Miért fontos a mese? Dátum: Július 18, hétfő, 08:10:22 Téma: Életünk napjaink
Igen, tudjuk, a gyermekeknek kell a mese. De, elgondolkoztunk-e már azon, hogy vajon miért?
A mese szerepe a gyermek életében
Igen, tudjuk, a gyermekeknek kell a mese. De, elgondolkoztunk-e már azon, hogy vajon miért? És, hogy milyen mese az, amire a gyermekeknek szükségük van? Vajon olyan mesékkel találkoznak-e, amire valóban szükségük van, vagy többnyire olyanokkal, melyek többet ártanak, mint használnak?
Erről a témáról többkötetnyit lehetne írni. Ám, amiről ezek között a keretek között érdemes szólni, az a mesének a gyermekek érzelmi és értelmi fejődésében betöltött szerepe.
„- Mesélj! – Rendben, ma elmesélem a sündisznócskát. – Ne azt, hanem a macisat! – De azt már százszor meséltem, inkább a süniset, jó? – Nem, a macisat szeretném!” - Ugye ismerős a helyzet? És mi, felnőttek, nem értjük, miért ragaszkodik hosszú időn keresztül gyermekünk ugyanahhoz a meséhez. Hogyhogy nem unja?
Nem unja, mert:
amikor a mese főhőse - legyen az maci, cica, egy gyermek, vagy egy mesebeli alak - (akivel a gyermek azonosul) akár más, akár saját hibájából bajba jut, a gyermek ugyanazokat a feszültségeket, félelmeket éli át, amiket a saját életében, mindennapi konfliktusaiban érez. Az éltbéli nehéz helyzetek nem mindig rendeződnek számára kedvezően, a feszültség nem oldódik fel, esetleg halmozódik, ezektől a gyermek frusztrált, szorongó lesz. Ám, akármennyi izgalommal, borzalommal (pl. Andersen meséi) és veszéllyel szembesül is a mese folyamán a gyermek, a mesékben végül minden jóra fordul, megnyugtatóan elrendeződik, vagyis, a szorongató élethelyzetekben átélt feszültségek a mesehősökkel való azonosulás és a mese boldog vége jóvoltából feloldódnak. A mesékben előforduló konfliktusok során saját konfliktusait, kudarcait, sérelmeit éli át a gyermek, a mese segít ezek feldolgozásában. Ez pedig pozitív érzelmi hatást gyakorol a kicsikre.
Nem unja, mert:
számára ugyannak a hangulatnak az ismételt átélése, a ráismerés öröme váltja ki az élmény-érzést. A kisgyermekek életében nagyon fontos a biztonság érzete minden téren, és harmonikus érzelmi fejlődésükhöz különösen fontos az érzelmi biztonság. A sokszor hallott mese nem okoz csalódást, biztosan azt a nagyon kellemes, pozitív érzelmi töltést kapja meg tőle a gyermek, (mint már számtalanszor) amire számít. Ezért akarja újra és újra ugyanazt az élményt átélni, ezért kéri százegyedszer is a macis mesét.
Adjuk meg neki.
Az értelmi fejlődésben elsősorban a beszéd és a gondolkodás alakulására van nagy hatással a mesehallgatás. A csecsemők szaglás és tapintás alapján tájékozódnak a világban, és csak nagyon szűk körben. Később bekapcsolódik a látás, és a mozgás, majd a beszédre figyelés, és csak jóval később a beszédértés, majd maga a beszéd. Az egészen kicsi gyermekek még nem értik igazán a beszédet, egyes szavakat ismernek csupán.
Hogy mégis úgy tűnik, mindent értenek, ennek az az oka, hogy a testbeszédet, a taglejtést, a mimikát, a gesztusokat viszont értik. Tudjuk, hogy a babák legkorábban a velük történő dolgokhoz kapcsolódó szavakat értik meg. (A „MAMA, PAPA” látszólagos értése is ide tartozik, hiszen ők minden vele történő jó dolog forrásai).
A szaglás, tapintás, látás alapján általuk érzékelhető dogokat jelentő, a testi komfortérzetükkel kapcsolatos szavak az elsők, melyeket valóban értenek: (táplálkozás; egyes ételek nevei, kezed, szád, fogd meg, vedd el, tessék, valamint a testápolással, tisztálkodással, ürítéssel kapcsolatos szavak), de eleinte ezeket is csak a megfelelő szituációban képesek értelmezni.
Később már szituáción kívül is, és akkor is, ha éppen nem látják azokat a dolgokat, amiket bizonyos szavak szoktak kísérni, már el tudják képzelni. Megjelenik agyukban, pl. a saját kis bögréjük képe, és egy idő után már nem csak a saját kék kacsás bögréjüket ismerik fel, hanem a bögrét, úgy általában. Kialakul bennük „a bögre”, mint olyan, fogalma. Megindul a fogalmi gondolkodás fejlődése.
A mese szerepe itt óriási. Hiszen csupa olyan dolgot hall a gyermek a folyamatos beszéd, a mese során, amit éppen nem tapasztal. Hagyjuk a gyermeket, hogy kérdéseivel megszakítsa a mesét, és válaszoljunk neki. Ha nem kérdez, kérdezzünk mi: „Emlékszel, kivel találkozott a kiskakas? Hova ment a nyuszika? Ki húzta ki a répát?” stb. Ha rákérdezünk a szereplőkre, a fontosabb eseményekre, megtudhatjuk, mennyire érti gyermekünk a beszédet.
Egy egészségesen fejlődő gyermek 2-3 éves korában a szereplőket, 4-5 éves korban a cselekmény főbb vonalát, 5-6 éves korban pedig már az összefüggéseket is felismeri csupán a szavak alapján. Minél több mesét hallgat egy gyermek, annál bővebb és választékosabb lesz a szókincse, hamarabb alakul ki a fogalmi gondolkodása, szebb, árnyaltabb lesz a kifejezőképessége, fejlődik a fantáziája (csupán a szavak alapján képes lesz a mesét maga előtt látni, mint egy filmet).
Az sem mindegy, hogy milyen életkorban milyen mesét mesélünk. Fél éves kortól 2 éves korig a kicsik számára a legélvezetesebbek és a legmegfelelőbbek az olyan lapozgatók, melyek lapjai vastagok, egy-egy lapon csak egy tárgy, vagy állat látható határozott kontúrral, élénk színekkel festve. A legjobb, ha ezeket a képeket közösen nézegeti a felnőtt a gyermekkel, és a legegyszerűbb információkat közli. „Nézd, ez egy cica. Szép, hosszú bajsza van, ez itt a két füle”… stb. 2-3-4 éves korban sor kerülhet az egyszerű, kevés szereplős, könnyen követhető cselekményű állatmesékre, vagy a fent említett leporellókhoz a felnőtt által kitalált nagyon egyszerű kis történetekre. A 4-5 évesek már szívesen és figyelmesen hallgatnak végig több szereplős láncmeséket, egyszerűbb nép- vagy műmeséket, amelyek olyan eseményekről szólnak, amik akár velük is megtörténhetnek. Az 5 éven felüliek már a tündérmeséket is értik és örömmel hallgatják.
A „mit” –nél azonban sokkal fontosabb, hogyan mesélünk. A mesélés bensőséges szituáció, szoros érzelmi kötődést hoz létre a mesélő felnőtt, és az őt hallgató gyermek között. Az volna az igazi, főleg 3-4 éves kor előtt, ha minden felnőtt könyv nélkül mesélne. A felolvasás sokszor monoton, személytelen. Ha mégis olvassuk a meséket, ne csak mondjuk a leírt szöveget, hanem lehetőleg minél jobban érzékeltessük a történetet mimikával, gesztusokkal. Törekedjünk arra, hogy sokszor nézzünk fel a könyvből, keressük gyermekünk tekintetét, figyeljük ámuló arcát, csillogó szemeit.
Érdemes.
