Fullextra.hu - A pánikbetegség oldása

A pánikbetegség oldásának megkísérlése
A félelemről
A mai kor divatos és sajnos egyre jobban elszaporodó betegsége, a pánikbetegség, gyűjtőszóval emlegetett félelembetegség.

Ugyanis lényegében az történik, hogy valamitől, valakitől való félelem, rettegés, rögeszmés fóbiaként rögzül az elmében, és stimuláló helyzetben pánikreakciót vált ki a paciensben (roham).
A félelem számos embert életével összekapcsolódik. A “félelem” (Angst) szó a latin “angustus” származéka, mely valaminek “szűk” voltát jelenti. Ha a dolgokat túlságosan szűklátókörűen, korlátolt tudatunkon keresztül szemléljük, félelem keletkezik bennünk. Ilyenkor nehezünkre esik, hogy bizonyos benyomásokat és élményeket feldolgozzunk, gondolatilag megfelelően elhelyezzük. Amennyiben olyan helyzetbe kerülünk, mely létünknek e meghatározó tartományát érinti, a félelem mintegy “életre kel” bennünk.
A félelemnek sokféle arca van. Félünk a nehézségektől, katasztrófáktól, a gazdasági összeomlástól vagy veszteségtől; aggódunk, hogy egy szeretett barátunkat, netán tulajdon életünket elveszítjük. Sokak számára a félelem állandó kísérőtárs, olyannyira, hogy félelem nélkül szinte el se tudják képzelni az életet.
A félelem leggyakrabban megnevezett okai a következők: kudarc, értelmetlenség, elutasítás, háború és magány. Ám mindezek csupán kiváltó okoknak tekinthetők. Az igazi ok mindig a személyiségben rejlik, a gondolkodás korlátozottságában, a lét ősokához való visszacsatolás hiányában. Amint e téren kitágítjuk tudatunkat, a félelem megszűnik. Első lépésben fel kell ismernünk: “Van félelem, de nem én vagyok a félelem.”
A félelem hatalmas erő. Segítségével az illető pontosan azt idézi elő, amitől fél. A padlóra fektetett deszkán átsétálni könnyű dolog. Ám ha ugyanezen a deszkán a magasban kell keresztülsétálni, azt az teszi nehézzé, hogy az ember fél a leeséstől. S éppen ez a félelem okozza, hogy valószínűleg le is fog esni – ezt a jelenséget hívják önbeteljesítő jóslatnak.
A félem tulajdonképpen az ember védekezési mechanizmusának része, hiszen minden cselekedetsorozat megkezdése előtt az elme mérlegel. Mérlegeli az analóg elmében az adott cselekvésre tárolt analógiákat (receptorokat, emóciókat, engramokat). Amennyiben az adott cselekvésre az analógiák között túlsúlyban vannak a cselekvés ellen szóló receptorokban tárolt információk, vagy ha a receptorokban tárolt cselekvés jóságára utaló információknál sokkal több a tiltó emóció, engram, akkor az elme mérlegel, és rövid tétovázás után a korábbi idők által lerakódott tiltó és kudarcélményeket tartalmazó emóciók valamint a reaktív elmében tárolt szomorú élmény által keletkezett engramok által adott információkra támaszkodva a cselekvéssorozattól való tartózkodást választja. Magyarul: az elme letiltja az ingerválaszt.
Ez eddig teljesen normális folyamat. Ha az elme gazdája normális lelkialkatú egyén, akkor megfontolja a kapott tanácsot, és akként cselekszik, ahogy az elme javasolja.
Ha érzelmileg túlfűtött, akkor felülbírálva az elme tanácsát, a szívére, érzelmeire hallgatva a vesztébe rohan, vagy mint mondják: “Fejjel megy a falnak.”
Vannak viszont olyan esetek, amikor a reaktív elmében tárolt negatív élmény által keletkező engramok analóg helyzet, stimuláció esetén olyan heves ellenreakciót váltanak ki, hogy kikerülve az analóg elmét – s ezáltal a szelektív elme szétválasztó tanácsát is –, azonnal letiltja az ingerválaszt, és heves rosszulléttel, rettegéssel, páni félelemmel válaszol a kihívásra. Ez a pánikroham.
A félelem nem más, mint beszűkült tudat, megoldatlan életfeladatok és fejletlen öntudat halmaza: maga a problémamegoldás csődje.

A félelem előnyei:
1. Lehetővé teszi és megkönnyíti a gyors reakciót, ahol erre szükség van.
2. Meggátolja vagy csökkenti a test sérülésének lehetőségét, amennyiben rábírja az embert, hogy feltételezett vagy elképzelt veszélyhelyzettől távol tartsa magát. A félelem tehát a gyengeség ellentéte.
De a félelemnek hátrányai is vannak:
1. Kifejezetten kellemetlen érzés.
2. Következményei nem csupán a testre nézve károsak:
– a szellemi képességeket akadályozza,
– az emésztés nem kielégítő,
– a szívműködés megterhelődik,
– a félelem magas vérzsír- és vércukorszintet idézhet elő,
– a vérerek károsodnak,
– nem érzünk többé örömöt.
3. A félelem rossz tanácsadó, különösen ha az egyedüli tanácsadó. A félelem miatt képtelenek vagyunk felismerni az élet értelmét.
Bizonyos embereknél – például ejtőernyősök, vadászok, akrobaták, színészek – céltudatosan kifejlesztett ellenreakció lép fel. Gondolatban mindnyájan újra meg újra félelmetes helyzetbe juttatják magukat, mindent oly élénken képzelve el, míg a félelem fel nem ébred bennük. Akkor szembeszállnak vele, mintegy átverekedik magukat rajta. S amikor valóban veszélyes vagy félelmetes helyzetbe kerülnek, az nem éri őket felkészületlenül, sőt gyorsan és helyesen cselekednek. Nagyon fontos, hogy a félelmet keltő szituációról alkotott elképzelésünkhöz mindig pozitív végkifejletet társítsunk, azaz lélekben “megéljük”, hogy a végén minden jóra fordul.
A félelem sajátos típusát alkotják a fóbiák (a görög “phobos”, azaz rémület szóból). Ebben az esetben kényszerképzetként fellépő félelemérzéssel van dolgunk, mely az illetőt meghatározott védekezési mechanizmusra készteti. A fóbia egy bizonyos elképzelt veszélytől való, objektíve alaptalan félelem, mint például a nyílt tériszony – a tágas termektől, kiterjedt területektől való félelem; klausztrofóbia – a zárt helyiségektől (lift, repülőgép, illemhely stb.) való iszonyodás; Baktériumfóbia – félelem az érintkezés általi fertőződéstől; állatfóbia – egerektől és egyéb állatoktól való pánikszerű félelem; félelemiszony – félelem a kényszerképzetektől.
E fóbiák az esetek többségében feldolgozatlan élményképekre vezethetők vissza. A fóbia típusa az élmény jellegére utal. Igazi segítséget itt csak a félelmet kiváltó szituáció újraátélése és feldolgozása jelent. Ez történhet az okok elemzése révén is.
Talán a legszélesebb körben elterjedt félelemtípus a halálfélelem. Aki fél a haláltól, az voltaképpen az élettől fél. Aki életét képes teljesen és maradéktalanul vállalni és igenelni, nem fél a haláltól, mely valójában “az élet megkoronázása”, az egyéni élet dicsőséges befejezése. A halálfélelem a beteljesületlen élet következménye. Az élet nem más, mint a végtelen, az abszolút, a mindenek mögött álló “egyetlen erő” szüntelen keresése.
Semmi okunk tehát félni a haláltól. Inkább az élettel kellene törődnünk, hogy valóban elevenek legyünk mindaddig, míg élünk. A félelem bármely megnyilvánulása súlyos akadályokat gördít fejlődésünk elé, mivel meggátol minket abban, hogy azzá legyünk, amivé valóban lehetnénk.
Lássuk be, hogy csak az történhet meg velünk, amit saját magunk idéztünk elő. Ez elől elmenekülni szinte lehetetlen, viszont bármikor változtathatunk rajta.
Ha az ember megfutamodik, a félelem legközelebb még erősebb formában jelentkezik. De ha legyőzi félelmét, az a következő alkalommal gyengébben lép fel. Aki kész szembenézni a félelmével, egyben el is oszlatja azt.
A félelem jelzi
– hogy gátlás van bennem, öntudatom beszűkült egy feldolgozatlan élmény, megoldatlan probléma miatt, vagy egy merev forma révén, melyet elképzelésem szerint be kell töltenem.
– hogy tudatomban létezik “vakfolt”.
– hogy csekély a “magabiztosságom”, az önbizalmam. A félelemtől az öntudatom csak még jobban beszűkül.
– a lélek segélykiáltását, mert beszűkülök, bezárulok valami, számomra kellemetlen dolog előtt, amire pedig szükségem van.
– hogy voltaképpen nyitott szeretnék lenni, igent akarok mondani az életre. A félelem teljesen normális érzés, akár az éhség vagy a hideg – nem kellemes, de felszólít a szükséges lépés megtételére, hogy a félelem elmúlhasson.
– a nekem szóló felhívást, hogy a félelmet szabályos információként, teljesen normális érzésként és egyben felszólításként fogadjam és értelmezzem. Ha képes vagyok elfogadni, ezzel megakadályozom, hogy elhatalmasodjon rajtam. Amennyiben szembenézek vele, saját árnyoldalammal szembesülök, olyasmivel, amit elutasítok, amit nem akarok tudomásul venni. Vagyis mintegy megkérdezem magamtól: “Mit nem akarok meglátni? Mit utasítok el?” A félelem tükör. Pontosan attól félek, amit önmagamban nem akarok szabadon engedni, pedig azt kellene tennem, hiszen segítségemre lesz abban, hogy egyre inkább “önmagam” legyek, “önmagammá” váljak.
– hogy olyasmitől félek, amit másokkal nem tennék meg. A félelem tünet, mely felszólít, hogy foglalkozzam ezzel az energiával, olyan energiával, mely létem valóságához fog elvezetni. Félelmem azért ölti fel annak a formáját, amitől félek, hogy kénytelen legyek foglalkozni vele. A félelem újra meg újra odaállít a megoldatlan helyzet elé, míg meg nem teszem a helyes lépést. Megmutatja, hol szűkül be a tudatom, mely téren kényszerítem rá magam, hogy olyan legyek, amilyen nem vagyok.
– a fóbia típusa pontosan utal arra területre, amivel foglalkoznom kell. Ha zárt helyiségektől félek, viszonyulásom magába foglalja a felhívást, hogy szüntessem meg belső világom szűkösségét, váljak nyitottá. Nyílt tériszonyomban az a felszólítás rejtőzik, hogy engedjem be tudatomba a tágasságot, váljak belsőleg nyitottá. Félelmem csupán addig létezik, míg meg nem valósítottam belső tágasságomat. A félelem az életben mindig csupán a “rámutató” s nem a “rámutatott” dolog szerepét tölti be.

Amit tenni kell
A félelem mélyén mindig egy adott ok húzódik, melyet fel kell ismerni és meg kell szüntetni. Ha az okot megszüntetjük, a félelem magától elmúlik, minthogy többé nincs rá szükség. Minden félelem szorosan összefügg egyfajta aggodalommal, hogy valami kellemeset elveszíthetünk. Rákényszerít, hogy elviseljük a kellemetlent, mert az is az élethez tartozik. Felszólít, hogy fogadjuk el az élet egészét, semmit se rekesszünk ki, inkább ismertjük fel, hogy alapjában véve minden jó, mert végeredményben minden boldog személyiségünk fejlődését hivatott elősegíteni. Nincs hát mire vágynunk, visszutasítanunk.
A félelemben ugyanakkor benne rejlik a felhívás, hogy semmi elől ne térjünk ki, engedjük közel magunkhoz az életet a maga teljességében, a kellemetlenségekben is ismerjük fel a pozitív elemet, s ne csupán kellemes, hanem megfelelő élményekre vágyjunk. A félelem ugyanakkor fel is szólít, hogy egyre inkább “önmagam” legyek.
A félelem állapotában az emberre a tudatosság magas foka és rendkívüli érzékenység jellemző. Felfokozott tudatosságának nem arra kellene irányulnia, amitől fél, hanem arra kellene fordítania, hogy minél közelebb kerüljön “valódi énjéhez”. Ez megkívánja, hogy éberek legyünk, valóban “itt és most” éljünk. Ily módon tudati világunk kitágul, szűkössége – azaz félelmünk oka – megszűnik. Aki a haláltól fél, voltaképpen nem él. Az élet lényege abban áll, hogy minden egyes pillanatban meghalunk és újjászületünk, azaz fokozatosan önmagunkká válunk. A halálfélelem tulajdonképpen az attól való félelem, hogy meghalunk, mielőtt még élhettünk volna.
Szükségtelen szabadkoznunk a félelem ellen, nem kell legyőznünk, hiszen csupán jelzés, mely a megfelelő lépés megtételét követően rögtön megszűnik.

A pánikbetegség oldásának gyakorlati menete

A paciens szofronizációs oldása
A pánikbeteget a szofronizációs zene bekapcsolása mellett, a kellemes hőmérsékletű, félhomályos kezelő helységben, a kényelmes kezelőasztalra fektetjük, amennyire lehet, lemeztelenítve.
A szofronizációs zene oldja a paciens feszültségét, és elősegíti agyának Alfa-állapotba juttatását, mivel a rafináltan komponált zenei hangzatok összehozzák a két agyat.
Szofronizációs zene mellett reverie-, Delta-, Téta- vagy Alfa állapotba, esetleg hipnózisba visszük a beteget
Mivel a hipnózist a törvény szerint csak orvos végezheti, így nem orvosnak a hipnózist nem javasolhatom. Lelkén szárad, ha mégis megkísérli.
A pacienst kényelmesen lefektetjük a kezelőasztalra, és megkérjük, hogy hunyja le a szemét. Ezzel egyidejűleg elmagyarázzuk neki, hogy most a kezelés hatására olyan állapotba kerül, amikor a terapeuta a kéztechnikai és zenei manipulációk eredményeként be tud avatkozni a tudatába. Tehát a tárolt pánikot okozó információkat szellemgyógyászati módszerrel megsemmisíti. Ehhez azonban teljes együttműködés szükségeltetik. Felhívjuk a figyelmét, hogy amint ellazult, majd lebegő állapotba kerül, akkor csakis a terapeutára figyeljen, és annak parancsait teljesítse.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
A paciens bal oldala mellé ülök, és jobb tenyeremet a tarkója alá helyezem, pontosan úgy, hogy a kisujjam éle a hajzat tövére essen, és a tenyerem napfonata közti-agy álomképző területét fogja be. Bal tenyeremet a homlokra helyezem olymódon, hogy a bal tenyerem napfonatcsakrája a tobozmirigyet árnyékolja le. A tenyér felső éle a hajzat tövét érintse.
Miután a tarkó-homlok fogást felvettük, akkor megkérjük, hogy mondja be, milyen színről indulunk, és kiadjuk neki, hogy száztól visszafele számoljon, de közben jelezze a színváltozásokat.
Ezzel a kettős feladattal teljesen lekötjük a figyelmét, mintegy fixáljuk a tudatát. A monoton zene, s a számolás-figyelés okozta monotónia rezonanciába kerülve segít a legtökéletesebb kiüresedés (reverie állapot) eléréséhez, majd Alfába, Tétába, esetleg Deltába vagy hipnózisba vált át.
Mindig attól függ, mennyire hipnotizálható a paciens. Még egyszer megjegyzem, nem feltétlenül cél a hipnózis, hiszen REM-állapotban tökéletesen előjönnek a rossz emóciók, és tökéletesen beadhatók a szuggesztiók.
Ahogy kezd akadozni a számolás, majd a szemek pislogása jelzi a REM-állapot elérését, sőt a paciens abbahagyja a számolást, eléri az álomhatárt vagy álomba zuhan, megkezdődhet a kifolyatás.

Kifolyatás
A kifolyatás egy műszó, ami azt jelenti, hogy a lélekre rárakódott lelki szemetet kitakarítjuk, felszínre hozzuk az egyénben. Ez sokszor hangos sírásba, zokogásba vagy gúnykacajba megy át. A lényeg az, hogy a kibeszélés megtörténjen.

Az illetővel hasonló szituációkat képzeltetek el, mintha ő szemlélné azt, hogy más hogyan reagál az eseményre. Tehát először mindig, mint szemlélővel láttatom az eseményt.
Vegyünk egy egyszerű esetet: Félelem a lifttől, busztól, vonattól, bezártságtól.
– Képzeld el, hogy anyukád, apukád beszáll a liftbe! Látod a liftet?
– Látom.
– Apa és anya nem fél, beszélgetnek. Látod, semmi bajuk nem történt. Leértek. Szépen kiszállnak a liftből. Most újra indul a lift. A szomszéd kisfiú száll be, egyedül... Nyugodtan fütyörészik, nem fél. Látod, hogy simán leért a lifttel?
– Látom.
– Most képzeld el, hogy én szállok be a liftbe! Látod, amint belépek?
– Látom.
– Én lemegyek a földszintre. Kiveszem az újságot a postaládából, és a liftbe beszállva felfelé, olvasni kezdem. Látod, milyen jól utaztam? Már itt is vagyok.
– Látom.
– Most szálljunk, be együtt: apa, anya, a szomszéd kisfiú és mi ketten.
– De nem leszünk túl sokan? – aggodalmaskodik a paciens. Én megnyugtatom.
– Á, dehogy, a lift 600 kilót elbír, nem vagyunk mi négyszáz sem...
– Akkor jó! Szálljunk be! – suttogja, s lelki szemeivel megjelenítve, már bent is látja magát velünk együtt a liftben. Így, ismerős környezetben biztonságérzetet kap, és simán telik el az utazás.
Ezután újabb szituációs játék következik, megkérdezem tőle
– Na, milyen volt? Tetszett az utazás?
– Igen, jó volt – válaszolja, s én kapok az alkalmon, máris behúzom a csőbe.
– Akkor, tudod mit? Most menjünk be ketten a liftbe, s menjünk fel a legfelső emeletre!
– Jó – vágja rá, gondolkodás nélkül, s már száguldunk is felfelé.
– Most, irány vissza! – lelkesítem, s máris száguldunk lefelé.
– Most nyomás felfelé, jaj de jó...! – lelkesítem, s a lelkesedés átragad rá is, most már ő kérlel
– Még, még... olyan jó ez a száguldás!
Miután így ráhangoltam a liftre, s kihúztam belőle a fóbiát, merész ötletre szánom el magam. Így szólok hozzá.
– Tudod mit, most játsszunk olyat, hogy én gyalog leszaladok, te meg lifttel. Ki ér le legelőbb?
– Oké – egyezik bele hevesen, s máris egyedül robog le a képzeletbeli lifttel. Persze, hogy ő ér le előbb...

Szuggesztió
Miután ezt már jó párszor eljátszottuk, következik a verbális szuggesztió. A boldogság-pontokat (két halánték) tenyereimmel, harmadik szemét középső ujjammal befogva szuggerálom neki.
– A lifttel utazni jó. Kényelmes és gyors. Sohasem vagyok egyedül, mert gondolatban a Bogumil mindig velem van. Ketten utazunk, ketten utazunk, nem félek, nem félek.... semmitől sem félek. Soha nem is féltem... soha nem is fogok félni! Bátor vagyok. Beszállok a liftbe! Én vagyok a bátor nyúl! Én viszem a puskát!
Ezt fixáljuk, többször elmondjuk, és ezzel a kifolyatás helyét pozitív szuggesztióval betöltjük.
Ezután, ha lift van a lépcsőházban, meg lehet ejteni a puding próbáját. Biztos, hogy sikerülni fog. Csak mindig személyre szabottan kell megkeresni az okokat.

A pánikbetegség dadogásban való megnyilvánulása
Sok felnőtt és sok gyerek esetem volt, akiket dadogás miatt hoztak hozzám. Mindegyik eset mögött régi, kisgyermekkori ijedtség húzódik. Ez lehet a legkülönfélébb ok: kutyaharapás, csak ijesztés, kocsiból való kiesés, székkel való felborulás, székről leesés, verés és hangos szitkozódás, fejsérülés, kínzás stb.

Példa:
12 éves, magasra nőtt kiskamaszt hoz anyukája. A gyerek kissé görbe háttal, bizonytalanul tekintget maga elé, s szemeit lesütve és dadogva válaszol a feltett kérdésekre.
Az anya elmondása szerint dadogása attól ered, hogy hároméves korában a szomszédok korcs ebe feldöntötte, játékból rárohant, s ez sokkot okozott.

A módszer
Miután szofronizációs zene mellett ellazulva, tarkó-homlok fogással Alfába viszem, szépen visszamegyünk az ominózus eseményig. Láttatom, majd megéletem vele az eseményt.
Először csak annyira emlékszik, hogy a család benn volt a kertes ház konyhájában, míg ő kinn játszadozott az udvaron. Átszökött a szomszéd borzas, fekete, korcs ebe, s rárontva feldöntötte. Ő erre sokkot kapva, fél óra hosszat nem tudott megszólalni.
Másodszori kibeszélésre már hozzáteszi, hogy ijedtében betotyogott a konyhába, s mindenki kérdezgette, az anyja pedig megkérdezte tőle, hogy kér-e az ijedségre rágógumit. Ő nem tudott válaszolni.
Harmadik kibeszélésre már bővül a kép. Leírja a ruházatát, s megjelenik a képben testvére is, hiszen együtt játszottak kinn az udvaron. Újra átéletem vele a kutya támadását. Teste görcsösen megfeszül, ívben behidal, majd oldódik a feszültség.
Negyedszerre átéletve a dadogás fő okozóját, már ásítással és minden izgalom nélkül mondja el az eseményeket. A kifolyatás megtörtént.

Verbális szuggesztió
– Mondjuk együtt! – kérem, és a következő szöveget kreálom – a kutya jó barát. Csak ismerkedni akart. Nem bánt, nem kell félni tőle. Minden kutya jó... barát... senkit nem bánt a kutya. Szeretem a kutyát, nem félek tőle. A kutya hűséges...
Miután megtörtént az ős-ok feltárása, megyünk tovább. Kiderül, hogy dadogásának más okai is vannak. Rendkívül érzékeny, és minden váratlan megpróbáltatás, hangos szó, parancs esetén sírva fakad, és dadogása elmélyül.
Három éve meghalt az édesapja, és hármasban maradtak édesanyjával és hat évvel idősebb bátyjával. A báty vette át az apa szerepét, s sokszor utasítja, megfeddi a kisebbet. Ettől bizonytalanságérzete elmélyült. Beszéd közben elharapja a szót, néha benne marad, mintegy beszívja a választ. Az iskolában ezért ugratják, s felelés közben a dadogás felerősödik. Elmondja, hogy úgy érzi, egyszerre kell mindent kimondania, mert megakad a válaszban, viszont ettől leblokkol.

Kifolyatás
Megéletem vele az apa halálát, s négyszer egymás után kibeszéljük azt a pillanatot, amikor értesült a halálról, a temetést. Megéletek vele az apával egy újabb találkozást a sírnál. Leültetem őket a padra, s hagyom őket beszélgetni, majd apát fehér galamb képében elküldöm az égbe, a mennyországba. Láttatom vele, amint az apa lelke galamb képében elrepül. Ettől megnyugszik, s az apa-képet most már a helyére téve, pozitívan rögzítem.

Pozitív szuggesztió
Mindig átgondolom a választ, mielőtt kimondanám. Szépen, nyugodtan válaszolok, senki sem fojtja belém a szót, nem veszik el tőlem a válaszadás lehetőségét. Szeretem a bátyámat, ő jót akar, amikor valamiért megfedd. Ő apa helyett cselekszik. Nem félek senkitől, mert senki nem bánt. A tanító nénitől sem félek: bátran válaszolok neki. Nem félek a dadogástól, hiszen már nem dadogok... nem dadogok... nem dadogok... Én is olyan vagyok, mint a többi gyerek.

Harmadik kifolyatás
Hátra van még az éjszakai ágybavizelés kikezelése. Ez, egyrészt betudható az első traumának is, de okozata lehet az apa elvesztése, a másnapi iskolába menettől való drukk, félelem attól, hogy kudarcélmények sorozata éri feleléskor, társaival való kommunikáláskor.
Tétában megéletem vele az iskolai napot. Felszólítom, hogy mondja meg, mi az, ami miatt mindig kisebbségi érzete van, amit szégyell.
Elmondja, hogy az iskolai WC-ben látja magát, s szégyelli, hogy míg társainak lejön a bőr a makkjukról, neki nem, s ezért egyrészt kinevetik, mert nem tud távolra pisilni, s kimarad a versenyből, másrészt a makkra feszülő bőr fájdalmat okoz... Nem érzi magát igazán fiúnak, kisebbségi érzete van attól, hogy ő selejt.
Megnézem péniszét, és szomorúan konstatálom, hogy az előbőr nemcsak hogy szűk (fitymaszűkület), hanem teljesen rátapadt a makkra, mintegy hozzánőtt.
Megmagyarázom neki, hogy rutinműtéttel pár perc alatt rendbehozzák. Ettől megnyugszik.

Szuggesztió
Láttatom vele, hogy megműtötték, és szépen lejön a bőr a makkról.
– Most már én is olyan vagyok, mint a többi. Én is férfi vagyok... nem különbözök a többitől, tudok távolba pisilni!
Adom be a verbális szuggesztiót, s a kifolyatás megtörtént.
Behíva az anyát, közlöm vele a tényt, megmutatom az ominózus szerszámot, s javaslom a mielőbbi korrekciós műtétet. Erre az anya egy cseppet sem lepődik meg, hanem közli, hogy ismeri a témát, mert a bátyjánál is ez volt a baj, de azt hat évesen megműttette.
– És erre miért nem figyelt oda? – kérdezem.
– Tudja, a férjem már betegeskedett, majd a haláleset. Annyi trauma ért, hogy nem tudtam odafigyelni – mentegetőzött. – Azért viszont kikapott, amikor este elalvás előtt a kukijával játszott. Ezért elvertem a kezét. Ezt tiltottam neki.
Itt jött aztán össze a kép. Tehát, a dadogás harmadik sarkalatos pontja a maszturbáláson rajtakapott gyerek szégyenérzete, félelme a tiltott, de jó játéktól. Ez az anyával való kapcsolatát is meghatározta. Állandó szégyen- és félelemérzet hatja át, ha az anya ránéz. Úgy érzi, hogy mindent takargatni, titkolni kell, és az érzelmeit, érzéseit nem szabad felszínre hozni.

Kifolyatás
Deltába viszem a gyereket, s megéletem vele az ágyban való nemi szervvel történő játszadozást, miközben szexuális- és hólyag érzelem-felszabadító pontjait enyhe nyomással felszabadítom. Ezután ingerelve falluszát, elérem a merevedést, s közben verbálisan szuggerálom.
– Ez jó, ez természetes... jogom van a kukurummal játszani, ettől megnyugszom... – ezt elmondatom vele párszor, majd harmadik szememmel bevetítem tudatalattijába a szobát, a lobogó lángokat, és falluszát izgatva, eufóriás állapotot létrehozva beszuggerálom neki, hogy ott, akkor, amikor félt elalvás előtt a lángoktól, ez volt az egyedüli félelem-levezető módszer.
A következő lépésben megkérem, hogy most ő ingerelje magát, és én a boldogságközpontjára hatva pozitív szuggesztióként beadom neki a következőket.
– A testem az enyém, és jogom van a boldogság-érzetre, a kéjre. Szeretem a testem és a lelkem. Boldognak akarom magamat látni... és azt a szeretetet és simogatást, amit apától már nem kapok meg, így adom meg magamnak. Ez nem bűn, ez jó, ez természetes dolog... Most jó, most boldog vagyok... boldog... boldog.
Ezzel az oldás befejeződött, a gyerek három kezeléssel teljesen meggyógyult. Megszűnt a pánikbetegség, dadogás.

Összefoglalás
A pánikbetegség oldása két fázisra tagolódik
1. Alfa-Téta-Delta állapotban leásunk a probléma gyökeréig, kibeszéltetjük, többször átéletjük a pánikot előidéző okot, ezáltal leszakítjuk a negatív engramot. A drasztikus átélés alkalmával sírás, megfeszülés, izomgörcsök és a test dobálása is előfordul. Ez jó jel: ez az oldás jele.
2. Pozitív szuggesztióval többféle aspektusból megközelítjük a témát. Először másokkal életjük át az eddig került cselekvést, majd gondolatban én is vele csinálom, míg végül gondolatban egyedül csinálja meg, éli át a cselekményt.
3. Próba. Kikísérve a családot a lifthez, a lift előtt harmadik szemmel egy utolsó szuggesztiót, késztetést küldök elméjébe, s amikor a család száll be a liftbe, nem szalad le a lépcsőn, hanem bátran belép. Ez számtalan esetben így történt, azért merem ajánlani ezt a módszert.
Ugyanez a módszer autóbusz, vonat és más tömegközlekedési eszköz esetében is a fóbia leküzdésére. Idősek tucatját hoztam ki harminc éves pánikból. Elmondták, hogy amint beültek egy vonatba vagy buszba, hányinger, páni félelem és hangos sikoltozó roham tört mindig rájuk. Ezt életem meg reverie állapotban, vagy ha kevés, akkor Deltában, s kifolyatva, többször átéletve máris leszakadtak az engramok. Volt olyan esetem, hogy az idős hölgy gyalog caplatott fel a nyolcadik emeletre, míg családja lifttel. Gyalog is ment le, s mivel itt felejtette a sálját, próbaként egyedül beszállva a liftbe, feljött. Azt a határtalan boldogságot, amit érzett, amikor elmondta az élményt, nem lehet leírni.

Szabály:
A pánikbetegség oldása analóg a foghúzással, míg foghúzással drasztikusan megszabadítjuk a pacienst a fájdalomtól, addig a pánikbetegség esetében a kifolyatással drasztikusan megszabadítom a félelmétől, mely évek óta rátelepedett énjére. Lelkét kiszabadítom önkéntes rabságából.
Törvény:
Ha megtanítom a pacienst arra, hogy merjen szembenézni félelmeinek okával, okozóival, és merje megváltoztatni a félelmet okozó körülményeket, akkor tökéletes a pánikbetegség oldása.