A 90-es évek elején Cica és Jankó könyörögtek, hogy legyen egy kiskutyánk. Én is nagyon szerettem a kutyákat, hisz gyerekkoromban mindig voltak körülöttünk, de azzal is tisztában voltam, hogy egy lakásban tartott kutyusnak külön szabályai vannak. Végül beleegyeztem.

1992-öt írtunk. Az újságban találtunk egy hirdetést, hogy állatszeretőknek kiskutyát ajándékoznának. Egy hideg novemberi estén felkerekedtünk, és elmentünk a Toldi utca 6.szám alatti családi házhoz. Cica már előre mondta, hogy egy fekete kiskutyát válasszunk. A megadott címen legalább 4-5 kb. egy hónapos kiskutya szaladgált az udvaron, a mamájuk társaságában. Volt köztük fekete, tarka és zsemle színű is. Persze a legkíváncsibb egy zsemlyeszínű kis gombóc volt, aki legelőször futott a kapuhoz megnézni, hogy vajon kik ezek az idegenek. Morgással és ugatással adta tudtunkra, hogy ez az ő területe.

Azt hiszem ebben a pillanatban minden eldőlt. Cica azt mondta, hogy mivel ő futott először a kapuhoz, ő lesz az, akit választunk. A csengetésre egy néni jött a kapuhoz és megkérdezte, hogy választottunk-e kiskutyát. Rámutattunk a zsemlyeszínű kiskutyára.

Ő pillanatnyilag Morgó - , mondta a néni, mert mindig morog. Szívesen adom, mert látom, hogy szeretik az állatokat.

Kaptunk egy nagyobb papírdobozt, beletettünk és elbúcsúztunk. Csendben szuszogtál útban új otthonod felé.

Megérkeztünk az Árpád út 16. sz. alatti lakásunkba. Kivettünk a dobozból és letettünk egy kisszőnyegre, amire pont ráfértél. Először csak pislogtál, aztán szép lassan szimatolva feltérképezted a lakást. Az izgalomtól és örömtől sokáig nem tudtunk aludni. Becézgettünk, simogattunk, töprengtünk, hogy mi legyen a neved. Jankó aztán kitalálta, hogy legyen a neved Hutchinson. Valamikor ment a TV-ben egy sorozat a Starsky és Hutch nyomozópárosról, és a név rád is illett, mert mindent tudni és látni akartál. Az évek folyamán aztán nemcsak Hacsinak neveztünk, nagyon sok nevet kitaláltunk neked, legalább 40-50-et, de most mindet nem sorolom fel, csak a legnépszerűbbeket: Giumi, Csucsu, Puppancs, Pintyi-lintyi, Nyuszkó, Nyúl, Kék nyúl, zöld nyúl, Puding nyúl, de a legutolsó és legtöbbször használt neved a Pupi lett, ezt is a Jankótól kaptad.

Nagyon hamar megszoktad az új otthonodat. Sokat játszottál, mindenre kíváncsi voltál, jöttél állandóan a nyomunkban, és ami a lényeg 1 hónap után már szobatiszta voltál.

Az első hónapokban mindent megkóstoltál, többek között áldozatul estek a kiteregetett zoknik, elhagyott papucsok. Sajnos Cica újonnan vett fürdőruhájának is kirágtad az alját, amint megtaláltad a szárítón.

Megszidtalak, de igazán nem tudtam haragudni rád. Megpróbáltam úgy megvarrni, hogy a Cica ne vegye észre.

Jóval később meséltem el neki, hogy mi történt. Ő is csak nevetett az egészen.

Aztán ennek az évnek (1992.) december 30-áján megtörtént a baleset.

Cica délután sétálni vitt az Árpád úton. Valaki füttyentett a túlsó oldalon és te megugrottál, hogy átszaladsz. Egy ideiglenes gumis póráz volt rajtad, és kiugrottál egy autó kerekei elé. Az autóban ülő férfi rögtön fékezett, de már nem tudta elkerülni a balesetet. Sajnos olyan szerencsétlenül ment rá a bal lábadra, hogy csontig lenyúzta a kerék a lábadról a bőrt. Kétségbeestem, amikor a Cicát megpillantottam az ajtóban sírva, ahogy az ölében hozott vérző lábbal. Még Cica csizmája is véres lett, amit nem tudtunk kimosni teljesen. Hova szaladjunk veled szilveszter előtt egy nappal? Ki lesz az az állatorvos, akit elérünk? Te nem szóltál semmit, csak láttam a szemeidben a fájdalmat, és vártad a segítséget. Az a férfi, aki elütött nagyon megsajnált, becsöngetett, hogy tud-e valamit segíteni. Megköszöntük, hogy már intézkedtünk.

Kaptál egy algopyrint, hogy a fájdalmadat enyhítsük. Az emeleten lakott egy házaspár, akiknek szintén volt egy kutyájuk, s felajánlották a segítségüket, hogy kocsival elvisznek minket az állatorvoshoz Kismegyerre. 2 órán keresztül a váróteremben izgultunk és sírtunk érted, hogy sikerüljön az operáció. Nagy volt az öröm, amikor kihoztak a rendelőből. Átkötözött bal lábadra kaptál egy kis mankót, hogy rá tudjál állni. Nagy boldogan hazavittünk, lefektettünk a Cica ágyára és lestük minden kívánságodat. Másnap a konyhában voltunk, s Cica felkiáltott, hogy a Hacsi leugrott az ágyról. Egyedül érezhetted magad, hogy a fájós kis lábaddal kibicegtél hozzánk. Még párszor elvittünk kötözésre, hál’ isten hamar rendbejött a lábad. Igaz, kicsit görbébb lett és meglátszott a helye, de nem korlátozott a mozgásodban.

Fél éves voltál, amikor az Árpád útról családi ok miatt elköltöztünk a Liszt Ferenc utcába. Amikor pakoltunk, nem értetted, hogy mi történik körülötted. Mindenhova jöttél utánunk és választ vártál. Talán az is megfordult kis fejedben, hogy esetleg megint új családhoz kerülsz. Igazán akkor nyugodtál meg, amikor minden bútor a helyére került, kiürültek a dobozok és te is ott voltál velünk. A szobában birtokba vettél egy fotelt és elhelyezkedtél benne. Tudtuk, hogy te is elfogadtad az új helyzetet. Eleinte sokat ugattál, mert furcsa volt, hogy reggel mindenki elmegy, - a Cica és Jankó iskolába, én dolgozni – és egyedül maradtál 8 órán keresztül a lakásban. Hamar rájöttél, hogy el kell fogadnod ezt a helyzetet.

Számodra igazán ideális helyre költöztünk, mert egy nagyon szép udvar is tartozott a lakásokhoz. A szomszédban is volt egy nagy fiú farkaskutya, Charlie, de nem igazán jöttetek ki egymással. Mindig figyelni kellett, hogy kint van-e a folyosón, mert akkor nem tudtunk lemenni az udvarra.

Aztán 93 nyarán véletlenül megtörtént az összecsapás. Nem vettem észre, hogy a szomszéd ajtaja nyitva van és elindultam veled lefelé. Charlie abban a pillanatban észrevett bennünket és rád támadt. Nagy volt a kiabálás, ugatás, próbáltam neked segíteni.

Nagy nehezen sikerült a Charlie-t megfékezni. Én, hogy ne történjen nagyobb baj, kiszabadítottalak, pedig tudtam, hogy marakodó kutyák közé nem ajánlatos menni. Fájdalmadban az én kezemet haraptad meg, de ez akkor nem érdekelt. Elmentem az ügyeletre és kaptam egy tetanus oltást. Hamar kiheverted az izgalmakat, egy-két kisebb seben kívül nagyobb bajod nem történt.

Ezután jóval óvatosabban mentünk le az udvarra. Aztán a következő évben Charlie hirtelen elpusztult. Beugrott a kocsiba és vége volt. Egyedül maradtál a második emeleten. A szomszédok is szerettek, mert csendes és nagyon jó kiskutya voltál. Amikor közeledett az az idő, hogy valaki megérkezik a suliból, vagy munkahelyről, te már negyed órával előtte leültél az előszobában az ajtóval szemben és vártál. Mindig ugatással és farkcsóválással fogadtál bennünket.

Sokat sétáltunk a Duna parton is mindaddig, amíg bele nem léptél egy üvegszilánkba. Sajnos egyre szemetesebb és kiábrándítóbb lett az egész partszakasz, ahol a kutyákat lehetett futtatni, így aztán nem mentünk többet. Maradt az udvar és a ház körüli séta. A napi program az volt, hogy reggel negyed 7 körül levittelek, aztán amikor fél négykor hazaértem ebédet kaptál, utána egy kis séta, majd fél 8 körül ismét és a nap befejezéseként este 10 után is megkerültük az udvart. Nem voltál válogatós, általában mindent megettél, de különösen nagyon szeretted az édességet. Sokszor egész halkan kellett megkérdeznem a Jankótól, hogy kér-e csokit, mert abban a pillanatban, hogy meghallottad, már ott voltál te is. Hát persze, hogy kaptál.

Az alvás úgy történt, hogy amikor sötét lett, te bebújtál a Cicához a takaró alá. Reggelente mindig csodálkoztam, hogy hogy kapsz ott levegőt. Ő volt a kedvenced, mindig a nyomában voltál.

Egy-két évig nyaranta lejöttél velem a Bakonyba, ahol nagyon jól érezted magad. Futkoshattál kedvedre, nem kellett arra figyelni, hogy más kutya, vagy autók megzavarják a nyaralásodat. Induláskor annyira izgultál, hogy amikor csomagoltam, toporogtál és vékony hangon sírtál, hogy már menjünk. A kocsiban végiglihegted az egész utat és amikor megérkeztünk, kiugrottál a kocsiból és hangos ugatással körbefutottad a vadászházat. Körbe-körbe megjelölted a területet, hogy figyelmeztesd az arra kóborló állatokat, hogy itt nincs keresnivalójuk.

Gyorsan teltek az évek hűségben, szeretetben, boldogságban. Amikor a Cica az érettségi elköltözött után Kimlére, s már csak a Jankó és én maradtam veled. De mindig hiányzott neked, s amikor mondtam , hogy jön a Cica, megértetted és izgalommal vártad.

2002. augusztusában kimentünk a Jankóval meglátogatni a Cicáékat Németországba. Terád a Szandi vigyázott, egyedül voltál egy hétig, de nagyon jól viselkedtél. Cicával sokáig nem találkoztál, amikor kinn dolgozott, de megérezted, hogy mikor jön haza. Nem szóltam neked, s azon a napon, amikor jött hozzánk, te előtte fél órával leültél az ajtó elé és elkezdtél sírni. Nagy volt az öröm, még be is pisiltál, annyira örültél neki. A Cica sok-sok puszit adott neked, titkon attól félt, hogy nem éred meg az újbóli találkozást.

Öreg korodra kicsit megpocakosodtál, már nem voltál toppmodell, kicsit sántítottál a balesetes lábadra, de úgy szerettünk, mint családtagot, aki nélkül nem tudtuk már elképzelni a napjainkat. Nagyon okos voltál. Különösen emlékszem arra az esetre, hogy egyik éjjel arra ébredtem, hogy valaki óvatosan hozzáér többször a karomhoz. Felnéztem és te voltál. Így jeleztél, hogy le kell menned. Annyira meglepődtem, hogy megpusziltalak és megdicsértelek, hogy milyen okos vagy.

Az időérzéked kitűnő volt. Egy reggel történt. Felhúztam az ébresztőt, és amikor megszólalt még nem keltem fel. 5 perc múlva odajöttél az ágyamhoz, feltetted a két lábadat és a hideg orrodat odanyomtad a kezemhez. Arra figyelmeztettél, hogy el ne aludjak.

Alig vártad, hogy délután hazaérjek. Mindig megkérdeztem tőled, hogy jó voltál-e. Ekkor beszaladtál a szobába, felugrottál a Jankó ágyára és próbáltad a mancsaiddal eligazítani a takarót, hogy ne vegyem észre, hogy ott tanyáztál. Ha nem kérdeztem meg rögtön, akkor ugatással jelezted, hogy be kell mennem a szobába, megnézni, hogy minden rendben van-e. Amikor megdicsértelek, nagyon büszke voltál magadra, odadörgölőztél az ágy széléhez és próbáltad a kis fenekeddel felemelni az ülőpárnákat. Persze előfordult, hogy nem sikerült a takarókat eligazítani, ekkor megszidtalak, de nem haragudtam rád.

Előfordult, nem vettem észre és a nyitott ajtón kijöttél utánam a folyosóra.

Amikor visszamentem a lakásba, nem tűnt fel, hogy nem vagy mögöttem. Pár perc múlva hallottam, hogy ugatással jelzed, figyelmetlenségből kicsuktalak, vagy te nem voltál elég gyors.

Ahogy elérted az öregkort, mohóbb is lettél. Amikor ettünk, te is ott voltál egy-egy jobb falatért. Jankó sokszor mérges is volt rád, hogy odaültél vele szembe és nézted. Addig nézted, amíg nem adott valamit. Volt amikor a helyedre zavart, de igazán te is tudod, hogy nem haragudott rád. Sokat nevettünk azon, hogyha netán estére maradt valami a tányérodban – akár az ebédből, akár egy kis tej - , mielőtt levittelek gyorsan nekiálltál elfogyasztani, nehogy mire feljövünk a Jankó megegye. Ha a konyhában voltam füleltél, hogy mikor nyílik a hűtő. Azonnal leugrottál az ágyról, hallottam a körmeid kopogásáról, hogy jössz kunyerálni.

Az utóbbi évben többször előfordult, hogy elrontottad a gyomrodat és hánytál. Az udvaron mindig tudtad, hogy melyik az a fű, amiből enned kell és rendbe jön a gyomrod.

Már hosszú ideje nem játszottál, és sokat aludtál. De azért ha a Jankó játszani akart veled és úgy csinált mintha el akarná venni tőled a játékot, úgy morogtál rá, hogy közben a farkadat csóváltad. Tudtad, hogy játék, de fel tudtad magad hergelni. Védted a zsákmányodat.

Sokszor nehezedre esett lejönni a lépcsőn, és már erősen sántítottál.

Aztán április 18-án vasárnap ebéd után hánytál az udvaron és hasmenésed volt. Azt hittem, hogy megint sokat ettél és mohón. Eszembe jutott, hogy előző este későn vettem észre, hogy valamit megettél az udvaron.

Hétfőn, amikor hazamentem láttam, hogy odahánytál a szőnyegre, amit a Cica reggel feltakarított. Aznap nem adtam neked enni, hogy rendbe jöjjön a gyomrod. Másnap sem kívántál enni, csak vizet ittál, s láttam, hogy nagyon nehezen jössz le velem az udvarra. Amitől megijedtem, hogy pisilés után lefeküdtél a fa alá. Szóltam, hogy kelj fel, de csak néztél rám szomorú szemekkel. Kis idő múlva aztán felálltál és felmentünk.

Szerdán reggel hiába hívtalak, csak feküdtél és néztél, mint aki segítséget vár. Ölbe vettelek és levittelek az udvarra. Megint hánytál, és nem múlt el a hasmenésed. Az iskolából felhívtam az állatorvost, elmondtam a tüneteket és tanácsot kértem, mivel aznap vidéken volt. Azt javasolta, hogy adjak neked széntablettát és folyadékot. Szerinte valamit megehetett, ami romlott volt. Alig tudtam a széntablettát lenyeletni veled, annyira öklendeztél.

Csütörtök délután ölbe vettelek és a Cicával elvittünk az orvoshoz. Ő adott egy vitamin és egy erősítő injekciót. Meghallgatott és mondta, hogy rossz a szíved, nem kövér vagy, hanem vízzel vagy megtelve. (ez a rossz szív egyik tünete) Felírt szívgyógyszert és mondta, hogy próbáljak neked minél több folyadékot adni, egy kis húslevest, aztán fokozatosan lehet könnyebb ételt is enned. Azt mondta, hogy 10 nap múlva vigyünk vissza. Ekkor kicsit jobban lettél, de így sem volt erőd lemenni az udvarra. Sem a vizet, sem a húslevest nem fogadtad el. Próbáltam a folyadékot és a levest injekciós tűvel a fogaid közé fecskendezni. Kicsit lenyeltél belőle, de nem sokáig maradt benned.

Pénteken sem javult az állapotod, egyre gyengébb lettél és nagyon szaporán lélegeztél. Nem reagáltál ugatással, hogy a Jankó hazajött és már nem csóváltad a farkadat sem. Csak néztél a nagy szomorú őzike szemeiddel. Ott feküdtél mellettem a Jankó ágyán, simogattam a pocidat, hogy megkönnyebbüljél. És az öklendezés, hasmenés nem ért véget. Amikor levittelek, már csak erőlködtél, mert már nem volt mit kihányni. Megbeszéltem a gyerekekkel, hogy hétfőn visszaviszünk a dokihoz.

Szombaton nagyon aggódtam, hogy alig tudok veled folyadékot lenyeletni. Cica vett egy cumisüveget, hogy hátha azzal könnyebb lesz megitatni de csak kifolyt a szádból, amit belenyomtam. Jankóék este elmentek disco-ba, láttam, hogy előtte többször megsimogatott és azt mondta, hogy Pupi, vigyázz magadra. Cica éjfél után megjött a termálból, én még fent voltam, rád vigyáztam, simogattam a buksi fejedet az ágyon. Cica bement fürdeni, a fürdőajtó nyitva volt, úgy nézett téged.

Egyszer csak éles késként hasított belém, amit mondott:

Anya, a Pupi haldoklik.
Ne mondj ilyet, szóltam rá hangosan. Honnan veszel ilyen hülyeséget?
Látom a szemén.

Biztos, hogy voltak fájdalmaid, de nem sírtál, csak szapora légzéssel feküdtél az ágyon.

Nem tudtam, vagy inkább nem akartam tudni, hogy az élet véges, a sors kegyetlen. Te ekkor már készültél a nagy útra és csendben búcsúztál tőlünk.

Levittelek még, hátha pisilned kell, de nem tudtál semmit csinálni, csak erőtlenül lefeküdtél a fűbe. Felhoztalak , odafektettelek az ágyam mellé a kanapéra, fejed alá lepedőt és szalvétát tettem, ha netán hánynod kellene.

Éjjel 3 órakor felébredtem, hogy öklendezel. Láttam, hogy gyengeséged ellenére kimentél az előszobába, hogy ne az ágyra hányjál. Úgy vittelek vissza, mert nem tudtál felkelni.

Hajnali fél 5-kor arra ébredtem, hogy hangosan és nehezen veszed a levegőt, s közben öklendezel. Odamentem hozzád, megemeltem a fejedet, hogy megtöröljem a szádat. Éreztem, hogy a fejed erőtlen és visszahanyatlik. Azonnal tudtam, hogy nagy baj van. Felkeltettem a Cicát, de közben már folytak a könnyeim.

• Cica, kelj fel, mert a Pupi most fog elmenni.

Cica rögtön felugrott és egy fájdalmas kiáltás hagyta el a száját.

• Anya, ne, ne !!! – és sírni kezdett.

Már alig volt benned élet drága Pupikám. Én zokogva fel, alá járkáltam. Cica ott ült melletted és könyörgött, hogy Pupi menj el, ne szenvedj. Fokozatosan hunyt ki a fény a szemeidből, már nem reagáltál ránk. Fél perc múlva vettél egy nagy levegőt, majd 4,37-kor az utolsót. Lefogtuk a szemeidet és nem hittük el, hogy ez megtörtént. És csak sírtunk és sírtunk. Cica felhívta a Jankót, de először lenyomta a telefont, aztán másodszor is. Harmadszorra beleszólt, és azt mondta, hogy tudta, hogy ezért hívjuk. Később Viki mondta, hogy amikor megcsörrent a telefonja, rögtön tudta, hogy a Pupi meghalt. A sírástól nem tudott beleszólni.

Nagyon hamar hazaértek. Viki és a Kormi a kocsiban vártak, amíg a Jankó feljött.

Bepólyáztalak, mint egy kisgyereket, a fejed alá kispárnát, melléd a kedvenc játékodat tettem (szőrnyúl), majd átkötöttelek két masnival.

Jankó átkarolt, mint egy csecsemőt és levitt a kocsihoz. Én is lekísértelek. Cica nézett minket az ablakból. Jankó betett a hátsó ülésre a Kormi mellé. Olyan voltál, mintha aludnál. Szemeimmel sírva követtem az autót, amíg el nem fordult veled.

Kormi megengedte, hogy Jankó az ő kertjükben temessen el. Én nem voltam ott, nem láttam, de el tudom képzelni, hogy Jankó mit érezhetett.

A hétfői nap borzasztó volt. Állandóan rád gondoltam, és sírtam a suliban. A Cicának is ilyen lelki szomorúsággal kellett dolgoznia. Amikor délután hazamentem, nem fogadtál az ajtóban, nem ugattál. A lakásban síri csend volt és elkezdtem sírni. Nem találtam a helyem, járkáltam le-, s fel. Borzasztó volt a hiányod.

Azóta ég a gyertya az előszobában, és kitettem a képeidet, hogy te legyél az első, akit látok, ha belépek az ajtón.

Kedden és szerdán elnéztem a konyhában a Jankót, hogy milyen gondossággal és szeretettel készíti neked a kis keresztet a sírodra. Lecsiszolta, ráírtam a nevedet és a dátumot, ő pedig lelakkozta. Néztem, hogy a kis fényképedet hátul is lezárja, nehogy a víz belefolyjon. Én elkészítettem egy virágkosarat, a kosár széleit fekete tüllel fontam át, és csináltam rá fekete tüllrózsákat. A virágok mellé egy pici fehér nyulat is beletűztem, valamint egy arany szívecskét és egy búcsúkártyát.

Tegnap (április 29-én csütörtökön) elmentünk a sírodhoz, kivinni a szeretet virágait. Alig tudtam beszállni a kocsiba, olyan rossz érzésem volt, hogy igazándiból most temetünk el.

Nagyon szép helyen temetett el a Jankó. A sírod mellett van egy kis rózsabokor, a sírod mögött pedig egy nagy orgonabokor. A virágkosarat beleástam neked a földbe. Ott állva olyan hihetetlen volt, hogy ott pihensz.

A szomszéd házban van kutya, és a Kormi kutyája is a közeledben van, tehát nem vagy egyedül.

Sírva búcsúztunk el tőled.

Drága Pupikánk! Még nem telt el egy hét sem, hogy itt hagytál bennünket. Nagyon fáj a hiányod, és még sokáig ez így is lesz. Nem vár senki bennünket otthon. Most, hogy írom ezt a levelet, sok-sok emlék eszembe jut, ami hozzád fűz. Már csak ezen a papíron tudjuk Neked megköszönni a hűségedet, vidámságodat és azt a sok boldog percet, amivel bearanyoztad a napjainkat.

Legyen békés az álmod, soha nem felejtünk el!

Tudom, hogy egyszer eljön az az idő, amikor találkozunk, és Te ott fogsz várni bennünket boldog ugatással a kapuban.

Isten veled !

Győr, 2004. április 30.

Anya, Cica, Jankó