Fullextra.hu - Mindent megfontoltam

A Burg komor termeiben méla csend honolt. Bakacsinba öltözött a fényes, császárváros. A gyász a polgárok zsigeréig hatol. Mindenki saját ügyének érzi a birodalom jövőjének sorsát.

Nem akármilyen esemény történt: galádul, előre kitervelt, orv, merényletben megölték Ausztria-Magyarország trónörökösét. Semmi kétség, ez vért kíván! Ezt a gyalázatos arculcsapását a nemzetnek nem lehet szó nélkül hagyni! Az odavetett kesztyűt fel, kell venni!
Az agg, akkor 84 éves császár és király mélabúsan, magábaroskadtan görnyed íróasztala fölött. Hosszú élete során sok sorscsapást mért rá az idő, de ez az utolsó úgyérzi végső próbára teszi itélőképeségét. Hajnali öntóra van. Ő, ilyenkor már régen felkelt. Vagy még le sem feküdt, ki tudhatja? Előtte áll hadsegédje vitéz nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy.
Horthy nem akármilyen ember. Izig-vérig katona. A hadiflotta parancsnoka és a császár hadsegéde. Minden fontos döntést vele szeret megbeszélni elősször. Igy tesz most is. Irataiból felnézve az asztali lámpa sápadt, gyér fénye rávetődik tar koponyájára. Üdvözli, a nappali szolgálatot, átvevő hadsegédet és azonnal a tárgyra tér.
– Mindent megfontoltam, és mindent meggondoltam! Ultimátumot intézünk a szerbekhez! Nincs veszteni valónk, csak nyerhetünk ellenük. Erre sarkal az úri becsület, a spanyol etikett és Vilmos német császár, unokafivérem is. Ha nem érezném hátam mögött a hatvanmilliós Német birodalom, iszonyatos, ugrásrakész haderejét, hidd el fiam, nem vágnák bele botorul ebbe a háborúba. Vilmos, biztosított a győzelemről. És miért ne higgyek neki?
– Fenséges uram, Magyarország tétovázik, Tisza gróf, a miniszterelnök nem akarja az önálló hadügyi döntés felelősségét vállalni. Fél, hogy Magyarország érdekei sérülnek egy vesztes háború miatt.
Fiam, mondd meg igaz lelkedre, te belevágnál, a helyemben ebbe a bizonytalan kimenetű vállalkozásba? – Horthy összevágta sarkagyúit és így válaszolt.
– Császári fenség, én, mint a legfőbb hadúr ellentengernagya, hogy merészelném, porszem létemre felülbírálni a hadúr parancsát?
– Szóval, te is rámhárítod a felelősséget fiam? Hát senki sincs körülöttem, aki ellentmondana, érvelne, visszaráncigálna a szakadék széléről? Mindig egyedül kellett döntenem közel hatvanévi uralkodásom alatt. Csak a jóisten állt mellettem. Most is rám hárul a felelőség. Ha győztesen kerülünk ki, akkor megdicsőülve megyek a menyországba, és állok az úristen elé. De, ha nem? Mi lesz, ha előbb halok meg mielőtt végetér a háború? Kire hagyom a felelősséget? Nézd Ferdinándban nagyon, bíztam. Pragmatikus, rendíthetetlen hitű, jó szervezőképességű, igazi hadvezér volt. Megölték. Megölték drága jó fiamat, Rudolf főherceget is. Megölték szeretett feleségemet! Mindenkit eltettek láb alól mellőlem, akihez tanácsért fordulhatnék. Egész éjjel imádkoztam, és az Úrral beszélgettem. Óvott ettől a lépéstől, de hajnalban oly erős sugallatot kaptam, hogy hadat üzenjek, amire nem is mertem volna gondolni. Egy láthatatlan erő vezette tollamat amint papírra vetettem a népeimhez írott kiáltványomat!
A kocka el van vetve: háborúzunk fiam!– hörögte az agg császár, ökleire támasztva könnypatakban úszó arcát. Mereven nézte az asztallapon lévő hadüzenet és a népekhez szóló kiáltvány piszkozatát. Felemelte a papirlapokat,a lámpa elé tartotta, majd a hatalmas lobogó lángokkal égő kandallóra esett a tekitete. Most még meggondolhatná magát, csak egy mozdulat és az egész a tűz martalékává válna, de kötelességtudata nem engedett tudalattija parancsának. Az ész felülbírálta, a megérzést.
Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam! – Mondta és átadta a két, teliirt lapot a szárnysegédnek! – Add le a nyomdának fiam! A korrektúrát kérem miharabb aláirásra, aztán mehet nyomásra! – Ezzel kihúzva a dugót,a palack szájából kiengedte belőle a háború rosszszellemét,mely hamarosan lángbaborította Európát. Váteszi jóslata bevált: előbb meghalt, mint megláthatta volna birodalma romadőlését. A túlvilágba menekült a kudarc elől. Nem tudták maguk alá temetni a császári ház romjai. Ezt az élményt meghagyta a szerencsétlen sorsú utódnak, IV Károlynak. Hogy a túlvilágon hogy boldogult az agg vezér. Hogyan számolt el a lelkiismeretével az Úristennek, az örök titok marad számunkra. Amikor Horthy bevitte hozzá aláírásra a hadüzenetet és a népeihez szóló kiáltványt gondolkodás nélkül aláírta. Aztán drámai fordulat következett. Horthyhoz fordulva így szólt.
– Halálom és az esetleges vesztes háború után rád bízom Magyarország sorsát! Bevallom neked férfiasan, jobban szerettem a magyarokat, mint gondolnátok. Most már elárulhatom nektek, amit Erzsébet tett értetek, a Kiegyezést én sugalltam neki! Anyám, Zsófia, és a kamarilla, nem tette számomra lehetővé, hogy az általuk annyira gyűlölt magyaroknak engedményeket tegyek! Megtette helyettem feleségem, Erzsébet királyné! Most, hogy kimondtam, és nem gyötör a titok többé, boldogan halok meg! Szolgáld hűséggel halálom után Károlyt! Ne hagyjátok széthullani a birodalmat!– mondta és többet nem szólt. Az asztalra borulva rázta a zokogás. Horthy csendesen becsukta maga mögött az ajtót.