Fullextra.hu - Ének az esőben

Mindig érdekesnek találtam ezt a címet. Még nem találkoztam olyan esővel (talán a katonaságot kivéve), amelytől dalra fakadtam volna.

Kivételesen az a nem minden napi eset állt elő, hogy kiscsaládom összes tagja reggel fél nyolckor már talpon volt. Ennek köszönhetően quadrofonban hallgathattam a különböző kereskedelmi rádióadók idő- és közlekedési előrejelzéseit. Egyik sem tűnt túl biztatónak. A meteorológia tartós, egész napos esőt igért, a Közlekedési Főfelügyelet meg dugóügyileg felsorolta az összes olyan útvonal nevét, amelyen kedvenc munkahelyem kisebb-nagyobb kacskaringóval, de megközelíthető. Hamar letettem hát arról, hogy kifejezetten lapos pénztárcám következményeként porszáraz tankú autómmal próbáljak meg az élvezetek csúcsára jutni. Maradt tehát a BKV. Na meg a gyaloglás. Rossz beidegződés, de amióta egyszer (igaz, ez Moszkvában történt) egy háromtagú, finom Sztalicsnaja vodka illatot árasztó társaság fejébe vette, hogy bicskával, baseballütővel (a legnagyobb önbizalommal rendelkező puszta ököllel) embert farag belőlem, valahogy szeretem, ha az utcán gyalogosan haladva mindkét kezem szabad. Emiatt aztán esernyőim otthon jutnak molyok harmincadjára, szél legyen a talpán, amelyik az én kezemből csavarja ki őket. Ám ha esik az eső, valami mégiscsak kell. Mert rém romantikus dolog ugyan esőben poroszkálni, de mint valamikor már utaltam reá, nem igazán az én "stílusom" (júúúúújjjjjjj! Ez is egy olyan kifejezés, ami arra ösztökél, hogy szőrt növesszek a hátamra, legyen minek felállni! Még az én koromban is!). Ritka szép hajamat sem árt azért óvni a még hevesebb önelhagyástól, és hát ugyebár a ruhatáram darabjai is eléggé a szívemhez nőttek ahhoz, hogy minden országos eső után cserére szoruljanak. Erre van tehát a kapucnis kabát. Mindezt csak azért kellett előre bocsátanom, mert mondandóm lényegét tekintve ugyan semmi jelentőséggel nem bír, de talán közelebb visz az Einstein féle relatívitás-elmélet megértéséhez.

Nos, eljött az idő, midőn otthonomat elhagyva, nekivágtam a jóval több, mint egy órás útnak, melynek végén főnököm szerető gondoskodása várt. A meteorológusok becsületére legyen mondva, az eső valóban kitartóan ömlött az égből. A modern kor követelményeinek megfelelve úgy tűnik, egyre jobban támaszkodnak a tapasztalati tényekre is. A kapun kilépve, aránylag hamar, még jóval a villamosmegálló előtt belémnyilalt a címben is idézett nóta. Több filmfeldolgozásban is láttam már ezt a számot, énekelve, táncolva. Bennem leginkább az a verzió ragadt meg, melyben az énekes (talán Gene Kelly?) táncolva, a pocsolyákat rugdosva, padra, villanyoszlopra felugrálva népszerűsítette az esőben éneklés méltatlanul agyonmellőzött nemes hagyományait. A filmből nem derült ki, hogy vajon Ő is a helyi Önkormányzatnak, esetleg Útfelügyeletnek, vagy a Közterület Fenntartóknak köszönhetően kényszerült-e eme cipőkímélő eljárásra, én mindenesetre az ő nevüket foglaltam imába. Azt hiszem, nem mondható el rólam, hogy túl nagy lábon élnék, olyan átlagosnak számító (42-es) cipőt hordok. Ám azt azért mégis túlzásnak tartom, hogy egyszerűen nem tudom úgy letenni a lábam a járdán (se!!!), hogy valamelyik része ne egy tócsa mélyén érjen talajt. A produkció tehát megkezdődött. Hogy a vége mekkora izomláz lesz, azt még nem tudom. Ezügyben talán a jövő héten tessék érdeklődni.

(egy kis kitérő, ami szintén nem tartozik ide, de mert eső, meg minden, kaján vigyorra késztetett.
Midőn nagy nehezen felszálltam a villamosra, négy megállóval később nótás kedvemet tovább fokozta egy nemrégiben szóvátett jelenség. Egy bombázó (mert azért legyünk tárgyilagosak, valóban az volt!) majdnem lekéste a felszállást. Esernyője megmakacsolta magát, és az Istennek sem akart összecsukódni. Végül azért sikerrel járt a hölgy, és ekkor vált igazán láthatóvá a feje búbjára tolt napszemüvege. Két napja esik az eső. A jövő év közepéig nem is nagyon igérnek változást. Ahogy a művelt dél-kínai mondaná: no more comment ...)

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy munkahelyem megközelítéséhez a szentendrei HÉV szolgáltatásait is igénybe vehetem. Ami szintén semmi jelentőséggel nem bír a továbbiakra nézve. Hacsak annyiban nem, hogy a Római fürdő megállónál leszállva kb. másfél kilométer gyaloglás vár még rám. Ennek mintegy harmada a kihalt, ürességtől kongó Szentendrei út mentén. Esélyem sincs arra, hogy más útvonalat válasszak. Sajnos olyan útszakaz ez, mint a Takarékszövetkezet: (k)útba esik jövet-menet. Nos ezen a kihalt útvonalon három sávban versenyeznek egymással a Forma 1-es pilótajelöltek. A feladat nem kicsi. Az nyer, aki nagyobb vízfüggönnyel tudja beteríteni a járdán haladókat. És a nyeremény sem lehet akármi, mert bár vannak résztvevők, akik az olimpia szellemében csak a részvételt tartják fontosnak, elő-előfordulnak olyanok is, akik nyerni akarnak. Azok akár a külső sávban is hajlandóak az előzésre, megmutatva, hogy szerencsés kézzel választottak esőgumit a depóban. Külön emeli a teljesítmény értékét, hogy a Szentendrei út ezen szakaszának felújítása még elég távoli jövő. A kátyúkban, útegyenetlenségekben hamar megbokrosodik az autó, fennáll annak a veszélye is, hogy kihagynak egyet-egyet, ami diszkvalifikálással jár. Nagyon oda kell figyelnie annak, aki beszáll a versenybe. Ők a tipikus "én megmutatom, ki vagyok én" típusok. Esőben is. Mert ők az "Ének, az esőben".

És mennyivel jobban hangzik ez így, mint az előkelősködő "Egók az esőben" kifejezés ...