkör-elméletében, hogy a vallásos érzés elhanyatlásával a tudományok és művészetek kiürülnek, formálissá válnak, s elveszik egy adott kultúra flexibilitása.
Viszont azt a tézist sem fogadhatjuk el, hogy a költészet és a vers  teológiai értelemben vett imádságból alakult ki.
Egyáltalán létezik-e egyidejűség a kultúrák történetében?
Már itt is kétféle világszemlélet áll egymással szemben - egy sajátosan történelmi egy relativisztikus aritmetiko-historiai szemlélettel.
Az egyik kronológiai, azaz a világtörténelmet egységes és lineáris rendszerű fejlődéstörténetnek tartja, míg a másik tagadja ezt a fajta egységességet, tagadja az egységes emberit, kultúrákról beszél, melyek keletkeznek, megérnek, majd elpusztulnak.
Spengler előtt jóval hárman is ezt hirdették: Goethe, Crocke, Madách vagy olyan jelentős költő, mint Yeats.

 
Goethe                          Madách                                      Yeats


Másrészről fontos, hogy egy költői életmű miképpen alakul szerzőjének világnézetéhez. Tolsztoj azt mondta, hogy Shakespeare-t ki kell dobnunk, hiszen Krisztus nem szerepel a műveiben.
A homéroszi eposzoktól Selma Lagerlöfig, Dantétől Adyig kevés dolog határozta meg jobban az életmű egészét, mint a szerző és a mű Istenhez való viszonya. A mai irodalomtörténet viszont a mű és a szerző viszonyát taglalja, és Istent kihagyja az elemzésből.
Talán akkor járunk el helyesen, ha az irodalom „szentháromságában” a szerző és a mű mellé odahelyezzük a szerző viszonyulását, a kor hangulatkultuszát; mindazt, ami a „levegőben volt”, és mindazt a lelki attitűdöt, mely nélkül az ember csak elszórt lehetőség.

Különleges fejlődési vonal az, amit a zsidós szellemiségű fiatal Radnóti első két kötetétől az érett férfikor és az utolsó versek időszakáig húzódik. Az első kötet, mely miatt Radnótit Istengyalázásért a bíróság szabadságvesztésre ítélte, nos, ehhez képest a Bori notesz több-e? Radnóti esetében nincs „megtérés”, mint Verlaine-nél vagy Rimbaud-nál, nincs formagazdagodás. Mégis mindenki az utolsó köteteket olvassa, pedig a korai Radnóti sokkal teljesebb, sokkal tisztább, mint az elmúlás szélén tántorgó, az ócska noteszbe saját rémületét dokumentáló Radnóti.
Vagy Ernest Renan, akinek költői prózába hajló életművében a szabadgondolkodói attitűd a kései kor antiszemitizmusával miképp kerül szembe, mikor a kereszténység története után megírja a zsidóság történetét.
Egyáltalán lehet-e fejlődésvonalról beszélni?
Hiszen Ady például az Új versekben és a Vér és Aranyban volt a „legjobb”, Dosztojevszkij sohasem hanyatlott, és ugyanez elmondható Shakespeare-ről is.
Viszont Babits és Kosztolányi folyamatosan „fejlődtek”, míg Juhász Gyula vagy Tóth Árpád már az első versekben is urai voltak a saját költészetük összes jegyének.
De térjünk vissza a világnézeti viszonyulás kérdésére.

   
Bach                      A Missa Solemnis egy lapja                  Beethoven


Azt gondolom, hogy egy ateista világnézetű karmester sohasem lesz képes megszólaltatni Bach H-moll miséjét vagy Beethoven Missa Solemnisét. Hallani fogjuk a zenét, de érezni és élni nem.
Írhatunk aranymetszésponttal felvértezett verset, de ha nem látjuk mögé annak szakrális szimbolikáját, akkor művészet helyett csak a technikát láthatjuk meg.
Így vagyunk a haikuval is. Írhatunk a haiku-formát, de sohasem haikut. Szerdahelyi is így vélekedik:

"A versformák viszonylag kevésbé kötött voltával szemben a japán költészet a nem ritmikus formák – mindenekelőtt a természeti metaforák és szimbólumok -  virtuóz alkalmazásával tűnik ki. E szimbólumok azonban a mi kultúrkörünkben ismeretlenek lévén, csak dekoratív képekként hatnak, filozófiai tartalmukat nemigen tárják fel, ahogyan Masaoka Shiki e haikujában-

 Hideg holdvilág;
Kőpagoda árnyéka.
Egy fenyőfa-árny.


mi a fenyőfáról aligha asszociálhatunk a hosszú életre és a tiszta békére stb."

 
Masaoka Shiki


Tudományos fejtegetéssé lesz a vers, melyet boncasztalra vonnak, hogy a kritikusi szike elvégezze mindazt, amit az ilyesfajta vers adhat, az Értelmet.
Azt merem hinni, hogy minden ember részben liberális, szocialista, vallásos, konzervatív, és ezen arányok közt keresi az emberi tudatunk önmaga végleges alakváltozatát.
Azon emberekben, akikből bármelyik, vagy több elem is hiányzik, azok előbb vagy utóbb a börtönöket vagy az őrültek házát fogják benépesíteni.
Ezért van az, hogy a diktátorok és a gonosztevők, a nagy vallási géniuszok közömbösek maradnak a művészetek iránt. Gondoljunk csak Luther római zarándoklatára, vagy II. Gyula pápa őrületére, melyben a michelangelói művészet csak pompa, méret, izmok játéka, színek tékozló öncélúsága volt, melyben több a machiavellizmus mint a krisztusi.
De létezik egy másik lehetősége is a személyiség fejlődésének is.
Talán Shakespeare azért nem beszélt Istenről és Krisztusról, mert tisztában volt saját, emberi mértékkel mért grandiózusságának törpe mivoltával az Isten ege alatt. Talán csak a puritán környezete akadályozta meg, de vallástalan semmiképpen nem lehetett, hisz ezzel a reneszánszkori drámák szerzői „tüntettek”.
Goethe antiklerikalizmusa mögött is megérezhető az emberi esendőségbe való belenövekedés útkeresése. Goethe, aki megvetette az egyházi hierarchiát, a legostobább világi hierarchia áldozata lett. E kettősség miatt volt az Istenhite olyan megközelíthetetlen és rejtegetett.
Byron és Shelley egy alkalommal Istenről beszélgetett. Byron tisztában volt azzal, hogy az Isten megtagadása annak a tagadása, amely az embert többé teszi egy ösztönlénynél. Az ateista Shelley élete ha nem lenne annyira tragikus, ironikusnak mondhatnánk, az emberi természetben rejlő isteni ellen való küzdés az angyali természetű Shelleyt az angol irodalom legtragikusabb figurájává tették. Nők és gyermekek halnak meg körülötte, minden jósága gyilkosság vagy szégyen, minden elve a minden jó megcsúfolása. Angyali természete ördöggé tette, felelőtlensége korai halálba kergette. Byron, a világ legszebb férfije ha ránézett torz és nyomorék lábára, melyet anyja szemérmességének köszönhetett, tudta, hogy az ember milyen esendő, milyen hitvány teremtménye annak, akit Demiurgosznak nevezett Marcion.
Olyan ez, mikor az ember és a művész összes kérdése az Istenhez való viszonyában dől el. Van-e megrázóbb írás, mint Wilde De Profundisa, Verlaine börtönben írt vallásos verseinek gyűjteménye, vagy Ady vérbajból eredeztethető halálfélelme.


Shelley                 Byron              Verlaine                       Wilde


Ezért kerülhet egy nem vallásos világnézetű ember kapcsolatban egy erőteljes szakralitást közvetítő verssel, s azt akár évtizedeken keresztül is magában hordozhatja, hogy annak fényét a lélek kristályszerkezete egyszerre megkösse.
Mert a művészet formál bennünket, helyet követel magának a lelkünkben, szögeket ver belénk, hogy fájdalmainkkal és gyötrelmeinkkel vérezzünk.

Világnézeti archetípusok


Egon Friedell szellemesen állapítja meg, hogy nem a faj termeli ki a vallást, hanem a vallás a fajokat.
Ha belegondolunk abba, hogy a zsidóság többféle etnikum együttes jegyeit mutatja, vagy a kereszténység már a koraidőkben is mennyiféle nép vallotta magáénak, akkor ez az állítás igaz. Az iszlám is eleinte többféle népből „tevődött” össze.
Friedell az állítja, hogy Mózes előtt nem léteztek zsidók, Homérosz előtt hellének, Odin előtt germánok.



Viszont az minden ember számára egyértelmű, hogy az értelem fejlődése mellett a lélek nem fejlődik, hanem alakváltozáson megy keresztül. Mindenkinek megvan a maga világa, kauzalitása, sorseszméje, mely szerint mindenki a saját világának mérnöke és kőművese.
A lelkünk olyan alakot vesz fel, melyben megtalálja saját „énképét”. Mint a víz az edényben. Valaki hamarabb, valaki az élete végén.
Szent Ferenc a férfikor nyarának pompájában, Heine a matracsírban.
Ez határozza meg a versekhez való viszonyulásunkat is. Sokszor a művészet az az erő, mely feldönti a lélek edényét, hogy a benne levő teljes, ugyanakkor képlékeny anyag más formát vegyen fel.
Ezért szeretjük másként és mást a művészetben.
Mindannyian magunkban hordunk valamit az isteniből, s ugyanakkor valamit az istennélküliség állapotából is.
Ha valaki mindezt le akarja ellenőrizni, olvassa el Milton Elveszett paradicsomát, Dante színjátékát, majd Byron Kainját, Benn korai verseit a hullaházról, vagy a kései Trakl –és József Attila-verseket.

Forma


Beszéltünk már a vers architektúrájáról. Kő és kötőanyaga a nyelv és annak grammatikája, valamint a belső szimmetriája és harmóniája vagy harmóniátlansága.
Még a szabadvers is a formális vers meghatározottságának a függvénye, melynek vannak belső, gondolati törvényei.
De van valami, ami a formát halhatatlanná teszi. Ez pedig az ember azon képessége, hogy a matériát mindig átlelkesíti.
Ennek a legadekvátabb műfaja az epigramma. Kőbe vésni, formába zárni a végső megsejtést, az élet és a halál viszonyulásait, a testamentumot.
A forma örök, a gondolat elvész. Gondoljunk arra, hogy nincs a világon egy olyan vallás vagy gondolat, melyet minden ember képes lenne magáévá tenni. A vallások ma is megosztják az embereket, és az emberek megosztják a vallásokat, s mellette a gondolataink a modern korban akár csak órákra lehetnek érvényesek.
Az euklidészi geometria összeomlott, a maja, arab, ind számelmélet múzeumi tárgy, a Bolyai-Gauss-Lobacsevszkij rendszer egy elkövetkezendő kultúra számára nevetséges korlátoltság lesz.
De a formák mágikus erővel élnek tovább, kölcsönadatnak, átvételre kerülnek, megújulnak és divatba jönnek.
Ha az aranymetszés szabályát minden kultúra felfedezte, s minden az Isten és az ember találkozási pontjának értelmezte akkor lehetséges, hogy e pont a Forma a formátlanságban, - a végtelen tört szám.

Kultúrák és formák


Ahány kultúra, annyi nyelv, és ebből következő formanyelv. Minden nyelvnek megvannak a sajátos hangtörvényei, melyek mint kristályosodási gócpontok, maguk köré építik a költészet szabályrendszerét.
Ami ma a legkarakteresebb, az a görög.
Bármely náció gyermekének is érezzük magunkat, ha költők leszünk, egy kicsit görögökké is válunk.
Ha zenélünk, akkor valamit magunkban hordunk Bachból, mindenből, ami zene és germán. Ha festőkké akarunk lenni, akkor az itáliai festészet és a flamand késő barnája színezi ecsetünket.
Ha misztikusok akarunk lenni, akkor kelták és magyarok, ősi balladaköltők és rovást véső szkítákká válunk, bujdosóvá, ahogy Prohászka a magyar karaktert jellemezte.
Olvassunk csak végig egy magyar versantológiát!
Mélabút, rejtőzködést, halk bánatokat, és ezernyi formanyelvet magába sűrítő belső csodálatot tapasztalunk.
És mindig tökéletes formát, és mindig valamiféle archaizmust, állandó elkésődést.

Magyarság és a vers


Sajnálatos módon még az iskoláink mindig azt a nemzetidegen és nemzetellenes szellemiséget közvetítik, miszerint a magyarság a világ szellemi életének koldusa, mely innen is felvesz, onnan elvesz valamit, minden értéke lopott műtárgy.
A modern nyelvészet azonban kezd visszatérni azokhoz a régi elméletekhez, miszerint a magyar nyelv Európa és a világtörténelem egyik legősibb nyelve, mondhatni az ősnyelv legtisztábban továbbélő dialektusa.
Krantz professzor néhány évvel ezelőtt megjelent műve már megállapítja, hogy a magyar nyelv Európa legrégebbi helybemaradó nyelve.

„A mostanság népszerű "kurgán-elmélet" főleg ott mond csődöt, hogy ezek a portyázók nem voltak képesek a világ akkora részén a körülsáncolt földművelők nyelvét megváltoztatni. A földművelés előtti Ukrajnának semmi lehetséges forrása nem volt ahhoz, hogy olyan nagy népességet tápláljon, amely azután nyelvészeti szempontból majdnem minden népet átalakít Írországtól Bangladesig. Könnyen elvethető, hogy egy ilyen változás lóvontatta kocsikkal véghezvitt hódításon alapult volna. A kocsikra az ind és a latin közös fogalom-meghatározást használ, noha ezt a közlekedési eszközt jóval a két nyelv elválása (Kr. e. 2000) után találták fel. Így "...a lóvontatta kocsikra történő hivatkozások az indoeurópai szertartásrendben és mitológiában talán későbbi betoldások és nem a közös indoeurópai mitológiából származnak" (Mallory 1981). Továbbhaladva az indoeurópai alosztályok részletes eloszlásában, e nyelvcsalád anatóliai eredetének, valamint az itt jelzett időbeliségének további alátámasztását találjuk. Minden kísérlet, ami az indoeurópai nyelvet Kr. e. 4400-ból, Ukrajnából származtatja, olyan természetes felosztásokat igyekszik bemutatni, ami egyáltalán nem emlékeztet a tényleges, akár az ősi, akár a mai nyelveloszlásra. Másrészről e tanulmány anyaga rámutat arra, hogy az összes indoeurópai alosztályok, rokonságok és helyszínek automatikusan következnek a Közel-Keletről mintegy 10000 éve kiinduló korai újkőkorból. E tanulmányban a szigorú rekonstrukció részeként Európa nem-indoeurópai nyelveloszlását is pontosan bemutatom.

A nyelvészeti földrajz itt következő leírása az ismert nyelvek egyik hagyományos osztályozása számára sem jelent kihívást, amint azt észak-amerikai rekonstrukciómban néhány esetben tettem. A váratlan eredmények az eredeti indoeurópai szétszóródás fokozott régiségének terén jelentkeznek és a hosszabb helybennlakásban, amit egyes alosztályainak jelenlegi elhelyezkedése mutat. Ez például magában foglalná jelenlegi területén a görög nyelv fejlődését Kr. e. 6500 óta és az írországi keltát Kr. e. 3500 óta. A magyarországi magyar nyelv régisége hasonlóképp meglepő lehet. Ezt mezolitikus nyelvnek tartom, ami megelőzi a neolitikus bevándorlást.

E rekonstrukció sok történelem előtti népesség nyelvi rokonságát mutatja be, beleértve a nem-indoeurópaiakét is. Ezek legérdekesebbjei a régészetileg híres dél-oroszországi kurgánok, akik biztosan altáji nyelvűek, annak is a nyugati vagy török ágából. Talán kevésbé meglepő az eredeti ibériai földművesek és az afro-ázsiai nyelvcsalád közötti rokonság feltételezése.

Legalább egy esetben itt megfordul a népesség vándorlásának általánosan elfogadott iránya. Általában azt állítják, hogy az uráli magyarok egy bizonyos keleti pontról vándoroltak Kr. u. a 9. században Magyarországra. Ehelyett úgy vélem, hogy sokkal korábbi időben az összes egyéb uráli nyelvűek terjeszkedtek kifelé Magyarországról.

E rekonstrukcióban lévő sajátos részletek - mint például a fentebb említettek - alapján nem lehet elutasítani az elméletet, mert ezek csak feltételezések és sokukat a közeli jövőben fognak ellenőrizni. Inkább azt gondolom, hogy néhány olvasó számára maga a módszer lesz kényelmetlen. Az a probléma, hogy nagyon kevés lehetőség marad olyan "történelmi" - nagy vezérek, fontos döntések, ambíciók, szerencse és más egyéb - magyarázatoknak, amiben az emberek általában hisznek.”


Grover S. Krantz professzor
 


12. ábra. Uráli terjeszkedés. Az uráliak terjeszkedését 500 éves időegységekben adtam meg. A marhapásztorkodás Kr. e. 6400-ban éri el a magyar Alföldet és a terjeszkedés 6200-ban kezdődik el. Az "A" térkép a nyelvjárási törzseket mutatja, az északi számozott négy törzs 200 évnek megfelelő terjeszkedést ábrázol. A "B" térképen elérték a Balti-tengert, miközben az indoeurópai földművesek körülzárták és elszigetelték kiindulási helyüket. A pásztorkodás határa a "C-G" térképek szerint halad előre, míg a földművesek lassan mögöttük járnak. Az "E" térkép az indoeurópai nyelvi vonal teljes elkülönülését mutatja a még mindig - jócskán az uráliak területén - előrehaladó földműves határtól. A vastag vonalak a nyelvcsaládokat, míg a vékonyabbak bizonyos alosztályokat és gazdálkodási különbségeket jeleznek. A szaggatott vonal a rénszarvas élettér határát mutatja.

Egészen érdekes tanulmányt írt Berzsenyi Dániel a magyar nyelv származásáról, melyet így kezd:

"Régóra gyanús előttem az a régi előítélet, amely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, melyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzöttek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származattját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam. Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általlátám azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja, mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekből lehet származtatni."

Sir John Bowring, a több mint száz dialektust bíró diplomata a magyarságról szóló híres könyvében így ír:
"A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és szerkezete visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos erős hangzatokkal. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredete kimutatható, meglátszanak rajta az idegen, különböző nemzetektől származó rétegek, melyek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai a legcsekélyebb karcolást sem hagytak. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb emlékműve egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, azt mellőzik, mind a nyelvkutatásban, mind a régészetben. A régi egyiptomi templomok mennyezete - mely egyetlen szikladarabból készült - megmagyarázhatatlan. Senki sem tudja, honnan származik, melyik hegységből vágták ki ezt a furcsa, bámulatos tömeget. Hogyan szállították és emelték fel a templom tetejére. A magyar nyelv eredete ennél sokkal csodálatosabb tünet."

A nyelvtudományok legnagyobb tudósa, aki élete vége felé ötvennyolc nyelven írt és százhárom nyelven beszélt, ismerve minden hangárnyalatot és nyelvjárást, a következőket mondta Frank Ágost költőnek: "Tudja melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után, minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában..."

1836-ban Mezzofantitól bíboros még egyszer szól a magyar nyelvről: "Tudják-e, melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és latinnal egy sorba helyezek? A magyar..."

Különösen érdekes volt az a nyelvi háborúság, melyet a XIX. században folyt le, miután kiásták a régi sumír agyagtábla-könyvtárat.
A legnagyobb nyelvtudósok, Oppert,  Sayce, Lenormant, Sayous megállapítják, hogy az írásfeltaláló nép nyelve és a magyar nyelv között található meg a legtöbb grammatikai egyezés.


Sayce                   Mezzofanti kardinális                    Rawlinson
Mindezek elmondására azért is volt szükség, hogy megértsük a magyar nyelv és a magyar vers azon képességét, mely a legtöbb versformát képes megjeleníteni.
Itt nem hajlékonyságról van szó, hanem arról a nyelvi ősiségről, melyből mindent kifaragtak.
Ideje: Február 27, kedd, 08:32:34 - fullextra

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza Rovathoz

A mi költősulink

"Tartalom és forma" | Belépés/Regisztráció | 8 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: Tartalom és forma (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 27, kedd, 11:52:27
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Nagyon vártam már az új részt, bár én már a beküldések közt napok óta olvasgatom és próbálom beemelni a fejembe mindazt a sok új információt, melyekkel ebben a részben megajándékozol minket.

Csodálom széleskörű tudásodat, - hiszen tudod, - és sokszor beszélgettünk már ezekről a dolgokról mi ketten.
Nagyon élvezetesen és lebilincselően írsz, (ezt is elmondtam már ezerszer!) - de hallani mindezt Tőled, amilyen nagy lelkesedéssel beszélsz róla: az már magában élvezet.

Nehéz anyag ez is, - minden nagyon fontos amit itt fentebb olvastam, de valahogy olyan jó érzés azon a nyelven írni, beszélni, ahogyan Sir John Bowring és Mezzofanti kardinális szólt a magyar nyelvről...
Büszkék lehetünk...

Nagyon-nagyon jó írás! :)



Re: Tartalom és forma (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Február 27, kedd, 17:06:17
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
A verssel, verseléssel kapcsolatos minden kis mozzanat közelebb visz bennünket valamihez, amit itt érzünk bent és nem tudjuk, hogy miért. Ez a mozzanat, az eredet stb különösen fontos, mondhatnám kiemelt nálam annak megértésében, hogy mi magyarok miért éppen úgy látunk ahogy.
Én rendkívül élvezettel olvasom írásodat Tithonos, azokat is amiket már olvastam, és kiváltképp az új dolgokat, amiket esetleg ebben a megvilágításban most olvashattam első ízben. Köszi!



Re: Tartalom és forma (Pontok: 1)
- nagyadam Ideje: Március 02, péntek, 21:35:21
(Adatok | Üzenet küldése)
Remek írás, élvezet volt olvasni. Érthető, tiszta stílus egy igen komoly és fontos témáról. Örültem, hogy a számámra is oly kedves alakokkal példáztál és hogy külön részt szántál anyanyelvünkre, mely nélkül soha nem lehetünk teljes emberek.



Re: Tartalom és forma (Pontok: 1)
- edami Ideje: Március 02, péntek, 22:06:54
(Adatok | Üzenet küldése)
Kedves Tithonos!

Lenyugozo, professzionalis. Regi nagy tanaraim jutnak eszembe. Koszonom!


Szeretettel:edami



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.32 Seconds