Fullextra.hu - Lelkes Miklós: KERÜLETI ESKÜVŐ

Polgári esküvő kétféle van: kerületi és vidéki területi. Budapesten csak kerületi, amit esetleg el lehet kerülni /akkor elkerületi/, de legtöbbször nem.

A vidéki területire ugyanez vonatkozik. Nálunk utóbbi volt, amit én nem is akartam elkerülni, nehogy az a bájos, kedves, szépséges leányzó elkerüljön-elhidegüljön. Legjobb melegében elintézni a dolgokat!
Húgom leányának, Katinak, valamint vőlegényének, Andrásnak, esküvőjét, tekintettel a kutyadöglesztő melegre, elkerültem volna, de nem mertem, mert András ugyan nem Jelky, de azért egynéhány jel ki-mutatta, hogy ennek az örömszülők nem örülnének. Más kérdés, hogy minek az örömszülőknek egy napra annyi öröm!Nem szép dolog a telhetetlenség!
Előzőleg írtunk nekik /mármint Katinak és Andrásnak/ egy borítékba tett lapot, azaz én írtam volna, amennyiben feleségem helyeselte volna az az eredeti szöveget, melyet én írni akartam, de nem helyeselte, ezért mégiscsak én írtam, de már azt a szöveget, amit nem lehet félreérteni. Vagyishát, hogy sok boldogságot kívánunk. Ezt nem lehet félreérteni, mindenki tudja ugyanis, hogy sztereotip hülyeség, mert egyrészt boldogságból is megárt a túl sok, másrészt az is így nyilatkozik, illemből, aki nem is ezt kívánja. Ám én azért kicsit furfangosabb voltam, hozzáírtam: őszintén, tiszta szívből. Ez már nem érthető félre, mert, aki minket ismer, az tudja, hogy tényleg őszintén, másrészt pedig tiszta a szívünk. Ámbátor, ha valaki piszkos szívből kíván őszintén a másiknak boldogságot, az sem annyira megvetendő... Hallottam én már sokkal rosszabbról is...
Az esküvő rendben, de a lakodalom? Ha a sajátunkról előre tudtam volna, hogy milyen vidéki lakodalom vár ránk, inkább a leányszöktetés mellett döntök. Nekem elég lett volna egy tál pörkölt, két szelet kenyér, meg néhány pohár hideg víz, esetleg málnaszörp, no meg, természetesen, feleségem, Gizike! A lakodalmas népnek viszont a mi kínzásunk kellett. Attól fogva elkezdtem nem kedvelni egy bizonyos kis falucskát! Nem csoda, hogy már Robespierre is így kiáltott fel: „Inkább a nyaktiló, mint a falusi lakodalom!”. Lehet, persze, hogy ezt nem ő kiáltotta, hanem neki kiáltották, de ez részletkérdés...
Legutóbb Esztergomban voltunk lakodalmon. Szép és jó volt minden, de szépből és jóból is megárt a sok. A józan ész azt diktálja, hogy a jóllakott és elálmosodott embert engedjék haza békében, de hiába diktál a józan ész, se a világ, se a Lakodalomhatalom nem hallgat reá.Illem így, meg illem úgy... Nem azért vagyok író, hogy ne találjak ki valamit: rá akartam venni a két leányunokát, Szilvikét és Fannykát, hogy kezdjék el a nyafogást: ”Ál-mo-sak va-a-gyunk, haza a-ka-runk menni!”. Akkor vejem, Gábor, elindul családjával haza, feleségem pedig, szerény személyemmel, a másik autón követi őket, mert különben nem talál vissza Budapestre. Ez lett volna az egyszerű, de nagyszerű! A titokban tartott háromhatalmi folyosógyűlésen Fannyka, bár be is mutattam neki egy nyávogós nyafogási módot, diplomáciai kérésem kereken megtagadta, Szilvike viszont keveselte az érte felajánlott, méltányos összegű pénzkárpótlásdíjat. Végül már arany toronyórát követelt, lánccal! Egy kis nyafogásért... Ez az átkozott kapitalizmus még a kisgyerekeket is elrontja!
Node, most, a horányi esküvőtől, e múltbeli diplomáciai ügyre való hivatkozással, sikerült megszabadulnom. Nem egykönnyen, de mégis! Vejem, Gábor, bár nem országgyűlési képviselő, szintén mentelmi /azaz elnemmentelmi/ jogot szerzett a régi magyar országgyűlések városából, Pozsonyból.Feleségem viszont átpártolt leányomhoz és a három unokához a horányi lakodalomügyben. Ez saját pozícióm annyiban erősítette, hogy Gábor munkaebéd-távozásával kiesett az egyik autó, a másikba pedig én már nem fértem bele. Tömegközlekedési eszközökön és az Apostolok lován jutottam el a házasságkötés kerületi helyére. Kicsit nagyon túl korán, de érdekes volt megfigyelnem, hogy mint él az önkormányzat tőszomszédságában a politikai békesség: egyik házon a „MARX KÁROLY UTCA”, a mellette levőn viszont a „SASHALMI SÉTÁNY” felirat található, így bárki eldöntheti, hogy éppen hol sétál, ha egyébként ugyanott sétál is /nagy gondolat ez, másutt is követni lehetne!/, továbbá alkalmam volt legalább tizenhatszor megszemlélni a féligelvadult polgáriönkormányzat-park monumentális szentszobrát. A szobor mellett panaszkodó diadalíven kissé meghökkentett a felirat: „HOL VAGY ISTVÁN KIRÁLY? TÉGED MAGYAR KÍVÁN.” Hüm-hüm, biztos ez? Koppány is magyar volt, mégse kívánta őt, meg német páncélostankruhás-vitézeit, akiket István saját honfitársai ellen hívott be az országba. A diadalív másik része méginkább siránkozik: „HOL VAGY MAGYAROK TÜNDÖKLŐ CSILLAGA... ORSZÁGUNK ISTÁPLYA?” Nehéz erre a rendszerváltott rejtélykérdésre felelnünk, hiszen annak a tündöklő csillagnak, szerintem, minden oka megvan a sértődöttségre, s bár az ország ispotállyá lett, Ameróka csak látszólag tápja Magyarországnak /ha azokat a hamburgereskirályokat, mekegődonaldkacsás csirkéket, meg más ránksózottakat annak lehet nevezni/, sokkal inkább Magyarország /is!/ inkább Amerikát táplálja, mármint a mindent felemésztő kamatokkal...
Node, hagyjuk a politikát! Kati gyönyörű volt /bár az én zsánerem a picikét teltebb hölgy/, András pedig olyan daliás, hogy hun vitéznek is elnyargalhatott volna, de, szerencsére, nem nyargalt el. Ilyen pillanatokban egyébként már nem is adnak lovat a férfiember alá. A nemzetiszín szalaggal átkötött hivatalos hölgy is szépen beszélt, intette a már házastársakká letteket a lágyszavúságra, bár, szerintem, a szavak lágyságának vagy kerekpereces ropogtatásának, esetleg magyaros szókimondásának kérdése az adott szituációtól függ. A házasság kereteiről mondott szavait azonban nagyon helyeseltem, igen, nem kell kicserélni a kereteket, remélem, hogy feleségem is felfigyelt erre, és, helyes gondolatátvitellel, lemond az ablakkeretek kicseréltetéséről. Én szeretem az iparosembereket, mivel valódi demokrata vagyok, nem ilyen mostanságféle, de legjobban akkor szeretem őket, ha a mi lakásunktól három kilométerre dolgoznak, - egy másik lakásban! Akkor viszont nagyon!
Az esküvőn híres rokon nagyon bájos és igen csinos leányával találkoztam: Niki húgának, Editnek leányával. Edit Családi Szóban megjelent verseinek, írásainak sok rajongója van, leányom és vejem is szereti ezeket /szemben az én írásaimmal, melyek náluk igen népszerűtlenek!/. Üzentem is Édesanyjának, Editnek: a népszokásokról is szívesen vennénk, ha írna, ám őszintén, de kritikusan szemlélje a vidéki embereket, ne csak a szépet írja meg!Úgy, mint ahogy családi emlékeiről is írt!No meg bájos leánya is írhatna erről-arról.
Az új párra Szilvike, Fannyka és unokatestvérük, Petra szórta a lépcsőn a rózsaleveleket, melyek még az örömszülők lábai előtt is sziromszőnyeget alkottak, homályban hagyván a feleletet arra a kérdésre, hogy ki fogja majd ezt a rózsás rendetlenséget eltakarítani.
Feleségem, leányom, valamint az unokák: Máté, Szilvi, Fanny autóba ültek. Irány, nekik: HORÁNY, nekem: HORKOLÁNY.
Holnap azonban, tudom, másképpen lesz: feleségem HERGELÉNY-be megy.Vagyis felhergeli magát azon, hogy én nem mentem vele Horányba, a lakodalomba, pedig férji kötelességem lett volna hű kutyaként futni az általa vezetett autó után!
Ám én holnap, éppen ezért, hol leszek? A zelkzoltános gyermekkönyv-címben: ERDŐBEN-BERDŐBEN. Igen, erdőben bújdosom majd, veszteskurucoskodom, ha nem is örökké, de ebédidőig. Ebben a nagyon labancossá lett országban azért ez sem kevés!