Fullextra.hu - Árnyékország

Egyik nagy filmélményem... Talán sikerül mással is megszerettetnem...

Van pár olyan film, amit időről időre előveszek és szinte követeli a lelkem, hogy megnézzem. Ilyen a „Ha eljön Joe Black”, a „Szenvedélyek viharában”, a „Skarlátbetű”, a „Tűzszekerek”, a már említett és megírt „A szív hídjai” – vagy az „Árnyékország”.
Ebben a moziban megtörtént, valós eseményeket vitt filmvászonra a nagy rendező, David Attenborough.
E filmje a nagy angol író, filozófus, Clive Staples Lewis életének egy bizonyos szeletkéjét mutatja be, nevezetesen azt az időszakot, amikor öregkorában rátalált az igazi, nagy, késői szerelem.
C. S.”Jack” Lewis a nyugati országokban inkább mint író, nálunk – könyvei, művei mellett - mint teológus közismert. A film az oxfordi egyetem falai közt, a tudás Mekkájában játszódik, az időpont 1952.
Tanárok és diákok egyhangúan, szigorú és merev szabályok szerint élik mindennapjaikat. Lewis sikeres író és pedagógus, bátyjával él a patinás egyetemi városban emberemlékezet óta.
Az 58 éves, középkori- és reneszánsz irodalomtörténész életének egy különleges szakaszába pillanthatunk be. Ebben az időszakban próbára tétetik mindaz, amit az író több évtizeden át vallott, leírt, elmondott és megimádkozott. Kiállja-e a próbát a gyakorlatban is ez az érett, értelemmel keményen megharcolt hit?
Mint irodalomprofesszor és keresztény gondolkodó, élete nagy részét íróasztalánál tölti. A napi posta felbontása időigényes tevékenység, hiszen rengetegen bombázzák dícséreteikkel, kérdéseikkel. Egy női kézírás azonban egyre gyakrabban tűnik fel a borítékokon, s az írás „gazdája”, Joy Davidman személyes látogatását tesz az írónál. A film ezt a szokatlan találkozást és az ennek nyomán fellobbanó mély érzelmeket örökíti meg.
Az idősödő, puritán férfi és az eleven, szókimondó nő – tűz és víz – igazi szellemi társra talál egymásban. Az író környezete hamarabb felfigyel a közelgő „áldott veszedelemre”, a mindent meghatározó és gyökeresen megváltoztató szerelemre, mint maga a főszereplő. Bár az asszony elvált, zsidó származású, volt kommunista (aki Lewis művei által tér keresztény hitre), Lewis mindezen akadályokat „elimádkozza” az útból, hogy ezt a nála 17 évvel fiatalabb kincset feleségül vehesse. A házasságkötés egy kórházban zajlik, mivel Joy előrehaladott csontrákban szenved. Három boldog esztendőt mégis kapnak Istentől egymás számára… A film vissza-visszatérő kérdése az emberi történelemmel egyidős: „Ha a fájdalom Isten ajándéka, miként kell fogadnunk?” A későn beköszöntött és hamar elvesztett boldogság keserű gondolatokat ébreszt a hitében meggyengült Lewis-ban: „Amit Isten tesz, az nem más, mint élve boncolás.” Ám a mérhetetlen fájdalmon a film végére úrrá lesz az Isten akaratában való megnyugvás. A jóbi próbát sikeresen kiálló író felismeri: „Az igazi élet még el sem kezdődött.” Lewis Istennel való tusakodása tehát azt üzeni számunkra, hogy Isten nem veti meg az embert őszinteségéért, sőt megajándékozza békességével az őt keresőt.
Richard Attenborough Árnyékországa egy mélységesen albioni regény akkurátus és mégis sikerült adaptációja. Kuriózum: gazdag miliőrajzú, egyrészes nagyepikai mozimű, melynek képi-atmoszferikus és irodalomszerű hatása egyszerre, sőt egyaránt átható módon érvényesül; végül mintha csakugyan egy korpulens könyvet olvastunk volna el az oxfordi professzor kései szerelméről. A film maga is akadémikus stílusú, de önmagán túlnőve az; nyugodt kézzel tökélyre csiszolt mestermű. Bár egyéb létezései is szembetűnnek, ezek mégis harmonikusan épülnek az Árnyékország domináns mivoltába. Például sokak szerint ez az egyik legjobb Anthony Hopkins film.
Lewis személyisége és alakja nagyon figyelemre méltó.
Ő írta sok más komoly nagy könyve mellett például a Narnia-mesekönyveket is, melyekhez már magyarul is hozzáférhetünk a Szent István Társulat jóvoltából. Végül, de nem utolsósorban: az Árnyékország kivételes súlyú „AIDS-film”, nem mintha szereplői akárcsak hírből is ismernék az AIDS-t, azonban az Árnyékország nehézlövegként működhetne abban a magasztos harcban, mely az évezred alkonyán a promiszkuitás szelleme ellen megindult. Az ezermosolyú szellem ugyan nem fog veszteni bűverejéből az új Attenborough-film forgalmazása által, még ha jó néhány mosolya csakugyan kétségbeejtően sivár vagy riasztó is. Ahhoz az kellene, hogy – csak Magyarországon – milliom néző láthassa e filmet és Hopkinst. Ez nemigen következhet be. De aki mégis "lépre megy"… A film érzelmessége néhol a giccshatárig feszül, a húr majdnem elpattan, de nem, mégsem szabadulunk: a szereplők egyéniségének, összefonódó sorsának bődült földi nehézkedése is folyamatosan érződik. Attenborough az első perctől az utolsóig méltóságteljesen lengeti az irdatlan zászlót, amelyre az van írva: Halálos Szeretet és Semmi Más.
Még egy kis adalék Lewis jelleméhez: tartott egyszer az oxfordi egyetemen egy igehirdetést, amelyben illusztrálni kívánta az ottani egyetemistáknak azt, mit is tett értük Jézus. Azt mondta, "hogy ha szeretnénk legalább valami halvány elképzelést nyerni arról az áldozatról, amelyet Jézus értünk vállalt, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, milyen szívesen engednénk magunkat csigává degradálni, hogy a csigák nyomorult fajának segítséget hozzunk. De ez a degradációnk még messze nem lenne olyan mély, mint az, amelyet Jézus önként magára vett értünk. Ha egy ember vállalná a fenti áldozatot, mit gondolna vajon, ha a csigák "hálából" halálra kínoznák érte? Az emberek és Jézus közti szakadék pedig még nagyobb, mint az emberek és a csigák közötti."
Lewis sok könyve jelent meg Magyarországon is. Egyik könyvében arról írt, mennyire próbára tette Istenbe vetett hitét felesége halála. Csodaszép gondolatot vetett papírra:
„Az ember nem tudja, mennyire hisz igazából, amíg az igazság vagy hamisság élet-halál kérdéssé nem válik számára. Könnyű mondani, hogy "hiszek", - a zsinór elég erős és ép, amikor csak egy dobozt kell átkötni vele. De képzeljük el, hogy egy szakadék fölött kell ugyanezen a zsinóron függeszkedni! Nem ellenőrizné az ember először nagyon alaposan, hogy valóban rábízhatja-e magát?”
Mélyen elgondolkodtató…
Lewis sok könyve egyúttal szellemesen és könnyedén vitázó apologetika; érvelésében, sőt helyenként stílusában is, leginkább Chestertonra emlékeztet. Miként Chestertonnál, annak a „delejnek” érezhetjük ellenállhatatlan hatását, amelyet az Igazság gyakorol az emberi értelemre.
Végezetül két, már-már szállóigévé vált kijelentése, az 1963-ban, 65 éves korában elhunyt író-filozófus gondolataiból, mely híven jellemzi őt:
” Saját múltbeli örömömnek messzesége egybefolyt a vágyódásnak és a veszteségnek egyetlen gyötrelmes érzésével. Hirtelen átéltem, mit jelent ennek az élménynek az elvesztése... úgy éreztem magam, mint az eszméletlenségből éledező ember. De a veszteség fájdalma megszűnt, s ugyanabban a pillanatban világosság öntött el, s először kimondhattam: "Itt van." Egyszerre tudtam (magamra eszmélve), hogy vágyódásom legfőbb, s mindennél fontosabb célja az, hogy örömöm újra az enyém lehessen.”
” Nem is értem egészen, hogy az emberek miért akarnak több embert megismerni, mint amennyivel igazán barátságot képesek kötni.”
Furcsa és nagyon bölcs ember volt.
A film, David Attenborough értő kezei közt és rendezése nyomán maradandó élményévé válhat annak, aki egyszer is látta ezt a remek filmet.
Nekem mindenképpen „alapfilm”.