Fullextra.hu - Csönd!!! Kampány!

Van egy "új idők új szele" módszer, amivel az éppen aktuális kormány SMS-ben kérdezget tőlünk mindenféléket.

Nem új a módszer, de miért pont a mostani kormány maradjon ki belőle?
Nem tudom, hányan lehetnek, akik elkövették azt a botorságot, hogy valaha is elmentek egy üdülési jogot értékesítő cég előadására? Aki megtette, bizton számíthat rá, hogy attól kezdve naponta, két naponta, de akár naponta többször is megkeresik telefonon újabb és újabb fantasztikus üdülési ajánlatokkal. Vagy a másik eset: tudván tudva, hogy az utcán jegyzettömbbel a járókelőket kérdezgető kérdezőbiztosok jutalékot kapnak, sőt, ez teszi ki a fizetésüket, néha-néha megállok, és válaszolok az 5-6-10 oldalas kérdőív kérdéseire. Én már megtehetem, adatvédelmi törvény ide, adatvédelmi törvény oda, elérhetőségeim immár teljesen ellenőrízhetetlen csatornákon teljesen ellenőrízhetetlen adatbázisokban szerepelnek. Eggyel több, vagy kevesebb már nem számít. A különböző közvéleménykutató cégek megbízottai ezen adatbázisok alapján aztán igen gyakran megtalálnak telefonon, otthon is. És a telefoncsörgés bizony nincs tekintettel arra, hogy éppen a zuhanyzó alól rohanok-e ki, vagy a rántást kevergetve próbálom meg vállammal a fülemhez szorítani a kagylót. Nos, ezek a szerencsétlen megbízottak is ebből élnek, a sikeres kérdezősködés után kapják a fizetésüket képező jutalékot. Nincs hát szívem elküldeni őket melegebb éghajlatra, pedig nem egy esetben "jutott eszembe számtalan, szebbnél szebb gondolat". Élni kell valamiből, és vannak szakmák, ahol bizony az ilyen kellemetlen kellemetlenkedésért fizetnek. Nem szívesen, korántsem nagy örömmel, de ezt figyelembevéve úgy-ahogy, elviselem őket. Arra gondolok: megélhetési kellemetlenkedők, akik bár rabolják a drága időmet, de ez valóban a létfenntartásuk része.

Csakhogy!
Van egy "új idők új szele" módszer, amivel az éppen aktuális kormány SMS-ben kérdezget tőlünk mindenféléket. Nem új a módszer, miért pont a mostani kormány maradna ki belőle? Erősen közelg a választás, bizton állíthatjuk, hogy ez is már a kampány része. S mert eljutottunk a mobil korszakba, bárhol, bármikor válaszolhatunk az ilyen közérdekű, ám burkoltan a kormány rugalmaságát sugalmazó kérdésekre. Mekkora boldogság is lehet mondjuk a Popocatepetl csúcsán révedezésünkből a mobilunk pistyogására visszatérni a valóság talajára, és örömmel nyugtázni, kormányunk a messzi távolból éppen minket szemelt ki arra, hogy sorsdöntő ügyben (pl. lehessen-e tömény szeszt kortyolgatva autót vezetni) szavazatunkkal építhessük a szebb magyar jövőt. Na jó! Rendben van! Ne pont a Popocatepetl legyen a helyszín. Legyen csak a Balcsi partja. És várjuk éppen a megnyugtató hírt: barátunk, akit egy, a mentelmi jog oltalma alá bújt politikus gázolt el, már jobban van. Milyen jóleső érzés is lehet, hogy ebben az általunk kissé felfújt aggódásban a kormány személy szerint minket választott, a mi véleményünkre kíváncsi, és ezzel igyekszik oldani a bennünk lévő feszültséget! Ám, ez még a jobbik eset! Reménykedhetünk abban, hogy a valóban várják a válaszunkat, valóban érdekli őket a véleményünk, valóban el is olvassák. Mert mint mondani szokás, a reményhal + utoljára.

Most meg olvasom (boblogan: Telefonbetyár), hogy már elkezdődött, s megint divatja van, hogy politikusok play back-ről, NEM a saját pici kis ujjacskáikkal bepötyögve a számokat, NEM a saját fülükhöz szorítva a kagylót, NEM rojtosra beszélve saját pici szájukat, de mint mondják: SZEMÉLYESEN hivogatják a kedves választópolgárt. Vagy ha most még nem is olyan nagy divat, az lesz egy-két hónapon belül. Nem tudom, fizikailag milyen megoldással élnek? Rögzítik is ezeket a beszélgetéseket? Érdemes lenne, mert gondolom, elég sokszínű és változatos kommentárokat fűznek hozzá a hívott felek. Persze az igazi az lenne, ha a politikusok vissza is hallgatnák ezeket olykor. Mégérdekesebb lenne ezeket valamilyen formában nyilvánossá is tenni. Egyébként régóta gondolkodom azon, hogy a közszolgáltatók, bankok, meg egyéb rém fontos intézmények mintájára én is bemondom a beszélgetés kezdetén, hogy "biztonsági/személyiség jogi/amnéziás/stb. okokból a beszélgetést rögzítjük". Kiváncsi vagyok, hányan csapnák le pánikszerűen rögtön a kagylót!:))))) Vajon megtennék-e ezt ezek a körtelefont bonyolító, kampányoló politikusok is? Nem valószínű, mert gondolom magnóról megy a rizsa, magnóból meg legalább olyan ritkaság a helyesen gondolkodó típus, mint politikusból. Azon is elgondolkodtam, hogy hiába az ún. személyes jelleg, hiszen kifejezetten az én számomat hívják, kifejezetten XY, a baromi népszerű politikus, azért valahogy ez a fajta kommunikáció mégsem az igazi. Hiszen honnan a csudából tudhatja az a kétkezi, az ország szebb, jobb jövőjén fáradozó, hogy éppen én vagyok az az ingadozó választópolgár, akit sürgősen meg kell győznie? Mert nyilván csak azokat van értelme hivogatni! A többi úgysem egy telefon hatására fog pártot váltani, hót feleslegesen kidobott pénz tehát ezek tárcsázása. És ugyebár éppen a politikusok szorgalmazzák leginkább a spórolást, mint össznépi, roppant kívánatos tevékenységet. Ha meg tudja, hogy személy szerint nálam bizony érdemes kereskedni, akkor valami nagyon nagy baj van a személyiségi jogok honi gyakorlatával. Foglalkozott ezzel már jónéhány cikk, a fentieket is leírták már ezerszer, a helyzet azonban úgy tűnik, nem nagyon változik. Az egész valahogy úgy néz ki, mint a pusztába kiálltott szó. Mit érdekel, hogy meghallja-e valaki, a lényeg, hogy az erre kitűzött pénzt ne kelljen átcsoportosítani. Az a két-három darab lélegeztetőgép, inkubátor, ami kijönne egy ilyen telefonos kampány árából, úgysem oldaná meg a hajléktalanok helyzetét, nem is kapna olyan nagy nyilvánosságot. Valamire viszont el kell költeni. Dehát ez ugyebár demagógia, ne is ragozzuk tovább.

Ki hitte volna akkor, amikor évtizednyi várakozás után is a telefonra várók listájának legalján tanyáztunk, hogy visszasírjuk még a telefonmentes időket? Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, a telefon nem csak áldás lehet, hanem a zaklatás kiváló eszköze is. Igaz, akkor az agitálásnak néhány egészen vad módja dívott, a meggyőzést viszont már akkor is kifejezetten személyre szabottan, az esetek döntő többségében direkt erre a célra fenntartott helységekben végezték. Olvashattunk erről éppen eleget az elmúlt időszakban, és nem kevesen át is élték. Így, ha ehhez hasonlítjuk a mostani, telefonos agitálást, azért mégis örömteli, hogy a hangnem és a módszer is változott kissé. Arról ugyanis egyetlen túlélő sem számolt be, hogy pl. ilyet mondtak volna néki: "Lécciléccilécci! Lépj be a TSzCs-be! Naaaaa! Lécci!" Igaz, most sem így mondják. Most az járja, hogy "ha rám szavazol, igérem, négy év múlva megint megigérem, hogy majd négy év múlva ..."

Úgy belegondoltam, hogy mehetett ez a kampányolás régebben, annó, amikor még nem volt telefon? Voltak azért ugye akkor is újságok, bár a naprakészségük valószínűleg nem volt éppen a legjobb. Na meg a nagy tömegek olvasási készsége sem igen állt a helyzet magaslatán, és valljuk be, az újságok még ma sem igazán szólnak kifejezetten a konkrét, adott olvasóhoz. Hát még akkortájt! Istenigazából tehát a futárok, hírvivők, kóbor lovagok voltak a tömegtájékoztatás akkori legkorszerűbb eszközei. Ők ugyan megtehették, hogy személyesen keresnek fel mindenkit, mi több, hangutánzó képességük is lehetett egészen kiváló, talán még a percdíjaik is eléggé kedvezőek voltak (naja! hiszen általában a célszemély álta ellátásuk költségeit), mégsem hinném, hogy a kampányolásnak ezt a módját választotta mondjuk Mátyás, az igazságos. Mondhatná erre ugyan valaki, hogy akkor még a demokrácia sem volt annyira általános, a választójoggal is voltak problémák, de ne feledjük, éppen Mátyás esetében azért csak-csak sikerült jégre vinni a jónépet! Hogy csinálták vajon? Amiben nagyon hasonlatos a módszer a mostani telefonoshoz, az az, hogy azért ott sem fektettek túl nagy súlyt a visszajelzésekre. Hiszen korántsem volt biztos, hogy a hírvivő-kampányoló tovább-, és esetleg vissza is tud menni a feladóhoz. Hogy egyáltalán élve megússza az igehírdetést. Ez utóbbi pláne erre a hasonlatosságra hajaz, elvégre ki garantálja, hogy első dühömben nem vágom földhöz a telefont? A lényeg úgyis az, hogy nem azon csattan az ostor, akinek érdekében kampányolnak.
Vagy voltak hasonló célokra a füstjelek. Költségvetésileg talán ez tűnik a legolcsóbb megoldásnak. És itt legalább hasonló, "pusztába kiáltott szó" módszerrel a válaszadás lehetősége is adva volt. Vagy olvasták a választ, vagy nem. Elképzelem a jelenetet, amint Józsi bácsi a mezőről rohan haza, és már messziről kiabál: "Asszony! Gyorsan a taplót! A király már megint füstölög!" Vagy: "Ki ne vedd a kacsát a sütőből, válaszolni akarok!". Azért egyszer megnéznék közelről is egy ilyen füstjeles kommunikációt! Vajon hogy néz ki egy jól kicifrázott, magyarosan megtekert anyázás füstjel formájában?
Beszélhetnénk még az afrikai népek dobszólós kommunikációjáról is, ám azért erre is inkább az volt a jellemző, hogy általában azokhoz szólt, akik be voltak avatva, akik várták is a megszólíttatást.

Akárhogy is nézzük, agitálás, szép szavakkal, akármivel hitegetés mindig is volt. És hatni is hatottak, az is biztos. A tudomány és a technika fejlődését elég nehéz előre megjósolni, de azt tudhatjuk, hogy most már nem fog megtorpanni. Tudományos-fantasztikus regények egyik kedvenc fordulata a teletranszportálás. Az a dolog, amikor messziről, valamilyen eljárás segítségével bárhol, bármikor fizikailag is megjelenhetünk, anélkül, hogy kilépnénk a szobából. Rettegve várom az időt, amikor fürdés közben a semmiből hirtelen összeáll, testet ölt valamelyik akkori politikus, és miközben a hátamat mossa, arról beszél majd, hogy milyen jó is lesz majd énnékem, ha reá szavazok. S míg mindezt ecseteli, megjelenik a rivális is, meg annak a riválisa, meg még ki tudja ki, s piciny, lakótelepi fürdőszobám pillanatok alatt olyan lesz, mint a hócipőm. Egy előnye azért talán lesz. Cserébe (talán!) majd én is jól megjelenhetek náluk, s miközben ők az otthonomban engem agitálnak, esetleg éppen péppé verik egymást, én jól kihúzom a dugójukat a konnektorból. Az életem ettől ugyan továbra sem lesz szebb, jobb, legfeljebb sokkal macerásabb, de legalább az esélyek kiegyenlítődnek. És ha már úgyis ott vagyok, legalább kipróbálom a jakuzzit, a masszírozós zuhanyt, az úszómedencét, mindent, amit igéreteik szerint hamarosan majd én is, mint átlagpolgár, a magaménak mondhatok.

Aztán majd attól is jól elmegy a kedvem, amint valami nagyokos rájön a megoldásra, hogyan oldható meg, hogy ne csak képletessen, hanem immár fizikailag is politikusok, kampányolók, közvéleménykutatók follyanak a vízcsapból.