Fullextra.hu - Rejtély Barbadoson

Az ezután következő években már nagy tömeg gyűlt össze a Chase família minden temetésén, a rejtély nem hagyta nyugodni őket. Így 1819-ben Barbados kormányzója is jelen volt a gyászszertartáson.

Magam sem tudom, hogyan kezeljem azokat a „csodákat”, amikről néha olvasok, hírt látok a legkülönfélébb csatornákon.
Jópár rejtély foglalkoztat: arra gondoltam, ezekben tallózva, néhányat megírok, talán mást is érdekel.
Tehát egy újabb sorozat első részét kezdem ma el, ami mindig valamely rejtély – máig meg nem oldott – záraiba próbálgatja a kulcsot…
Barbados a Karib-tenger egyik apró szigete, egy „kis-Anglia” az Atlanti óceán ölelésében. Pontosabban a Karib-tenger és az Észak-Atlanti-óceán között fekszik, nagyjából 900 km-re északkeletre a venezuelai Caracas-tól, és csaknem 3000 km-re Miami-tól délkeletre. Ha a térképre pillantva ránézünk, Barbados formája olyan, mint egy összevissza harapdált körte. Feketék, mulattok és kis számú fehér népessége békében él itt egymással, sőt az őslakos bajánok kultúrája sem tűnt el, a rum és a nyugat-indiai konyha keveredik itt az angol infrastruktúrával, egyedülálló egzotikus keveréket hozva így létre. Minden egyházközségben találunk régi, kőből épült anglikán templomot, a szombati lóversenyek itt is nemzeti sportnak számítanak, akárcsak a krikett egy sajátságos változata, - amúgy barbadosi módra, és Erzsébet királynő portréja is ott függ minden falon. Virágzik a turizmus, - megérdemelten, hisz ez a csupán 430 négyzetkilométeres földdarab egy apró paradicsom, egy pici éden, ahol összesen 250 ezer ember él.
Itt élt (leszármazottai még talán ma is) a Chase család, aki halottait egy masszív sírboltban helyezte örök nyugalomra immár évszázadok óta. A kripta erős, jól felépített végső nyughely, melyet hatalmas, súlyos márványlap véd az illetéktelenektől. Ide temette az 1800-as évek elején két halottját is a família. A harmadik szomorú eseményre 1812. július 6-án került sor, amikor is a család legnagyobb meglepetésére valami egészen különös látvány tárult a gyászolók szeme elé. Amint a márványlapokat 4-5 markos, erős férfi leemelte a sírboltról, azt tapasztalták, hogy a benn lévő két, nehéz ólomkoporsó keresztbe fektetve áll a kripta padlóján. Természetesen visszahelyezték őket eredeti helyzetükbe, szép rendbe, egymás mellé, - ahogy azelőtt négy évvel is tették, - de az eset előtt értetlenül álltak. Hiszen több éve senki sem nyitotta meg a kriptát, és hatalmas erővel csak több ember tudhatja akár csak megmoccantani is ezeket a koporsókat…
Pár héttel ezután az akkori családfő elhunyt, és 1812. augusztus 9-én a márványlapot a sírásó embereknek erejük megfeszítésével ismét el kellett távolítani. Semmi rendkívülit nem tapasztaltak, mindent úgy találtak, ahogy egy hónappal azelőtt hagyták, a temetés lezajlott és örökre búcsút vettek Thomas Chase-től. Csak négy évvel később került sor újabb szertartásra, - és 1816. szeptember 25-én ismét elámult a szertartásra összegyűlt népes rokonság, barátok: a koporsókat szörnyű össze-visszaságban, eredeti helyükről teljesen eltolva, feldúlva találták.
Az ezután következő években már nagy tömeg gyűlt össze a Chase família minden temetésén, a rejtély nem hagyta nyugodni őket. Így 1819-ben Barbados kormányzója is jelen volt a gyászszertartáson. Megdöbbenésük határtalan volt. Minden koporsót eredeti helyétől elmozdítva és egyet megrongálva találtak…A hat koporsó a lehető legnagyobb rendetlenségben, szinte egymásra torlódva állt.
Ekkor finom homokot szórtak szét a sírboltban, abban bízva, valakinek a lábnyomát legközelebb majd ezen kivehetik, és beazonosíthatják. A nagyobb biztonság kedvéért pecsétekkel zárták le a zárakat. Újabb hónapok teltek el, a kriptába nem lépett be a család egy tagja sem ellenőrizni a homokot, és a zárakat sem nézték.
Csak kilenc hónap múlva került sor megint temetésre a családban. A pecsétek érintetlenek voltak, olyannyira, hogy a tömítőanyagot is vésővel kellett a márványlapról eltávolítani, csak ez után tudták azt megmozdítani. És ismét a rejtély…Bent nagy felfordulás volt, olyannyira, hogy az egyik koporsó szinte talpán állt a fal mellett, de mindegyik nagyon messzire szétdobálva feküdt egymástól. A kormányzó és a jelen lévő tiszteletes alig hitt a szemének: eddig kétkedve fogadták a család bejelentéseit az eseményről.
Megfejteni nem tudták az esetet, de a család elmenekült erről az „elátkozott” helyről. A koporsókat eltávolították, új sírboltot vásároltak, a régi tárva nyitva áll…
Senki sem tud elfogadható magyarázatot adni 1820 óta a jelenségre.
Ami tény, és a megfigyelők rajzok alapján ezt rögzítették is: minden egyes koporsót egyformán hajigáltak szét. Úgy, mintha saját súlypontjuk körül forgatta volna el őket valami titkos és nagy erő. Erre enged következtetni a kripta kövezetén található örvény-szerű súrlódás, karcolás nyoma, ami kétség kívül attól származhatott, ahogyan a nehéz tárgyakat odébbtolva, felsértette azt. Sírrablókról szó sem lehet, hiszen értéket nem temettek halottaik mellé, semmi sem hiányzott. A négerek ősi félelme a halottaktól azt is kizárja, hogy valami durva tréfa vagy otromba bosszúállás áldozatai lennének a család tagjai.
Már sok elmélet született és vált hamar megcáfolhatóvá: nehézségi erő, pörgettyű-hatás, elekromágnesesség, netán földmozgás….?
Vizsgálat vizsgálatot követett, de egy lépéssel sem jutottak előre a talányos kripta-dúlásban. Az új nyughely végre békét ad a Chase család elhunytainak, - többet nem tapasztaltak hasonló rongálást.
Választ azonban nem kaptak a kérdésre: vajon mi történhetett egykori kriptájukban…?
A rejtély még ma is rejtély.