Fullextra.hu - Majd mi visszük a civilizációt!

A minap a kevés használható csatorna közül az egyikre kapcsoltam - véletlenül. Nem a sárga üres téglalaposra, hanem a földgömbösre.

Jó volt a műsor, de a végén mégis gondolkodóba estem...
Egy középkorú természetbúvár mesélt valamit arról, hogy számára a patkányok milyen érdekes és rendkívüli teremtések. Én hiszek neki, nem vitatom, van bennük valami...
De nem is ez a fontos. A lényeg az, hogy ez a férfi több napot áldozott arra, hogy keresett állatfajának a legritkább példányát is felkutassa és bemutassa nekünk, nézőknek. Mi ezt természetesen örömmel vesszük és már-már jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy Isten teremtményei közül, lám már a patkány is médiasztár lehet, akár több mint 15 perc hírnévvel is. Szóval kutatónk megérkezik valahova nagyon messzire, ahol kedvencét a helybéliek jóízzel fogyasztják, kevésbé luxusként, inkább mint egyetlen komoly fehérje forrásként. Bizonyítva mint táplálék fontosságot, a hazaiak ebből készitették a tiszeteletére rendezett vacsorát is. De erre később térjünk majd vissza. Aztán másnap reggel reménnyel és kamerákkal felvértezve indul a kutatás a kis huncut állatka után, amelynek mérete - és harciassága - ezen a vidéken valami kisebb foxiéval vetekszik. Több napon át tartó dzsungel mélyét is megjárós, ruha elázós, nehéz terepes mászkálós kalandozás után sem sikerül azonban megfelelő élő példányt találni, de még döglöttet sem. Itt egy pillanatra elképzeltem a helyi törzs reakcióját, hogy megérkezik egy fontosnak tűnő idegen, csak az miatt, hogy többet tudjon meg gyakorlatilag a kedvenc vacsorájukról. Persze, hogy jószándékkal segíteni próbál kicsi és nagy, nehogy már ne találjon semmit se a kiváncsi fehér ember, hisz mi lesz akkor a falu presztizsével? Meg egyébként is, kb. 200 évente téved oda valaki, aki nem a szomszéd faluba lakik, tehát ilynekor mondhatni: történik valami. Szóval elméletileg elég sokan dolgoznak a helybeliek közül azon, hogy a küldetés teljesüljön, így az utolsó napon betoppan egy megfáradt vadász, aki egy élő(!) állatot hoz, nagy nehézségek árán, ráadásul valami marha messziről, csak és kizárólag a felvétel sikere érdekében. A kamerák előtt látszik rajta, hogy nem kis erőfeszítésbe került neki, hogy az állatot nem vágta kupán valami hosszú bottal már az úton hazafelé, és abban is bízik szegény, hogy zsákmányát annak fellépése után is meg tarthatja, hisz tudjuk, náluk ez kb. egy napi élelem adagot jelent.
Viszont amit ezután természetbúvárunk tett, az azonnal kikerekítette a vadászéval együtt, az én szemeimet is.
Miután a törzs tagja betoppant a zsákmánnyal, a kutató néhány egykedvű, "ismeretterjesztő" mondat után (ezért jött ide) fogta az állatot és elengedte, mondván: "nem enegdheti meg, hogy az itteniek patkányt egyenek", majd néhány barátságos vállveregetéssel jutalmazva az éppen embert (őt magát) ölni készülő helybelit, (pozitív visszacsatolás: ez szép munka volt!) felszállt az induló repülőgépre és elviharzott. Pont.
Nekem néhány gondolat azért ezután még eszembe jutott. Miért kell, hogy fene nagy tudásunkat, nézeteinket, általunk jónak és rossznak itélt dolgokat, véleményünket ráeröltessünk másokra, főleg ha azok a mások abszolute nem is érzik ennek hiányát?
Most gondoljunk bele például szegény vadász helyzetébe, aki jó szándékkal hazavisz kilóméterekről egy ilyen dögöt, csak azért, hogy kedvében járjon egy odavetődött "civilizált" természetbúvárnak, aki gyakorlatilag jól kitol vele fizetségképpen. Ráadásul olyan ósdi, gyenge magyarázattal, ami aztán a helybelieket kb. annyira érdekli, mint a teheneit nevelgető Mihály bácsit a US Open.
Szóval, vigyük a csak a civilizációt és no comment...