Fullextra.hu - Lelkes Miklós: ALKALMI EZERMESTER

Hm! A melléhelyiségben, melyet így neveznek ugyan, de nem mindig mellék-, hanem, bizonyos alkalmakkor, az ideiglenesen ott állomásozónak, főhelyiség, valami folyik.

Júj! Csak nem a tartály?!
No, nem a tartály. Szerencsére. Az tartja jó állapotát. Most nézzük meg: mi van azzal, amit tart? Ehhez kell egy hokedli, vagyis ez a kis támlátlan törpeszékecske. Erre tesszük az igazi széket. Kicsit inog az alkotmány, amikor az emberfia felmászik rá, dehát annyi minden inog kis- és nagyvilágban! Remélem, nem lesz popedli...
Hopp! Lett. Ám ez nem törheti meg olyan alkalmi ezermester vasakaratát, mint én. Már annyi mindent megjavítottam! Most ugyan, nyilván emlékezeti szerénységből, csak az az ellenszenves porszívó jut eszembe, amelyikbe háromszor, magyarigazságosan, belerúgtam - és újra működni kezdett... Hja, kérem, nem mindig az a polgárliberálisnak vagy liberálisan polgárinak álcázott diktatúra követendő, ami ezt-azt elliberál, de tovább áll a bilibál! Kinek a pap, kinek a papné, kinek meg egyik se, legalábbis az adott papnál és papnénál...
Node, ne filozofáljunk, nézzük csak! A tartályban harangocska, ami nem fekszik rá megfelelően a lyukacskára, ezért folyik a víz. Kicsit folyik csak, mint valami forrás. Talán így kellene hagyni?! Annyi minden folyik, közpénz elfolyik, sokszor kitudjahová, az élet is folyik, elfolyik... Számbavenni is nehéz, hogy mi minden folyik ebben a kis Hungaryban!
Igen, de a forrás ingyér' folyik, ez a víz pedig nálunk családi pézér'. Nagy különbség!
Lássuk csak! Felül megtekerjük ezt a kerekecske-nem-gombocskát. Máris nem folyik a víz, csak az élet. Ilyen egyszerű!
No, igen, ilyen egyszerű, de nem túl nagyszerű. Olykor az ember rákényszerül erre a mellékes kis helyiségre, annak szép fehér ülőkéjére. Akkor minden alkalommal hokedli, szék, kerékcsavarás, ráadásul egy menetért kétszer? Az nem megy! Túl bonyolult. Akkor inkább székről, hokedliről le! Keresünk egy kis talpalávalót a lyukára rosszul csücsülő, régimódi harangocskának.
Kiderül: talp alá valót húzó romamuzsikust könnyebb találni, mint háztartásunkban harangtalp alá valót. Ám találok én, ha mindent felforgatok is! Nocsak... Nem is kellett mindent felforgatni, elég volt a félminden. Itt a talp alá való.
Hokedli fel, szék, kövesd! Felrugaszkodom rájuk, mint akrobaták a cirkuszban. A világ nem színház, mint az a nagy író vélte szállóigéjében, hanem nagycirkusz. Ez azonban most mellékes. Szerelek. Ezermesterien. Tapadj reá talpacska, vagy megkarmol vak macska! Na, kész!
Gyanús csönd. Mi lehet az oka? Nem telt be a pohár, viszont betelt a tartály. A víz ki akar jönni belőle. A vízfejekből előbb-utóbb mindig kigyün a víz, meg más, nem a külvilágba való. Ó, te vízfejű tartály!
Hokedli fel, szék, kövesd! Lássuk csak... Nem talp alá való kell a harangnak, hanem több súly az őt tartó pléhkarnak, hogy jobban levédje a harangot. "Nyújts feléje védőkart..." - jut eszembe, ez is rosszkor, majd rámír érte az az álneves írótárs, az a nagy hazaffy, valami piszkosat, mellékhelyiségbe sem valót, amiért rossz helyen idéztem az irodalmi szentélybe valót. Mi is az álneve? Maori... vagy ilyesmi. Nem, nem maori, habár ő is polinéz eredetűnek tűnik. Poli néz, csak hát rosszul. Mindegy. Mi nézzünk jól!
Igen, nézek. Látom, amit látok! Több súly kellene pléhkarerősítésnek, hogy mégjobban ráfeküdjön a harang a lyukára, amíg küzd vízellenséggel.
Székről, hokedliről le! Nocsak, de jól megtanultál katonailag parancsolgatni, tartalékos operetthadnagyocska!
Mi lehetne alkalmatos többletsúly? A feleség cuccához nem merek nyúlni, így is félek, hogy idő előtt hazajön. még mielőtt alkalmi iparosezermesterségem bebizonyíthattam volna. Itt van a fémtollam, de azt nem adom idegen kezekbe, azaz pléhkarokba. Ez a húszforintos nem nyom annyit a latban, mint kellene, különben is nehéz volna rákötözni a karra... Megvan! Itt egy csinos, húszdekás mérlegsúly, gyönyörű sárgarézből, pici fejecskével. Ez jó lesz, bízom benne, legalábbis sokkal jobban, mint például...
Hű! Jaj, hadnagyocska, hazajött a vezérőrnagy-feleség! Ijedtében omlik a hokedlis díszlet, - hoppedli, popedli, puffedli, pukedli egyszerre!
Feleség bájos, de vele együtt ezermesterkedni bajos, sőt, lehetetlen. Szigorúan rámnéz, nem engedélyez nekem, mint férjnek, se kéz-, se láb-, se nyaktörést. Már telefonál is a mellékhelyiség-szakértők hadtáptáborába.
Ó, Vezérőrnagy Úrnöm, Ön ilyen könyörtelen?! Csak még egy próbát engedélyezzen! Lám, a tartály se lyukadt ki. Eddig.
A feleség-tábornok nem hallgat rám. Már diktálja is címünket a nem alkalmilag, hanem folyamatosan iparosezermesternek.
Végkifejlet, a szokásos. Megsértődöm, ahhoz még az alkalmi ezermesterségnél is jobban értek. Én is megcsináltam volna a mellékhelyiséges vízfolyást, ha hagynak, mégha kitöröm is a nyakam, csakazértis!
Persze, ha kitöröm a nyakam, annak örült volna az a hazaffyas maoriálnevű, vagy hogyishívják. Mily boldogan írt volna nekrológot! No, abban annyi lett volna a necro... - még ki is lógott volna belőle! Enyém lett volna a leggyalázkodóbb, legbecsmérlőbb nekrológ a világirodalomban. Most ez, pillanatnyilag, kútba esett, de, ha beleesett is a kútba, én azért nem esek búba. Van még elég szerelnivaló ebben a kis lakásban!

/Az "Aprócska tűnődések"-ből./