Fullextra.hu - Állatvalóság

Bizonyosat senki sem tud, csak feltételezik, hogyan kerültek óriáskígyók a floridai Evergladesbe, ahol egyébként sohasem voltak honosak

E feltételezés szerint valaki egyszer ráunt kedvenc háziállatára (s ez a valaki nyilvánvalóan csak egy természetet szerető és állatbarát ember lehetett), mint mondani szokták: vagy mert már nagyon a fejére nőtt, vagy pedig nem győzte anyagilag az óriáshüllő ellátását, s mivel a család szeretett kígyóját nem volt szíve elpusztítani, inkább szabadjára engedte a floridai mocsarakban, ahová e piton - vélhetőleg - magával vitte tojásait is. Szó, ami szó, a pitonok állítólag - mert személy szerint ezt nem tudom igazolni, én még egyet sem láttam, mi több, kíváncsi sem vagyok rá - elszaporodtak, s ma már ott tartunk, hogy az alligátorokkal együtt uralják a mocsárvidéket. Sőt, valamiféle harc is lehet közöttük, aminek ékes bizonyítéka, hogy a napokban a természetvédő rangerek (magyarul parkőrök) egy tizenhárom láb (azaz közel négy méter) hosszú pitonra bukkantak, s a szerencsétlen óriáskígyó ki volt durranva, mint - gyermekek sajnálatára - a túlfújt léggömb.
E tragikus eset úgy történt, hogy az óriáshüllő szemszikrázó éhségében bekebelezett egy két méteres alligátort, megemészteni azonban már nem tudta, úgy is mondhatnám, hogy torkán akadt a falat. Azaz a torkán csak a falat közepe, mert az eleje elég szépen becsúszott a kígyóbendőbe, amely képtelen volt a hatalmas csemege arányában tágulni. Helyesebben szólva: tágult az ameddig bírt, csakhogy nem bírt sokáig.
Így aztán szétdurrant.
Szeretem az állatmeséket, amelyek amellett, hogy szórakoztatnak is, még bölcs tanulságokkal is ellátják az emberfiát, s most azon gondolkodom, vajon milyen tanulságot szűrhetnék le ebből a mesébe illő állatvalóságból.
El tudom képzelni a floridai mocsarak kisebb állatait, amint éppen fesztivált rendeznek, hiszen számukra mindig nagy öröm, ha a nagyok egymást zabálják fel. Nekik minden bizonnyal az is öröm lett volna, ha a dolog fordítva történik, és az alligátor torkán akad meg az óriáskígyó. Feltéve persze, ha abban az esetben is elpusztul mind a kettő. Jókedvüket meg tudom érteni, csak azt sajnálom, hogy ezek a kis állatkák sohasem olvastak tanulságos állatmeséket, hiszen akkor azzal is tisztában lennének: egy bazi nagy alligátor meg egy még nagyobb piton nem csinálnak nyarat, mint ahogy egyetlen fecske sem csinál.
Vagyis: korai az örömteli mulatozás. Igaz, két nagy ellenségtől már nem kell félni, de azért marad még éppen elég, s azok feltehetően megfogadják majd a diétás szakértők józan intését. Többször egyél, de keveset, amely tanács az apróbb állatkákra nézve nem sok jóval kecsegtet. Számukra egyetlen tanulság lehetséges. Nőjenek nagyra, csak az étvágyukra vigyázzanak nagyon.