Fullextra.hu - Álmaink csodálatos világa

"Az álom a halál előíze." - írja a Talmud.
Most ezt a jelenséget járom körbe- amatőr szinten.

Legyünk nagyon őszinték magunkhoz és valljuk be : egy-egy nehéz nap után teljesen kimerülten, fáradtan, elcsigázva csak arra várunk, és vágyunk, hogy egy frissítő zuhany után leolthassuk a lámpát a hálószobánkban, és átadhassuk magunkat végre a pihenésnek : kéjesen kinyújtózva, kényelmesen elhelyezkedve, jótékony álomba merülhessünk.
Álmunkban egy belső, titkos világba költözünk, ahol nem az értelem és nem a realitás uralkodik.
Valóban igaz, hogy az alvás „a gondot kibogozza” – ahogy azt Macbeth híres szavai óta tudjuk. Az alvás a titokzatos álmodások ideje is egyben.
De vajon mi történik velünk, bennünk, - mi is igazából az álom?
Álmunkban ismét végigéljük a napközben történtek, netán jóval korábbi élményeink és érzelmeink töredékeit.
Pusztán biológiai oldalról is megközelíthető e jelenség.
Akkor ilyen szárazon hangzik mindez : az alvás olyan élettani állapot, amelyben az agykéreg és egyes kéreg alatti központok működése gátolt, az izomtónus csökken, az akaratlagos izommozgások megszűnnek. Öntudatlan állapot, melynek során az ember kevéssé fogékony a külvilági ingerekre.
Maga az álom pedig : alvás közben észlelt képszerű képzetek sorozata. Pszichoanalitikus szempontból az álmot a tudattalanhoz vezető királyi útnak is tekintik. Minden egyes álmunkban jelentkezik egy kifejezett tartalom, ahogyan az álmodó elbeszéli álmát ; és egy rejtett tartalom, amik az álomban kifejeződő tudattalan vágyak. Freud szerint az álom egy elfojtott vágy beteljesülése.
De még mindig itt lóg a levegőben a kérdés : mi az álom valójában?!
Az álmok lehetnek teljesen hétköznapiak, de lehetnek varázslatosak vagy hátborzongatók is. Alvás közben agyunk valósnak fogadja el azokat.
Pszichológiai értelemben az alvás nemegyszer a valóságtól való szabadulás, menekülés eszköze. Az álmok olykor segíthetnek abban, hogy megbirkózzunk valamilyen problémával, amivel napközben szembekerültünk. Az álommal tudattalanunk a tudatos énünknek üzen.
Sokan vannak, akik reggel felébredvén, semmire nem emlékszenek álmukból, vagyis szent meggyőződésük, hogy ők soha sem álmodnak.
A tudósok szerint ilyen nem létezik : mindenki álmodik, csak nem emlékszik rá. Valószínűleg azért, mert nem is érdemes rá emlékezni. Egy újabb föltevés szerint agyunk úgy van beprogramozva, hogy elfelejtse az álmokat. Ennek az a kiindulópontja, hogy bizonyos tekintetben az agy nagyon is éber, amikor álmodunk. Ez az úgynevezett paradox alvás, amikor a jelek szerint az alvás mély, az agyban mégis lázas tevékenység folyik. Ha az emlékezés is az álmodás közben „pihentetett” agyi funkciók közé tartozik, könnyen megérthetjük, miért nem emlékszünk az ekkor álmodott álmainkra. Ez magyarázattal szolgálhat arra az elterjedt tévhitre is, miszerint a legtöbb ember nem „színesben” álmodik. Hiszen lehetséges, hogy az álomban látott színek emléke, magának az álomnak az emlékénél is gyorsabban halványul el.
Álmaink sokfélék lehetnek : van, amire szívesen emlékszünk ébredés után is, és van olyan is, amit rémálomnak lehet nevezni.
A rossz álmok általában nem elalvás után, hanem az éjszaka derekán, vagy végén jelentkeznek. Ezek a stresszállapottal hozhatók összefüggésbe, de bizonyos traumatikus élmények (különböző balesetek, gyász) utóhatásaként is kialakulhat olyan zavart érzelmi állapot, amely rémálmokban jut kifejezésre.
Van aztán egy érdekes jelenség: a prófétai álom. Az álmodó agy különleges információk birtokába juthat : ez az, amikor az álmok valóban valóra válnak!
Az elhíresült, legjobban és leghitelesebben dokumentált történet szerint egy bizonyos Samuel Clemens, testvérével a Mississippin, folyami hajókon dolgozott. Egy napon,1858-ban, igen életszerű álmot látott , amiről azt hitte, valóság : ekkor ő éppen a szárazföldön éjszakázott. Álma szerint testvére, Henry, koporsóban feküdt, mellén fehér virágcsokorral, középen egy szál vörös rózsa. Samuel senkinek nem árulta el álmát. Egy hét múlva áthelyezték egy másik hajóra, öccse viszont egy hajórobbanást követően súlyos égési sérüléseket szenvedett, és hamarosan belehalt sebeibe. A halott fiú mellére pontosan ugyanolyan virágcsokrot helyeztek, mint amilyet Samuel látott álmában.
Később Samuel Clemens hátat fordított a folyami hajóknak, a matrózéletnek, írni kezdett, és sikeres íróként könyvei nagy népszerűségnek örvendtek. Ekkor azonban már nem Samuel Clemens néven írt.
Írói álneve Mark Twain lett. Így már sokkal jobban ismerjük őt. Őt, aki prófétikus álmot látott egykor.
Az álom ajándék.
Ha nem gyötör meg minket éjszakánként, sőt, frissen, kipihenten ébredünk, és szívesen gondolunk arra, amit álmodtunk, - örömforrás is lehet, a napunk is jobban indulhat egy ilyen éjszaka után.
Érdekes megemlíteni, hogy azok, akik születésüknél fogva világtalanok, - nos, náluk a látásnak nincs szerepe az álmok világában. A világtalanoknál egyéb érzékek veszik át a vizuális szerepet.
Álmokkal foglalkozó szakemberek azt tapasztalták, hogy szuggesztióval megváltoztatható az álom tartalma, s ez elérhető önerőből is.
A „tudatos álmodás” egyik feltétele, hogy megtanuljuk valamelyest irányítani álmainkat. Gyakorlat révén elérhetjük, hogy nem ébredünk fel lidérces álmainkból, hanem szembenézünk az agyunk által teremtett rémalakkal.
Nem könnyű, és talán bonyolult is ez így, első hallásra, de biztosan érdemes megtanulnia annak, aki démonokkal küzd éjszakánként, és elgyötörten, fáradtan ébred nap mint nap.
Vajon sugallhatnak-e az álmok értékes ötleteket és megoldásokat?
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikusunk így fogalmazott erre a kérdésre : „Agyam dolgozik akkor is, amikor alszom, mert felébredéskor tudom a választ számos kérdésre.”
Ám - lássuk be - az álombeli megoldás jobbára az ébren végzett kitartó munka eredménye.
Az alvás Shakespeare Macbeth-e számára „napi halál” volt.
Mi, egyszerű, hétköznapi emberek ezt talán picit másként éljük meg.
Az álmodás révén valamennyiünknek lehetősége nyílik élete minden egyes éjszakáján békésen, nyugodtan, kockázat nélkül kicsit őrültnek lenni.
Már ez is valami, nem?