| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Kreatív csatornák IV. – Bejárt utak |
|
csega
 |
Néha pont a gyakorlás és az ismétlés gátol minket a haladásban. Fontos fejben különválasztani, hogy valami jól megy, vagy valami gyorsan megy. |
A munkahelyre menet figyeltem fel erre a jelenségre (fogalmam sincs, hogy másban is jelen van-e): Késésben voltam, leszálltam a metróról, és amíg be nem értem az irodába, folyamatosan mérgelődtem, hogy miért tart olyan sokáig odaérnem, miért nem vagyok azonnal ott.
Az út a megállótól a munkáig tíz perc. Az első alkalom, amikor megtettem, volt vagy tizenöt is. Megtalálni a megfelelő kijáratot a metróaluljáróban, megtalálni a megfelelő utcát, kicsit bolyongani a környéken, hogy beazonosítsam a házszámot és az ajtót; ez mind időbe telt. Gyakorlással ez az idő egyre csökkent. Szép lassan megtanultam melyik mellékutca rövidebb, melyik jelzőlámpa vált gyakrabban, és így egyre többet sikerült faragni.
Csoda viszont nem történt! Attól, mert újra és újra gyakoroltam az utat, még nem vált a tízperces gyalogút nulla percnyivé. Nem arról beszélünk, hogy feltaláltam a teleportot, vagy ilyesmi. Ha futok, fárasztom magam, talán lemehetek 7-8 perce; de soha nem fog nullára csökkenni.
Ami történt velem, hogy ez az út rutinná vált, és a fejemben valamiért úgy tűnt, mintha nem telne időbe. Megszületett bennem egy alaptalan elvárás, hogy már rég munkában kellene lennem; és mikor szembesültem a valósággal, hogy ez még tíz percbe fog telni, feleslegesen stresszelni kezdtem magam.
Amikor tudatosult bennem ez a jelenség, rájöttem, az élet más területein is viselkedem így. Az írás során is. Csak mert már írtam megannyi tizenkétsoros verset, valamiért az a kép alakult ki a fejemben, hogy a következőt már rutinból meg tudom írni nulla perc alatt; ami nyilvánvalóan nem igaz. Sőt, a verselés annyiban nehezített is, hogy nem elég agyatlanul egy irányba haladni, hogy elérjek a célig; hanem néha az ember órákig “üresjáraton” van, vagyis gondolkodik, hogy mit hogyan kellene megvalósítania, de nem jön az ötlet.
Ami a tanulság számomra, hogy ne siettessem feleslegesen a rutinmunkákat sem, hanem adjam meg nekik azt az időt, amit igényelnek. Attól, hogy írtam száz vagy kétszáz verset már életemben, nem fogok tudni egy kötetet összedobni pár nap alatt. Minden vers, minden gondolat megszületésének megvan a maga időtartama; és nem stresszelnem kellene azon, hogy miért nem vagyok még kész velük; hanem örülni, ha ütemesen haladok velük a magam ritmusában.
|
|
| |
|
| "Kreatív csatornák IV. – Bejárt utak" | Belépés/Regisztráció | 4 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák IV. – Bejárt utak (Pontok: 1)
- a_leb Ideje: Június 05, hétfő, 09:34:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | A stressz van akinél az alkotás gyilkosa, van, akinél inspirálója, ezt szerintem alkata válogatja. Ugyanakkor én nagyon fontosnak tartom, hogy a versírásban szerezzünk egyfajta rutint, de ne váljunk ennek a rabjává, onnan szövegek születhetnek, még szabályos kötöttséggel is, de kihal a vers lényege, az érzésvilága, az őszintesége.
A gyakorlás, a rutin nem cél, egyfajta eszköz, hogy a gondolataink, érzéseink kifejezésére ne kelljen az eszközt keresnünk; egy szög kihúzásánál, ha azon kell gondolkodjunk, hogy mivel húzzuk ki, és ha már tudjuk a szerszámot, de nem tudjuk, hogy a szöget a tövénél megfogva, és a fához támasztva kell kifordítsuk a fából, órákat agyalhatunk, stresszelhetünk, és nem lesz megoldás, csak sérülések, károk, és kudarcélmény.
Szóval a gyakorlás fontos, a megszerzett tudás életben tartása, frissítése fontos, és ugyanilyen fontos, hogy ne szürküljünk bele ezekbe a rutinokba. A te remek példád szerint munkába menet LÁSSUNK, ne csak nézzünk, és onnan nem időrabló mechanikus tevékenységgé válik ából bébe jutni, hanem élménnyé válhat maga az út is :-). |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák IV. – Bejárt utak (Pontok: 1)
- szusi (nem) Ideje: Június 05, hétfő, 11:00:24
(Adatok | Üzenet küldése) | | Ugyanaz az agy, ugyanarra a rugóra jár, szituációtól függetlenül. |
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák IV. – Bejárt utak (Pontok: 1)
- winner Ideje: Június 27, kedd, 11:48:40
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ezt nem igazán értem. A gyakorlás fontos és kell is. Aztán, hogy mire mész a rengeteg gyakorlással az más kérdés. Ha egy feladatot sokat gyakorolsz, akkor rutinra teszel szert, tudod, hogyan csináld. De mi köze ehhez az írásnak? Hiszen gyakorolni csak azt lehet ami ismétlődik, amit legközelebb is úgy fogsz csinálni. Amikor tanultunk írni, gyakorolni kellett, hogy tudjuk a betűket ugyan úgy formálni. De bocsánat a versírás már egészen más. Minden vers, minden próza egy egyéni alkotás, semmi máshoz nem hasonlítható.
Jó-jó, tudom, vannak versformák és azt lehet gyakorolni, de ott a formát gyakoroljuk, nem a mondanivalót.
Aki rutinszerűen akar írni (akár verset, akár prózát) az hozzá se kezdjen. Soha nem fog maradandót alkotni.
|
|
|
|
|
|
Re: Kreatív csatornák IV. – Bejárt utak (Pontok: 1)
- mickey48 Ideje: Július 27, csütörtök, 12:23:48
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Én az autóvezetésnél figyeltem fel egy érdekes rutinra! Igaz, hogy nagyon régóta vezetek - 49 éve, balesetmentesen - de, ha valaki ül mellettem és beszélgetünk, az autó megy magától. Ha hazafelé tartok, de közben még elmennék vásárolni és közben beszélgetek, simán befordulok az utcánkba és sokszor otthon veszem észre, hogy nem a közért felé mentem... Lehet, hogy öregszem? :)
Irodalomnál én sem tudok elképzelni rutint, nálam is magától íródik minden - vagy van mit írnom, vagy nincs, hiába akarom vagy nem akarom...
|
|
|
|
|
|
|
