Fullextra.hu - Lehet, hogy mégiscsak tollas a hátam

… de legalábbis, a csőrömet továbbra is bizgerálja ez a kórság. Mármint hogy a madárinfluenza.

Én már attól is köhögök, ha rágondolok. No, nem mintha bármi bajom lenne, hacsak az nem, hogy lassan belém beszélik ezt a rettegést. Tudom, tudom, nem szabad ezt sem félvállról venni, mint annyi minden mást. De ami a médiában megy, attól tényleg kihull az ember tolla – akarom mondani haja. Látom az országhatárt, amint vírustörzsek állnak teljes harci díszben, arra várva, hogy a képzeletbeli sorompó felemelkedjen, és a csapatok lerohanhassák kis hazánk apraját-nagyját. A tévéből dől a hír, a közelben jár a halál: hol Romániából, hol Horvátországból röppennek fel az információk, és vadászgépet megszégyenítő sebességgel csapódnak be az agyunkba. S ha mindez nem elég: szombat délutáni matinéműsorként az egyik (amúgy is leggagyibb) kereskedelmi csatornán megtekinthetjük, amint valahol a világban épp támad egy aktuális vírus, karanténba zárnak egész városokat, mindenki menekül, mint az eszelős. Síró anyák, negyven fokos lázban vergődő gyermekek, hajukat tépő apukák. Csak gratulálni tudok a műsorszervezőknek – nem gondoltam, hogy képesek alulmúlni amúgy is a béka fenekét súroló színvonalukat. De úgy kell nekem, miért próbálkozom kikapcsolódásképpen tévét nézni. Ha meg nem szórakoznék éppen, hanem információéhségem csillapítandó belenéznék egy híradóba: valahogy mindig a RémHíradót kapcsolják. Végül is, inkább rágjuk azon a karmunkat – nekem lassan kinő -, hogy meg fogunk halni, mint holmi benzinárakon, politikai vitaműsorokon, vagy a senkit nem érdeklő, bár teljesen nyilvánvalóan szakadt szociális hálón.
Nos, tehát megint nem tudom befogni a csőröm, szárnyakat adok átkaimnak, s elküldöm ezen átkokat minden médiának, hogy ne károgjanak fölöslegesen, ne körözzenek fölöttem halálmadárként, mert kezdek nagyon begurulni. Üzenem egyúttal, hogy juszt se fogok meghalni, s ha mégis, a holló vájja ki a szemüket!