Az érzelem, ami emberré teszi az embert
Dátum: Július 07, csütörtök, 11:18:31
Téma: mango
 |
Ismét egy nagyon fontos fogalmat, az emberi érzelmet vettem górcső alá. Persze, ez sem egy Akadémiai Székfoglaló; csak mint "műkedvelő" nyúlok a témához.
|
Talán (remélem!) nem tompa fakéssel...
Filozófusok és tudósok sok évi kutatása és megfigyelése szerint nyomós érvek szólnak amellett, hogy az érzelmeinknek tulajdonítsuk mindazt, ami az emberi életben csodálatra méltó.
Szikár, tömör és egyben erősen elgondolkodtató mondat.
Ez a kijelentés, mint általában minden lélektani feltevés, még fokozottabb ellenőrzésre szorul, mint az úgynevezett adott, egzakt tények.
Ha elfogadjuk, hogy a szerelem mozgatja a világot – chercher la femme! – akkor talán annak is igaznak kell lennie, hogy sok egyéb érzelem a saját, és mások életének jobbá tételére ösztönöz.
Játsszunk el most ezzel a gondolattal; higgyük ezt, - és ennek a felfogásnak a mentén próbáljuk megfejteni, mi is az a lelki jelenség, amelyben a környező világ jelenségeihez és önmagunkhoz való viszonyunk tükröződik, és kifejeződik.
Merthogy ez a precíz és szabatos meghatározása az „érzelem”-nek a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint.
Az érzelem tehát leegyszerűsítve és hétköznapian megfogalmazva, egy olyan lelki jelenség, amely a külső és belső történésekre reagálva, pozitív, illetve negatív viszonyulást hoz létre bennünk.
És micsoda erő lakozik érzelmeinkben!
A legkülönfélébb érzelmeket, például a dühöt, a szeretetet, a félelmet, az irigységet, a bátorságot, a hálát, - és vég nélkül sorolhatnánk, - sokkal egyszerűbb egyetlen névvel megjelölni, mint általános érvényű meghatározást találni rájuk. Ha nem megjátszott, hanem valódi érzelmi helyzeteket vizsgálunk, akkor kijelenthetjük: a fent említett jó néhány alapvető érzelem kifejezési formái egyetemesek: minden kultúrában azonosak.
A filozófusok, s az ezzel foglalkozó tudósok szerint az érzelmek fajtáit osztályozni is tudjuk, méghozzá intenzitás és időtartam szerint.
Eszerint vannak igen erőteljes, ám rövid ideig tartó érzelmek, s a másik végponton a tartós, és kevéssé intenzív hangulati állapotok állnak.
Tartalmi szempontból szintén lehet pozitív és negatív az értékelés: természetszerűen a pozitív érzelmek a szervezet számára kívánatosak, míg a negatívak riasztó következményekkel is járhatnak.
Nem kisebb tudós, mint Darwin is kutatta az érzelemelméletet.
Szerinte az érzelmeknek vannak végső alapformáik, s az érzelmi élet gazdagodása az ezekhez hozzákapcsolódott tapasztalati tényezők révén jön létre. Másrészt az érzelmek nem puszta dekoratív mozzanatok az ember életében: a szervezet igen fontos mozgósítói a biológiailag jelentős életesemények közötti eligazodásban.
Bizonyos történések jellegzetes viselkedést váltanak ki belőlünk; ezek észlelése lenne minden emóció alapja - úgy is mondhatnánk: alfája és omegája.
Nekünk, hétköznapi emberek számára az érzelem fogalma önmagában is bizonytalan és összetett, de emellett ráadásul még más fogalmakkal is keveredik.
Amit mindannyian tudunk, és tapasztalhatunk saját magunkon is, az annyi, hogy a tartós érzelmi állapotunk meghatározza a hangulatunkat, befolyásolja mindennapjainkat, jelen van minden egyes percünkben az életünk során.
Hogy mi is váltja ki az érzelmi reakciót belőlünk?!
Számos elmélet született már ennek megválaszolására.
Ami biztos: először valamiféle „eltérést” érzékelünk, vagyis változást életünk megszokott, kiszámítható menetében; ez lehet valami újdonság, meghatározhatatlan ismeretlen dolog, zavaró tényező, jóleső érzés, vagy egyéb nem megszokott történés.
Ami ekkor, egy-két pillanat alatt lejátszódik bennünk, az egy automatikus folyamat, tudati szabályozás nélkül.
Számos zsigeri reakciót foglal magában, amelyek együttesen testi izgalmi állapotot idéznek elő – ha ez erős, intenzív, vagy hosszan tartó, akkor stresszről beszélünk. Gyorsabb szívverés, szapora légzés, kitágult pupillák, kiszáradt torok, fokozott verejtékezés, „libabőr”, - mindannyiunk régi (kellemetlen!?) ismerőse.
A fent említett „jóleső érzés” nem feltétlenül kellemetlen ismerősünk…Sőt! A világon majdnem mindenütt így kezdődik el egy új és szép érzés: a szerelem, mely jó esetben és a szerencse különös összjátékának következtében átalakul mély és poétikus szeretetté. Az egyik legerősebb mozgatórugója életünknek. Dirigens elve létünknek.
(Közbevetésként engedtessék itt meg nekem egy erősen szubjektív megjegyzés. Ide kívánkozik egyik legkedvesebb újságíróm, a méltánytalanul mellőzött, és ezért talán kicsit elfeledett Galsai Pongrác, aki erről így ír: „ Embertársaink szeretetének kémiai folyamata csak erős személyes impulzusokra jön létre a szervezetben.”)
Aztán ezek a testi jelenségek igen gyorsan tudatosulnak.
Az ezt követő eseménysor - a lélek reagálása.
Ez teljes mértékben az egyén gondolkodási és emlékezési folyamataitól függ. Van, hogy ami az egyik emberből erőteljes érzelmi reakciót vált ki, - a másikra esetleg alig van hatással.
A kutatók szerint egyes érzelmeknek az arcon való tükröződése kortól, nemtől, és nemzetiségtől függetlenül rögtön felismerhető.
Ilyen az öröm, a szomorúság, és az undor. A félelem és a meglepődés kifejeződése szintén általános érvényű, de egyes kultúrákban nehéz megkülönböztetni őket. A tapasztalatok és megfigyelések alapján azt mondhatjuk, a többi arckifejezés a neveltetéstől nagymértékben függ.
Az érzelem nagyon fontos helyet foglal el mindennapi életünkben.
Érzelmek nélkül nem élvezhetnénk a nagy műalkotásokat, az irodalmat, de még kedvenc csapatunknak sem tudnánk szurkolni. Ám az is igaz, hogy az érzelmek kiszámíthatatlanabbá teszik az emberi életet, de képzeljük csak el, milyen egyhangú és sivár lenne életünk nélküle.
Az az ember, aki képtelen már az új érzelmek befogadására, netán eltűnik életéből ez a fontos érzés: talán már hátat is fordított a létnek.
Méltányoljuk tehát, ha az egészséges lélek finom feszmérője néha-néha erősebben kileng, vagy éppen semmiféle tartozást nem mutat ki: azt jelzi, életünk a rendes, megszokott kerékvágásban, jól és olajozottan működik.
Tanuljunk meg ennek is örülni, hisz – ismerjük be – nagy adomány a lelki gazdagság és érzelemdús élet.
Higgyünk a tudósoknak, filozófusoknak: busásan megéri, ha tudjuk, nincsen légüresen maradt hely, melynek szívóhatása felboríthatná lelki egyensúlyunkat.
S lássuk be: ez bizony nem kis dolog.
|
|